Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-09-07 / 36. szám
8 -m 2014- szeptember 7. PANORÁMA Evangélikus Élet „Húszesztendőnyi jutalom” Két évtizedes jubileumát ünnepli a lajoskomáromi evangélikus rézfúvószenekar ► A lajoskomáromi evangélikus rézfúvószenekar szokásos nyári intenzív tábora augusztus 14-én kezdődött. Idén a zárókoncert egyben ünnepi alkalom is volt: a zenekar fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte. A koncerten a lajoskomáromiakkal együtt zenéltek a plochingeni és a mössingeni zenekar képviselői is. Az ünneplők nagy szeretettel emlékeztek vissza 1993 szeptemberére, amikor is az Oroszlányban vendégeskedő Dieter Greiner, a plochingeni rézfúvószenekar vezetője Lábossá Lajos akkori esperes kíséretében ellát kell kifejeznie annak, hogy gyümölcsöket termünk. Nem érdem, hanem jutalom az, hogy zenélhetünk, s ha ennek gyümölcsei is vannak, az további ajándékokat jelent” - Decmann Tibor, a gyülekezet lelkésze, aki maga is á kezdetektől aktív tagja a zenekarnak, e gondolatokkal köszöntötte az egybegyűlteket. A plochingeni zenekar jelenlegi vezetője, Reiner Nussbaum a település polgármesterének és gyülekezetének üdvözletét is elhozta Magyarországra. Ezenkívül ajándékként egy új hangszert, egy harsonát is átadott. A mössingeni fúvósok képviseletében Hans-Georg Griessinger köszöntötte a jubiláló zenészeket, és egy új baritonnal lepte meg őket. látogatott Lajoskomáromba. Az akkor már ötvenéves plochingeni együttes szerette volna, ha Magyarországon is megalakulhatna egy zenekar, és a lajoskomáromi gyülekezet érdeklődést mutatott eziránt. A következő év júliusában a plochingeni vendégek már hangszereket is hoztak magukkal, és szeptember 11- én ünnepi istentisztelet keretében megalakult a Lajoskomáromi Evangélikus Egyházközség rézfúvószenekara. A plochingeniekkel azóta is folyamatos a kapcsolat, nagyon sok segítség, támogatás érkezik a németországi fúvósoktól. Az együttes az egyházközség ifjúsági és gyülekezeti munkájának is színtere, ahol a különböző generációk együtt zenélnek. Hitvallásuk, hogy a zeneszámokkal Istent dicsőítik, legyen szó korálfeldolgozásról, klasszikus zenéről vagy a jelenkor népszerű könnyűzenei dallamairól, hiszen mindezek szerepelnek a repertoárjukban. Az ünnepi alkalom különlegessége volt, hogy a Németországban élő egyházzenész, Kálmán Attila eddig ki nem adott két művének ősbemutatójára kerülhetett sor. A darabokat a zeneszerző a jubiláló fúvószenekarnak ajánlotta. A fúvósok rendszeresen zenélnek a gyülekezet alkalmain, de gyakorta vendégei az egyházmegyei, az egyházkerületi és az országos összejöveteleknek is. A zenekarnak a húsz év alatt több karnagya is volt, jelenleg Decmann Erzsébet és Szebik Attila végzi a szakmai irányítást. A jubileumi koncerten köszöntések sora hangzott el, amelyek méltatták az együttes immáron két évtizede tartó áldozatos munkáját. „Húsz év alkalmat adhatna a dicsekvésre. Mégis az Isten iránti há„A zenével ünnepelni tudunk, segíteni a lelki és a testi gyógyulást, jó érzéseket tudunk lelkűnkben életre hívni. Összességében zenénk az Istentől kapott életet szolgálja” - hangzottak Szebik Attila karnagy köszöntő szavai. Szarka István esperes, aki levélben üdvözölte az ünneplőket, így írt a lajoskomáromi fúvósokról: „Méltán szeretett vendég evangélikus rézfúvószenekaruk az egyházmegyei, egyházkerületi, országos, sőt nemzetközi találkozóinkon, hiszen széles repertoárral rendelkezve, a műveket igényes játékkal szólaltatja meg.” A hajdani alapító, Dieter Greiner is levélben köszöntötte a zenekart. Ő 2006-ig vezette a nyári táborokat, azóta azonban idős kora miatt már nem tud részt venni ezeken az alkalmakon. Soltész Kálmán egykori karnagy egy ismert korái dallamával köszöntötte zenésztársait. Lajoskomárom képviseletében Pirtyák Zsolt polgármester méltatta a fúvósok szolgálatát, amellyel a település kulturális életét is gazdagítják. Hagyomány immár, hogy ötévente kiadványban foglalják össze, mi minden történt a zenekar életében ez idő alatt. A mostani kis füzetben is nagyon sok fénykép, visszaemlékezés, személyes hangvételű írás mutatja be - magyarul és németül is - az elmúlt öt esztendő élményekben gazdag eseményeit. A nyári táborok minden évben lehetőséget adnak arra is, hogy az érdeklődők csatlakozzanak a zenekarhoz. Idén Horváth Simon 4. osztályos tanuló vehette át a táborban való részvételéért az emléklapot. ■ Sánta Anikó Hűség és elkötelezettség ► Negyvenegy év. Még elgondolni is nehéz ekkora időintervallumot. Majd fél évszázad munkájára és szolgálatára emlékeztek a Somló környéki evangélikusok. Boros Lajos (1914-1996) 1953-tól 1994-ig, negyvenegy évig szolgált a Somlószőlősi Evangélikus Egyházközségben. Nem olyan régen érkeztem a gyülekezetbe, de nem telt el olyan hét, hogy ne hangzott volna el egy történet vagy anekdota, egy tanács a „Boros tisztelendő úr” idejéből, szolgálatából. Boros Lajos együtt élt a faluval. Generációk nőttek fel, és hűséges egyháztagokat hívott el a Lélek az alatt az idő alatt, amíg ő a faluban szolgált. Nem véletlen, hogy a gyülekezet és a falu közössége elhatározta: kőbe vési a háláját, hogy kimutassa tiszteletét, és nyomot hagyjon az utókor számára. Csaknem egy évvel ezelőtt kezdődött a történet, amikor is Polgárdi Sándor Veszprémi egyházmegyei esperes és a somlószőlősi presbitérium gyűjtést kezdeményezett, hogy emléktáblát állíthassanak Boros Lajos emlékére születésének századik évfordulóján. Tekintélyes összeg gyűlt össze, melyhez hozzájárultak a gyülekezet tagjai, az önkormányzat, a község lakói és az elszármazottak, illetve Boros tisztelendő úr családja is. Augusztus 23-án került sor a megemlékező alkalomra. Somlószőlősről, Somlóvecséről, Noszlopról, a környékbeli településekről és az ország minden pontjáról érkeztek az Ünnep-Boros Lajos 1914. augusztus 23-án született Szakonyban, földműves szülők gyermekeként. A soproni evangélikus líceumban végezte a gimnáziumot, majd teológiai tanulmányokat folytatott. Egy félévet ösztöndíjasként a kolozsvári protestáns teológián töltött. Ebből az időszakból eredt mély barátsága Járosi Andor kolozsvári lelkésszel és teológiatanárral, valamint Reményik Sándorral, akinek költészete egész életén át elkísérte. Az a tabló, melyen ő is szerepel, mind a mai napig megtekinthető a kolozsvári teológia épületében. Kapi Béla püspök szentelte lelkésszé Boros Lajost Győrött 1938. június 11-én. Segédlelkészi éveit Keszthelyen, majd Pápán töltötte. Az ezt követő időszakban nem jutott minden végzett lelkésznek gyülekezeti állás, és az egyházvezetés sok lelkészt egyházszervezői, gyülekezetplántálói szolgálatra küldött ki. így lett Boros Lajos a takácsi gyülekezet első lelkésze, ahová püspöki kiküldéssel érkezett. Takácsi a reformáció óta a pápai gyülekezet leányegyházközsége volt, de Boros Lajos munkájával elkezdődött az önállósodás időszaka. A lelkész megszervezte a gyülekezet életét, talő közösségbe. Először hálaadó istentiszteletre gyűltünk össze. Tele templom hallgatta Isten igéjét, amelyet Polgárdi Sándor esperes hirdetett Zsid 13,7 alapján. Ez az ige az emléktáblán is ott áll: „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik Isten igéjét hirdették nektek” Az istentisztelet után az ünneplő gyülekezet kivonult a parókia utcafrontja elé, ahol is Polgárdi Sándor emlékezett vissza Boros tisztelendő úr életére, akitől ő maga vette át a szolgálatot Somlószőlősön 1994-ben. Majd családja nevében Boros Bánk Levente, Boros Lajos unokája szólt az egybegyűltekhez. A bronzplakettel díszített emléktáblát Boros Botond, Boros Lajos fia és Polgárdi Sándor leplezte le. Ezt követően a templomkertben a zuhogó esőtől védve, sátrak alatt lehettünk asztalközösségben, majd folytatva a megemlékezést, a temetőben helyeztünk el Boros tisztelendő úr és felesége, Varga Irma - aki a gyülekezet kántora volt évtizedekig - sírján koszorúkat. Különleges alkalom volt, amelyen hálát adhattunk az Istennek, hogy ilyen munkásokat küld az aranítólakást, iskolát építtetett, amelyeket a második világháború után elvettek a gyülekezettől. Emellett KIE- kultúrházat is alapított, melynek épülete átalakítást követően ma lelkészlakás. A gyülekezet összefogásával a templomot is felújíttatta. Szolgálata nyomán vált a takácsi gyülekezet önálló egyházközséggé. 1942-ben házasságot kötött a szintén szakonyi származású Varga Irmával, aki mindvégig kántorként szolgált mellette. Már két gyermekükkel, Botonddal ésAbával költöztek Somlószőlősre, ahova Boros Lajos 1953-ban kapott * . > AHKíkH **v - e dil ui v,! hr&lM r-H í iiot; SOMLÓSZŐLŐSI EVANGÉLIKUS ÍGVHAZKÖZSLCBEN SZOLGÁLT 'i* * 1S53-TOM9K-IG flj BOROS LAJOS EVANCtLIKUUELKtSZ 1914-19% EMLÉKEZÜNK SZÜLETÉSÉNEK «0 ÉVFORDULÓJÁN JfjfWf! BOROS LAJOSNÉ, AKI A GYÜLEKEZET KÁNTORA VOLT. \m - 200) E.lírikusok, Tailefo 20M JwBtztst Ti tásába. Nem tehetünk mást, mint hogy együtt énekeljük az Evangélikus énekeskönyv Boros Lajos által oly nagyon kedvelt énekével: „A jóságos Isten / Áldjon tovább is minket, / Hogy vidáman, békén / Tölthessük életünket; / Tartson meg mindvégig / Minket kegyelmében, / Legyen szabadítónk / Minden szükségünkben!” (EÉ 40,2) ■ Kovács Viktor lelkész lelkészi meghívást. Nehéz, küzdelmes időszakban nyolcvanéves koráig - negyvenegy éven keresztül! - szolgált a gyülekezetben, melyhez Somlóvecse, Noszlop és több más környékbeli község is hozzátartozott. Sok emlékezetes alkalom és esemény kapcsolódik szolgálatához. Gyülekezetépítési munkája mellett orgonát (1966) és parókiát (1972) építtetett, és az ő nevéhez fűződik a somlószőlősi és somlóvecsei templomok renoválása is. 1994. augusztus 14-ig szolgált Somlószőlősön parókusként. Kitartó és hűséges szolgálata alatt öt felügyelő szolgált mellette: Kató Sándor (1951-1966), Németh Sándor (1967-1972), Egyed Sándor (1973-1982), Bogdán József (1983- 1989), Erdősi Géza (1990-1996). Nyugdíjazása előtt Boros Lajos a Balaton partján, Vonyarcvashegyen épített házat, de végül nem volt képes otthagyni a gyülekezetét, a Somlót. „Veletek éltem negyven évig, hova mehetnék!” - mondogatta. 1996-ban, nyolcvankét éves korában hunyt el. Polgárdi Sándor esperes által összegyűjtött adatok nyomán: ■ Kovács Viktor A SZERZŐ FELVÉTELEI
