Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)

2014-02-09 / 6. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2014. február 9. * 3 Luther-konferencia az ige körül Folytatás az 1. oldalról A nyugalmazott püspök hármas szű­rőt javasolt, mielőtt bármit monda­nánk: igaz-e, jó-e, szükséges-e az, amit közölni szeretnénk másokkal? De minden keresztyénre rá van bíz­va, hogy elmondja az üzenetet, amely törvény és evangélium páros igájában szól; mert a hit nem magánügy. Ezután dr. Fabiny Tibor professzor, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angliszti­ka Intézetének igazgatója, világi teo­lógus az 1991-ben alakult Magyaror­szági Luther Szövetség munkájáról és kiadványairól adott rövid tájékozta­tást, majd Zászkaliczky Pál nyugal­mazott evangélikus lelkész ajánlotta a jelenlévők figyelmébe a Keresz­tyén Igazság című folyóirat legutób­bi, századik számát, amelyet száz ol­dalon jelentetett meg az Ordass La­jos Alapítvány. S egy különleges ver­seskönyvre is felhívta a figyelmet: Hallgrímur Pétursson izlandi luthe­ránus lelkész Passió-énekek című műve ötven versben mondja el Jézus szenvedéstörténetét. (A kötetet D. Ordass Lajos evangélikus püspök fordította nyelvünkre.) Dr. Hafenscher Károly, egyházunk zsinatának lelkészi elnöke Ige és (?) szentség - a lutheri istentisztelet Alexander Deeg interpretálásában cí­mű előadásában párhuzamosan is­mertette reformátorunk, Deeg és a saját gondolatait. Az Isten igéje a fő szentség. S az istentisztelet: Ige, aki Csatlakozva e rovat más szerzőihez, ez alkalommal magam is mellékelek egy képet az aktuális Égtájolóhoz. Bi­zonyosan 1964 teléről való, vagyis ép­pen ötvenéves. Alighanem édes­apám készítette, aki mindig szívesen fotózott. Akkori miskolci segédlelké­szét, Szebik Imrét álljuk körül két test­véremmel. Szemmel láthatóan biza­lommal vagyunk az akkor mintegy huszonöt éves káplán iránt. Mi nemrég költöztünk a borsodi megyeszékhelyre Csögléről, egy Veszprém megyei faluból, ő pedig né­hány évvel korábban ke­rült ide. Édesanyja jóval később egy televíziós mű­sorban elmondta, mennyi­re nehéz szívvel engedte el a nyugat-magyarországi Lébényből ilyen messzire a fiát. Ugyanakkor örült an­nak, hogy a lelkészi szolgá­latot választotta. Nem sokkal a fotó elké­szülte után Komárom lett az állomáshelye, de aztán visszakerült hozzánk. Em­lékszem, édesapám akkori­ban egy éven keresztül in­gázott Miskolc és Buda­pest között, hiszen óra­adóként már tanított az Evangélikus Teológiai Aka­démián, így szükség volt a segítségre. Amikor aztán professzornak választot­ták, korábbi káplánja lett az utóda. Érdemes ezt a fotót ala­posan megnézni. A háttér nem ép­pen szívderítő. Az udvarban eldu­gott, akkoriban bizony ütött-kopott templomról kevesen tudták, hogy milyen értékeket rejteget. Oltárké­pét ugyanis Székely Bertalan készí­tette. Kincs cserépedényben. Fűteni nem lehetett, így a téli istentisztele­teket a gyülekezeti teremben tartot­tuk, amely lényegében egy gyönyö­rű, értékes könyvtárszoba. Gyaní­tom, hogy ez a fotó is istentisztelet után készült, hiszen olyan „vasárna­­piasan” vagyunk felöltözve. maga Krisztus, szóban és cselekede­tekben; tehát ige és esemény - álla­pította meg. Az előadás témája nagy érdeklő­dést váltott ki a hallgatóság körében, ám e helyütt a tudósító csak két hoz­zászólást idéz az úrvacsora kiszolgál­tatásának gyakorlatával kapcsola­tosan. Ha nem biztosítható, hogy a gyülekezet minden tagja vegyen úr­vacsorát, akkor inkább bocsássuk el azokat, akik akkor nem kívánnak a szentséggel élni. S nem engedhető meg a kiskelyhes gyakorlat, sem a kézbe adott ostya egyéni bemártoga­­tása - mondta hozzászólásában Ittzés János. A zsinat lelkészi elnö­ke is utalt arra az érvényben lévő ren­delkezésre, mely szerint csak a közös kehelybe vagy a lelkész által bemár­tott ostyával szolgáltatható ki az úrvacsora. Felüdülést jelentett a közösségnek a tizenkét részes Luther-rajzfilmso­­rozat elkészült harmadik részének a megtekintése, melyben a szerzetes és teológus Isten tenyerén él. Remény­ség szerint sokakhoz kerülhet így kö­zelebb reformátorunk élete és mun­kássága a jubileumi évben. Dr. Csepregi Zoltán egyháztörté­­nész-professzor, az Evangélikus Hit­­tudományi Egyetem Egyháztörté­neti Tanszékének vezetője is az írott és a beszélt igéről szólt A reformáció Mi járhat a képen látható gyerekek fejében? Tibor bátyámnak nagyon hi­ányzik a falusi környezet. Hanna nővérem büszke iskolás. Én magam még óvodáskorú vagyok, és nap­közben sokat tartózkodom otthon. Értelemszerűen gyakran találkozom a segédlelkésszel. Besomfordálok hozzá az irodába, összefutok vele a Luther-udvaron, vagy tetszik, ahogy mindig megszólít a lépcsőházban. Úgy érzem, vele olyan jól el lehet be­szélgetni. A képen Imre bácsi mind­két karja foglalt, hiszen testvéreimet öleli át. Szemmel láthatóan nem ha­gyom magam, és én is odabújok hozzá. A bizalom jele ez. Szebik Imrére azóta is úgy gondo­lok, hogy ő nagyon szeret beszélget­ni az emberrel. Érdekli őt a másik ember sorsa. így amikor immár Bu­dapestről vissza-visszajártunk Mis­kolcra, mindig figyelemmel kísérte életünket. Ő időközben - külföldi ta­nulmányai után - az egyházmegye esperese lett. Örült annak, hogy ma­gam is teológus lettem. Jól emlék­szem arra, amikor nála szupplikál­nyelve - Hitváltók és hitvédők című előadásában. A reformációi tette­ket megelőzi a reformátori igehirde­tés - hangzott el. - Luther felnémet nyelvjárásban beszélt, Dévai Bíró Mátyás hazánkban magyarul hir­dette tanait. A reformátori gondolat anyanyelvi megfogalmazása összefo­nódott a könyvnyomtatással. A régi hit védői, a feljelentők megsemmisí­tendő eretnekeknek nevezték a refor­máció híveit. A hitváltók ellen írott vádiratok, bűnlajstromok közül hét fennmaradt; ezek többnyire kihallga­tási jegyzőkönyvek. Az előadó rész­letesen ismertette ezeket. Két legfon­tosabb közös témájuk a böjt és a szentek tisztelete. A magyar nyelvű reformációi iratokban e két kérdés fordult elő a leggyakrabban, míg például a németeknél a búcsúcédu­lák kerültek a középpontba... Változnak az idők, de Isten nem változik. Ő ma is a kereszt nyelvén beszél az emberrel. Aki megérti a ke­reszt nyelvét, az tudja, hogy igazsá­ga Istennél van. Az evangélium (íKor 1,18 szerint pontosan) a keresztben kifejezést nyerő ige. Jézus nemcsak lelki módon, de valóságosan is jelen van az úrvacsorában - ezt vallotta Luther is az 1529. október 1-4. között zajlott marburgi kollokviumon. Ti­zenhárom cikkelyben egyetértett Zwinglivel, de a 14., az úrvacsoráról tam. Talán akkoriban már szó volt ar­ról, hogy ő maga is Budapestre kerül: a nyolcvanas években a budavári gyülekezet választotta meg lelké­szének. Emlékszem arra, hogy amikor ki­kísért a Tiszai pályaudvarra, megkér­dezte, nem lennék-e utódja a miskol­ci gyülekezetben. Pontos válaszo­mat már nem tudom felidézni, de nyilván arra utalhattam, hogy egy másik egyházkerületben, a déliben fogok szolgálni. Aztán Budapesten is gyakran találkoztunk, hiszen a buda­vári gyülekezetben és a Budai Egy­házmegyében - ahol ugyancsak es­peressé választották - gyakran meg­fordultam. Ott is mindig szívesen hallgattam életszerű prédikációit, és megtapasztaltam, mennyire szeret beszélgetni az emberrel. Évtizedekkel később aztán, egészen más körülmények között, mégis utódja lehettem, hiszen tőle vehettem át az Északi Egyházkerület püspöki szolgálatát. Nem a véletlen műve, ha­nem részemről tudatos döntés volt, hogy a beiktató istentisztelet helyszí­szóló cikkben nem, mert reformáto­runk ragaszkodott a szerzési igékhez: „Ez az én testem. Ez az én vérem’.’ Evangélikus identitásunkat veszít­hetjük el, ha nem ragaszkodunk Jé­zus kijelentéséhez betű szerint. Fabiny Tibor professzor vetített ké­pes előadásában arról szólt, milyen hatása volt Angliában a lutheri refor­mációnak. Két vértanú személyén ke­resztül adott áttekintést a szigetorszá­gi reformáció sajátosságairól. Mind­két mártírt máglyán égették meg. William Tyndale (kb. 1494-1536) neve szorosan összeforrt a Biblia 1526. évi angol nyelvű fordításával, ezért az angol Luthernek is szokták nevezni. A Szentíráshoz vezető ösvény című, 1531-ben írott műve két nyel­ven is olvasható a Magyar Luther Fü­zetek 9. kiadványaként. John Frith (1503-1533) az angol Melanchthon címet kapta, s kettőjük kapcsolatát Pál és Timóteus kap­csolatához is hasonlítják. Frith akkor egyedülállóan azt képviselte, hogy az üdvösség kérdésében az ember tel­jes mértékben Istenre van utalva. Az idén sem maradt el Révfülöpön a Luther-olvasókör programja. Ez al­kalommal reformátorunk ötszáz éve írott egyik levelét beszélték meg az egybegyűltek Isó Dorottya veszpré­mi lelkésznek, a konferencia házi­asszonyának vezetésével. A Witten­ne éppen Miskolc belvárosi templo­ma volt. Kötődtem ugyanis a Luther­­udvarhoz, a templomhoz, a városhoz, az emberekhez. És talán bennem éltek a képen látható jelenetek is. Elgondolkodtató, hogy Szebik Im­re az enyémen kívül is hány püspök­iktató istentisztelet igehirdetője volt. 2000-ben Győrben Ittzés Jánost, 2003-ban Békéscsabán Gáncs Pé­tert, 2004-ben Sepsiszentgyörgyön Adorjáni Dezsőt, 2006-ban pedig e sorok íróját indíthatta útnak. Ezért most mint elődömet kö­szöntőm őt tisztelettel hetvenötödik születésnap­ján. Megköszönöm Isten­nek, hogy az elmúlt rend­szer megannyi nehézsége és kísértése között is hű­ségesen végezte a szolgá­latot, majd a rendszervál­tás lendületében vállalta a püspöki elhívást. Átélhet­te azt a kegyelmet, hogy a visszaszorítottság után új lendületet kaptak a gyüle­kezetek, számos új temp­lomot szentelhetett. Az egyházkerület ügyes-bajos teendői között országo­san is figyelt a diakóniai munkára és a lelkészek továbbképzésére, majd amikor elnök-püspökké választották, nagy munka­bírással vállalta a megnö­vekedett feladatokat is. Közben a Magyaror­szági Egyházak Ökumeni­kus Tanácsának vagy a Magyar Bib­liatársulatnak az elnökeként egyhá­zunk határán túlmutató szolgálatot is végzett. Szívügye a keresztény-zsi­dó párbeszéd és a határon túli ma­gyarok sorsa. Nem véletlen, hogy a kolozsvári teológiától tiszteletbeli doktori címet kapott. Amikor a tör­vény szerinti nyugdíjkorhatárt elér­te, akkor pedig zúgolódás nélkül át­adta helyét az utána következőnek. Ezzel tökéletes összhangban maradt a püspöki székfoglalójában elhang­zott kijelentésével: „Nem szeretnék bergből 1514. április 8-án küldött le­vél címzettje Georg Spenlein ágosto­­nos szerzetes. Luther - többek között - ezt írta neki: „Kedves Testvérem! Ismerd meg Krisztust, éspedig a megfeszítettet. Tanuld meg őt dicsér­ni, és tanulj meg kétségbeesni önma­gad miatt. És aztán szólj hozzá így: »Kedves Jézus, te vagy az igazság szá­momra, de én a te számodra a bűn vagyok. Te magadra vetted, ami az enyém, és nekem adtad, ami a tiéd.«” (Forrás: Luther válogatott művei 7. - Levelek, 45-47- o.) Az esti vesperán Weltler Sándor Zsolozsmás könyvecskéje alapján hangzott az ige és az ének. A vasárnapi záró istentiszteleten az újszülött Jézus templomi bemutatá­sa ünnepének énekelt liturgiája csen­dült fel, és Ittzés János nyugalmazott püspök az ünnep epistolai igéje (Zsid 2,14-18) alapján hirdette: az ígéret Fi­át kell ünnepelnünk, a mi hűséges Fő­papunkat. Ő a sorsunkat vállaló test­vér, aki híd ég és föld között, s köz­benjár értünk; tud segíteni rajtunk, ő a mi Üdvözítőnk. A püspök az in­formatika nyelvén fogalmazta meg záró üzenetét: „Nem lehetünk olyan mélyen elrejtve Isten vincseszterében, hogy ne hívná elő és ne vizsgálná át a szoftvereinket!” ■ Garai András A Luther-konferencián elhangzott előadások szerkesztett szövegét lapunk jövő heti számában tervezzük közölni ÉGTÁJOLÓ (+) megkeseredett püspök lenni, mint az elmúlt nehéz történelmi időkben azzá váltak némelyek...” Nyugdíjasként is mindig talál magá­nak feladatot: ő indította el - és azóta is lankadatlan lelkesedéssel végzi - a gyülekezetimunkatárs-képzést, sokat szolgál egykori gyülekezeteiben és egyházi intézményeinkben, jelen van a közéletben, sőt adott esetben kész­séggel vállal közvetítő szerepet egy-egy gyülekezeti konfliktushelyzet megol­dása érdekében. Cikkeket és tanulmá­nyokat ír, könyveket ad ki. Nem rólam, hanem őróla szól ez az írás, annyit mégis le kell írnom sze­mélyesen, hogy nekem mindig nagy szerencsém van az elődeimmel. Sió­fokon és Kötcsén két hirtelen elhunyt lelkész szolgálatát vettem át, akiknek helyben lakó családtagjaival lehettem testvéri kapcsolatban. Kőbányán mindig igazi szellemi élményt je­lentett, ha elődömmel, Veöreös Im­rével beszélgethettem. A teológián Cserháti Sándor professzortól vettem át a tanszéket, és kapcsolatunkra soha nem vetődött a legkisebb árnyék sem. Most pedig Szebik Imrével és családjával maradhatok folyamatosan testvéri kapcsolatban. Az egész valahol ott, a miskolci Lu­­ther-udvarban kezdődött. Isten éltesse egyházunk nyugalma­zott püspökét, Szebik Imrét! Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület Hetvenöt esztendő

Next

/
Thumbnails
Contents