Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-08-24 / 34-35. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2014. augusztus 24-31. » 23 A Mester és Margarita és az utánuk futó olvasók „JÖVEVÉNY VOLTAM, ÉS BEFOGADTATOK...” Takaró vagy takarodó Kamarás István új regényéről ► „Vegyék tudomásul, hogy Jézus Krisztus igenis létezett” - bizonygatja az álruhás sátán, Woland Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című, mesteri szövésű regényének nyitófejezetében a megdöbbent kritikusnak, Berlioznak és a Hontalan névre hallgató vallásellenes költőnek. Az olvasó regényt is kap a regényben: benne föl-föltűnik - a racionálisan meg nem magyarázható, titokzatos események mellett - egy-egy fejezet a Mester, azaz a meg nem értett író Poncius Pilátusról szóló szövegéből. Mindezt Kamarás István OJD dolgozta föl saját könyvében, amolyan „bohócrendbélihez” méltóan - hiszen a neve után álló betűszó jelentése: „Ordo Joculatorum Dei” vagyis „Isten Bohócainak Rendje” Utánam, olvasók! című regényében a mindig kísérletező szerző - szociológus, olvasáskutató is - az egyébként is nehezen fölgöngyölíthető szálak közé fűzte a magáét: hét olvasó kommentárjait. Interaktív, kreatív és bátor párbeszéd-kezdeményezés jött így létre a világirodalmi remekkel és remekről. Szoba hűvösébe, Balaton partjára, „beteg idegekre” egyaránt ajánlott! „A tavaszi Niszán hónap tizennegyedik napján, kora reggel Judea prokurátora, Poncius Pilátus vérvörös bélésű fehér köpenyben, katonás léptek-’ kel megjelent a fedett oszlopcsarnokban, amely Nagy Heródes palotájának két szárnya közt húzódott” - szól a Margarita Nyikolajevna által oly rajongva olvasott betétregény első néhány sora. A misztikus hangvételű, már-már apokrif iratra emlékeztető betoldások magának a regénynek is különleges atmoszférát kölcsönöznek. Nem csupán a szöveg a szövegben struktúra és az időkezelés lesz így különleges; voltaképpen A Mester és Margaritáról lehetetlenség megállapítani, mi a műfaja. Hát még A Mester és Margarita feldolgozásáról! Az így keletkezett, félig bűnügyinyomozó, félig metafizikus-vallásszociológiai, félig bohókás regény úgynevezett olvasmányregénnyé lesz - alcímének meghatározása szerint. Az olvasáskutatással is foglalkozó Kamarás István ugyanis ebben a némileg Bulgakovtól kölcsönzött, illetve általa ihletett műben az egyébként normális esetben hallgató, csendben a sorokat követő, gondolatait magában tartó olvasót kiemeli elnyomott helyzetéből, és a történet részesévé, sőt könyvének társszerzőjévé teszi. Illetve nem az olvasót, hanem hét különböző olvasót! Hét különböző nemű, korú, történetű, élethelyzetű, értékrendű, ízlésű és világnézetű olvasót. A regény végére nagyon is összeszokó, egymással a különbözőségek ellenére testvériségre jutó író-olvasók a következők: az Őszirózsa Szeretetotthon lakója, özvegy Wolf Béláné nyugdíjas bérszámfejtő; Waltner Géza nyugdíjas erősáramú villamosmérnök Kelenföldről, a lakótelepről; egy maga után folyton bevásárlókocsit és egy foltos kutyát (Foltost) húzó, hajléktalan külsejű, Gregácz Gyula névre hallgató borostás férfi; egy szabadbölcsész; egy jógát és Kamarás István djd UTÁNAM, OLVASÓK! (OLVASMÁNY REGÉ NY) harcművészetet űző informatikus; egy dinamikus negyvenes neokatekumen („Ez egy lelkiségi irányzat, ha nem tudná” - mondja); és egy feltehetőleg gyönge idegzetű adóellenőr, aki türelmét vesztve időnek előtte abbahagyja a regény olvasását, mondván: „Ne, ebből a giccses kispolgári ciróka-marókából nekem elegem van. Én elmentem. Alászolgája!” Érdemes volna megkérdezni a szerzőt az adóellenőr szociálpszichológiai mutatóiról, de sajnos az olvasmányregény olvasója nem kérdezhet bele az olvasottakba. A Mester és Margarita történetének szereplői az olvasókat nem látják, nem hallják, de azok őket bárhova követhetik, még Margarita mellé is felülhetnek a boszorkányseprűre azon az ördögi éjszakán, sőt Poncius Pilátust is meglátogathatják a Holdon... Az olvasatok, értelmezések időnként egybecsengenek, sokszor összecsapnak. A neokatekumen például az első fejezetben megvallja: ő azért kezdte el olvasni a könyvet, mert úgy hallotta hasonlóképp kegyes ismerőseitől, hogy lényegét tekintve Jézus-regény. Az informatikusnak kevésbé emelkedett motivációja van: meg akarja mutatni, hogy igenis fel tud falni egy ilyen vaskos könyvet, amelynek ráadásul orosz a szerzője. Később ugyanez az olvasó arra a meglepő következtetésre jut, hogy a regény voltaképpen „a sátán evangéliuma”. Az olvasók vitatkoznak, találgatnak, dohognak, néha aggódnak a szereplőkért, ne adj’ Isten vészmadárkodnak - főleg az idős hölgy -, sírdogálnak. Beleélik magukat a történetbe, bevonva ezzel magát az olvasmányregényt olvasót is - az embernek itt-ott kedve szottyanna szócsatába keveredni például a vaskalapos lelkiséggel traktáló negyvenessel vagy az olykor kissé szabadosán beszélő szabadbölcsésszel. A kommentárok között rendkívül szórakoztatóak is akadnak. Például amikor a sátáni bált leíró fejezetben Margarita észreveszi, hogy mindig éjfél van, az idős hölgy dúdolni kezdi: „Megáll az idő...” Vagy amikor az informatikusnak szöget üt a fejébe, hogyan követik majd a szereplőket a bizarr légi útvonalon, a szabadbölcsész frappánsan így szól: „Remélhetőleg a képzelet szárnyán, ahogy egy olvasóhoz illik.” De előfordul, hogy valaki nem bír magával, és odaszól a szereplőknek, megfeledkezvén passzív szemlélődő szerepéről. Például a neokatekumen Margarita és Woland párbeszédét hallva azt sziszegi: „Lelkedet akarja, te szerencsétlen!" Tetézi ezt a fajta humorforrást a szerző azzal, hogy az olvasókat közvetlenül A Mester és Margarita megjelenése (1966-67) utáni időszakra helyezi. Reflektálhatnak az akkori politikai helyzetre is, így például az informatikus gyakran a KGB-re gyanakszik. Amikor az epilógusban az olvasók újra a Varietészínházban ücsörögnek, még a Kamarás-félé olvasáskutatókkal is összefutnak a sorok között, az informatikus vélekedése szerint ők mind „olvasáskutatónak álcázott KGB-sek és titkosrendőrök”. Ha az ilyeténképp gyanakvó regényalak talán kissé el is veti sulykot, mindenképpen jól körüljárt ügynek tekinthető A Mester és Margarita olvasása az Utánam, olvasók! című olvasmányregényben. Figyelemre méltó kísérlet a könyv, mely olvasói szokásaink vizsgálatára, reflexióra ösztönöz, felelevenítve egy rég olvasott nagyszerű regényt. Hát igen, a hajléktalannak alighanem igaza van, mikor megjegyzi: „Minden jó regény pontosan mirólunk szól.” ■ Kinyik Anita Kamarás István OJD: Utánam, olvasók! (Olvasmányregény.) Pont Kiadó, Budapest, 2014. Ára 2625 forint. Rendszeres egyeztetés az egyházakkal szociális kérdésekről A jelentős szociális szolgáltatást végző bevett egyházak szakértőivel folyt egyeztetés augusztus 13-án az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi). Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár és Ny Urai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár hivatalában fogadta a jelentős szociális szolgáltatást végző bevett egyházak szakértőit - olvasható a tárca közleményében. Czibere Károly az előzetes megbeszélésen elmondta: a törvényhozás menetéhez és a költségvetés tervezéséhez igazodva ez évtől rendszeresen, évente legalább öt alkalommal tartanak egyházi szakmai egyeztető fórumot szociális ügyekben és a felzárkózás területén az egyházi ügyekért felelős államtitkársággal együttműködve. Szociális és felzárkózási ügyekben fontos stratégiai partnerei a kormányzatnak a bevett egyházak. Az Emmi mindkét területen új alapokra helyezi az egyeztetések rendszerét. Az egyházak országszerte számos szociális intézményt tartanak fenn, állami feladatok ellátását vállalják, valamint a mélyszegénységben élők, köztük a romák felzárkózásában is tevékenyen vesznek részt. A mostani és a tervezett konzultáció célja, hogy az egyházak véleményének figyelembevételével kiszámítható és több évre előre tervezhető intézkedések valósuljanak meg, valamint az egyházi fenntartói tapasztalatok beépüljenek mind a szociálpolitikába, mind a felzárkózáspolitikába. A folyamatos egymásra figyelés érdekében szakmai párbeszédet és tapasztalatcserét várnak a résztvevők a rendszeres egyeztetésektől. Az egyházak üdvözölték az együttműködés új rendjét, és hasznosnak tartják a megújuló párbeszéd megkezdését - olvasható az Emmi Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának közleményében. ■ MTI A napokban a zugligeti Szent Család Plébánia templomában emlékeztünk meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalakulásának huszonöt éves jubileumáról. Kozma Imre atya és mások felelevenítették a negyedszázaddal ezelőtt történteket: mint fogadták be az egyre nagyobb számban érkező keletnémet menekülteket. Sokan emlékezhetünk még az ekkor vert sátrakra, az útszélen parkoló Trabantokra és Wartburgokra, leginkább pedig a mind nagyobb számban ideérkező emberek tekintetére. Abban fokozatosan jelent meg a merészség és az elszántság csillogása, felváltva a beletörődés és a megadás fénytelenségét. Szívük még persze tele volt aggódással az otthon hagyottak és saját jövőjük iránt, úgy érezték azonban, hogy a szabadság hiánya miatt menniük kell. Hozták gyermekeiket, kis motyójukat és dédelgetett álmaikat a demokráciáról. Mind többen hagyták ott az NDK-t. Az azóta Németország államfőjévé választott Joachim Gauck magyarul is megjelent önéletrajzi könyvében (Nyári fagyok - őszi kikelet) olvasható egy találó kijelentés, amelyet még keletnémet lelkészként mondott: „Ha majd szabad lesz elmennünk, akkor akarunk itt maradni.” E szabadság hiányában persze mind többen kívánták illegálisan elhagyni az országot. „Az utolsó oltsa le a villanyt" - mondták egymás között fanyar humorral. Tudván tudták, hogy a Stasi, a keletnémet állambiztonság itt is nyomon követheti őket, és besúgókat küldött utánuk, ezért gyakran egymásban sem bíztak. Annál nagyobb reménységgel tekintettek ránk, magyarokra. A zugligeti hívek és általában a jóakaratú emberek nagy leleménnyel segítették őket, és immár az akkori magyar kormány sem volt hajlandó eljátszani Júdás gyalázatos szerepét. Egy leleményes és nagy munkabírású asszony, Csilla von Boeselager közvetített a német és a magyar hatóságok között, és az ő - rákbetegségével dacoló — szívósságának is köszönhetően bontottak zászlót hazánkban a máltaiak. Itt, a zugligeti, majd a csillebérci táborban aztán más karitatív szervezetek és egyházak képviselői is megjelentek, és segítették élelemmel, jó szóval és lelki vigasszal a menekülteket. Számos keresztelőre is sor került itt. A számkivetettek között valósággá váltak Jézus profetikus szavai: „Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám..!’ (Mt 25,35-36) Azóta történelemmé vált, hogy a Sopron melletti páneurópai piknik még csak résnyire nyílt kapuján keresztül, majd a szeptemberi teljes határnyitás következtében a menekültek milyen tömegei futottak vagy gördültek át a szabad világba. Akkor még nem tudhatták, hogy hamarosan leomlik a berlini fal is. Magam is őrzöm ennek egy darabját. Zugligetben, az egykori sátortábor helyén egy jóval nagyobb falfelület emlékeztet Európa akkori kettéosztottságára. Azóta eltelt negyedszázad. Bennünket, magyarokat azóta éppenséggel már nem hord tenyerén a németek többsége. Lelkűk rajta: a hála valóban nem politikai és történelmi kategória. De nekünk is érdemes önvizsgálatot tartanunk: megvan-e még bennünk a szeretet akkori tüze és a befogadás hajdani önfeláldozása? Huszonöt év gyors lepergésén tűnődöm, amikor tapasztalom, hogy a zugligeti Szent Család-templom közelében nehézkesen próbál parkolni egy német rendszámú autó. Talán éppen Csilla von Boeselager családtagjait vagy egykori munkatársait hozza a negyedszázados ünnepségre. A sofőr kicsit feltartja a sort, többen türelmetlenül dudálnak. Egy kutyáját sétáltató asszony hangosan - persze magyarul - odakiált az érkezőknek: „Miért jöttetek vissza? Takarodjatok már innen!” Szeretném hinni, hogy nem ez az általános. Remélem, hogy az a nemzet, amely egykor példát adott az önzetlenségre, nem veszítette el nagyvonalúságát. Akik egykor takarót adtak, azok most nem mondhatják, hogy „takarodjatok”. Sok minden változott az elmúlt huszonöt év alatt, Isten igéje, Jézus szava azonban változatlan igénnyel lép fel: „...éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok..!’ ■ Fabiny Tamás Elhangzik augusztus 24-én a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának Lélektől lélekig rovatában. Lengyelül is megjelent az Ámos Imre és a 20. század című album Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány (ABKA) és a Varsói Magyar Intézet együttműködésében Lengyelországban is bemutatott emlékezetkiállítás albuma lengyel nyelven is megjelent. A „Hol van a te testvéred?” - Ámos Imre és a 20. század című tárlat a nyár elején nyílt meg az ABKA, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Varsói Magyar Intézet együttműködésében a varsói Emanuel Ringelblum Zsidó Történeti Intézetben. Az Ámos Imre műveit és kortárs magyar művészek reflexióit tartalmazó kötet ezer példányban jelent meg lengyelül a kulturális intézet finanszírozásában. A magyar emlékezetkultúrát a teológia, a képzőművészet, az irodalom segítségével feldolgozó tárlat és kötet így immáron széles körben elérhetővé vált. Az album a 2013- ban a Corvina Kiadó és Luther Kiadó gondozásában megjelent, Ámos Imre és a 20. század - Kortárs összművészeti kiállítás című kötet rövidített változata. A kiállítást - amely először 2012- ben, Ámos Imre százötödik születésnapján nyílt meg - Szentendrét követően Dunaszerdahelyen, Pécsett, Berlinben, Budapesten és Varsóban is bemutatták. Eddig összesen több mint negyvenötezren látták. A Varsóban augusztus végéig nyitva tartó tárlat novembertől Wroclawban lesz megtekinthető. Evangélikus.hu
