Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)

2014-10-05 / 40. szám

Evangélikus Élet Evangélikus élet 2014. október 5. *• 5 PECZ SAMU-EMLEKULES A FASORI GIMNÁZIUMBAN Bölcs építőmester az Istentől kapott kegyelem által ► Többszörös évforduló adta annak az emlékülésnek ötletét, amelyet a fasori gimnázium és az evangélikus múzeum rendezett szeptember 26-án az iskola híresen szép dísztermében. A reformáció és kultúra tematikus év - többek között - Pecz Samu építész születésének 160. évfordulójáról is megemlékezik. Az iskolaépület 110, az újraindított gimnázium pedig 25 éves. Még sok mindent tartogat a diákok és az ünneplők számára a jubileumi év, melyhez ismeretterjesztő tablók­kal is hozzájárultak a múzeum munkatársai. A friss, remek hangula­tú és magas színvonalú tanácskozásnak egyetlen szépséghibája volt... EGY RÁDIÓS NAPLÓJÁBÓL Szeptemberi időpontok Szeptember: tan- és munkaévnyi­tók, illetve 25-én Sztehlo Gábor születésnapja: a diakónia napja. A rádiós szerkesztő naptárában az első őszi hónapban ezek a fix pon­tok, amelyek elsőbbséget élveznek minden más eseményhez képest. Előbbiek azért fontosak, mert a nyári pihenés után segítenek bele­rázódni a munkába, és fellelkesíte­nek. Utóbbi pedig olyan élmény, amely a szív és a lélek, de a szem és a fül számára is megmutatja, tulaj­donképpen kiért-miért vagyunk itt, mi a célja egyházi szolgálatunk­nak, milyen példaképek éltek előt­tünk, és milyen kiváló, elhivatott szolgálatvégzők járnak köztünk. Szóval feltöltődés, nem „munkakö­ri kötelesség” a jelenlét ezeken az al­kalmakon. Itt jegyzem meg, milyen szeren­csésnek mondható az a valaki - én... -, aki munka címén riporter­magnóval a kezében, papírfecnikre felírogatott kérdésekkel és kinyom­tatott háttéranyagokkal felszerelkez­ve, szóval mindezekkel együtt job­bára templomi közegben, istentisz­teleti alkalmakon végezheti munká­ját. Ez a hónap pedig különösen is ilyen, hiszen az elindulás és a meg­­pihenés, a hálaadás helye Isten há­za ezeken a konkrét alkalmakon. A teológiára, azaz hittudományi egyetemünk tanévnyitó istentiszte­letére és ünnepi ülésére az egykor ott végzettek szívdobogásával me­gyek. Figyelem a mai diákok arcát, örülök volt tanáraimnak, professzo­raimnak, az idő múlására azonban több minden emlékeztet. Tablónkat már egyre több tabló követi a teo­lógia folyosóin. A megszépült, kibő­vült Bosnyák téri épületegyüttes megfiatalodása mellett jel az is, hogy volt hallgatótársaim közül néhányan immár a katedra másik oldalán állnak... Van, akinek most felvételizett a gyereke... A zuglói templom belseje azon­ban a régi. Az ablakon beszűrődik a napsugár, az orgona hangja is úgy szól, ahogy egykor. A padokban megkeresem a „helyem” ahol a reg­geli áhítatokon ültem. Az esemény kiemelt pontja az igehirdetés és a tanévkezdő rekto­ri beszéd. Szemerei János püspök idén a teológiát felügyelő egyházi vezető - rögzítem az információt, majd erről is kérdeznem kell őt a következő interjúban. Dr. Szabó Lajos rektor úr szavai útirányt jeleznek, rávilágítanak egy­­egy fontos, aktuális kérdésre, olyan tendenciát jelölnek, amely a mai lel­készképzésben jelenik meg, hogy a jövő szolgálattevőit felkészítse a rájuk váró nagy feladatra. Idén kü­lönösen is izgalmas a téma: ami örök, és ami változik. A világ körülöttünk olyan tempó­ban változik, hogy eszközökben, módszerekben, utakban nem lehet nem megújulni. Ám ennek megfe­lelni úgy, hogy a lényeg: az Isten örök és változatlan igéje, az evangé­lium tisztán és igazán hangozzék, nagy munka hallgatónak és pro­fesszornak egyaránt. „Mire jó a fi­gyelmes együtt járás az egyház­ban?” - tette fel a kérdést a rektor, és adott útmutatást valamennyi je­lenlévőnek hivatásról és elhívatás­­ról gondolkodtatva: megvan-e, lán­­gol-e a belső nyugtalanság, az igazi kíváncsiság, és betölt-e a megtapasz­talható találkozás Isten jelenlétével? Közös munka zajlik ezek között a falak között, egymásra figyelve, együtt rezdülve: szép, vonzó, nehéz. Az emberi oldala a tanári kar felké­szülése folytán már megalapozottan kész, amikor elindul a tanév - Isten áldásáért, Szendéikéért együtt fo­hászkodunk, jelenlétét és erejét kér­jük, megtartó szeretetét pedig - amely évről évre hívogat munkáso­kat az aratásába - megköszönjük. Idén - tudom meg a rektortól - re­kordszámú az elhívatásukra csak később ébredők száma. Isten szol­gálatba állít évtizedeket másutt vé­gigdolgozó felnőtt, középkorú em­bereket - élettörténetek, amelyek­nek jó lenne utánamenni! Sztehlo Gábor evangélikus lelkész születésnapja, szeptember 25-e né­hány éve a diakónia ünnepeként ke­rült be a naptárba. Bármilyen nap­ra esik, nem tolják el a következő vasárnapra, és ez az újságírók szá­mára is fontos: tudhatják, hogy minden évben ez a nap - ha hétköz­nap is - nekünk piros betűs ünnep. A főhajtás nem csupán merengés a múlton, hanem számbavétele an­nak, hol tart e téren az egyház. Mi­lyen teendők, milyen örömök, ered­mények voltak-vannak-lesznek az egyéves periódusban, amely két Sztehlo-nap között eltelik. Az isten­­tisztelet, az egyházunk szeretetszol­gálatában munkálkodók díjazása és az embermentő lelkipásztor - 2009- ben a Deák téren felavatott - szob­rának megkoszorúzása gondolatin­dító alkalom. A szobor mementója egy igaz embernek, akinél szó és tett azonos volt: Istent az embertársban szerette, mentette, és derűvel, belső békével, harmóniával élte, sugároz­ta a hitet. A holokauszt idején és utá­na is reményt adott. A múlt idő nem is helyes: Szteh­lo példája él, ott van a diakóniai munkatársak szemében a fény, amint kézen fogják sérült védence­iket, akik - és ez a megható eleme ennek a napnak - szépen felöl­­töz(tet)ve ott vannak a templomban, a téren, a közösségben, velünk. Az eseményen mindig jelen van az állam képviselője is. Idén e terü­let új felelőse, Czibere Károly szólt: szavaiban - többek véleményét e sorok írója is osztja - bizonyságté­tel és egyben igehirdetés hangzott. Nem várt, örömteli meglepetés. Az alkalom utáni rádiós interjú szokatlan: a forgalmas téren, a szo­bor mellett állva a lelki tartalom koncentrált megfogalmazását ka­pom. Olyan kerek az egész, már tu­dom, hogy ebből bizony vétek ki­vágni bármit. Közben figyelem, hogy ne legyen nagy a zavaró hát­térzaj, mert nem fognak örülni a hangtechnikusok. A korábban a református szere­­tetszolgálati irodát vezető, frissen kinevezett államtitkár ebben - már­mint az egyházi - közegben otthon van: belülről ismeri a munkaág ne­hézségeit és lehetőségeit, anyagi és humánpolitikai igényeit, a szá­mokat, a költségvetéseket, az EU-s és hazai utakat, módokat - de nem erről beszél: szavaival „felfelé” mu­tat. Akitől minden érkezik: az áldás, a feladat, a segítség, a motiváció. Annyi élmény, benyomás, apró mozaikok, megcsillanó fény - mind-mind átadásra vár... Meg­nyitok egy fájlt, és bemásolom a hangfelvételeket. Hopp, itt beszűrő­dött a háttérből a járókelők beszé­de, a gyerekek zsivajgása a Deák tér­ről. Egyház, ünnep a város legforgal­masabb terén. „Figyelmes együtt já­rás...” - máris más közegben, de ugyanaz a gondolat... ■ Kőháti Dorottya A tablókon Pecz Samuról ugyanaz a kép jelenik meg, amely az emlékülés előadásaiban is kirajzolódott: sokolda­lú, elkötelezett, nagy munkabírású, mesterségét protestáns elkötelezettség­gel művelő építész volt. Nem riadt vissza a grandiózus feladatoktól, a szakmai újításoktól, a nagy kihívások­tól. Sőt időnként az az ember érzése, még kereste is ezeket, hiszen számos esetben tervpályázaton indulva ju­tott egy-egy megbízatáshoz. Keveseknek adatik meg, hogy saját iskolájukat tervezhetik. Pecz ugyanis akkor volt a pesti evangélikus gimná­zium tanulója, amikor az intézmény a mai Deák téri gimnázium épületében működött. Amikor az új telek megvé­telére és az új iskolaépület tervezésé­re sor került, a kizárólag evangélikus építészeknek meghirdetett pályázaton (pontosabban mellette) Pecz Samu nyerte el a megbízatást. A gótikus építészet tanulságai már csak azért is erősen foglalkoztatták, mert a gótikában való gondolkodás nemcsak stílusban, hanem szerkezet­ben való gondolkodást is jelent, és ez volt Pecz igazi területe. Az iskola­­épület a kor legmagasabb színvonalán, pedagógiai és közegészségügyi előírá­sainak megfelelően épült meg. Hom­lokzatán Pecz védjegye: a tégla- és a va­kolt felületek ritmikus váltakozása. Szikárságát, célratörését finom kerá­miaornamentika ellensúlyozza, és az a kéthajós, karzatos, gótizáló templom, amely - ide való szójátékkal élve - is­kolapéldája mindannak, amit a mes­ter az ideális evangélikus templomról írásban is összegzett. Míg a fasori épületegyüttes törté­netét - számos cikk szerzője - Sisa József összegezte, a kor iskolaépüle­teivel, elsősorban Lajta Béla Vas ut­cai kereskedelmi iskolájával való összevetésre Csáki Tamás nagysze­rű előadásában került sor. A diákok között egyértelmű tetszést arattak az 1900 körül lefektetett elvek: az isko­lában ne uralkodjon a szürke elmé­let, hanem a szív szava érvényesüljön, legyen színes a homlokzat, hogy mindenki lássa, nem börtön ez, ha­nem a nemes humanizmusnak fel­szentelt temploma. Gálos Miklós azt ismertette lenyű­göző kutatási eredményei és szellemes hipotézisei alapján, hogyan is kerülhe­tett egy hibrid műalkotás a fasori templomba. Az ereklyetartó-formán kifaragott oltár csúcsán álló angyal va­jon hogy tévedt a napkeleti bölcsek lá­togatását bemutató - egyébként zse­niális - Benczúr-kép fölé? Mi történ­hetett, ki rendelte meg, és mi alapján, ki alkotta az ikonográfiái programot, hol akadt el vagy billent meg a törté­net - nem tudható. Annak viszont, hogy mekkora - hatalmas - volt a fes­tő honoráriuma, több dokumentum­ban nyoma van. A Műegyetem docense, illetve PhD- hallgatója, Kráhling János és Baku Eszter Pecz templomtervező, teoreti­kus és templomépítő munkásságát elemezte. Pecz építészetét illetően ugyanarra a következtetésre jutottak, amelyre a Műegyetem campusáról szólva Gyetvainé Balogh Ágnes: Pecz a szerkezetek embere, „belülről kifelé” építette meg házait. Legyen szó okta­tásról, liturgiáról, közszolgálatról vagy bérházakról, a legcélszerűbb és legkor­szerűbb alaprajzi elrendezéshez a kö­zépkori téglaépítészetet idéző homlok­zatokat és a legmodernebb (vas, beton, üveg) szerkezeteket rendelte. Épülete­ivel a saját válaszát fogalmazta meg a kor általános problémájára: a histori­­zálás és a modernitás kettősségének kérdésére. Születtek nyilván másféle, szintén jó válaszok. Ám - alig hihető módon - az ő épületei nemcsak állnak, és megha­tározzák Budapest és jó néhány vidé­ki város utcaképét, hanem tökéletesen használhatók is. Átgondolt és minősé­gi épületek: mi sem jobb példa erre az egykori Műegyetem kertjében (ma Múzeum körút) álló előadóteremnél, a Gólyavárnál, amely bő száz évvel ezelőtt épült - ideiglenes használatra. Fabiny Tamás püspök köszöntője zárómondatában így fogalmazott: „Az ünnepelt munkássága nyomán az ele­inktől örökölt értékek komolyan véte­lét és az újragondolás frissességét kí­vánom a tanácskozás minden résztve­vőjének!” Hogy ők miért is voltak ilyen kevesen? „Én nem tudom.” ■ ZÁSZKALICZKY ZSUZSANNA Templom és iskola Nem lehetett volna méltóbb helyet ta­lálni az emlékezésre, mint a Buda­­pest-Fasori Evangélikus Gimnáziu­mot, hiszen ez Pecz Samu egyik leg­szebb építészeti remeklése. Miköz­ben megismertük az építész gazdag munkásságát, betekintést nyerhet­tünk korának gondjaiba, Budapest te­remtő munkálkodásába, az evangé­likus egyház merész és nagy vállalko­zásaiba. Ennek egyik szép példája a fasori gimnázium megépítése. A közösség 1901 elején határozta el az új épület emelését. Szerencsére a ki­lenc pályázó közül Pecz Samu min­denben megfelelő tervét fogadták el. Remek ötlet, hogy közel, egymásba si­mul a templom és az iskola. A tudás és a hit összekapcsolódik. Az emele­teken nagy tantermeket világít be a napfény, a finom belső részleteket porcelándíszítések egészítik ki. A templom más feladat elé állítot­ta a tervezőt. Ezt is sikeresen oldotta meg. Az istenháza szelíd fenségben ra­gyog nem nyomja el az iskolaépületet. Gyönyörű harmóniába olvad. Róth Miksa üvegablaka a bejárat felett kar­csú lángként világot az utcasarkon. A gimnázium épületét a „modern isko­laépítészet” fontos eredményének tar­tották az 1900-as évek elején. Arról nem is beszélve, hogy az oltárképet európai hírű festő - igaz, nagy késéssel Benczúr Gyula készítette. A hat előadás után, a kora délutá­ni orgonakoncert előtt lesétáltam. On­nan néztem a száztíz éve megálmodott gimnáziumot. Minden szó igaz: gyö­nyörű az iskolatemplom! Csak ámul az ember: évtizedeken át hányszor men­tem itt el, megálltam, mégse tudatosult bennem az együttes szépsége. Pecz Samu szobra a budapesti Szilágyi Dezső téren Késő este otthon megkerestem ked­ves költőm, Kányádi Sándor régi ver­sét. Öreg iskola ünnepére a címe: „bennünk is vásnak a lépcsők/ben­nünk is öregednek- / újulnak a falak // halálunkig halljuk a csengőt / nyelvünk magányos márvány-tenger partján / millióm rodostóban / zá­­gont// dúlások / üszkös falak /ka­rantén / könyvtelenné árvított / bibliotékák // isten- és embercsapá­sa /mi minden volt/ s mi jöhet még //ünnep előtt/ünnep után /addig vagyunk-leszünk / amíg a lépcsők bennünk is / vásnak-vénülnek / s újulnak a falak amíg / halljuk a csengőt / s benne a tengert / és minden rodostóban / zágont” ■ - fenyvesi -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents