Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-07-06 / 27. szám
EVANGÉLIKUS ÉLET Evangélikus Élet 2014. július 6. *• 3 Édesapja nyomdokába lépett Andrejek-Györfi Judit lelkészszentelése Nyírteleken Kétszeres megújulás Sári templomszentelés és lelkésziktatás ► Az evangélikus egyházon belül a lelkészdinasztiák méltán lehetnek büszkék - és annál inkább hálásak -, ha az utódok töretlenül továbbviszik elődeik szent hivatását. Hasonlót érezhet egy új láncolat első tagja is, aki továbbörökíti az ige szólásának szeretetét, úgy, mint Györfi Mihály, a szolgálatát 1992-ben megkezdő lelkész. Június 29-én vasárnap délután legkisebb lánya, Judit lelkészszentelésére került sor a nyírteleki Fiiadéiba Evangélikus Egyházközség zsúfolásig megtelt templomában. Az ünnepi istentiszteleten Fabiny Tamás püspök a 139. zsoltár első hat versét idézve hirdette az igét: „Még a nyelvemen sincs a szó, te már ismersz engem" A püspök Isten gondoskodásáról az anyagyermek kapcsolat alapján szólt az áldott állapotban lévő lelkészjelölthöz: „Ahogy te egy új életet hordozol magadban a szíved alatt, úgy szül téged is újjá a teremtő, megváltó és megszentelő Isten. Te azonban »csak« életet tudsz adni, de Isten örök életet is! Ezért ő nagyobb nálad. Teremtő akarata részévé tett téged, titeket, de van, amit saját magának tart fenn: az üdvösséget - ingyen, kegyelemből, Jézus Krisztus érdeméért. Légy ezért ebben a szolgálatban az ő követe, a rád jellemző derűvel, szeretettel és jó szívvel.” Az édesapa mellett Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora segédkezett a szentelési liturgiában, amely tizenhét lelkész személyes áldásával és a Confirmával végződött. Az úrvacsoraosztáshoz csatlakozott Leon Novak muraszombati lelkész, Andrejek-Györfi Judit hatodéves mentora is, aki harmincöt fős gyülekezettel érkezett csaknem hatszáz kilométerről, Szlovéniából. A frissen felszentelt lelkészt a nyírteleki ifjúság és a görögszállási cigánymisszió tagjai is köszöntötték énekkel. A népes vendégsereget a szabadban látta vendégül a gyülekezet az istentisztelet után, többek között egy frissen, helyben sütött jó nagy ökörrel. Az enyhe szél fújta sátrak árnyékában sok-sok baráti és hittestvéri beszélgetésre került sor. ■ Horváth-Hegyi Áron Andrejek-Györfi Judit 1988-ban született Pásztón. Négyéves koráig a Nógrád megyei Sámsonházán élt testvéreivel és szüleivel, amikor is Nyírszőlősre költöztek, édesapja, Györfi Mihály lelkészi szolgálatának első állomására. A felnőttként megtért szülők és a négy testvér hittel és példamutató lelkesedéssel szervezték és építették a szabolcsi evangélikus közösség életét. Judit általános és középiskolai tanulmányait Nyíregyházán végezte, az utóbbit az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban. A közösség aktív tagjaként tevékenykedett több terülten is: az egyházi táborokban és csendeshétvégéken, a nyíregyházi Cantemus kóruscsalád különböző kórusaiban, illetve a gimnáziumban a diákönkormányzat elnökeként. Gimnazistaként a teológiára jelentkezésekor világosan látta, miért hívta el őt Isten a lelkipásztori szolgálatra: hogy beszélhessen az embereknek az „egyetlen Megoldásról” amelyre ő már rátalált - vallotta. így kezdhette meg Budapesten tanulmányait 2006-ban. 2012-ben kötött házasságot Andrejek Mitja szlovén származású teológushallgatóval, akivel a hittudományi egyetemen ismerkedett meg. Egymás anyanyelvét elsajátítva és közös céljuk által vezérelve döntöttek úgy, hogy egyházi szolgálatukat Szlovéniában fogják végezni. Ezért töltötte Judit már hatodévét is a határ menti Muraszombaton és Lendván. Szeptemberre várják első gyermekük születését, és Mitja ekkor kezdi meg hatodévét. ► Nem csak belsőleg felújított templomáért adott hálát június 28-án, szombaton a súri gyülekezet. Megválasztott lelkészüket, Nagy Gábort is ekkor iktatta be hivatalába Szarka István, a Fejér-Komáromi Egyházmegye esperese. A dupla ünnepi alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. „Mi köti össze a templomszentelési hálaadást és az iktatási ünnepet?” - tette fel a kérdést a püspök Ez 3,1-3 alapján tartott prédikációjában. „A templom is, a lelkész is az Isten szavának szolgálatában áll.” Szemerei János arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a szolgálattevőnek is az igéből kell táplálkoznia, hogy a rábízottakat táplálni tudja. Az épület megáldása és a lelkészbeiktatás percei után Nagy Gábor lépett fel a szószékre. Választott igéje, íPt 2,5 alapján arról beszélt, hogy a gyülekezet Krisztusban felépülő lelki házzá lehet. „Felépülés nélkül csak önmagukban szanaszét heverő életek sokaságát látnánk, ahol mindenki a maga véges horizontjának szorításában él. De Istennek egészen más terve van népével... Össze akarja gyűjteni és fel akarja építeni ezeket a szétszóródott köveket” - fogalmazta meg szolgálatának célját az újonnan beiktatott lelkész. Az úrvacsorás istentiszteletet követő közgyűlésen Molnár István, az egyházközség felügyelője üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőt mondott többek között Szarka István esperes, Zászkaliczky Péter, a gyülekezet korábbi lelkésze, Mészáros Tamás egyházkerületi felügyelő, valamint Szemerei János püspök. Sógorka Miklós helyi polgármester -úgy is, mint evangélikus presbiter - beszámolt a felújítás folyamatáról. Elmondta, hogy a mintegy huszonhétmilliós pályázati támogatásból megvalósult a templom teljes aljzatszigetelése, járólapozása, továbbá elvégezték a szükséges villanyszerelési, festési és asztalosmunkákat is. Az ünnepség a gyülekezeti házban tartott szeretetvendégséggel zárult. ■ -Adámi-Nagy Gábor Székesfehérváron született, Tordason nőtt fel. A középiskolát a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikumban végezte, ahol az érettségi után távközlési technikusi oklevelet szerzett. 2004-ben kezdte meg tanulmányait az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Hatodéves gyakorlatát Súron és Bakonycsernyén végezte Szarka István és Szarka Éva mentorok mellett. 2010. július 24-én avatta lelkésszé Ittzés János püspök. Ordinációját követően beosztott lelkészként folytatta szolgálatát a súri gyülekezetben. Eközben a 2012/2013-as tanévet ösztöndíjasként Skóciában töltötte. 2013 nyarán megnősült, felesége Nagy-Rumy Mariann hárfaművész, zenetanár. Az érem két oldala Az utóbbi két hónap nagy erdélyi evangélikus ünnep- és rendezvénydömpingje kapcsán nekem Albert Schweitzer Nobel-békedíjas német evangélikus lelkész, teológus, orvos egyik vallástörténeti eszmefuttatása jutott eszembe, amelyben a nagy yilágvallásokat két fő kategóriába sorolta. Nevezetesen életigenlő és élettagadó vallásokról beszélt. Az életigenlő vallások igazi prototípusának a föníciai gyökerű görög vallást tartotta, amelyikből lépten-nyomon sugárzik az élet, tele van erővel, dinamikával, fékezhetetlen indulatokkal, élvvággyal, a szellem és a lélek burjánzásával. Az Olümposz istenei - akár a földi emberek - a hatalomért harcolnak, háborúkat vívnak, intrikákat szőnek, habzsolják a szerelmet, önfeledten szórakoznak, imádják a szépséget, a művészeteket, egyszóval teljes intenzitással és szenvedéllyel élik örökkévaló életüket. A jellegzetesen élettagadó vallások kategóriájába sorolja Schweitzer a hindu vallást. A hindu lélek - meglátása szerint - valósággal elvágyódik ebből a földi életből, amely többnyire egyfajta látszatvalóság, illetve sok-sok szenvedéssel, szennyeljáró, ideiglenes jellegű megpróbáltatás. Vágya, eszménye eggyé lenni a nagy, végtelen, mozdulatlan mindenséggel, részévé lenni az egyetemes, kozmikus valóságnak, amelyet a nirvána szó jelöl. Ez a nirvána a teljes vágytalanság, az érzelemmentes, tudattalan létnyugalom, a tökéletes harmónia állapota. A hindu lélek belső szemlélődő, misztikus ráhangolódással megöli vágyait, megfékezi testi ösztöneit, megtagadja kívánságait, hogy - megtisztulva az ittlét terhétől, szennyétől - mielőbb az örök létnyugalom és egyensúly tökéletes állapotába kerüljön. Az említett ünnepdömping kifejezés kapcsán, ha valaki figyelemmel követte erdélyi, bánsági gyülekezeteinkben a húsvéttal kezdődő utóbbi két hónap számtalan ünnepi alkalmát, a színes gyerek- és ifjúsági programokat, joggal mondhatja: az említett schweitzeri kategóriák értelmében a mi vallásunk, evangélikusságunk bizony az élet vallása. Tartalmas, látványos, telt házas ünnepek, gyülekezeti események szerte az erdélyi eklézsiákban. A teljesség igénye nélkül említek néhány jelentősebbet: a Brassó megyei Apácán május 4-én Apáczai Csere János-emlékházat szenteltünk. A népes gyülekezet mellett felvonult az anyaországi és erdélyi közélet színe-java. Egy hétre rá következett a négyfalusi missziói nap, a kétnapos brassói szórványünnep, ahol jóval az ezret is meghaladta a résztvevők száma. Aztán szép sorban következett a többi: a székelyzsombori ünnepi közgyűlés felemelő élménye, a csíkiak missziói vasárnapja; majd az egészre a koronát a három napon át tartó, rendhagyó háromfalusi hagyományünnep tette rá, amelyhez hasonlót - mint mondják - Pürkerec még nem látott. Szép és felemelő pillanatok ezek a szorgalmasan, lelkesen szervezett, telt házas, sok embert megmozgató ünnepi momentumok. Ilyenkor a megélt siker, a sokaságban megmutatkozó erő hatására van egy bizonyos „győzelemélmény” nagy lelki elégtétel. Érezzük, hogy volt értelme a szívós munkának, az imádságnak, mert látható és tapasztalható, hogy erdélyi egyházunkban van élet, mozgás, van gyümölcstermés. Nekünk is öröm, ha gyülekezeteinkről azt mondja a Világ és a Lélek: „az a neved, hogy élsz”. Ez a felemelő ünnepi hangulat azonban az éremnek csupán az egyik - bár nagyon fontos - oldala. De van egy másik oldala is. És ezzel kapcsolatban őszintén fel kell tennünk a kérdést: Mi is következik látványosságban és eseményekben gazdag ünnepeink után? Van-e valamilyen folytatás? Van-e hozadékuk, jó értelemben vett kihatásuk ezeknek az ünnepeknek az ünneptelen hétköznapjainkban? Következik-e ezekből lelki ébredés, újjászületés, valamilyen változás, hitbeli, lelki folyamat? Vagy az egész csupán színjáték, egyszeri hangulat, felejtésre ítélt élmény? Nem más, mint korszerű „eseménykeresztyénség” - minden felelősség és következmény nélkül? Mi is jön az ünnepek után? Milyen a visszatérés a hétköznapokba? Az már megszokott, hogy hazatérve levetjük az ünneplőruhánkat, és rendszerető emberként eltesszük a szekrény mélyére a következő ünnepig. De mi is történik az ilyenkor ünneplőbe öltöztetett lelkűnkkel? Az ünnep után talán ezt is igyekszünk átöltöztetni, vissza a hétköznapok szürke, egyhangú, közömbös hangulatába. Pedig mennyire fontos lenne a folytatás, hogy ünnepeink után ne álljon vissza az a megszokott, unalmas „régi”! Ne elégedjünk meg az „elégségessel” a túléléssel, a vegetálással. Rabindranath Tagore indiai költő, miután beutazta a „keresztyén” Európát, azt írta rólunk, hogy földrészünkön „vasárnapi keresztyénséget” talált - de akár írhatta volna azt is, hogy ünnepi vagy eseménykeresztyénséget -, „és hétköznapi pogányságot” Egy olyan ambivalens világot tapasztalt, ahol az emberek a vallásosságot az élet szolid kereteként őrzik. Ünnepek és hétköznapok, vasárnapi és hétköznapi keresztyénség, emelkedett hangulat és szürke megszokás - mind nagyon érdekes ellentétpárok. Istentiszteleteink talán legszebb mozzanata, cselekménye az áldás, amelyet a liturgia végén mond felemelt kézzel a lelkész. Híveink nagyon is pontosan tudják, hogy az istentisztelet áldással fejeződik be, amelyre ámennel válaszolnak. Ezután jön a kimenőének, a himnusz, a pásztori kézfogás, és a „műsornak” vége. Ez azonban így nem igaz, az ünnep, az istentisztelet nem végződik az áldással. Az istentisztelet, az ünnep igazi megélése az áldással kezdődik. Amikor az ember az áldással a szívében, lelkében kilépett a templomból, az ünnepélyes kerettérből. Tulajdonképpen akkor kezdődik el az istentisztelet, a lényeg, a mi életünk hétköznapi istentisztelete, az élet nagybetűs Isten-ÉGTÁJOLÓ (t> tisztelete. Mert minden ember - tudatosan vagy sem - Isten jelen valóságában él, s az „okos istentisztelet” a mindenkori folytatása az emelkedett ünneplésnek. Az éremnek ez az a másik oldala - a ténylegesen megélt és megvalósított hétköznapi keresztyénség -, amely nélkül minden felfokozott ünneplésünk csupán látszatparádé, képmutatás, üres fesztivizmus. A 89. zsoltárban olvassuk: „Boldog nép az, amely tud neked ujjongani, amely orcád világosságában járhat, Uram!” (16. v.) Igen, az a nép boldog, amelyik Isten világosságában jár akkor is, amikor nincsenek piros betűs ünnepek, világraszóló rendezvények, amelyik a hétköznapokban is Isten jelenlétében él. Adorjáni Dezső Zoltán püspök Romániái Evangélikus-Lutheránus Egyház
