Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-09-21 / 38. szám
io m 2014. szeptember 21. FÓKUSZ Evangélikus Élet Evangélikus lelkész volt a cigánykutatás úttörője ► Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen a 2013-2014-es tanévben indult el a Bevezetés a cigánymisszióba kurzus. Kevesen tudják, hogy a magyarországi cigánykutatás egyik úttörője, az első jeles tudós cigánykutató egy Szepes vármegyei evangélikus lelkész volt. Augustini (ab Hortis) Sámuel írta az első tudományos igényű ciganisztikai munkát. Mineralógusként és botanikusként is ismert. Nagylomnicon született 1729. augusztus 5-én, és Szepesszombathelyen halt meg ugyanezen a napon 1792-ben. ■ Dr. Szigeti Jenő A18. században Mária Terézia és II. József több rendeletet hozott a cigányok letelepítésére, amelyeket a hatóságok erőszakkal, elrettentő büntetések alkalmazásával hajtottak végre. A cigányoknak a falvak határában telepeket jelöltek ki, ahol kunyhókban (cigányputrik) laktak. Az addig vándormesterségből élő cigány kézműveseknek megtiltották új lakóhelyük elhagyását. így az addigi megélhetésüktől megfosztották őket, mivel az edényjavítás, a fémmunkák végzése, a késélezés vagy a teknővájás folyamatos helyváltoztatást igényelt. A szigorúan felügyelt intézkedések részleges sikerrel jártak. Végleg megmaradt a cigánytelepeken a cigányok egy része, azok, akik a helyi falusi lakosság szükségleteit kielégítve letelepültként is tovább tudták gyakorolni iparukat. Más részük viszont az erőszakos asszimiláció elől a nyugatabbi országokba vándorolt. A 18. század folyamán keltette fel először a protestáns lelkipásztorok érdeklődését a cigányság saját nyelve és kultúrája, megegyezően a felvilágosodás korának általános tendenciájával. A papság is szélesebb körű műveltségre, a „világi tudományokban” való jártasságra törekedett. Közülük is kiemelkedett Augustini (ab Hortis) Sámuel, aki nem csak Magyarországon tekinthető úttörőnek. Néhány életrajzi adat Augustini Sámuel édesapja Poprádon volt lelkész. Sámuel Lőcsén végezte a gimnáziumot, és ugyanott conrector lett; azután a besztercebányai evangélikus iskolában történelmet és földrajzot, valamint latin és görög nyelvet tanult. 1746-ban Eperjesen jogi tanulmányokba kezdett, de teológiával váltotta fel őket. 1754-ben a wittenbergi egyetemre ment, fél év múlva azonban már Berlinben folytatta tanulmányait. 1757-ben hazatért, 1758. július 24-étől mint késmárki tanár a számtan és a bölcselet alapelemeire oktatta az ifjúságot. 1761. október 13-án szepesszombathelyi lelkésznek iktatták be, és csaknem harmincévi szolgálat után itt is halt meg. A ciganisztikai kutatás alapművéről Augustini legjelentősebb munkája valószínűleg a szintén evangélikus Tersztyánszky Dániel (1730-1800) által szerkesztett, Allergnädigst Privilegierte Anzeigen aus sämtlich kaiserlich-königlichen Erbländern című folyóiratban 1775-76-ban megjelent cikksorozata. A sorozat a Von dem heutigen Zustande, sonderbaren Sitten und Lebensart, wie auch von den übrigen Eigenschaften und Umständen den Zigeuner in Ungarn címet viselte, és a szakszerű cigánykutatás egyik korai remekművének tekinthető. A Bécsben német nyelven 1771- 1776 között megjelenő folyóiratról kevesen tudják, hogy nem német, hanem magyar olvasóközönség által támogatott lap volt. Ez volt az első önálló formában megjelenő folyóiratunk, hazai szerkesztők tollából és elsősorban hazai olvasók számára. „Az e német folyóiratban megjelent, magyar tudóstól eredő néprajz a magyar czigányokra nézve alapvető munka, melynek lelkiismeretesen gyűjtött adatai még most is kézről kézre járnak” - írta Augustini sorozatáról száz esztendővel később Ponori Thewrewk Emil (1838-1917). A hagyományos cigányéletről máig sem született sikerültebb jellemzés, mint ez a két évszázada készült, legelső ismertetés. Augustini munkája önálló könyvként több nyelven is megjelent. Magyarul 2009 januárjában A magyarországi cigányok mai állapotáról, különös szokásairól és életmódjáról, valamint egyéb tulajdonságairól és körülményeiről címmel látott napvilágot a Györffy István Néprajzi Egyesület és a Magyar Néprajzi Társaság kiadásában. Ezt a cikksorozatot Heinrich Moritz Gottlieb Grellmann (1756-1804), a ciganisztika első európai hírű kutatója felhasználta a szerző nevének említése nélkül, hiszen a folyóiratban a cikk végén az „ad H” szignó szerepelt. Grellmann, akinek könyve bő két évtized alatt németül, angolul, franciául és hollandul is megjelent, munkájában - csaknem kétszáz oldalon át - szolgai módon követte Augustini Sámuel rendszerét. Néhány tévedését a 18. század végén és a 19. század elején meginduló kutatás helyesbítette. Augustini Sámuel könyve úgy lett a ciganisztikai kutatás alapműve, hogy a szerző nevét néhány magyar tudománytörténészen kívül senki nem ismerte. Azt viszont jóformán senki nem említi az irodalomban, hogy a világ - mai ismereteink szerint - legrégebbi cigány nyelvű Miatyánkja - mindjárt két, markánsan különböző formában - e könyvben olvasható. Közülük az első, már Augustini Sámuel által is réginek tartott olyan romlott szövegű, hogy gyakorlatilag értelmezhetetlen. A második, mely Heinrich Moritz Gottlieb Grellmann nyomán a nyugat-európai szakirodalomban máig fel-feltünedezik, még napjainkban is kiválóan értelmezhető, egyértelműen a magyar nyelvi közeg és a protestáns vallásosság hatását tükrözi. Miként tekint Augustini a cigányokra A cigányok életmódjának kutatását Augustini Sámuel kezdeményezte. Először magyarországi megfigyelők adatai alapján közölt igen részletes, néprajzi értékű, átfogó leírást a cigányokról. A Bécsben megjelenő folyóiratban folytatásokban adta közre a cigányélet ismertetését. Álláspontja a felvilágosodás korának szellemét tükrözi. Szorosan kapcsolódik Mária Terézia cigánypolitikájához, aki 1761- től több rendeletben szorgalmazta a cigányok munkába állítását és nevelését. A cigány, „szabad életet” idealizáló - főként a 19. században általánossá váló -, romantikus irodalmi beállítással éles ellentétben Augustini tárgyilagosan megállapítja a hagyományos cigány gazdálkodás és viselkedés tarthatatlanságát. A cigányok felemelését a társadalom kötelességének tekinti, és bízik ennek lehetőségében. A cigány ugyanúgy ember - írja -, mint bárki más: a természet jó tulajdonságokkal ruházta fel, és neveléssel megjavítható. Augustini a cigányt mint embert becsüli, de a cigány életforma maradi, társadalomellenes vonásait keményen elítéli. Sorozatának bevezetőjében találóan mutat rá, hogy nem lehet a cigányságról általánosságban beszélni. Tény, hogy nagyszámú közös vonás található a különböző országokban élő cigányok között, de számos vonatkozásban mindenkori környezetükhöz alkalmazkodnak, ezért különböző csoportjaik erősen különböznek egymástól. Az erdélyi cigányok például kezük munkájából tartják fenn magukat, a magyarországiak naplopásból. A cigányok fegyelmezetlenségét, elfogadhatatlan magatartását neveltetésükre vezeti vissza, mert az ember egyéniségét a nevelés alakítja ki, s a cigány gyermekek nem részesülnek megfelelő szülői nevelésben. Alábbiakban röviden felvillantjuk, milyen leírást ad Augustini a cigányokról, életük egy-egy területéről. Mindennapi élet Az anya lepedőben a hátán hordja csecsemőjét, majd - alighogy megtanul járni - koldulásra és lopásra szoktatja. A gyermekek tízéves korukig meztelenek. Tizenhárom-tizennégy éves korukban nősülnek. Csak nagyon kevesen vannak, akik később a hagyományos cigány életformával szakítani tudnak - állapítja meg Augustini. Táplálékuk - ha hozzájutnak - főleg hús, gyakran döghús; ha nincs hús, főtt tésztán élnek. Kenyeret sohasem sütnek, csupán kéregetéssel szerzik. Parázsban sütnek egyfajta pogácsát. Szenvedélyes dohányosok és bagórágók. A vándorcigányok sátorban laknak, de télire domboldalba barlangot vájnak, bejáratát deszkából eszkábálják össze. A barlangban addig ülnek a tűz körül tétlenül, amíg az éhség ki nem csalja őket. A települt cigányok valamivel rendezettebb körülmények között élnek. Az esetek többségében azonban ők is megelégednek a rajtuk lévő ruhával és néhány nélkülözhetetlen használati tárggyal. Háztartási felszerelésüket némi ágynemű, egy agyagfazék, vizeskorsó, vaslábas, egy (!) kanál, kés, legjobb esetben még egy tál alkotja. Mindig van náluk zsák a begyűjtendő holmi kedvéért. Szék és ágy nincs a házban, a földön alszanak és étkeznek. A gyermekek nem sajátíthatják el a normális háztartási tevékenységet, mert nem látnak rá példát a családban. Ruházatuk nyomorúságos, ugyanakkor keresik a feltűnőt: kedvelik az élénk színeket (a zöldet és pirosat), és rongyaik mellé meglepően sok aranyezüst ékszert viselnek. Váltó fehérneműjük nincs. Az asszonyok nem fonnak és nem varrnak: a ruhadarabokat kéregetéssel vagy egyéb úton szerzik be. Nem zavarja őket, hogy a viseltes ruha mérete nem reájuk szabott. Csizmát és kalapot csupán státusszimbólumként viselnek. Testalkatukat tekintve Augustini cáfolja azt a hiedelmet, hogy rútak: arányos termetűek, és éppúgy sokféle arc fordul elő náluk, mint minden más népnél. Munka, foglalkozások Foglalkozásaik között megemlítendő a kovács- és lakatosmesterség. Szerszámaik: fújtató, üllő, csípőfogó, egy vagy két kalapács. Mindig földön ülve vagy guggolva dolgoznak, gyorsan és ügyesen. Kézügyességük azonban hiábavaló, mert bármilyen munkát végeznek, hiányzik belőlük a kitartás, szorgalom. Erdélyben az üstfoltozók különböző használati tárgyakat is készítenek, Magyarországon ez nem szokásuk. Másik fő foglalkozásuk a lókupecség: beteg lovakat adnak el egészségesként. Ritka kivétel a mesterséget folytató cigány: rostakészítő, csizmadia, faesztergályos. Erdélyben aranymosók. A múltban hóhérok is voltak. Az asszonyok ócska ruhával is kereskednek, főleg pedig jövendőt mondanak és kuruzsolnak. Kuruzslásuk puszta csalás, szögezi le a beszámoló (nem „népies gyógyítás”, mint későbbi kutatók vélik). Fő jövedelmi forrásuk a lopás (besurranó tolvajlás), amely szintén az asszonyok dolga. Szociális készségek, nyelv, művészet, vallás Erkölcsi téren igényszintjük alacsony: a becsvágy ismeretlen náluk. Ugyanakkor gyermekesen hiúak, és feltűnési viszketegségben szenvednek. Fecsegők, lármásak, veszekedősek. Nagy nyilvánosság előtt esnek egymásnak, botokkal nagyokat ütve - a levegőbe, és port szórva egymásra, de kárt nem téve egymásban, asszonyok és gyermekek bömbölése közepette. A büntetés megszégyenítő voltát nem érzékelik. Tévedés, hogy egymást nem csapják be. Ha törvény elé kerülnek, velük megy az egész csapat, és szörnyű jajveszékelést csapnak. Gyermekeiket majomszeretettel szeretik, de az indulatba jövő anya kegyefienül elveri őket. Mindez azonban nem természetükből folyik, hanem nevelésükből és hagyományaikból fakad - véli Augustini. így tehát megváltoztatható, mint példák mutatják; bár tény - állítja -, hogy e példák száma rendkívül csekély. A zenében mindenkori közönségük ízléséhez igazodnak: falun a parasztok hagyományos dalait adják elő, uraságoknál úri zenét. Ami az irodalom, a tudomány, a műveltség kérdését illeti, ezzel nyilván sohasem rendelkeztek, mert mindez nem tűnhetett volna el nyomtalanul. Ugyanezt feltételezi Augustini életmódjukról: ahogy első európai megjelenésüktől fogva mindig és mindenütt ingyenélők voltak, ugyanez lehetett őseik hazájában is a helyzet. Mivel azt tapasztalják, hogy fáradságos munka és tanulás nélkül is meg tudnak élni, nincs szemükben értéke a tudománynak és a becsületnek. A tisztesség, hűség fogalmát sem ismerik, ezért katonának sem válnak be. Augustini utal arra, hogy régebben kémkedéssel és gyújtogatással vádolták őket, de józan kritikával megjegyzi, hogy ez kétes, mert kínvallatással csikarták ki belőlük. Vallásuk nincs („a dög nem támad fel” - idéz egy cigány mondást), csupán színleg veszik fel a mindenkori környezet vallását. Halálesetnél hangos sírás-rívás folyik, utána különösebb népi szokások nélkül történik a temetés (ismét reális megfigyelés későbbi színes leírásokkal szemben!). Nyelvük és eredetük kapcsán Augustini részletesen ismerteti az Utrechtben tanuló református Wáli István (1729-30 [?] - 1779)» a dunaalmási lelkipásztor fiának megfigyelését, amelyről csupán ebből a forrásból tudunk. Wáli ismerte fel először a cigány nyelv indoeurópai eredetét és a cigányság indiai kapcsolatait. Úgy látszik - írja Augustini -, bánatukat dalban panaszolják el, és lehetséges, hogy dalaik költői értéket képviselnek, de nyelvüket nem értjük (1776-ban még nem voltak nyelvi leírások!). Azt a hiedelmet, hogy valaha hercegeik, királyaik vezették csapataikat, alaptalan kitalálásnak minősíti, de lehetségesnek tartja, hogy régebben valamiféle főnökeik voltak, akiknek választását a Tzigányokról való história című versezet alapján leírja. Ma már - írja - nincs lényeges szerepük a cigányok maguk választotta vajdáinak. * * * Augustini Sámuelnek - fentiekben röviden ismertetett - részletes leírása a ciganológiára a legutóbbi időkig hatott, és könyve hű tükre a 18. századi társadalom cigányokról alkotott képének. Augustini további tudományos munkássága is figyelemre méltó. Ránk maradt két disszertációja, melyeket greifswaldi és berlini egyetemi tanulmányai alatt készített 1755-ben, illetve 1756-ban. írt ezeken kívül botanikai és ásványtani műveket is, amelyek Bécsben jelentek meg. Bejárta a Tátrát, nagy ásványgyűjteményt állított össze. Megírta továbbá a Poprád folyó völgyének topográfiáját, amely csak halála után jelent meg. A hajdanvolt evangélikus lelkipásztor személye az egyetemes magyar tudománytörténet szempontjából is jelentős. A szerző adventista lelkipásztor, a Miskolci Egyetem professor emeritusa
