Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-09-07 / 36. szám
i6 ■m 2014- szeptember 7. Evangélikus Élet Szeptember 19-21., Balatonföldvár Meghívó protestáns médiaműhelyre Téma: A recenzió recepciója, avagy a kulturális újságírás korunk médiájában Idén is aktív médiamunkásokat, továbbá a média belső, szakmai kérdései iránt érdeklődőket vár őszi konferenciájára a Protestáns Újságírók Szövetsége (Prúsz). A szeptember 19-21. között tartandó médiaműhely elsősorban a műkritika, a recenzió műfaját kívánja vizsgálat tárgyává tenni, különös tekintettel annak értékközvetítő esélyeire. A balatonföldvári konferencia vendégeire - hagyományainkhoz híven - nem csupán előadóként, hanem beszélgetőtársként is számít közösségünk. Akik már elfogadták meghívásunkat: Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára • Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke • Tóth-Holló Tamás, az MTI főszerkesztője • Pető Tibor, a Magyar Nemzet munkatársa • Antall István, a Magyar Rádió szerkesztője • Devich Márton, az MTI Kulturális Szerkesztőségének kiemelt szerkesztője • OsztovitsÁgnes, a Helikon Könyvkiadó irodalmi vezetője • PetrőcziÉva, a Károli Gáspár Református Egyetem nyugalmazott docense • Alexa Károly irodalomtörténész • Ozsváth Sándor művelődéstörténész A részletes program a Prúsz honlapján olvasható. A protestáns médiaműhely helyszíne: Bethesda Baptista Üdülő és Konferenciaház, Balatonföldvár, Spür István u. 21.; Időpontja: 2014. szeptember 19-21. Részvételi díj (péntek vacsorától vasárnap ebédig): 9500 Ft, Prúsztagoknak: 7500 Ft. Jelentkezni (a férőhelyek függvényében) szeptember 15-ig a prusz@lutheran.hu e-mail címen vagy a 20/824-9657-es mobilszámon lehet. HÍREK, HIRDETÉSEK Életutak tanúságtétele Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület és a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség rendezésében Életutak tanúságtétele címmel sorozat indul ősztől. Az első alkalom szeptember u-én 17 órakor kezdődik az egyházközség gyülekezeti termében (Budapest XI. kér., Bocskai út io.). Áhítattal szolgál Gáncs Tamás (2Krón 6,1- 21). Előadást Rőzse István ny. evangélikus lelkész tart. GYÁSZJELENTÉS A gyász fájdalmától megrendült szívvel, de Isten akaratát elfogadva tudatjuk, hogy Molnár Jenő nyugalmazott evangélikus lelkész, betegségét türelemmel viselve, életének 78. évében, augusztus 23-án elhunyt. Hamvait szeptember 5-én, 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a szentgotthárdi temetőben. Gyászolják: felesége, leánya, testvére, sógornői. Köszönjük, Istenünk, hogy velünk volt. VASÁRNAPTÓL VASÁRNAPIG Ajánló a rádió és a televízió műsoraiból augusztus 10-étől augusztus 17-éig VASÁRNAP HÉTFŐ KEDD SZERDA 7.20 / Duna Tv 5.15 / Mi 14.10 / Pax Tv 8.00 / Duna Tv Isten kezében Hajnali gondolatok Poézis együttes Lyukasóra 9.00 / Pax Tv 7.35 / Duna Tv (koncertfilm) (irodalmi műsor) Evangélikus istentisztelet Élő egyház 17.30 / Pax Tv 13.30 / Mi a budavári templomból (vallási híradó) Nyitott ajtók Szentágothai János - ahogy 9.30 / ZDF (német) 9.00 / Pax Tv (magazinműsor) a tanítványok emlékeznek Evangélikus szabadtéri Wroclaw (riportfilm) Evangélikus fejlesztések 14.20 / Duna Tv istentisztelet közvetítése 14.05 / Kossuth rádió Szombathelyen Vers - Radnóti Miklós: Grossenknetenből Arcvonások 20.00 / Pax Tv Nem tudhatom... 10.55 / Mi Prőhle Gergely Kút (élő interaktív műsor) 15.45 / Duna World Evangélikus ifjúsági műsor 21.40 / Duna World Műsorvezető: Deák László Metodista magazin 11.00 / Duna Tv Zápor evangélikus lelkész 22.40 / Duna World Református istentisztelet (magyar játékfilm, i960) (77’) 20.55 / Duna World Magyar elsők közvetítése 23.15 / Mi A rejtélyes XX. század (magyar ismeretterjesztő Káposztásmegyerről Aranymetszés Kun Miklós műsora sorozat) 11.30 / Mi (kulturális magazinműsor) 22.20 / Duna World Az első magyar opera Mai hitvallások 23.30 / Duna Tv Hitvallók és ügynökök 23-45 / Duna Tv Pánczél Tivadar ny. lelkész A magyar alma Titkosszolgálat egy Ösvény a Viharsarokban portréja (magyar dokumentumfilm) kolostorban (magyar dokumentumfilm) CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 8.00 / Credo Evangélikus 5.00 / Duna World 8.10 / Duna Tv 07.20 / Duna Tv Rádió (Szombathely) Duna anziksz Isten kezében A Lélek erejével -Napi útravaló A Duna legszebb ékköve, 9.00 / Duna World konfirmáció Kalotaszegen (credoradio.hu) Budapest KorTárs 9.00 / Pax Tv 10.25 / Mi 8.00 / Duna Tv Vigadó Evangélikus istentisztelet Család-barát Szerelmes földrajz 16.15 / Duna Tv a budavári templomból (délelőtti magazinműsor) Tavak bűvöletében Viadukt 12.40 / Duna Tv 19.00 / Bartók rádió 19.30 / Duna World (magyar-amerikai-német Gázolás Három szólamban Szellem a palackból játékfilm, 1982) (96’) (magyar játékfilm, 1955) (103’) 21.35 / Duna Tv Balogh László 20.25 / Duna World 21.04 / Kossuth rádió Kalandorok zászlógyűjteménye A Boban & Marko Markovié Betsabe (magyar játékfilm, 2008) (109’) 22.15 / Duna World Orchestra koncertje Papp Károly jelenetének 21.40 / M2 Szabadság tér ’89 20.55 / Pax Tv rádióváltozata Szimfoník Live 2.0 (történelmi magazinműsor) Holokauszt 21.20 / Duna World (magyar koncertfilm) 22.55 / Duna Tv (emlékműsor) Gasztroangyal 22.00 / Duna World Goya kísérteiéi 23-35 / Duna Tv Tokaj Velünk élő Trianon (spanyol játékfilm, 2006) (109’) MüpArt 01.10 / Duna Tv (magyar dokumentumfilm-23-45 / Pax Tv (koncertfilm) Napok, évek, évszázadok sorozat) Emmausi vacsora Gryllus Dániel és barátai Tőkéczki László műsora Új nap - új kegyelem Vasárnap (szeptember 7.) Jézus Krisztus mondja: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem’.’ Jn 14,1 (Zsolt 27,1a; Mk 7,31-37; ApCsel 9,1-9/10- 20/; Zsolt 37,21-40) Ha költözködnünk kell, szívünkbe nyugtalanság költözhet. Főként, ha az addig velünk élő szeretteinktől kell megválni, ha ismeretlen környezet vár ránk. Örömteli lehet, ha igényesebb otthonra válthatjuk a régit. Az Úr Jézus búcsúbeszédeiben készíti tanítványait elköltözésére a földi világból. Ennek hallatán nyugtalanság lesz úrrá rajtuk. Mi lesz most velük? Jézus szívükre helyezi: visszatérte a mennyei hajlékba egyúttal örök lakóhely készítése az övéi számára! Mindazoknak, akik hisznek benne. Szavának szabadító erejével készülhetünk a mennyei hajlékba! Hétfő (szeptember 8.) Jézus mondta: „Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz, annak örök élete van’.’ Jn 6,47 (Zsolt 84,13; Mt 9,27-34; 2Krón 1,18-2,17) Nap mint nap megrendülve tapasztaljuk, hogy esendő, törékeny, múlandó a földi életünk. Dávid mondja Jónátánnak: „Csak egy lépés választ el a haláltól’.’ (íSám 20,3) János apostol szavából vigasztalást, erőt meríthetünk még életveszélyben, sőt gyászunk szorongató fájdalma közepette is: „Megjelent az élet..., ezért hirdetjük nektek is az örök életet.” (íjn 1,2) Jézus Krisztus a feltámadás és az élet! A vele való elszakíthatatlan közösségre készít fel bennünket Szendéikével. Őt kérhetjük: Uram, ha reám tör a halálfélelem sötétje, őrizd meg szívemben ígéretedbe vetett reménységem fényét! Kedd (szeptember 9.) Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. Ef 2,8 (Ézs 63,9; 4MÓZ 12,1-15; 2Krón 3,1-17) Hatalmas örömhír rejlik az apostoli hitvallásban. Van szabadítás bűneinkből, a halálból, a kísértő hatalmából. Van Szabadító, aki a Golgotán törlesztette helyettünk és érettünk vétkes adósságunkat. Amit ott vállalt magára az egyedül Igaz, meghaladott minden emberi várakozást. Ez a kegyelem. Ha a keresztre nézek, rádöbbenhetek: nincs mivel dicsekednem előtte. „Egy menekvés van: hozzád térni, szívem kitárni, irgalmat kérni!” (EÉ 431,1) A benne való hit által már jelen idejű az, ami a színről színre való látásban válik boldog megtapasztalássá. Szerda (szeptember 10.) Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ézs 43,1b (Lk 10,20; Mt 17,14-20/21/; 2Krón 5,1-14) Urunk szavában sokan örvendező szívvel fedezik fel keresztelésük igéjét. Áldás rejlik abban, ha emlékeztetnek szüléink, keresztszüleink, miként előzött meg bennünket Urunk szeretetével már akkor, amikor még nem ismerhettük őt. Ma újra hozzánk érkezik bátorítása! Csodálkozzunk rá örömmel: mennyei Atyánk gyermekeiként tart számon bennünket, nem kell félnünk! Biztonságban van életünk a Krisztussal és övéivel való közösségben! Csütörtök (szeptember 11.) Az Ige volt az igazi világosság amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. Jn 1,9 (4MÓZ 6,25; Jak 5,13-16; 2Krón 6,1-21) A testté lett Ige Jézus Krisztus! Ő jelenti ki: „Én vagyok a világ világossága”. (Jn 8,12) A felkelő nap fénye elűzi az éjszaka sötétjét. Aki Jézussal találkozik, átéli: ő mindenkinél jobban ismer, nem maradhat előle rejtve semmi. Megítéli bennem, ami ellene és embertársaim ellen való. Ugyanakkor szeretetének, irgalmának sugarával gyógyít. Uram, ragyogd be életemet ma is igéd világosságával, hogy ne tudjon erőt venni rajtam a hitetlenség, szeretetlenség, reménytelenség sötétje. Péntek (szeptember 12.) Ha Isten segít, a falon is átugrom. Zsolt 18,30 (Róm 8,37; Lk 23,6-12; 2Krón 6,22-42) Áthatolhatatlannak tűnő falként tornyosul eléd, testvérem, megoldásért kiáltó próba, rendezetlen ügy? Úgy érzed, csődöt mond minden eddigi tapasztalatod, felkészültséged, erőd? Kimerültek lehetőségeid, már belefáradtál a segítség keresése közbeni elutasításba, tehetetlenségbe? A zsoltáros vallomása biztat: ne csak magadra nézz, emberi lehetőségeiddel számolj! Van gondviselő mennyei Atyád. Hidd el, nem feledkezett meg rólad! Hívd segítségül őt! Ami számodra lehetetlen, az általa lehetséges. Szombat (szeptember 13.) Ezt mondja a Seregek Ura: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja! Zak 2,12 (Róm 8,31b; Ézs 57,15-19; 2Krón 7,1-10) Akit nagyon szeretünk, akinek sorsa nem közömbös számunkra, azt „szemünk fényeként” emlegetjük. Urunk nem tesz kivételt, a benne bízókat mind ilyen drágának tartja. Aki üldözi és az életét is képes kioltani annak, aki a mindenható Istent imádja, az magát az élő Urat bántja! Nem csupán a Krisztus utáni első három században kellett átélniük a keresztényeknek, hogy még életükkel is fizethetnek hitükért. Napjainkban megrendítő híreket kapunk keresztény gyermekek és felnőttek kivégzéséről, otthonukból elűzött testvéreinkről. Urunk látja övéi könnyeit, szenvedéseit, mártíromságát. „Majd én fölemelem a kezemet ellenük...!” - mondja üldözőikről a 13. versben. Imádságainkban emlékezzünk meg Krisztusért szenvedő testvéreinkről, s ami rajtunk áll, tegyük meg értük! ■ Deme Dávid Evangélikus Élet - A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja E-mail: evelet@lutheran.hu. * EvÉlet on-line: www.evangelikuselet.hu. ♦ Hirdetésfelvétel: hirdetes@eveiet.hu. Előfizetés: elofizetes@eveIet.hu. • Szerkesztőség: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 1/317-1108, 20/824-5519; fax: 1/486-1195- Szerkesztőségi titkár (előfizetési és hirdetési ügyek referense): Bállá Mária (maria.balla@lutheran.hu). Főszerkesztő: T. Pintér Károly (karoly.pinter@lutheran.hu). Olvasószerkesztő: Dobsonyi Sándor (sandor.dobsonyi@lutheran.hu). Korrektor: Fedor Sára (sara.fedor@lutheran.hu). Tervezőszerkesztő: Szabó Dávid Károly (david.szabo@lutheran.hu). Munkatárs: Kinyik Anita (kinyik.anita@lutheran.hu). Rovatvezetők: dr. Hafenscher Károly - Régi-új liturgikus sarok (hafo@lutheran.hu), Kendeh K. Péter - Oratio oecumenica (peter.kendeh@lutheran.hu), Véghelyi Antal - A vasárnap igéje (antal.veghelyi@lutheran.hu), Tamásy Tamás - Új nap - új kegyelem (tamytam@t-online.hu). Szerkesztőbizottság: Adámi Mária, B. Walkó György, dr. Fabiny Tamás, Horváth-Hegyi Áron, Kendeh K. Péter, Kiss Miklós, Orosz Gábor Viktor, Prőhle Gergely, Radosné Lengyel Anna, T. Pintér Károly. Kiadja a Luther Kiadó (kiado@lutheran.hu), 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 1/317-5478,1/486-1228,20/824-5518; fax: 1/486- 1229. Felelős kiadó: Kendeh K. Péter (peter.kendeh@lutheran.hu). Nyomdai előállítás: Konsilo Kft. (1022 Budapest, Tapolcsányi u. 6.). Felelős vezető: Nagy Zoltán. Árusítja a kiadó. Terjeszti a Magyar Posta Zrt. Terjesztési ügyekben reklamáció a Magyar Posta Zrt. Hírlapüzletág ingyenes telefonszámán: +36-80/444-444 és a Luther Kiadónál. ♦ INDEX 25 211, ISSN 0133-1302. Előfizethető közvetlenül a kiadónál vagy postautalványon. Az előfizetési díj belföldön (illetve Románia és Szlovákia területén) negyed évre 3575 Ft, fél évre 7150 Ft, egy évre 14 300 Ft, európai országba egy évre 48100 Ft (172 euró), egyéb külföldi országba egy évre 56 320 Ft (201 euró). Csak a minden hónap 15-ig beérkező lemondásokat tudjuk az azt követő hónap elsejével regisztrálni, ellenkező esetben még egy hónapig jár az újság. Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az adott lapszámba szánt kéziratokat a megelőző hét csütörtökéig kérjük leadni! A hétfő délutáni lapzártakor kizárólag a hét végi eseményekkel összefüggő (és a szerkesztőséggel előzetesen egyeztetett) írásokat tudjuk figyelembe venni. Az e-mailben küldendő kéziratokat az evelet@lutheran.hu, a hirdetéseket a hirdetes@evelet.hu címre várjuk.