Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-08-17 / 33. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2014. augusztus 17. ► 5 Az elfelejtett Kincs Százötvenöt éve, 1859. augusztus 16-án született Zilahon a későbbi tudós tanár, 1897-től szülővárosa híres református kollégiumának igazgatója, Kincs Gyula, akinek egyik legnagyobb érdeme Ady Endre felfedezése, felkarolása és mentorálása volt (ő közölte első szárnypróbálgatásait is a Szilágy című újságban). „Te bérmáltál meg, kis vidéki lapod, / Hogy poéta lettem” - vallja Ady a Vén diák üdvözlete című versében. A Kolozsvárt végzett, eredetileg történelem-földrajz szakos tanár kitűnő diplomája mellé később megszerezte a görög-latin szakos oklevelet is. „Én jó mesterem, jó görög tanítóm” - babusgatja költőnk a már említett versben. Ady a negyedik gimnáziumi osztály elvégzése után került át Nagykárolyból a zilahi „ősi Scholába” (Lajos öccsével együtt, akit szülei ekkor írattak be az első osztályba), s itt, talán a legfogékonyabb életkorban találkozott Kincs Gyulával. A végig bensőséges tanár-diák viszony a későbbiekben aztán férfibarátsággá mélyült. Kincs az érettségi után is rajta tartotta a szemét Bandin (mindenki így hívta a „vidám pince-katlanban”), egyengette útját, s védte, ha bántották. A liberális irodalomtörténet-írás úgy tartja számon, hogy Ady Diósyné Brüll Adél révén jutott ki először a „szép ámulások szent városába’,’ Párizsba, pedig Kincs már régóta szorgalmazta, hogy utazzon a költő nyugatra, lásson, tapasztaljon, szerezzen új élményeket. Mindehhez természetesen pénz is kellett, mégpedig nem is kevés. Kincs kieszközölte, hogy a vármegye támogassa Bandit, s szavazzon meg számára egy jelentősebb összeget az úgynevezett kulturális adóból. Végül - lobbitevékenysége eredményeként - négyszáz koronát ítéltek meg, amelyet Kincs még kiegészített kétszázzal a Szilágy kasszájából, aztán rábeszélte az igencsak fukar atyát, AdyLőrincet, hogy nyissa ki a bukszáját, s toldja meg még ő is ugyanennyivel. De ez a vidéki tanár az Isten háta mögötti „hepehupás, vén Szilágyból” azt is el tudta érni, hogy a Budapesti Napló szerződtesse védencét, sőt még egy egész Európára szóló vasúti szabadjegyet is sikerített a számára. így felszerelve - nyolcszáz koronával és szabadjeggyel a zsebében - vágott neki Bandi a nagy útnak. Hogy Róma, München vagy akkoriban más, divatos város helyett költőnk Párizs mellett döntött, abban Lédának kétségtelenül komoly szerepe volt... De Ady is egész életében vigyázta Kincset! Ha bántották - mint például 1912-ben az Országos Református Tanáregyesület zilahi közgyűlésén -, kiállt mellette, személyes jelenlétével tüntetve. Ez alkalomból írta - Kincsnek ajánlva - A visszahozott zászló című verset, melyet fel is olvasott a helybéli vigadóban. Az irodalomtörténet tizenhét olyan költeményét tartja számon, amelyet hozzá írt vagy neki ajánlott - ilyen például Az Illés szekerén, A Tisza-parton, a Fölszállott a páva, Az Értől az Óceánig az Üzenet egykori iskolámba vagy a fentebb említettek. Édesanyja mellett talán Kincs volt az a személy, aki Ady egész életére s pályafutására a legnagyobb hatással volt! Jelen írást a születésnap ihlette, de felhívás is egyben, hiszen jövőre, december 31-én lesz Kincs Gyula halálának századik évfordulója. Zilahon, a Kraszna utca (régebben Petőfi, mai nevén str. 22. Decembrie 1989) elején még áll egykori lakóháza. Megérdemelne legalább egy emléktáblát, mert szülővárosában sem intézmény, de még egy kicsinyke sikátor^m viseli a nevét. ■ OzSVÁTH SÁNDOR ► A Budapesti Golgota Gyülekezet Híradó kávézójának nagytermében vetítették le először magyar szinkronnal az Amerikában már nagy elismerésnek örvendő, Túlélők történetei című, másfél órás dokumentumfilmet. A megrázó képsorokat és mondatokat a Zsidók Jézusért (Jews for Jesus) közösség bemutatkozása és missziós tevékenysége foglalta keretbe. Hét különböző nemzetiségű, habitusú és gondolkodásmódú holokauszttúlélő beszélt a megpróbáltatásokról, mondta el személyes történetét. A túlélő szó már önmagában is problematikus számukra - derült ki. „Én túléltem, hatmillióan nem, nekem sem szabadott volna...” - nyilatkozta az egyik hölgy. Volt, aki őszintén feltárta, mennyi gyűlölet pusztította őt belülről a feldolgozhatatlan traumák után. Volt, aki a koncentrációs táborban is buzgón imádkozott. Volt, aki a koncentrációs táborban szülte meg gyermekét... Elképesztő emberi sorsok. Sokféle arc és hang, de egyvalami közös bennük: mindannyian Jézus Krisztusban találták meg a gyógyulást, a vigasztalást és megbocsátást. Mindannyian más úton, de ugyanoda jutottak, az élő víz forrásához. Pedig többük számára a náci ideológia összefonódott a kereszténységgel, és kezdetben tele voltak előítéletekkel. Azt hitték, Jézus az oka minden átélt szenvedésnek. Egyes náci tisztek ugyanis képesek voltak szájukra venni ,a Megváltó nevét védhetetlen tetteik igazolásaképp. Akadt, kit saját gyermeke, akadt, kit maga a Biblia „térített meg”. Túlélésüknek ez a mozzanat adott valódi értelmet. Ráébredtek, Istennek terve volt az életükkel. Egyikük úgy fogalmaz a filmben: azért maradhatott életben, hogy aztán Istent szolgálhassa. Nem csupán túlélők és a traumákon túl lévők ők. Hithű zsidók, akik hiszik, hogy Jézus (Jesua) a Messiás. Egyikük sem tért át keresztény hitre, de életük fő vezérlője Jézus lett. Zsidó identitásukat sosem feledik, de immár reménységet is kaptak a jövőre nézve: valaki meghalt értük, és elszenvedte helyettük bűneik következményeit. A film végén - kissé zavarba ejtő módon - megjelent egy ima, melyet az eredetileg passzív filmnézők elmondhattak. Az „akció” betudható annak, hogy a film magyar változatának producere a Zsidók Jézusért elnevezésű, amerikai gyökerű mozgalom európai és hazai vezetője, Avi Snyder, a program háziasszonya pedig a szervezet főállású budapesti misszionáriusa és a magyar nyelvű film társkészítője, Tar Kata volt. ■ Kinyik Anita HIRDETÉS Épületenergetikai korszerűsítés a Sztehlo Gábor oktatási intézményben A Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium több mint 249 millió forintot nyert az Új Széchenyi terv Környezet és energia operatív programjában. A támogatás lehetővé teszi a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium épületének utólagos külső hőszigetelését, külső nyílászáróinak cseréjét, fűtési és használatimelegvíz-rendszerének korszerűsítését, világításkorszerűsítését, illetve talaj-levegő hőcserélős mesterséges szellőztetés, napkollektoros és napelemes rendszerek telepítését. Az épület energetikai tényezői már nem megfelelőek, a fűtési és használatimelegvíz-rendszere nem tesz eleget a kor elvárásainak, nyílászárói és fényforrásai mára elavultak. A most kezdődő projekt keretében sor kerül a falak utólagos hőszigetelésére, valamint a külső nyílászárók cseréjére. A fűtési rendszert kondenzációs gázkazánok telepítésével és acéllemez lapradiátorok felszerelésével teszik korszerűvé és energiatakarékossá. A használatimelegvíz-rendszert teljesen felújítják, napkollektorokkal segítve a működését. Megteremtik a megújuló energiát hasznosító, talajlevegő hőcserélős mesterséges szellőztetés feltételeit. A régi világítótesteket új, energiatakarékos darabokra cserélik. Telepítenek továbbá egy hálózatra visszatápláló napelemes rendszert is. A projekt elsődleges célcsoportja a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium valamennyi tanulója és dolgozója. A projekt környezeti hatásterülete azonban nemcsak az érintett ingatlanra terjed ki, hanem az elérni kívánt indikátorértékekkel közvetve az egész ország energiaellátásának biztonságát és versenyképességét javítja, a környezeti állapot megőrzését érdemben szolgálja. ■ A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium ♦ 1183 Budapest, Kossuth tér 2. sztehloiskola.hu ujszechenyiterv.gov.hu MAGYARORSZAG MEGÚJUL Épületenergetikai korszerűsítés a Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskolában A Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola több mint 163 millió forintot nyert az Új Széchenyi terv Környezet és energia operatív programjában. A támogatás lehetővé teszi a Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola épületeinek utólagos külső hőszigetelését, külső nyílászáróinak cseréjét, valamint fűtési rendszerének korszerűsítését. Az épületek energetikai tényezői már nem megfelelőek, a fűtési és és használatimelegvíz-rendszere nem tesz eleget a kor elvárásainak, a nyílászárók mára elavultak. A most kezdődő projekt keretében sor kerül a falak utólagos hőszigetelésére, valamint a külső nyílászárók cseréjére. A fűtési rendszert acéllemez lapradiátorok felszerelésével teszik hatékonyabbá. A projekt elsődleges célcsoportja a Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola valamennyi tanulója és dolgozója. A projekt környezeti hatásterülete azonban nemcsak az érintett ingatlanra terjed ki, hanem az elérni kívánt indikátorértékekkel közvetve az egész ország energiaellátásának biztonságát és versenyképességét javítja, a környezeti állapot megőrzését érdemben szolgálja. HA projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola • 1173 Budapest, Ferihegyi út 115. laborz.sulinet. hu ujszechenyiterv.gov.hu MAGYARORSZAG MEGÚJUL SZÉCHENYI TERV Épületenergetikai korszerűsítés a Káldy Zoltán Evangélikus Szeretetotthonban A Káldy Zoltán Evangélikus Szeretetotthon több mint 140 millió forintot nyert az Új Széchenyi terv Környezet és energia operatív programjában. A támogatás lehetővé teszi a Káldy Zoltán Evangélikus Szeretetotthon épületének utólagos külső hőszigetelését, külső nyílászáróinak cseréjét, fűtési és használatimelegvíz-rendszerének korszerűsítését, világításkorszerűsítését, napkollektoros és napelemes rendszerek telepítését. Az épület energetikai tényezői már nem megfelelőek, fűtési és használatimelegvíz-rendszere nem tesz eleget a kor elvárásainak, nyílászárói és fényforrásai mára elavultak. A most kezdődő projekt keretében sor kerül a falak utólagos hőszigetelésére, valamint a külső nyílászárók cseréjére. A fűtési rendszert kondenzációs gázkazánok telepítésével teszik korszerűvé és energiatakarékossá. A használatimelegvíz-rendszert teljesen felújítják, napkollektorokkal segítve a működését. A régi világítótesteket új, energiatakarékos darabokra cserélik. Telepítenek továbbá egy hálózatra visszatápláló napelemes rendszert is. A projekt elsődleges célcsoportja a Káldy Zoltán Evangélikus Szeretetotthon valamennyi lakója és dolgozója. A projekt környezeti hatásterülete azonban nemcsak az érintett ingatlanra terjed ki, hanem az elérni kívánt indikátorértékekkel közvetve az egész ország energiaellátásának biztonságát és versenyképességét javítja, a környezeti állapot megőrzését érdemben szolgálja. ■ A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Káldy Zoltán Evangélikus Szeretetotthon • 2730 Albertirsa, Dózsa György út 7. albertievangelikus.hu ujszechenyiterv.gov.hu MAGYARORSZAG MEGÚJUL