Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-09-21 / 38. szám
2 -m 2014. szeptember 21. FORRÁS Evangélikus Élet SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 14. VASÁRNAP - RÓM 7,4-6 Lélek szerint szolgálunk” Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk! Te hűséges vagy népedhez, és el nem hagyod, hanem vezeted földi útján. Hűségedben bízva könyörgünk hozzád. [Lektor:] Add, Urunk, hogy hűséged hűséget, békességet, örömöt ajándékozzon népednek, és megbecsüljük irántunk való szeretetedet. Kérünk, segíts, hogy te légy egyházad, gyülekezetünk életének forrása, és mindennapjaink a hozzád való tartozás örömét és békességét hirdessék minden embernek. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, segíts visszatalálni hozzád újra és újra, mikor a kísértésekben nem tudunk megállni, mikor nem tudunk egyedül benned bízni, mikor bűneink elborítanak bennünket. Add meg nekünk a hozzád való visszatérés mélységes örömét. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, add békességed menedékét minden embernek ebben a világban, amelyet háborúk, viszálykodások, válságok sebeznek. Add meg minden üldözöttnek, kitaszítottnak, megsebzettnek a te békességedet, gyógyításodat, és tégy bennünket a te békéd eszközeivé. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, az élet reménységének bátorításával légy a betegekkel, szomorkodókkal, gyászolókkal. Te segíts elhordozni mindenkinek élete terhét, és ne hagyd kihunyni a pislákoló mécsest, ne engedd derékba törni a megrepedt nádszálat. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, a te oltalmadra bízzuk gyermekeinket, unokáinkat. Áldd meg azok munkáját, akikre nevelésüket bíztad. Add, hogy az ismeretekben való gyarapodás közben hozzád is tudatos hittel ragaszkodjanak. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Hallgass meg bennünket, Urunk, és erősítsd bennünk az abban való bizalmat, hogy te kérésünk nélkül is Atyánkként szeretsz bennünket, és gondoskodsz rólunk. Ámen. HIRDETÉS Orgonakoncert-sorozat a ceglédi evangélikus templom új orgonáján Szeptember 25-én este 7-kor Christoph Bossert orgonaművész, a würzburgi zenei főiskola egyházzene és orgona tanszékének professzora; szeptember 26-án este 7-kor Pálúr János orgonaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a budapest-fasori református templom orgonistája; szeptember 27-én este 7-kor Fassang László, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a párizsi Conservatoire, illetve Szabó Balázs, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a würzburgi zenei főiskola tanára, orgonaművészek adnak koncertet. A belépés díjtalan, adományokat az orgonafenntartásra köszönettel elfogadunk. A Ceglédi Evangélikus Egyházközség elnöksége Pál apostol minden kétséget kizáróan múlt időben mondja: „amíg test szerint éltünk”. Pál feltételezi, hogy levelének olvasói már nem test szerint, hanem Lélek szerint élnek. Merész feltételezés? Ha a Római levél mai olvasóira és (félre)értelmezőire gondolunk, akkor bizonyára vakmerőén merész feltételezés. De Pál a kortárs keresztényeket szólítja meg. Azokat, akik - ha kellett - egész egzisztenciájukat feladták, hogy Krisztus követői lehessenek. Azokat, akik - ha kellett - üldözést és fogságot is szívesen vállaltak a hitükért. Azokat, akik - ha kellett - szörnyű testi kínzásokat is hajlandók voltak kiállni, és az életüket is föláldozták Krisztusért. Azokat, akik - az apostollal együtt - valóban elmondhatták: „...kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.” (Fii 3,8) Nekik írja Pál: „Mert amíg test szerint éltünk, a bűnök törvény által szított szenvedélyei hatottak tagjainkban... Most azonban, miután meghaltunk annak a számára, ami fogva tartott minket, megszabadultunk a törvénytől, úgyhogy az új életben a Lélek szerint szolgálunk...” Nem férhet hozzá semmi kétség, hogy Pál felfogásában a Szentiélektől való újjászületés és a Lélek szerinti szolgálat ára a test szerinti életnek való meghalás. A Galatákhoz írt levélben ugyanezt így fejezi ki: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben Isten végtelenül gazdag. Gazdagsága számunkra elképzelhetetlen. Minden az övé. Aki tehát hozzá fordul, olyasvalakihez fordul, akinek van miből adnia. Ajándékaiból, adományaiból nem fogy ki. Ezért is biztatja gyermekeit, Fiának tanítványait: „Kérjetek, és adatik... Mert aki kér, mind kap..!’ (Mt 7,7-8) Mintha azt mondaná Jézus: ne legyetek szégyenlősek. Mondjátok, mire van szükségetek. Mégis igaz az, amit Devecseri Gábor költő a jó ízlésű vándorról írt, aki hármat kérhetett a jó tündértől, de csak egyet kért: „Nem kérek mást, csak téged magadat, s ezzel egyet kértem, egyet s végtelent...” A mindent birtokló Istent szólíthatjuk meg. Azért kérhetünk tőle, mert tudjuk, hogy mindenét, amije van, javunkra használja. Pál apostol a Római levél híres 8. fejezetében csodálkozik rá a nagy titokra: „Fia Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (31-32. v.) Ezért nincsen olyan kérés, melyet imádkozó emberként ne mondhatnánk el a mindent nekünk kínáló Istennek. A VASÁRNAP IGÉJE élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem!’ (Gál 2,20) És hogy senkinek ne maradjon kétsége, hogy ez nem csak a vita hevében tett, meggondolatlan kijelentés, a levél vége felé megismétli: „...nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára.” (Gál 6,14) Azért írja le kétszer, mert nagyon is a lelkére akarja kötni minden olvasójának, hogy a keresztre feszítés - ha képletesen is - a Szentlélektől való újjászületés során éppúgy nem kerülhető meg, mint ahogy a majdani, testben való föltámadást is a test halálának kell megelőznie. A Galatákhoz írt levél hasonló témájú kijelentései nélkül a Római levélben olvasható mondatok könnyen félreérthetők és félremagyarázhatók. Mert a Római levélben Pál csak meghalásról beszél, ráadásul múlt időben. Úgy tűnhet - sokan így is gondolják —, hogy egyszeri és mindenkori érvényű dologról van szó: aki egyszer már meghalt a test őt korábban fogva tartó bűnös kívánságai számára, annak többé nincs gondja a bűnnel, hanem onnantól fogva újjászületett, lelki ember, aki bármit mond és tesz, azt megtért, újjászületett emberként mondja és teszi, mint aki a Lélek szerint szolgál. Hogy Pál ezt mennyire nem így gondolja, azt a Galatákhoz írt levél Hogy milyen kérésünk teljesül azután? Csak az, ami javunkra van. Mert az ajándékozó Isten azzal is ajándékoz, amit nem ad meg. Nem csak az „ajándékozó ünnepen”, karácsonykor szeretem dúdolgatni és olvasgatni énekeskönyvünk Johann Sebastian Bachtól fennmaradt egyetlen énekét, az „lm, jászlad mellett térdelek" kezdetűt. Ennek számomra különösen kedves sora így hangzik: „Csak egyet, egyet kérhetek, / egy égi jóra vágyom, / hogy a szívemben végy helyet, / ó Jézus, bárhol járok...” Az imádság iskolájában - sokszor magántanulóként - próbáljuk megfogalmazni a legfontosabb kéréseket, a lényeget. Nem azért fontos, hogy megtanuljunk sok minden helyett egyet kérni, mert az ad méltó alázatosságot, hanem azért, mert abban az egyetlenegyben nem valamit, hanem valakit kérünk. Az életet adó Urat. Ha ő él bennünk, minden a miénk. Vele együtt minden... Még egy szöveg kívánkozik ide énekeskönyvünkből. Sajnos ritkán találkozom vele istentiszteleti használatban, pedig tartalmas ének a Sántha Károly magyarította 375., melynek kezdete: „Krisztusom, hív idézett párhuzamos részei teszik egészen nyilvánvalóvá. Mert ott Pál nem egyszerűen meghalásról, hanem keresztre feszítettségről beszél. Ez pedig állapot. Valamikor elkezdődött - Pál számára a damaszkuszi úton kezdődött el -, és még mindig tart. És a test halála pillanatáig tartani fog. Mert Pál nem merné azt mondani, hogy benne a damaszkuszi úti élménye és a városban történt megkeresztelkedése óta akkor is egyfolytában élne a Krisztus, ha ő - azaz a régi énje, az óembere, a mindenkiben testi születésétől fogva élő régi Ádám - közben nem volna folyamatosan Krisztussal együtt keresztre feszítve. Mert annak az embernek, akik születésünknél fogva vagyunk, más szóval a bennünk élő óembernek, régi Ádámnak meg kell halnia, de legalábbis Krisztussal együtt agonizálnia kell a kereszten ahhoz, hogy már most, itt a földi életben Krisztus élhessen bennünk. Mert csak akkor és annyiban vagyunk Szentiélektől újjászületett, lelki emberek, amennyiben Krisztus él bennünk. Krisztus pedig csak akkor és csak addig tud élni és cselekedni bennünk, amíg mi magunk vele együtt keresztre vagyunk feszítve. Képletesen szólva, amíg*a mi kezünket a szögek a kereszten tartják, Krisztus addig tud szabadon cselekedni bennünk és általunk. Abban a pillanatban, hogy a mi kezünk szabaddá válik, Krisztus kezét bénítják meg a szögek, amelyeket az ilyenkor elkövetett bűneinkkel mi magunk verünk bele újra és újra. És amiért a mai egyházban nemigen lehet ilyen - képletesen szólva - leszögezett kezű és a gonosz beszédre képegy szegény szív...” Ennek a Krisztust hívó éneknek a harmadik versszaka így hangzik: „Nem kérek mást, csak egy áldást, / Mindhalálig csak egyet, / Hogy szüntelen legyen velem / A te ingyen kegyelmed." Ezt az áldást kérte az Ószövetség sok embere, ezt az áldást „erőszakolta ki” Jákob, hiszen tudta, hogy mindennél fontosabb az élete számára. Ezt az áldást élte át a Krisztussal járó tanítványok közössége, s erről tanúskodott az apostolok, majd a mártírok sora. S aki rájött erre a gazdagságra, nem kért mást, csak egyet. Az Ószövetség nagy királya, Salamon sem állt be a gazdagságot, pompát, hatalmat kérő és áhító uralkodók sorába. Rájött arra, hogy minden földi kincsnél nagyobb ajándék az, ha bölcsességet kap. Bölcsességet, amely különbséget tesz jó és rossz között. Adj bölcsességet - így summázható a nagy király könyörgése. Erre jegyzi meg a Királyok könyvének tudósítója: „Tetszett az Úrnak, hogy ezt kérte Salamon." Aztán ezt olvassuk: „Azért ezt mondta neki Isten: Mivel ezt kérted, és nem kértél magadnak hosszú életet, nem kértél gazdagságot, és nem kérted ellenségeid életét, hanem értelmet kértél, hogy törvényemnek engedelmeskedve tudj kormányozni, ezért teljesítem kérésedet: olyan bölcs és értelmes szívet adok neked, hogy hozzád fogható nem volt előtted, és nem támad utánad sem!’ (íKir 3,10-12) Később még találunk olyan bibliai megjegyzéseket, amelyek elárulják, hogy az egy kérés milyen sokat hozott Salamonnak. , télén, a keresztre feszítettekéhez hasonlóan kiszáradt torkú, kitikkadt nyelvű, kicserepesedett ajkú embereket találni, az még nem jelenti azt, hogy Pál szerint ez ne lenne a keresztény élet elengedhetetlen kritériuma. Amikor arról hallunk, hogy az Iszlám Állam semmilyen gaztettől vissza nem rettenő terroristái nem képletesen, de valóságosan keresztre szögeznek keresztényeket, akkor jusson eszünkbe Luther figyelmeztetése: Krisztus szenvedését mindenkinek el kell szenvednie. Vagy hit által, lélekben, ami üdvösséges, vagy valóságosan, de az a pokol. Pál nem a poklot, hanem hite által már most a mennyet, az üdvösséget hordozza magában, és erről vall, amikor kétszer is leírja: „Krisztussal együtt keresztre vagyokfeszítve”. így tudja Istent most már élete végéig Lélek szerint szolgálni. Mert valamikor szolgálta test szerint is, de akkor bosszút lihegve akarta rabszíjon a nagytanács elé vezetni Krisztus követőit. Ez a mai iszlám terroristákénál nem kevésbé vadállati indulatoktól hajtott Saul rabbi azonnal új életre támadt volna Pálban, ha csak egy pillanatra is kiszabadítja magát a - lelki értelemben vett - keresztre feszítettség állapotából. És ez a vadállat testi születésünk folytán mindannyiunkban él, sőt mi magunk vagyunk azok. A törvény ketrecének ajtaja csak akkor és csak annyiban nyílhat ki számunkra, amikor és ameddig ez a vadállat énünk hit által, Krisztussal együtt keresztre van feszítve. Akkor Krisztus él bennünk, aki - bár értünk egy időre önként magára vette az átkát - nincs alávetve a törvénynek. ■ Véghelyi Antal RÉGI-ÚJ LITURGIKUS SAROK Nem véletlen az sem, hogy az egyház egyik legősibb, továbbhagyományozott és ma is használt istentiszteleti imádságformája - a kollekta - minden vasárnapon csupán egyetlen kérésben foglalja össze a gyülekezet könyörgését. Az ősi emberi bölcsesség - a kevesebb több lehet - itt megvalósul. „...egy a szükséges dolog]’ - ismerjük és emlegetjük sokat a Mária- Márta történetében olvasható jézusi mondatot (Lk 10,42; Károli-ford.). Igaz ez az imádságra is. Sok mindennek szükségét érezzük. Talán meg is fogalmazzuk, mit szeretnénk. Talán van közöttük sok olyan kérés is, amely Isten szerint való. Mégis boldog az az ember, aki tud könyörögni az egy szükségesért. Más és más megfogalmazásban eltérő lehet a kérés folytatása: egyet kérek, Uram, hogy... De minden ilyen szent koncentrációval megfogalmazott kérés ugyanarról az egyről beszél. Arról, hogy Jézus Krisztusra van szükségünk. A földi élet útját járó vándorok vagyunk. Bárcsak elmondhatnák rólunk Devecseri Gábor szavaival, hogy jó ízlésű vándorok vagyunk. Mert a mesebeli jó ízlésű vándor nem kívánt hármat, csak egyet. Téged magadat kérlek, Uram. Ezzel egyet kérek. Egyet, s végtelent. ■ Dr. Hafenscher Károly Csak egyet kérek Aki kér, annak azzal is kalkulálnia kell, hogy ne kérjen túl sokat, mert az visszaüthet, s bezárhatja az adományok tárházát; de ne kérjen túl keveset se, hiszen ha az ajándékozónak van „tartaléka” akkor miért ne kaphatná meg azt, amire tényleg szüksége van? Vajon az imádságban kérő ember hogyan gondolkodjon? Bátran kérjen, amire csak szüksége van, vagy legyen visszafogott, nehogy elutasításban legyen része?
