Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-10-05 / 40. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2014. október 5. » 15 Zsebkönyvek, zsebúj ságok Nemrégiben jelentette be az Apple, hogy legújabb generációs okostelefonja, az iPhone 6 immár 4,7 és 5,5 hüvelykes méretben lesz elérhető. Egy régi harc kerül ezzel nyugvópontra: eddig ugyanis a gyártó hívei mindig kiálltak amellett, hogy nincs szükség a „tepsi méretű” készülékekre, mert az eddigi Apple termékek pont megfelelők voltak mindenféle használatra. Hiába próbál meg a konkurencia a nagyobb kijelzővel piacot szerezni, a nagyobb kijelzős készülékeket egyértelműen nehezebb használni egy kézzel. Nem kétséges, hogy a különféle audiovizuális médiatermékek fogyasztásánál kapóra jön a nagyobb méret, még a mozik közül is azok a legkedveltebbek, amelyekben óriási méretű filmvásznak vannak. Az okostelefonok pedig lassan az első számú újság- vagy könyvpótló eszközzé lépnek elő, így nem mindegy, hogy mekkora kijelző társul hozzájuk. Úgy tűnik, hogy az e-könyv-olvasó készülékek elterjedése néhány évnyi felfutás után lassult. Ez részben annak a következménye, hogy a telefonok és táblagépek több mindenre használhatók, és a nagy felbontású kijelzőik szebb képet is jelenítenek meg, mint az e-ink alapú kijelzők, amelyek leginkább csak fekete-fehér szöveg megjelenítésére képesek, ugyanakkor ténylegesen is könyv méretűek. Azért persze különféle szoftveres megoldások révén ezek az eszközök egy része is alkalmas arra, hogy webet böngésszünk velük, vagy az érdekesnek gondolt cikkeket elküldjük rájuk, és olyankor olvassuk EGYHÁZ ÉS VILÁGHÁLÓ Rovatgazda: Nagy Bence el, amikor utazunk, vagy éppen nem akarunk a számítógép előtt ülni. Korunkra az információtúlterheltség a jellemző - nem könnyű úgy megélni egy napot, hogy ne sodorjon magával minket a netes újságokból és közösségi oldalakról áradó, óriási mennyiségű olvasnivaló. És ez évről évre egyre csak nő. Néha belefuthatunk érdekes statsztikai adatokba, amelyek erről árulkodnak: például 2010-ben több mint 129 millió könyveimet tartottak nyilván, ugyanakkor 2012-ben egyedül az Egyesült Államokban 15 millió különböző ISBN-számot adtak ki könyvekre, vagyis az addigi teljes mennyiség több mint tíz százalékát. A Google vezérigazgatója, Eric Schmidt is azt nyilatkozta pár éve, hogy az emberi civilizáció hajnala és 2003 között pontosan annyi adat keletkezett, mint amennyi most két nap alatt. Vagyis egészen jól megszámlálható a nyomás, amely arra késztet, hogy a zsebünkben hurcolt okostelefon médiafogyasztásunk egyik első számú eszköze legyen. A Pocket, az Instapaper vagy a Readability mind-mind olyan alkalmazás, amellyel nemcsak könyvjelzőzhetjük az egyes érdekesnek talált weboldalakat, de ezeket utána akár a számítógép böngészőjéből, akár a mobilos alkalmazásból elérhetjük. Vagy az Amazon Send to Kindle alkalmazása hasonlóképpen épül be a böngésző címsávja mellé, hogy egyszerűen küldhessük Kindle e-könyvolvasónkra az adott cikket. A legizgalmasabb fejlesztések ráadásul nemcsak eltárolják a kért cikket, de át is formázzák egységes stílusúra, és kihagyják belőle a felesleges fejléceket, kommenteket és reklámokat. Ezeknek az alkalmazásoknak az elterjedése annak köszönhető, hogy jobb olvasási élményt adnak, mint a legtöbb weboldal saját dizájnja, amelyek az általunk érdekesnek vélt tartalom mellett még rendkívül sok más információval is ellátnak minket. Az olvashatóság előtérbe állítása ismét slágertéma a webfejlesztői világban. A betűk egyre nagyobbak lesznek, gyakorlatilag tetszőleges betűtípust lehet használni az oldalakon, és a klasszikus tipográfia kiemelési megoldásai is újra divatosak. Az elegáns dizájnt tekintve a Medium tekinthető az egyik zászlóshajónak, de a The Verge is a minden eszközön való jó olvashatóság mellett szállt síkra, amikor nemrég bejelentette, hogy mostantól kezdve nem készít különálló mobilalkalmazást, illetve mobilnézetet, hanem a rendes dizájnt építi fel újra reszponzív elemekből, amely így a notebookok képernyőjén és mobiltelefonon is ugyanazt az élményt kínálja. Egy jól megtervezett weboldal eszközfüggetlen akar lenni, ugyanis eljött az az idő, amikor mindenféle készülékkel olvasni fogják, az asztali méretűtől kezdve a zsebben hordhatóig. ■ N. B. Papnék ünneplőben, kincsekkel Szeptember utolsó hétvégéjén minden évben különös ünnepre készülődünk mi, lelkészfeleségek. Becsomagoljuk legszebb ruháinkat, megpróbáljuk előre elrendezni az otthonmaradók életét, összeszedjük kincseinket és kacatjainkat, majd útra kelünk, hogy újra találkozhassunk papnétársainkkal Balatonszárszón. Örömünnep ez számunkra. A találkozásé, a jó beszélgetéseké, az együttlété, a jókedvé, a lelkűnké. Hiszem azt, hogy ezeken a napokon Isten is mosolyogva figyel bennünket. Idén nemcsak mi és a szívünk öltözött ünneplőbe szeptember 26-28- án az Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthonban, hanem a hétvége témája is. Zorán dalszövegét idézve ez ugyanis így hangzott: „...de mondd, hány perc az ünnep?” Az áhítatok során Schalter Bernadett váraljai lelkésznő vitt minket végig a az ünnepeken. Onnan indulva, hogy kik és milyen helyzetben vagyunk, hogyan készülődünk, majd hogyan éljük meg az ünnepet, egészen a továbbindulásig. Már az első esti ismerkedés is a témánk körül forgott. Mindegyikünk hozott valamit, ami az ünnephez kötődik számára (ezek a tárgyak legalább olyan változatosak voltak, mint mi magunk: volt velünk csengettyű, angyalok, karkötő, papnék szakácskönyve, de még szőlőzsír is), majd megosztottuk egymással, hogy miért fontos nekünk az a dolog. Ezáltal kicsit bepillanthattunk egymás ünnepeibe. Változó csoportokban („villámrandijelleggel”) olyan gondolatokat és értékeket villantottunk fel egymásnak, melyek a saját, az egyházi, az állami és egyéb ünnepeinkkel kapcsolatosak, illetve azzal, hogy miként tudjuk megteremteni a csodát. Praktikus ötletekkel is gazdagodhattunk, olyanokkal például, hogy miként készüljünk saját gyerekünk konfirmációjára, hogyan lehet december 23- án is szenteste, stb. Szombati előadónk Kovácsné Tóth Márta vönöcki lelkésznő volt, akit hallgatni önmagában ünnepet jelentett. A találkozó címében feltett kérdésre („...de mondd, hány perc az ünnep?”) rövid válasza annyi volt: a fele. Pontosan feleannyi ideig tart, mint amennyi ideig szeretnénk. Felhívta a figyelmünket: pont ezért a hétköznapok csodáit és rítusait is meg kell találnunk, mert ezek tartanak meg minket. Ha figyelünk, észre tudjuk venni Istent a legapróbb, hétköznapi dolgokban is, például ha nem órára kelünk fel, hanem Isten ébreszt minket. Kisebb csoportokban kerestük meg ezek nyomait életünkben. Végezetül egyházi ünnepeinkről beszélgettünk. Melyiket várjuk és szeretjük a legjobban, melyiket fedeztük fel csak mostanában (melyik került közelebb hozzánk), és melyik az, amelyik még mindig távol áll tőlünk? Jó hírem van lelkész férjeinknek: a tőlük is a legnagyobb erőfeszítést kívánó advent és karácsony a legkedveltebb köreinkben. Délután ismét megnyílt kacatpiacunk, ahol saját készítésű vagy használt apróságaink találtak új gazdára. Később egy szintén kacatnak tűnő, de nagy belső értékekkel bíró tárgy rejtelmeibe avatott be Gáncs Márti. Egy svéd püspök által kitalált karkötőt fűztünk fel együtt, amelynek darabjait különleges gyöngyök, az élet gyöngyei alkották (Isten, csönd, keresztség, én, puszta, nyugalom, szeretet, titkok, sötétség, feltámadás). Felfűzésük közben mindegyik szemről meditációs szövegek és kérdések alapján elmélkedtünk. így megkaptuk papnéünnepünk ajándékát is. Estére még egy meglepetésben volt részünk: a Tabulatúra régi zenei együttes játszott, és még hangszerbemutatót is tartott. Azóta nemcsak a karkötő köt össze bennünket, hanem az is, hogy rajtunk kívül kevesen tudják, hogy miként néz ki egy rebek, és milyen hangja van. Esténként jó borok és kézműveskedés mellett fűztük szorosabbra kapcsolatainkat. Együttlétünk ünnepének üzenetét a vasárnapi záró istentiszteleten kaptuk meg: „Leányom, hited megtartott téged, menj el békességgel’.’ (Lk 8,48) Schaller Bernadett ezzel bocsátott utunkra, hogy az ünnepből hazatérve a Szárszón kapott örömet és erőt vihessük magunkkal a hétköznapjainkba. ■ Barthel-Rúzsa Barbara EVÉL&LEVÉL&LEVÉL Hozzászólás Zászkaliczky Zsuzsanna múlt heti reflexiójához Aki kis- és középiskolás gyermekekkel foglalkozik manapság, nagyon is egyetért Füller Tímea Adjátok vissza a szavainkat! című cikkével (EvÉlet, szeptember 21., 1. o.). Nyelvészeti szempontból Zászkaliczky Zsuzsanna erre reagáló írása (A szavakat nem veheti el senki, EvÉlet, szeptember 28., 15. o.) igaz, de a cikkre vonatkoztatva olyan, mintha nem akarná megérteni annak mély és fontos mondanivalóját. Sajnos ma már egyes országokban a „barátság" is mást jelent, és rendes lány nem megy az utcán karonfogva a barátnőjével, nehogy félreértsék. Jó, ha a keresztény közösségekben nevelkedők tisztán értelmezik és élik meg fogalmainkat, és a veszélyekkel is számolnak! Györiné dr. Drenyovszky Irén iskolaorvos (Budapest) Különös emlékezés Az evangélikus lelkészképzés 1950 óta többször elveszítette otthonát. Első alkalommal a múlt század közepén Sopronból száműzték, miután megszűnt a pécsi egyetem hittudományi karaként működni. Nagy fáradsággal végzett költözés után Budapesten, a fasori gimnázium épületében nyert elhelyezést az új nevén Evangélikus Teológiai Akadémia. Miután a gimnáziumot is megszüntette a magyar állam 1952-ben, a teológiai akadémia Budapest VI. kerületébe, a Lendvay utca 28. szám alá, egy kívülről is tetszetős, belül faburkolattal díszített villába kényszerült költözni. Itt működött 1962-ig, amikor is az Állami Egyházügyi Hivatal szemet vetett az épületre, s ideköltözött az egyházi tevékenységet irányítani és kontrollálni hivatott intézmény. (Amikor 1989-ben jogutód nélkül megszűnt a hivatal, a Fidesz kapta meg székházként az épületet.) így egyházunk 1962-ben az Üllői út 24.-be kényszerült a teológiai akadémiát költöztetni, igen sanyarú és méltatlan körülmények közé, amelyeken az 1974-ben felépült zuglói épületünk segített. Itt működik - huszonhárom év alatt négyszeri kényszerű költözés után - napjainkban is, immár egyetemi ranggal, az Evangélikus Hittudományi Egyetem. Egykori öregdiákokként merült fel bennünk a gondolat, hogy a tanulmányainknak otthont adó épületre táblát helyezzünk el, emlékezve s emlékeztetve arra, hogy ebben az épületben nemcsak egy rossz emlékű állami hivatal működött, hanem egy évtizeden át mintegy száz lelkész itt készült az evangélium szolgálatára tudós professzorok előadásait hallgatva. Késztetést adott az a tény is, hogy az épület homlokzatán egy másik emléktábla már utal az 1962 utáni idők elnyomó, hivatali tevékenységére. Mint lapunk múlt heti számában olvashattuk, egykori diákok gyülekeztek össze az emléktábla ünnepélyes elhelyezésére. Dr. Reuss András professor emeritus köszöntője után e sorok írója emlékezett meg az épületben tanító professzorokról (dr. Prőhle Károly, dr. Nagy Gyula, dr. Pálfy Miklós, dr. Groó Gyula, dr. Ottlyk Ernő), majd a politikai okokból eltávolított professzorokról (dr. Ferdinánd István, dr. Karner Károly, dr. Sólyom Jenő, dr. Wiczián Dezső, dr. Bodrog Miklós előadó), valamint a vélt politikai indokok alapján eltávolított teológiai hallgatókról (Dely Ernő, Centgráf Károly, Csicsely Éva, dr. Illanicz György, Urbán Sándor). Az emléktáblát Kutyej Pál nyugalmazott békéscsabai lelkész, a tábla adományozója leplezte le. Az ünnepség szép színfoltja volt, hogy dr. Kinczler Zsuzsanna karnagy vezényletével a teológusok kamarakórusa korálfeldolgozásokat énekelt, s az épület jelenlegi gazdája, Kubatov Gábor igazgató szíves hozzájárulásával az egykori nagy előadóteremben szerény fogadásra gyülekezhettünk, ahol mind a házigazda, mind pedig dr. Szabó Lajos rektor köszöntötte a jelenlévőket, elismerésüket kifejezve a nehéz időkben vállalt szolgálatukért és tisztes helytállásukért. Evangélikus és nemzeti himnuszunk közös eléneklése adott méltó keretet visszatekintő emlékezésünknek, és az egykori teológustársakkal való találkozás teremtett baráti légkört közöttünk. Isten igéje örökké megmarad - ebben a bizonyosságban búcsúztunk egymástól. A folyamatosságot a mai nemzedék teológiai hallgatói igazolják: Isten ma is munkálkodik. D. Szebik Imre nyugalmazott püspök (Budapest) — Haller József és felesége 1954. szeptember 4-én házasodott össze. Hatvanadik házassági évfordulójukat Érden ünnepelték szeptember 6-án gyermekeik, unokáik, dédunokáik és közvetlen rokonaik körében. Hálaadásukon két ige hangzott: „Áldjad, én lelkem, az Urat..!’, valamint „Ne félj, mert megváltottalak..!’ Urunk áldása kísérje az ünnepeiteket és szeretteiket! HIRDETÉS EBBE'előadássorozat Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) és a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség által rendezett őszi előadás-sorozat címe: Életutak tanúságtétele. A következő alkalom október 9-én, csütörtökön 17 órakor kezdődik az egyházközség gyülekezeti termében (Budapest XI. kerület, Bocskai út 10.). Előadás: Cseri Kálmán nyugalmazott református lelkipásztor, áhítat: dr. Blázy Árpád lelkész. 9
