Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-11-23 / 47. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2014. november 23. » 7 Jegyzetlapok (Napló, 2014) Országos evangélizáció. Vidéki látogatás; késő este örömmel mesélt a házigazda a budapesti találkozóról. Boldog volt, hogy fiatal lelkész testvéreit láthatta, ünnepekről, gondokról, az áldozatos kis közösségekről beszélgettek. Csupa zsongás volt a Deák téri templom, emlékezem én is. Jöttek az emberek a szomszédból éppúgy, mint az ország legtávolabbi falujából. Hány tiszta, fáradt arcot láttam! Voltak, akik könnyű ruhában érkeztek, mások hatalmas hátizsákkal. Mosolygó édesanyák kenguruba csomagolt kisgyerekkel; előttem ketten is ültek, végig újságolták felfedezéseiket: négykézláb Robi gyorsabban jár, mint állva, a sárgarépapürével Kati nem tud betelni... A kiskőrösi evangélikus iskolások hajnali öt órakor keltek, hogy Nóé bárkájáról énekeljenek gyönyörűen. Gáncs Péter elnök-püspök szava csupa örömhír és buzdítás: „Isten szövetségre lép a teremtett világgal és velünk, ő teszi meg az első lépést. Sokszínű ez a gyülekezet, ezzel a gazdagsággal ajándékozzuk meg egymást. Isten lelke megmozdít bennünket. Ebbe a nagy bárka-templomba lépjünk mi is, Isten-energiát elfogadó és továbbadó emberek...” Üt % Hí Reformációi gálaest. A gyönyörű Uránia filmszínház ünnepségén jó volt látni a régi barátokat és ismerősöket. Hallgatni Steinbach József református püspök buzdító, bölcs szavait, a Kecskeméti Református Gimnázium kórusát. Bizony régen hallottuk Kodály Köszöntőjét és Nosza, istenfélő szent hívek kezdetű, zsoltárra írt művét. Jó kezekbe került ebben az évben is a Protestáns Újságírók Szövetségének Rát Mátyás-díja: a jelentős életművet fölmutató egyetemi docens és publicista, költő és műfordító, Petrőczi Éva vehette át a szövetség elnökétől. Folytathatnám a felsorolást, nekem mégis a befejezés tetszett a legjobban, a zene elmondhatatlan ereje. Fiatalok és idősek, evangélikusok, reformátusok, baptisták énekeltek: „Erős vár a mi Istenünk, / Ha ő velünk, ki ellenünk? / Jó fegyverünk és pajzsunk. / Az Úr a mi oltalmunk...” * Ht * Márai-napló. Egy meghökkentő megfogalmazás 1949-ből. „Tito a kommunizmus Luthere. Ez a szangvinikus balkáni bandavezér valóban bolsevik, de ahogy Luthernek elege volt a korrupt, perselyező, már akkor is valutázó, irgalmatlan és kényúri egyházból, s a maga módján akart keresztény lenni, úgy Tito és katonái mind bolsevisták. De a _maguk módján akarnak azok lenni, s megvalósították a kommunista reformációt.” Hí * Hí Szélkiáltó. Az együttes negyven éve szolgálja a magyar irodalmat. Tagjai számos kortárs és klasszikus költő művét zenésítették meg József Attilától Weöres Sándoron át Nagy Lászlóig. Pécsett élnek, ezért a városhoz kötődő alkotókat is szívesen feldolgozzák: Janus Pannoniust, Csorba Győzőt... „Az első megszületése a legizgalmasabb emlék, az utolsó pedig a legkedvesebb” - mondja Fenyvesi Béla, az együttes egyik alapítója. Idén nyáron megjelent albumukon, amely a Hymnus a borhoz címet viseli, a bor tüzes élvezetét dicsőítő népdalokat is énekelnek. Köztudott, hogy jó barátságban voltak Cseh Tamással. Utóirat című lemezén hét dalát kísérték, és sokat énekeltek együtt is. Remélem, még sokáig ajándékozzák meg a kicsiket és a felnőtteket, erejük és jókedvük soha nem fogy el. * * * Időfogyatkozás. Nagyon eltékozoltam napjaimat. Valahonnan szereznem kell, mindenáron. Időt! Két évet legalább. Hogy betakarítsam a termést. Évtizedek virrasztó sorait, a reményt a reménytelenségben. Idő kell, egy év, öt év, öt teljes esztendő... És azután? Elmegyek meghalni. De már nem szülőfölJelenet a Civil a pályán című fimből demre, ott megaláztak és kifosztottak. Keresni kell valami nyugalmas helyet. # * Ht Mai emigránsok. Fiatal orvos szomszédom, barátom Nápolyból üzent. Levelében az alkonyi öböl édenkerti hangulatáról ír, és hogy napi húsz órát dolgozik, mégis mindenért kárpótolják a tavaszi kertek. A narancsligetek, az ölelő tenger, a hódító virágok, a vitatkozó, kedves emberek a vörösbor mellett. A professzor is szereti, nagy tervei vannak vele. Ügyeletes lehet éjjel-nappal, főleg vasárnap délután... Én is vágyakozom Rómába, ahol a férfiak mindig szerelmesek, a nők kis robogókon száguldoznak a szűk utcákon. Ahol a tört kövekben évezredek lángja szunnyad, és az élet nagyon drága. De itt, Magyarországon édenkert nélkül is van valami csoda: a szellem, a gyűlölködés, a vita, a szent és szörnyűséges Budapest.- Operatőr Illés György Jurij Ljubimov halálára. A világhírű rendező, a neves moszkvai Taganka Színház alapítója és vezetője, Magyarország jó barátja kilencvenhét éves korában elhunyt. Kevesen tudják, hány legendás színésszel varázsolta el a színpadot. A zseniális Vlagyimir Viszockij több mint húsz szerepet vállalt, híres énekes esteket. Rövidesen megelégelte a hatalom kultúrpolitikáját, ezért eltávolították a színház éléről, majd - mint Szolzsenyicint is - szovjet állampolgárságától is megfosztották. Ljubimov nem pihent, hatalmas sikerrel rendezett világszerte, így 1976- ban Magyarországra is ellátogatott. Műiket a Hamlet előadásával hódított meg, őt pedig kedves tolmácsa, Koncz Katalin hódította meg, akit feleségül is vett. így egy kicsit a mi halottunk is a jeles rendező, a bátor és rendíthetetlen férfi. Ht Hí * Illés György 100. Nagy operatőrünkre emlékeznek, filmmel. A Civil a pályán cíművel, a szocreál egyik legszörnyűbb alkotásával. Ennyi giccset, hazug szépet sehol nem hordtak össze, mint itt. Egyetlen zseniális színész segít, hogy kibírjuk a másfél órát: Latabár Kálmán. Vele szemben ott a mindenki szerette ÁVO-s sporttiszt és a nem múló félelem: a Vörös Traktor gyár elveszítheti a munkaverseny zászlóját. A lelkes fiatalt, a legjobb esztergályost Soós Imre játssza. Balatoni pihenését, szerelmét áldozza föl, hogy ő legyen a győztes vezető. „Leng a zászló, száll az ének!” - zengi az egész üzem, én meg kesergek: Istenem, mennyi nagyszerű színész, aki csodákra képes! Mégis kibírhatatlan, zsarnoki kort kellett megidézniük, értéktelent és hazugságot. ■ F.F.L. Cs. Szabó László ébresztése Könyvbemutató a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban Rubinüveg pohár, tölgyfa kalamáris Sárközi Mátyás Csé KOKTÁBS Nem véletlenül lett a bemutató házigazdája az evangélikus iskola, hiszen a bemutatott kötet szerzője, Sárközi Mátyás író is „Sztehlo-gyerek” volt. Ő is ott élt a nagyszívű evangélikus lelkész, Sztehlo Gábor alapította Gaudiopolis (Örömváros) lakói között. Ma is tisztelettel és szeretettel emlékezik a lelkészre - szobra a Deák téren áll -, aki a nehéz években több mint kétezer embernek nyújtott menedéket. Az 1956-os forradalom leverése után Sárközi Mátyás Angliába távozott. Londonban a BBC Magyar Osztályán dolgozott, itt ismerte meg, és barátjává fogadta Cs. Szabó László. A jeles író, esszéista, kritikus gyerekkorát Kolozsváron töltötte, 1918-ban költözött szüleivel Budapestre. 1934- 44 között a Magyar Rádió irodalmi vezetője; 1949 februárjában emigrált... Az eltelt évek alatt Sárközi megbizonyosodott: Cs. Szabó László jelentős író, aki fontos szerepet vállalt a nyugati magyar irodalom összefogásában. Az emigráció nehéz évtizedeiben számot adott az idegenben élő magyarok hontalanságáról és számkivetettségéről. A most megjelent, Csé című monográfia hiánypótló baráti emlékezés. A Kortárs Kiadó kötete közelebb hozza a nagy tudású írót, a mindenre figyelő férfit. „Tudtuk, hogy formabontó novelláival tűnt fel - írja a szerző -, ifjan lett a Nyugat állandó munkatársa, s a nagy magyar esszéíró triász tagja Halász Gábor és Szerb Antal mellett. Angliában lenyűgöző rádió-előadásait, hatalmas tudásról tanúskodó konferenciáit csodáltuk és becsültük, amit a nyugati magyar diaszpóra egyben tartása érdekében tett. De élete sok-sok epizódját csak később lehetett kideríteni.” Sárközi Mátyás szinte mindent kiderített, hozzáadva a gazdag élethez személyes emlékeit. Hogy Cs. Szabó szerény volt, de tudott ironikus is lenni. Rengeteget dolgozott, és megbízható volt. Olvashatjuk a kortársak véleményét és Sárköziét is. Szeretettel és pontosan megjelölte az életút, az életmű fontosabb állomásait, nem hallgatva el fenntartásait sem: Cs. Szabó hangjátékait nem tartotta értékesnek... Összességében úgy látja, Cs. Szabó László az emlékezetből építkezett, módszere a felidézés volt. Idősebb korában önéletrajzba, útinaplóba, versbe, interjúba terelte friss gondolatait. Öregkorára komor lett és pesszimista. De a reményt soha nem adta föl, hitét, hogy az örök érvényű kulturális értékek gazdagítják az embert, és élni segítenek. ■ Fenyvesi Félix Lajos A napokban jutott el hozzám, baráti ajándékként, a Londonban élő neves magyar író, rádiós s ifjú éveiben képzőművész-palánta, Sárközi Mátyás legújabb könyve, a Csé című kismonográfia, amelynek bemutatója a Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermében volt. Egyébként, e sikeres premiertől függetlenül is, a szerző, mint egykori Gaudiopolis-lakó, „Sztehlo-gyerek”, mindmáig számos művében felvonultat olyan motívumokat, amelyek ehhez a felekezethez kötik. így van ez játékos-színes munkái sorában az eddig talán legkomolyabb hangvételűben, a Kortárs Kiadó Tanulmány sorozatában megjelent mostani opusában is. A finom kiállítású kis kötet egyik legszebb részletében a szerző könyve főhősének, Cs. Szabó Lászlónak a nagyközönség számára talán kevésbé ismert evangélikus gyökereit tárja fel. S egyben választ ad arra a kérdésre is, hogy a végzettsége szerint közgazdász, gyakorolt hivatásai szerint novellista, esszéíró, költő, életének egy szakaszában magyarországi rádiós, majd Angliában BBC-munkatárs, a Kazinczyra emlékeztetőén sokoldalú magyar alkotó és anyanyelv-védelmező „Csé” miért volt éppen a Magyar Evangéliumi Diákszövetség egyik vissza-visszatérő, elkötelezett előadója. Továbbá arra is, hogy írásait miért csiszolta egy ötvösművész megszállottságával, tökéletességigényével. Ugyanakkor megmagyarázza szeretett és tisztelt „többszörös pályatársa” lényének papos vonásait is. Az alábbi idézetből mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy Cs. Szabó László öröksége egyik legfontosabb elemének felvidéki ősei, egy evangélikus lelkész s egy ötvösmester példáját, szolgáló életét tartotta. Továbbá az is, hogy nem mohó gyűjtőszenvedélyből, túlhajtott szépségvágyból becsülte meg annyira a lelkész dédapa hivatásgyakorlásának tárgyi emlékeit, a Kolozsvárról édesanyja, Hann Jozefin által Budapestre juttatott metszett rubinüveg poharat s a Sárospatakon (ahol Cs. Szabó 1984-ben örök nyugalomra lelt!) mindmáig látható tölgyfa kalamárist. E két üzenetértékű tárgy közül nekem tölgyfából faragott tintatartóm nincs ugyan, de egy, az övével nagyjából egykorú, ugyancsak Erdélyből, egyik ükapámtól származó rubinüveg poharam - igen. Ennek képe emlékeztetheti a kedves Olvasókat a „sunt lacrimae rerumnak” a „tárgyak könynyének” létezéséről szóló, örök bölcsességre. Amely különösen olyan, az átlagosnál becsesebb tárgyak esetében érvényes, amelyek életünk során hivatásunk, vállalásaink jelképévé is válhatnak. Úgy, mint Cs. Szabó László úrvacsorái kehelyként szolgáló rubinpohara és hűségesen őrizgetett kalamárisa! Lássuk ezek után a Régi föld, új ég című, 1965-ben elmondott, de mindmáig lélekindító Cs. Szabó-előadás nyomán írt, felekezeti hovatartozástól függetlenül is sokakat magával ragadó részletet Sárközi Mátyás monográfiájából: „Anyai, evangélikus ági dédapja lelkész volt, egy Küküllő menti, ódon vártemplomban. Ott szolgáltatott úrvacsorabort metszett rubinüveg pohárból, amit édesanyja eljuttatott hozzá Kolozsvárról Budapestre. Ezt Cs. Szabó László 1949-es emigrálása után a hatóságok a lezárt budapesti lakást feltörve többi ingóságaival és több ezer kötetes könyvtárával együtt elkobozták. Megvolt a lakás íróasztalfiókjában a dédapa számára 1834 októberében kiállított hatósági engedély is, hogy külföldre mehessen tanulni, a berlini egyetemre. Ottani leckekönyve szintén a fiókban volt. »Bizonyára szemétdombra kerülhettek ezek az okmányok« - írja emlékezésében Cs. Szabó. 1964- ben édesanyja két-három kézen juttatta ki immár Londonba, két porzószóróval együtt. (Ezek ma a sárospataki Cs. Szabó-emléksarokban láthatók.) A Küküllő menti Hannok igen ismertek voltak. Medgyes polgármestere volt például Hann Péter, kinek 1617-ben épült házát a 18. századig a család birtokolta. Egy része ma is áll. A hírneves ezüstműves és ötvös Hann Sebestyén nem ezen a vidéken élt 1644 (?) és 1713 között, ő Lőcséről került Nagyszebenbe. De Cs. Szabó rokonságot érzett vele, úgy vélte, hogy vérében Hann Sebestyén képzelt hagyatéka csobog, így lett ő »a szavak művesévé«.” Sokunk számára ismerős lehet ez a szerénységében is büszke költői kép, az íróember mint fémeket formáló iparos-művész. Áprily Lajos vont jóformán ugyanezekkel a szavakkal párhuzamot Egy pohár bor című versében egyik, ugyancsak az ötvösmesterséget folytató brassói felmenője és önmaga között. ■ PetrőcziÉva
