Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-10-26 / 43. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2014. október 26. 9 A Reményik-reneszánsz újabb állomása Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla irodalmi fotóalbuma ► A Partiumból, illetve Erdélyből elszármazott, számos díjjal kitüntetett házaspár és egyben szerzőpáros, Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla már közel negyven kötetet megért, honismereti képeskönyvekre és irodalmi fotóalbumokra felosztható Erdély sorozatával nagyon sokat tesz azért, hogy a szétszakítottság sebei mindkét oldalon gyógyuljanak. S azért is, hogy az erdélyi tájak, történelmi emlékek s a „Tündérkert” legrangosabb írói ne távoli egzotikumként, ne zárványjelenségekként éljenek bennünk, hanem mindennapjaink szerves részeként. Jóformán úgy, mintha az a nagyon sok fájdalmat, magán- és nemzeti méretekben is felmérhetetlen veszteséget hozó békediktátum meg sem történt volna. Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla legújabb gyógyító - ugyanakkor az olvasókat s a képek szemlélőit Isten közelébe szólító - ajándéka egy Remény ik Sándor életművét s egyben életének kisvilágát - Kolozsvártól Nagyváradig és a Szebeni-havasokig - felidéző, ritka szépségű album. Ez a könyv méltó módon illeszkedik bele a 20. század vitán felül állóan legfontosabb - s minden sorában ugyanakkor Isten iránti alázattal megszólaló - evangélikus költőjének, Reményik Sándornak 21. századi reneszánszába. Emlékszem, gimnazistakoromban, a hatvanas években én csak Erdély földjéhez sok szállal kötődő, magyartanár és irodalmiszínpad-vezető édesanyám jóvoltából ismerkedhettem meg - két, háború előtti kötetből - Reményik verseinek színejavával. Osztály- és kortársaim soha nem hallottak róla. Emlékszem, a legelső vers, amelyet anyám olvasott fel nekem, a Halotti beszéd a hulló leveleknek volt. E mostani kötet nagyon értékes képes versantológia részében egy „bíbor, és bronz és arany”, egy őszi fénykép szomszédságában láthattam viszont ugyanezt a költeményt s a látvány szépségével megerősített számtalan társát. Ez a pedagógiai szempontból is rendkívüli párosítás még azokat is versolvasóvá-versszeretővé nevelheti, akik különben hanyatt-homlok menekülnek minden lírai szöveg közeléből. Ugyanez a helyzet a szerzői életrajzoktól idegenkedő diákokkal és felnőttekkel is: ha megpillantják a költő édesapjának, Reményik Károlynak a portréját, aki építészmérnöki munkája mellett 1912-1924 között (tehát az „impériumváltást” követő nehéz időkben is!) a kolozsvári evangélikus egyház presbitere volt; vagy megpillantjuk annak a nagy harangnak a képét, amely a költőt sok-sok éven át Isten házába hívogatta, érzékeljük, hogy számára a vallásos költő nem üres szerep, nem jelmez volt, hanem életének éppolyan középpontja, erőt adó eleme, mint ugyancsak otthonról hozott hazaszeretete. Kántor Lajos kolozsvári irodalomtörténész - a már említett Reményik-reneszánsz egyik pillérembere - így ír a bevezetőben: „Ez az ötvenegy évet átfogó pályaív (1890-1941), az így alakuló költészet egyike a legtanulságosabbaknak a 20. századi magyar lírában... Évtizedeken át feledtetni, elzárni akarták örökségét - a história viszont (szomorúan?) nem engedte, hogy a feledés végleges legyen. Reményik Sándor a maga hangján szól a mához... Nem egyformán szeretik őt, de senki érdemben meg nem tagadhatja. Verseinek legjava átszól a 21. századba. Emberi hangon szól, miközben a történelem szól általa.” És - tegyük hozzá - maga a történelem Ura. így a kötet címadó versében, a Csendes csodákban is, amely Hűvösvölgyi Ildikó nevezetes Reményik-műsorának köszönhetően közkinccsé vált az utóbbi években. Aligha véletlen, hogy a művésznő éppen ezt a verset tette válogatásának súlyponti helyére. Ma, amikor a líra és a lírikusok körül gyakran harsány történések s szekértáboros csörtetések zsivajognak, megtisztító erejük van az alábbi soroknak: „Ne várj nagy dolgot életedbe, / Kis hópelyhek az örömök, / Szitáló, halk sziromcsodák. / Rajtuk át Isten szól: jövök.” Számomra mégsem ez a sokat idézett, valóban nagyon szép vers s még csak nem is az egyházi iskolák ünnepségein agyonnyúzott Templom és iskola Reményik hitének, emberségének és művészi erejének csúcsa, hanem egy csöndes kis „mellékdal” Az utolsó ház - s annak is három, egyszerűségében is örök szép sora, a barátjával, Lám Bélával töltött természetjáró napok emléke: „Nem előőrs, - hátvéd ez itt. / Túl rajta nyoma vész az útnak, - / Az embergőgnek takaródét fúnak.” Napjainkban, a gyakran tobzódó embergőg (és költői gőg!) korában komoly lelkigondozói szerepe lehet ezeknek az érzékeny, szerény soroknak. Sok mindenről szólnunk kellene még, többek között az evangélikus Reményik Sándort a református Áprily Lajossal összekötő testvéri barátságról, de ezt egy másik 2014-es kiadvány - Rokon álmok álmodója - Áprily Lajos és Reményik Sándor levelezése - kapcsán a közelmúltban megtettük már. Egy bizonyos: a Váradi-Lőwey szerzőpár, Kántor Lajos irodalomtörténész s a költő szellemi hagyatékát ihlettel és nagy pontossággal gondozó és felmutató, e könyv elkészültéhez is segítséget nyújtó Hantz Lám Irén tanárnő, továbbá a gazdag bibliográfiában feltüntetett további Reményik-értékelők munkája nyomán egyre többen ismerhetik meg vagy éppen fedezhetik fel újra az erdélyi poéta munkásságát tizenévesektől a dédszülőkorúakig. ■ Petrőczi Éva Váradi Péter Pál - Lőwey Lilla: Csendes csodák - Reményik Sándor - „Az erdélyi költő”. PéterPál Könyvkiadó, Veszprém, 2014. Ára 8300 forint. „A boldogság gyökere: az akarj lenni, aki vagy” 545 esztendeje született Rotterdami Erasmus ► Amikor az ember meghallja az Erasmus nevet, óhatatlanul annak a nagy hatású németalföldi humanistának, a szerzetesből lett filozófusnak-teológusnak az alakja jelenik meg szeme előtt, aki hívő katolikusként bátran illette kritikával kora egyházának túlzott hatalmi rendszerét, s humanista szövegkritikai elvek szerint átdolgozta a latin Újszövetséget, illetve sajtó alá rendezte saját görög Újszövetség-kiadását. Erasmus minden kétség nélkül kora Európájának legkiemelkedőbb keresztény gondolkodójának tartható. Érdekesség, hogy születési idejeként két lehetséges dátumot is megjelölnek a lexikonok: némelyikben 1466. október 27., másutt 1469. október 27. szerepel. Nem is lehet nagyon csodálkozni ezen a bizonytalanságon, hiszen igencsak rendezetlen családi viszonyok közepette, törvénytelen gyermekként, egy orvos leányának és egy papnak a fiaként látta meg a napvilágot. Az Erasmus-szakértők véleménye sokáig igen eltérő volt, azonban az utóbbi idők irodalma alapján úgy tűnik, némi konszenzus alakult ki: a rendelkezésre álló, ellentmondó adatok újbóli feldolgozása után úgy vélik, hogy 1469-ben született a nagy tudós. Miután szüleit korán elveszítette, kolostorok falai között nevelkedett, s be is lépett az Ágoston-rendbe, de csakhamar fel is lett oldozva fogadalma alól, amikor püspöki titkár lett belőle. Ekkortájt már komoly kérdések foglalkoztatták, nekilátott a könyvírásnak is. Hat könyv a latin nyelv ékességéről című műve a skolasztika nyelvrontása ellen született. Közmondásgyűjteményt is szerkesztett a latin oktatásához, de a latin nyelv mellett figyelme rövidesen a görög nyelv és az egyházatyák felé fordult. Szent Pált, Órigenészt olvasott, Euripidészt fordított. Ötszáztíz esztendeje, 1504-ben napvilágot látott, A keresztény harcos címet viselő kötetében jutott arra az álláspontra, hogy a régi szerzők alapján kell értelmezni a Bibliát, s e tanítások szerint oldhatók meg közvetlenül a napi erkölcsi kérdések. Teológiai tanulmányainak fő helyszíne Párizs volt, de a legnagyobb hatást Anglia gyakorolta rá. Itt jó barátságot ápolt többek közt a neves irodalmárként és államférfiként is ismert Morus Tamással. Az ö vendégeként vetette papírra fő művét, A balgaság dicséretét. Az egész életében függetlenségre, szabadságra törekvő Erasmus elvei, magyarázatai bizony igencsak szemben álltak kora felfogásával. Védte a kiszolgáltatottakat, támadta a gazdagokat, elítélte a visszaéléseket, különösen a középkori katolikus egyházban pénzért árusított búcsúcédulákat. Vallási megújulást akart a becsületesség alapján. Üdvözölte Luther Márton egyházi kritikáit, de a reformot csakis a katolikus egyház keretein belül képzelte el. Éppen ezért támadtak kettejük között jócskán súrlódások. Rotterdami Erasmusnak Európa minden részéből voltak tisztelői, több száz emberrel levelezett, köztük Oláh Miklós esztergomi érsekkel, humanista történetíróval is, aki halálakor verset is költött Erasmus tiszteletére. A politikai és szellemi élet legnagyobb alakjai fordultak Erasmushoz tanácsokért, például Mária magyar királyné is. A számára írt, A keresztény özvegy című munkájában szögezte le a nők művelődéshez való jogát. Erasmust nagy betegen, testi-lelki fájdalmak között Bázelben érte a halál 1536. július 12-én. Itt is helyezték végső nyugalomra - a sors különös fintoraként katolikusként - egy református felekezet számára „átkeresztelt” székesegyházban. ■ Kerecsényi Zoltán HIRDETÉS www.dicitalstand.hu DIGITALSTAND digital Bárhol vagyok, velem vannak a lapjaim. Olvassa az Evangélikus Elet digitális változatát!
