Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-02-02 / 5. szám
2014. február i. w ^ Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK Kultúraünnep a centenáriumi évzárón ► A magyar kultúra napjára időzített ünnepi est egyszersmind nagy költőnk, Weöres Sándor halálának évfordulója is volt. Huszonöt évvel ezelőtt, vad télben távozott az élők sorából, maga után hagyva roppant életművét: versek, gyermekversek, fordítások, esszék, színdarabok múlhatatlan gyűjteményét. A budapesti Művészetek Palotája fénylő tereiben, zsúfolt termeiben ezen a napon minden Weöres Sándorról szólt. Barátok, ismerősök, a vers szerelmesei jöttek, hogy hallgassák a megidézett törékeny férfit. A játékos, komoly (evangélikus) költőt, aki teremtő képzelete szüntelen lobogásával a világirodalom legjobbjai közé emelkedett. Délelőtt a Kultúrpart Csoport lelkes előadóinak zenés-táncos műsora fogadta a fiatalokat Rockandroll címmel. A Novak Péter főszereplésével bemutatott válogatás a rímek varázslóját hozta közel a kilenc-tíz éves gyermekekhez. Szinte mindenki zengte a meghökkentő sorokat: „a taxi / a praxi / a gyerünk zabálni / a füstölgő tüzes Cotopaxi / a jöhet akármi” És jött délután a Weöres talán legkülönösebb művéből készült film: a Psychére épülő alkotás digitalizált, vágatlan, teljes kópiája. A négy és fél órás filmeposz próbára tette a nézőt, de megérte a hosszú figyelem a gyönyörű képekért. Sokat segített Réz András bevezetője és beszélgetése a film még élő alkotóival, szereplőivel. Az esti műsor Az ég-sapkájú ember címet kapta, utalva a költő versére: „Akinek azt mondják: »rosszkor születtél, / kotródj az anyád méhébe vissza«: / e véráztatta kapun nem dönget, / az csak egyszer nyüt, zárva taWEÖRES SÁNDOR 100 lálja; / elindul a hosszú kettős fasorban, / végén kilép az üres világba, / s a fején jelként (hogy a rablók ne bántsák, / úgy sincs semmije): kerek kék sapka.” Először a megzenésített Weöresversekből kaptunk bő válogatást. A Kaláka és a Sebő együttes fölváltva játszotta a kedves, ismert sorokat. Előbbinél a furulya, a másiknál a tekerőlant vitte a fő szólamot. Lackfi János, Tóth Krisztina, Szabó I Anna, Kiss Judit a kortárs költők köszöntését tolmácsolták. A befejező részben Weöres 1945-ös, A teljesség felé című filozófiai művének feldolgozását hallhattuk. A nyolcvanas évek elején Gryllus Dániel komponált rá zenét, később előadták színpadon is. Gryllus Samu mai, modern hangszerelése monumentálissá tette a metafizikai sorokat. Az átdolgozott változatot a magyar zenei élet neves művészei szólaltatták meg: Gryllus Dániel (ének, citera), Szalóki Ági (ének), Bognár Szilvi (ének), Pálhegyi Máté (fuvola), Borbély Mihály (klarinét), Frankie Látó (hegedű), Balázs Gergely (brácsa, mridangam), Kovács Zoltán (nagybőgő), Balogh Kálmán (cimbalom), Bizják Gábor (kürt), Tómösközi László (ütőhangszerek), Sebestyén Márta, Sebő Ferenc (ének), Seress Zoltán (próza). Közreműködtek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói. így lett ez a téli este - az egész mozgalmas év - irodalom, képzőművészet, zene, film seregszemléje. Szép és közös tisztelgés a magyar költészet egyik legnagyobb alkotója előtt. Aki talán azért jutott a legmagasabb csúcsok közelébe, azért lehetett ifjak és idősek hűséges társa, mert mentes volt minden póztól, váteszi megnyilvánulástól. Maradt egyszerű, tiszta ember, falusi költő egész életében. A játszi ritmus, az anyanyelv zenéje ott bujkál minden versében. A zsarnok hatalom szorításából kicsúszott, az idő hurkain átlépett. Lett mindenkié, s lesz új és új századokon át a magyarul tudók menedéke. ■ Fenyvesi Félix Lajos Hajdani költőnő. Cigánylány, félig. Nevelőintézetből szabadult. Árva lett, majd nővére birtokára került, Tállyára, ahol aztán előtört a természete. Haja fekete, mint az ében. Szeme kihívón villan, és nem átall még Pilinszky Jánossal sem kacérkodni a vásznon. Szabados egy fehérnép Psyché, Weöres Sándornak - a fikció szerint - 1810-ben Lónyay Erzsébet néven született költőnője és múzsája, aki Bódy Gábor filmrendező Psyché és Nárcisz című alkotásának is múzsája volt. A film rendezői változatát január 22-én, a Weöres centenáriumi évet lezáró magyar kultúra napján a Művészetek Palotájában - négy és fél órán keresztül - le is vetítették. Hogy a közönség a látványkavalkádtól, az elsőre képi barbarizmusnak tűnő, Bódy világában gyakori filmkockáktól ne riadjon meg, olyan neves filmesztéták magyarázták az alkotást, mint például Réz András. Egy karizmatikus nő Maga a szó, psyché, psziché a megszemélyesített, halhatatlan lelket jelenti. A görög hitvilágban Pszükhé - halandó királylány, majd istennő - az emberi lélek megtestesítője volt. Furcsa szerzet ez a leány. Tele van istentől való elevenséggel és örPsyché - versben és vásznon dögtől való kísértésekkel. Kecseskacér valója mellett van benne valami végtelenül maszkulin is. Flamvas Béla szerint - aki Weöres terelgetője volt a költő hangjának korai artikulálódásakor - „a psyché a legmagasabb hímlény tüzével átvilágított nőiség, amelyben a hím és a nő elválaszthatatlanok egymástól...” Weöres psychéje Weöres A teljesség felé című bölcseleti művében rábukkanhatunk ma-Saját oldalbordájából kihasított poéta-Éváját Weöres tehát nem ok és jelképesség nélkül nevezte éppen Psychének. Az önmagából létrehívott alak a lappangó másik-én kifejezésének eszköze lett, lehetőséget nyújtott a költői személyiség kiteljesítésére. Ez a kitágyarázatokra arra nézve, vajon miért kellett női bőrbe bújnia, ráadásul épp egy ilyen „bestiáéba”: „[...] ha a férfi olykor átlát egy nő leikébe, vagy a saját férfilénye alatt rejtetten létező nőt figyeli: látja, hogy vöröses félhomályban az egymásba mosódó, alaktalan dolgok csíraként, forró lüktetésben élnek...” Erre a mélybeni egybeforrasztó lüktetésre rímelnek az egykori mester szavai. Hamvas szerint vetítés más temperamentum és más stílus használatára, a szókincs és mondatformálás új mintázatainak kipróbálására, vagyis nyelvi és szellemi megújulásra adott lehetőséget Weöresnek. Ezzel a költő női szívet ültetett a Psyché-versekbe, amely kevéssé kalapálhat egy férfi bensejében, annál inkább áttételesen egy költő verseiben. Bűntelen bűnös? Lónyay Erzsébet, az újrateremtett nő végtelenül sokféle és végtelenül szertelen. Vágyainak totális kiszolgáltatottja és kiszolgálója. Szeszélyeit követi, viharosan szeret, gyűlöl, sóvárog és undorodik, bele van bolondulva ebbe a világba. A profán, történelmi időben él, mégis, minden ízében igyekszik a földtől elszakadni, repülni, táncolni, önkívületbe kerülni. Valami mélyebb elvágyódást fejeznek ki botrányos kalandjai. A sok félig-csókolt csók a vérbajos Ungvárnémeti Tóth Lászlóval (aki hús-vér költő volt egykor, és akinek számtalan eredeti sorát őrzi Weöres Psychéje) csak nőttön-növeli azt az örvényt, mely ennek a „boszorkánynak” vagy - merthogy e két fougyanis „az ember magában, a psychében hordja önmagáról való ősképét, és külső világában csak ott nyugszik meg és nyugodhat meg, ahol a psyché megnyilatkozik”. Gyulai Líviusz Psyché-illusztrációja galom nincs távol egymástól - szent asszonynak a magával ragadó ereje. Mi az, ami vonzó lehet egy ilyen polgárpukkasztó nőben? Az a végtelen elevenség, mely ledönt minden földi szabályt, átlép minden határt, s mely szűkölve követeli a teljességet. Apollói, dionüszoszi és a boldog középszer „Bontsd szét egyéniségedet, és szabaddá válnak lelked végtelen áramai, melyek nem benned vannak és nem kívüled, áthatnak mindenen. Akin egyénisége uralkodik: ha előrejut, pöffeszkedővé, ha lemarad, ronggyá válik. S aki egyéniségén uralkodik: valójában nem érinti a szerencse és a balsors.” (A telj esség felé) A költő, WS nem érez már határt a saját és mások lelke között. A szent idő szerint él. Ez megszenteli alkotását is, és a főszereplő nőt is, ki látszólag a profán rabja, ám őrülete mégis valamiképp szent. Ősi. Megtisztító. „Egész életében piszokban hentergett, különös módon mégsem tudott bepiszkolódni. Fénylett, mint a csillag.” Ez az a fénylés, amely mellett elmenni nem lehet, s mely azt a belátást is magában foglalja: „Istenem, de jó, hogy nem Lónyay Erzsébetnek születtem!” ■ Kinyik Anita ► Tizenkettedszer adott otthont idén az orosházi Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium a magyar kultúra napja alkalmából megszervezett országos Kölcsey versmondó és népdaléneklési versenynek. A január 24-i rendezvényen - amelyhez rajz- és fotópályázat is társult - félszáznál is több fiatal vett részt az ország tizenhat (többségében evangélikus) iskolájából. A vendéglátó intézmény örömmel fogadta a nagy hagyományú rendezvényére érkezetteket. Fehér Borbála igazgató megnyitóbeszédében hangsúlyozta: „Kis nép vagyunk. Fennmaradásunk függ attól, hogy ki milyen szerepet vállal a magyar kultúrában” majd Vörösmarty Mihály gondolatát idézte, kiemelve aktualitását: „Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.” A 7-8. osztályos szavalok zsűrijében Vetésiné Petrányi Erzsébet, a Kossuth Lajos Közoktatási Intézmény nyugalmazott magyartanára (elnök), Nagy Sándorné, iskolánk nyugalmazott igazgatóhelyettese, magyartanár és Csányiné Kádár Tünde, a Justh Zsigmond Városi Könyvtár munkatársa foglalt helyet. A 9-i2.-es produkciókat Varga Zoltán, a Magyar Versre és dalra fakadva Versennyel ünnepelték a kultúra napját az orosházi evangélikus iskolában Rádió munkatársa (elnök), illetve Süléné Baranyai Ilona, a városi önkormányzat kulturális csoportjának vezetője és Baranyainé Imre Julianna, az Orosházi Média Kft. munkatársa értékelte. A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Országos Irodájának Nevelési és Oktatási Osztályát Révész Rita referens képviselte. A népdaléneklési verseny zsűrijét Kőszegi Németh József, az orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója (elnök), Lestyán Mihályné, az intézmény nyugalmazott tanára és Floffmann Ágnes hegedűművész, az Orosházi Evangélikus Egyházközség kántora, a Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára alkotta. A Nemzetünk büszkeségei címmel kiírt képzőművészeti pályázatra beküldött alkotásokat a zsűri már előzőleg elbírálta Mezei-Fehér Judit zsűrielnök, a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. kulturális szervezője vezetésével. A fotókról és rajzokról január 24-én Celuskáné Csepregi Alicia művésztanár adott értékelést. Az orosházi oktatási intézményben egész délelőtt három helyszínen zajlott a verseny. A díszteremben a kötelező és a szabadon választott népdalok csendültek fel. Az éneklő lányok és fiúk szép népviseletben, egytől egyig felkészülten fakadtak dalra a színpadon. A versmondók kötelező költeménye ezúttal a Szózat volt, szabadon pedig egy nyugatos költő versét választhatták. Az eredményhirdetést Varga Zoltán így zárta: „Hiszek a vers és a versmondás erejében.” Gondolatai azt erősítették meg a hallgatóságban, hogy a versekben is erős fogódzót lehet találni. A zsűrielnök példaként ismerősét említette, aki a hazától távol élő orvosként műtétek előtt a versekből (is) töltekezik. Fehér Borbála igazgató az Evangélikus Élet kérdésére válaszolva elmondta: számára a nap öröme az volt, hogy a romániai Nagykárolyból is eljöhettek tanulók a versenyre, és - nem mellesleg - díjakkal térhettek haza. Összességében az is nagy örömre adott okot - állapította meg -, hogy tizenkét év után is látszik: szükség van e kultúránkat megőrző és felmutatni tudó iskolai versenyre. Jó ötlet volt annak idején, hogy a magyar kultúra napján a Himnusz vagy a Szózat legyen a kötelező vers. Az igazgató végül hozzáfűzte: „A versenyzők számára egy ilyen alkalom lehetőség a kibontakozásra. Örülök, hogy iskolánknak szinte már védjegye ez a verseny.” ■ Balog Eszter iskolalelkész
