Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-26 / 4. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2014. jánuár 26. »► 3 Flash mob és Luther-kötetek Folytatás az 1. oldalról Több egyház jelentetett már meg olyan kötetet, amely az illető feleke­zet fővárosi jelenlétét dolgozza fel. Nagy László lelkész-szerkesztő Az evangélikus Budapest című könyv és film elkészítésével kapcsolatos ötle­teit tárta az emlékbizottság elé. A tes­tület támogatta a kezdeményezést. A kultúrával összefüggésben más kezdeményezések is teret kapnak a bizottság tervei között. Az evangéli­kus identitástudat erősítéseképpen a testület egy úgynevezett flash mohot - egy előre kitalált, ám a rögtönzés hatását keltő, közösségi térben elő­adott tömegjelenetet - rögzítő, rek­lámnak is beillő, interneten terjesz­tendő videofelvételt szeretne készí­teni. A flash mob lényege a kreatív mozgással, látvánnyal, illetőleg zené­vel átadott üzenet. Az ezzel kapcso­latos zenei feladatok koordinálását dr. Bence Gábor, az Evangélikus Kántor­képző Intézet igazgatója végzi. Az emlékbizottság hamarosan ki­írja az egyházzenei pályázatokat, kórusművek és zenés színpadi mű­vek írására lehet majd pályázati anya­got beadni. Szó esett a tanácskozáson a pro­testáns testvéregyház és az állam 2017-es reformációi emlékévvel kap­csolatos, egyházunkat érintő előké­születeiről. Gáncs Péter elnök-püspök tájékoztatta a testületet az állami reformációi emlékbizottság hivatalos alakuló ülésének időpontjáról és az ökumenikus bizottság összetételéről. Dr. Korányi András, zsinatunk teológiai bizottságának elnöke a re­formátus egyház zsinatának egy­házunkat is érintő döntéséről be­szélt. A szóban forgó határozat le­hetővé tette, hogy alkotmánymódo­sítási javaslat születhessen arról, hogy a református egyházban evan­gélikus felekezetű személy is betölt - het presbiteri és köznevelésiintéz­­mény-vezetői tisztséget. A Magyar­­országi Evangélikus Egyház Zsinata viszonzásképpen elfogadta a közös teológiai munkáról szóló tervezetet, mely szerint keresik a közös szolgá­lat lehetőségeit. Fabiny Tamás mint a Lutheránus Világszövetség alelnöke tájékoztatást adott a világszövetség From Conflict to Communion (A konfliktustól a közösségig) című evangélikus-kato­likus kiadványának megjelenéséről. Az emlékbizottság döntött a kiadvány magyarra fordításáról. Az északi egyházkerületi püspök ezenkívül megosztotta a résztvevők­kel a vallásiturizmus-pályázattal és az animációs Luther-filmmel kapcsola­tos fejleményeket. Pap Kinga Marjat­­ta, az északi püspöki hivatal tanácso­sa arról számolt be, hogy a reformá­torról szóló animációs film rendező­jét, Richly Zsoltot meghívták a né­metországi Ludwigshafenbe, a refor­máció és kultúra kiállításra. A már el­nárának kezdeményezésére elfogad­ta a Refosoo nemzetközi programhoz való csatlakozást. A 2009-ben Hol­landiából indult nemzetközi együtt­működés célja, hogy felhívja a figyel­formátornak - Dévai Bíró Mátyás­nak és Stöckel Lénártnak -, akik a vá­ros egyetemén tanultak. A testület tagjai az ülés végeztével kedves ajándékkal távoztak: a dr. készült epizódot a tervek szerint né­met szinkronnal mutatják majd be. A reformációi emlékbizottság dr. Fabiny Tibornak, a Károli Gáspár Re­formátus Egyetem tanszékvezető ta­rnet a reformáció kezdetének ötszá­zadik évfordulójára. Az emlékbizottság döntést ho­zott arról, hogy Wittenbergben em­léktáblát kíván állítani két olyan re­Peter Kónya és dr. Csepregi Zoltán ál­tal szerkesztett, 2013-ban megjelent, Fíárom lutheri hitvallás Magyaror­szágon című könyvvel gazdagodtak. ■ Bállá Mária Ökumenikus „piknik” kérdőjelekkel Az idei imahetet előkészítő kanadai testvéreink remek ötlete volt a lelki ajándékok ökumenikus cseréje. Nem tudom, hány helyen fogadták meg a programfüzetben olvasható javas­latot, mely szerint a liturgia kereté­ben „a különböző egyházak képvise­lői előrehozzák azokat a saját feleke­zetűkre jellemző tárgyakat, amelyek hozzájárulnak az egész keresztény közösség gazdagodásához”. Ez a gazdagság az országos meg­nyitó istentiszteleten Fischl Vilmos­nak, a Magyarországi Egyházak Öku­menikus Tanácsa főtitkárának felve­zetésével a következőképpen jelent meg a Kálvin téri református temp­lomban felállított asztalon: „Hálásan fogadjuk el a római kato­likus egyház ajándékát, amely egy »Szűz Mária Kisjézussal« ikon; a re­formátus egyház ajándékát, amely egy csillag; az evangélikus egyház ajándékát, mely egy kereszt; a baptis­ta egyház ajándékát, mely egy Biblia; a pünkösdi egyház ajándékát, mely a Szenüélek galambszimbóluma; a me­todista egyház ajándékát, mely egy úr­vacsorái kehely; a Magyarországi Or­todox Exarchátus (Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus) ajándékát, mely egy ikon; a Szent Margit Angli­­kán/Episzkopális Egyház ajándékát, mely egy imádságoskönyv; a görögka­tolikus egyház ajándékát, mely egy dí­szes evangéliumos könyv...” Valójában ennek az ökumenikus pikniknek a lehetőségéről szól az imahét: Istentől kapott ajándékainkat megmutatjuk, felkínáljuk egymás­nak, és megosztjuk egymással. Ugyanakkor nem volt könnyű feladat megtalálni az egyes felekezetekre leginkább jellemző ajándékokat. Igaz, hogy élnek bennünk sablonos elkép­zelések, de ezek egyben veszélyt is je­lenthetnek, hiszen erős a kísértés, hogy felszínesen „beskatulyázzuk” egymást. Sztereotip látással szemlél­ve természetesnek tűnik, hogy az ikon csak az ortodoxoké, a Mária-kép a katolikusoké, a csillag a reformátu­soké, a galamb a pünkösdieké... No de akkor kié a Biblia, kié a ke­reszt?! Nyilvánvaló, hogy nemcsak egymástól megkülönböztető felekezeti „védjegyeink” vannak, hanem - hála Istennek - akadnak közös ajándéka­ink is, amelyeket együtt kellene meg­osztanunk az egész világgal. Éppen a keresztről szóló evangélium a legna­gyobb, továbbadásra kapott kincsünk! Nem véletlen, hogy az ökumenikus mozgalom egyfajta missziói ébredés­ből indult el, amikor eleink újra felfe­dezték és végre komolyan vették Jé­zusnak értünk is elmondott főpapi imádságát: „De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, aho­gyan te, Atyám, énbennem, és én te­benned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ hogy te küldtél el engem’.’ (Jn 17,20-21) Az ökumenikus közeledés soha­sem lehet öncél, hanem Jézus Krisz­tus missziói parancsából fakad. Ugyanis csak akkor van esélyünk arra, hogy „tanítvánnyá tegyünk minden népet” ha mi is a Mester ta­nítványai maradunk. Ha nem azt vizsgáljuk, hogy ki a nagyobb, hanem készek vagyunk együtt tőle tanulni, vele járni, belőle, általa élni. De vajon tudunk-e együtt táplálkoz­ni belőle? Ha az ige mindennapi kenye­rére gondolunk, akkor bátran válaszol­hatunk igennel erre a fontos kérdés­re. Az imahét egyik gazdagító élménye, hogy milyen sokféleképpen lehet „sze­letelni, ízesíteni, tálalni” a bibliai üze­netet. Ugyanakkor a piknikasztal sok­színű látványa, különösen is az ott lát­ható kehely eszünkbe kell, hogy juttas­sa a keresztény közösség hasadásának legnagyobb botrányát, közösségkép­telenségét, amelyről így vallottunk az ökumenikus liturgiában: „Amikor Krisztus megtöretett testeként járunk az úton, fájdalommal tapasztaljuk, hogy még mindig képtelenek vagyunk a kenyér megtörésében együtt része­sedni. Siettesd a napot, amikor végre az Úr asztalánál is megvalósítjuk a tel­jes testvériséget!” Hogyan tudjuk siettetni ezt a várva várt napot? Kézenfekvő, hogy imádko­zunk érte. De ne gondoljuk, hogy Is­ten feladata helyrehozni azt, amit a mi okoskodásunk szakított szét. Nem szabad, hogy beletörődjünk abba, hogy éppen az választ el minket, ami­ben összetartozásunk legmélyebb tit­ka, forrása rejlik. Egészen addig hami­san cseng ajkunkon a „testvér” megszó­lítás, amíg Krisztus testében és véré­ben nem tudunk együtt részesedni. Ugyanakkor remélem, hogy az idei imahéten az ökumenikus ajándékok sok helyütt megvalósuló cseréje ismét egy szerény lépést jelenthet az úrvacso­rái, az eucharisztikus közösség felé. Végül hadd áruljak el egy kissé illú­zióromboló kulisszatitkot, amelyet persze valószínűleg a legtöbben sejte-ÉGTÁJOLÓ nek. A Duna Televízió által is közve­tített, felemelő nyitó istentisztelet után rögtön lebontottuk a „piknikasztalt" A részt vevő egyházak képviselői haza­vitték a hozott ajándékot, hiszen mit is keresne egy ikon vagy akár egy fe­szület a Kálvin téren? így én is fogtam a „magam keresztjét” és visszahoztam a püspöki hivatalba, az íróasztalomra. Ha ezentúl rátekintek, mindig eszem­be juthat majd, hogy ez a kereszt állt ott az ökumenikus asztal közepén 2014. január 19-én a Kálvin téren. Közös Urunk ezen szenvedett ér­tünk, és még szenvedése közben is imádkozott. Többek között azokért is, akik a hóhérai voltak, de „felülről egy­beszőtt” köntösét nem merték szét­szakítani. .. A halott Jézus akár részek­re osztható lenne, de Isten felülbírál­ta a gonosz emberi ítéletet, és húsvét hajnalán feltámasztotta a juhok nagy pásztorát, aki még aznap elindult, hogy egybeterelje szétszóródott, el­­bitangolt juhait Jeruzsálemtől Em­­mauson át egészen a Tibériás taváig. Ő ma is meghallja népe segélyki­áltását: „Nyájad, lásd, mint széled el, / Eggyé lenni képtelen. / Te gyújtsd össze népedet, / Veszni tért híveidet! / Segíts, Urunk!” (Evangélikus énekes­könyv, 265,3.) Ebben a pásztori szol­gálatban lehetünk mi is bojtárok, te­relő kutyák - és nem csak január har­madik hetében... Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület

Next

/
Thumbnails
Contents