Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)

2014-09-21 / 38. szám

Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2014. szeptember 21. *• 13 Krisztusért és egyházáért a Bethánia CE Szövetség ► A múlt század első felében az ébredés nagy laikus mozgalma adott ke­retet a hívő népnek, hogy testvéri szövetségbe tömörülve töltse be Is­ten akaratát. Evangélikus, református és szabadegyházi hívek találkoz­hattak az összejöveteleken, így híd épült a különböző protestáns fe­lekezetek között. A szövetség jelmondata: Krisztusért és egyházáért. A CE Union (Christian Endeavor Union: Keresztyén Törekvés Szö­vetség) születési helye az észak-ame­rikai Portland volt. Francis E. Clark presbiteriánus lelkész gyülekezetének ötvennyolc fiatal tagjával együtt 1881- ben írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben elkötelezték magukat, hogy Jézus Krisztust mint Megváltójukat fogják életükkel szolgálni. Ez azt je­lentette, hogy keresztyén közösség­ben, ifjúsági szövetségben kívántak együtt munkálkodni. Észak-Amerikában gyorsan gyara­podott a szövetség, majd az egész vi­lágon létrejöttek tagszervezetei. 1902- ben már ötvenkétezer szövetségben három és fél millió (!) tagja volt a szer­vezetnek szerte a világon. Magyarországon 1900-ban Szabó Aladárné alakított egy gyermekszö­vetséget, majd Szabó Aladár és dr. Kecskeméthy István református teo­lógiai tanárok - hívő testvérekkel együtt - 1903-ban megalapították a Bethánia Egyletet. Miután szerveze­tük felvételét kérték a CE Világszövet­ségbe, evangélizációk, konferenci­ák, csendesnapok, bibliaórák és sze­mélyes bizonyságtételek útján gyor­san növekedett a szövetség ismertsé­ge, gyarapodott az itthoni tagság. A Bethánia Egyletben mindig fon­tos volt a laikus hívők szolgálata. A lelkészek mellett az ő munkájuk nyomán lett ébredés, terjedt a Krisz­tusban mint Megváltóban való hit. A múlt század első felének sokféle ne­hézsége sem tudta megállítani az egylet folyamatos erősödését, taglét­számának növekedését. Az evangélikus körökben jól is­mert Pauer Irma volt egy időben az egylet titkára, aki később, 1924-ben megalakította a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesületet. Podmanicz­­ky Pál evangélikus teológuspro­fesszor és későbbi felesége, Vargha Ilona a Bethánia egyik alkalmán ta­lálkozott. A református dr. Csia Sándor or­vosnak, a Bethánia egyik vezetőjé­nek meghívására az 1930-as évek vé­gén Budapestre érkezett a skót fut­ballista, James Stewart laikus evan­­gélizátor. Sréter Ferenc evangélikus lelkész „második ébredése” az ő igehirdetésein történt. így írt erről dr. Csia Sándor: „Abban láthatólag is óriási volt Stewart hatása, hogy az ő példáján fellelkesedve, ettől kezd­ve addigi evangélizátoraink fokoza­tosabb tevékenységbe kezdtek, s ekkor indult nagyon megáldott munkájára Sréter Ferenc evangéli­kus lelkész is.” Olyan erővel indult el és folytatódott a lelki munka, hogy - a gazdasági vi­lágválság és a két világháború ellené­re - a negyvenes évek végére hatalmas ébredés lett az országban. Isten állt az ébredés mögött több olyan szervezet általa összehangolt szolgálata nyomán, mint a Fébé, a Bethánia, a Keresztyén Ifjúsági Egye­sület (KIÉ), a Magyar Keresztyén Di­ákok Szövetsége, a Baráti Kör, a Soli Deo Gloria (SDG) református diák­­mozgalom és több más társaság az egyházakon kívül. Sok szép lelki ének született akkortájt, és került be a magyar hívő énekkultúrába. A ne­vezetes Halleluja énekeskönyvet har­mincezres példányszámban adta ki a Bethánia Egylet. Az egylet tagjai komolyan elkötelez­ték magukat a Krisztust követő élet­mód mellett. Nem új egyház alakult a Bethánia Egylet keretében, hanem minden tag lelkiismeretesen mun­kálkodott a maga felekezetében, az éb­redést igyekezvén szolgálni. Minden megtért hívő ember tagja lehetett az egyletnek, aki vallotta, hogy Krisztus megtisztította őt a bűn­től, kiragadta a sátán hatalmából, örök életet adott neki kegyelméből, és részesült a Szentlélek ajándékában. A tagok Isten iránti hálából vállal­ták a szolgálatot, a hit terjesztésének önfeláldozó módján, Krisztus szerete­­tének megjelenítését a hétköznapok­ban - odaszentelt életükkel. Az 1948-as év az egylet tevékenysé­gének csúcspontja, amikor Budapes­ten harminckét templomban tartottak evangélizáciős alkalmat, és Alcsúton, illetve Vaján három-öt ezer fős konfe­renciák voltak. 1950-ben a Bethánia Egyletet ugyan feloszlatták mint szervezetet, de a ta­gok - hűséges imádkozó és Krisztust követő emberekként - házi csoportok­ban találkozgattak. Ma is vannak hí­vő testvérek, akik az akkori nehéz idők­ben jutottak hitre, és őrizték a lángot. A rendszerváltást követően, 1990- ben azonnal megalakították - Bethá­­ü! nia CE Szövetség néven - a korábban > feloszlatott egylet jogutódját, amely még abban az évben a CE Világszövet­ség tagjává vált. Azóta is folyik tovább rendületlenül a lelki munka. Piliscsabán a szövetség fenntartá­sában működő Lelkiszolgálat Háza (képünkön) ad lehetőséget - alkal­manként maximum ötvenhét fő ré­szére - csendesheteken a lelki épü­lésre, megtérésre. Budapesten, a IX. kerületben az Angyal utca 30. sz. alatt az A30 ifjú­sági pinceklub szolgál fiatalok rend­szeres heti alkalmainak megtartásá­ra. Ezeken kívül Budapesten a Salét­rom utcai református gyülekezet ad otthont imaóráknak, ifjú házasok összejöveteleinek, bibliaóráknak. Miskolcon, Debrecenben, Hajdú­szoboszlón, Hajdúböszörményben, Vaján és Szegeden vannak még rend­szeres alkalmai a szövetségnek. Az eddig megismerteken kívül ér­demes - a teljesség igénye nélkül - emlékezni régebbi tagokra: Molnár Mária, Ferenczy Jenő, Sallay István, Szikszai Béni, Bütösi János püspök, dr. Kiss Ferenc, Ablonczy Dániel - valamennyien „az ébredés emberei" A Bethánia CE Szövetség irat­missziója nemrég újra kiadta a Halle­luja énekeskönyvet megújított tarta­lommal - az első kiadás már el is fo­gyott. Fénysugarak címmel napi Bib­lia-olvasó kalauzként szolgáló áhítatos­­könyvecskét is megjelentetett a rend­szeresen megjelenő Új Mustármag cí­mű hírlevél mellett. A kalauzban Kár­pát-medencei szerzők segítenek meg­érteni Isten napi üzenetét. A Bethánia CE Szövetségben való tagság feltétele a fogadalomtétel. A fo­gadalom szövegét érdemes megis­mernünk: „Mivel a Megváltó engemet annyira szeretett, hogy a keresztfán meghalt érettem, én is szeretni akarom őt, s iránta való hálából életemet ne­ki szentelem. Bízva az ő erejében, komolyan törekszem mindig azt cse­lekedni, ami őneki, az én Uramnak és Megváltómnak kedvére van. Igyek­szem valódi keresztyén életet élni, főként abban a körben és helyzetben, amelybe ő állított. Igéjét mindennap olvasom, mindennap imádkozom, az istentiszteleteket rendesen látogatom. Isten országának előmenetelén mun­kálkodom, mint a.... (város neve) Bet­hánia CE keresztyén szövetség tagja a szövetséggel szemben vállalt kötele­zettségemnek eleget teszek.” A 20. századi magyar belmisszió­­ban jelentős tevékenységet folytatott a Bethánia CE Szövetség. Ma öt földrész huszonkilenc országában létezik ez a szervezet, és tagjai igye­keznek a fogadalomban elmondottak szerint Megváltójuknak szentelt, bi­zonyságtevő életet élni. Imádságban hordozzuk a Szíriában, Libanonban és Iránban élő keresztyén testvéreinket, akiknek most különösen nehéz hitvalló életet élni országukban. ■ Takács Ferenc „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr. .. (5MÓZ 8,2) ► Kétségkívül a Bethánia Egylet (CE Szövetség) volt a múlt századi lel­ki ébredés legmeghatározóbb és legdinamikusabb mozgalma. Szemé­lyesen is érintett vagyok, mert 1946-ban az alcsúti ifjúsági konferen­cián lettem tudatos keresztény. Takács Ferenc írása hat és fél évtizednél régebbi emlékeket keltett életre bennem... A múlt század első felében igen jelen­tős evangélikus személyiségek is tag­jai voltak a Bethánia Egyletnek, példá­nak okáért - többek között - Gáncs Aladár lelkész (Gáncs Péter elnök-püs­pök nagyapja), Túróczy Zoltán püspök, báró Podmaniczky Pál professzor. „Pody bácsi” 1920-1923 között a Be­thánia Egylet lelkésze is volt, Túróczy Zoltán pedig - arnóti szolgálatára visszagondolva - a következőket ve­tette papírra: „... ha azután falusi csen­des magányomban rám nem talál a Bethánia, s evangélizáló lendületével magával nem sodor, akkor aligha leszek az, ami vagyok.” (Túróczy Zoltán:íme! Szabó-Uzsaly Ny., Győr, 1933, 206- 207. o.) Amikor én 1947-ben tagja lettem a szövetségnek, akkor már csak egy evangélikus lelkész volt aktív tagja: Sré­ter Ferenc budavári lelkész. Sallay István lelkész halála után, 1940-ben a református Szikszai Béni lett az egyesület főtitkára. Az ő hatá­rozott vezetése alatt lett az egyesület „zárt közösségi mozgalommá” Aho­gyan Takács Ferenc is írja, az 1948. év volt a Bethánia Egylet tevékenységé­nek a csúcspontja. Akkor rendezték meg a protestáns felekezetek a „harma­dik nagy-budapesti evangélizációt” Farkas János atyai barátom, aki résztvevője volt ezeknek az alkalmak­nak, ezt írja egyik dolgozatában: „1944. Benne vagyunk a második világhábo­rúban. Ez év pünkösdje előtt Budapes­ten 32 templomban egyidejű alliansz jellegű evangélizációra került sor. Ezt követte 1946-ban a második (ennek té­mája: »Miért maradtál meg?!«) és 1948-ban a harmadik nagy-budapesti evangélizáció. Az országon végigvihar­­zott háború akadályozta, egyelőre megbénította a szolgálatokat, de a munka végső fokon nem szűnt meg.” Ez a harmadik nagy-budapesti evan­gélizáció három hétig zajlott. Az első héten városszerte imaközösségek kö­nyörögtek naponta az evangélizáció ál­dásáért, és közel egymillió (!) röplapot osztottunk szét a városban. Akik ezt a szolgálatot vállalták, azok egy hétig mindennap ugyanabban az órában, ugyanott osztogatták a hitébresztő szövegű röplapokat. Én a Gyulai Pál utcai központban a nyomdából kikerülő lapokat csomagol­tam, és az expediálásban segítettem. Akkor jött a meglepő hír, hogy az evan­gélikus Molnár Gyuszi barátunkat - aki akkor talán még egyetemista volt - valaki pofon ütötte a röplaposztoga­tás közben. Ez már jelzés volt arról, hogy mit várhatunk az elkövetkezendő időben. Ez ugyanis a „fordulat éve” volt! A kommunisták nyíltan átvették a hatal­mat. Megkezdődött az ateista állam vallás- és egyházellenes harca... A második héten minden protestáns templomban egyhetes evangélizációt tartott valaki. Mindenütt ugyanaz volt a téma. Engem - érettségi előtt álló gimnazistaként - a Szilágyi Dezső téri református templomba küldött ki az egyesület. Ott a karzaton voltam „rendező” Csak egyetlen református temp­lomban nem volt evangélizáció, Be­­reczky Albert lelkész Pozsonyi úti templomában. Őt ugyanis még ebben az évben püspökké választották. Ő volt a Dunamelléki Református Egyházke­rület első „haladó” - vagyis az állam­­hatalomhoz lojális - vezetője. Sajnos az evangélikus rendezvé­nyekről nem volt tudomásom. De úgy sejtem, hogy Zászkaliczky Pál fóti esperes-lelkész Deák téri evangé­­lizációja ennek a nagy-budapesti ak­ciónak a keretében került megrende­zésre. Azt viszont tudom, hogy ennek az evangélizációnak a gyülekezetben maradandó hatása volt. A harmadik héten volt a záróevan­­gélizáció a fasori református templom­ban. Minden este valamelyik protestáns felekezet lelkésze tartott bevezető szolgálatot, az óra második felében pe­dig az igehirdetést egész héten Szikszai Béni tartotta. Úgy emlékezem, hogy több ezerre becsültük a résztvevők szá­mát. Ennek a hatalmas gyülekezetnek természetesen csak egy része fért el a templomban; a nagy udvaron és a gyülekezeti házban szintén több ezren zsúfolódtak össze. Az igehirdetéseket hangszórók közvetítették. Én ismét rendezői feladatokat kap­tam. Az emeleti gyülekezeti teremben kellett segítségére lennem azoknak, akik igényelték. Feledhetetlen emlék, amikor este, szürkületkor megindult haza a tömeg, és énekelték az evangé­lizáció énekét: „Halld, az ég harangi zengnek / messze földön szerteszét, / hírül adva mindeneknek / Isten üdv­üzenetét...” A templommal szemben lévő épü­letben orosz katonák voltak. Minden este nyolcan-tízen kijöttek a kertkapu­hoz, és csodálkozva nézték a fellelke­sült tömeget, és hallgatták a sodró ere­jű éneket. Ebben az évben az alcsúti konferen­cián háromezer fiatal jött össze. A MÁV külön szerelvényt indított Bicskére. Itt már gimnazista fiúk cso­portját vezettem frissen érettségizett di­ákként. Ezt a hatalmas tömeget kis cso­portokra osztottuk, hogy mindenkivel személyes kapcsolatba kerülhessünk. Nagyon egyszerű körülmények kö­zött éltünk. Sátrakban a földön, szal­mán feküdtünk, és nagy katonai kon­­dérokban főzték nekünk az egyszerű ételt. A részvételi díj meghatározott mennyiségű liszt, cukor, bab, zsír és to­jás volt. És némi kis pénz a kenyér vá­sárlására. De ezek a körülmények sen­kit nem zavartak. Felemelő érzés volt együtt lenni ennyi fiatallal. Életünk gondjaival és problémáival kínlódtunk, megkötözöttségeinkkel és bűneinkkel viaskodtunk. Várakozás­sal fordultunk Isten igéje felé. És keres­tük kérdéseinkre a választ. Tudom, hogy „emlékeznünk kell régi­ekről” de nem a múltból élünk. Isten gyermekeinek nagyon komolyan és odaszán tan kellene összefogniuk és kö­nyörögni a Szentlélekért, hogy hozza el a lelki ébredésnek egy új, sodró idő­szakát. ■ id. Pintér Károly nyugalmazott evangélikus lelkész

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents