Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-06-29 / 26. szám
12 41 2014. június 29. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet PALACKPOSTA r-i—».. I ♦♦ // I / lukrozodes Az utolsó hittanórák egyikén elővettük az Ungame nevű társasjátékot. A fiatalok leginkább a kártyán szereplő kérdésekre szeretnek válaszolni, így nagy az öröm, amikor valaki kérdéshez jut. A következő kérdés volt soron: „Szerinted hogyan fogsz kinézni tíz év múlva?” A csoport jót derült ezen, hiszen pont olyan valaki húzta a kártyát, aki nagyon ad a külső megjelenésére. „Ugyanolyan jól, mint most, vagy még jobban, de mindenképpen izmosabban” - hangzott a felelet. A fiú válasza egybecseng azzal, amit a napokban egy fiatal lánnyal kapcsolatban tapasztaltam. Hajszínével, öltözködésével is szereti felhívni magára a figyelmet, de sokkal inkább azzal a különleges közlekedési technikával, ahogy minden kirakat előtt megáll. Nem azért teszi ezt, mert egyformán érdeklődne a villamossági szaküzlet vagy az esküvőiruha-szalon kínálata iránt, hanem sokkal inkább azért, hogy szemügyre vegye magát. Nyár van, és a vízparton ülök. A sima víztükörben megjelenik a tükörképem. Nézem és figyelem: vajon mit üzen nekem? Ki vagy te? Egy arc csupán vagy maga az ember? Egy kisfiú jelenik meg mellettem, kavicsokat dobál a vízbe. Nagy csobbanás, és a tükörképem először csak torzóvá lesz, majd eltűnik. Elgondolkodom azon, hogy vajon a környezetemben lévő fiatalok, akik fejlődési korszakuknak azon időszakában járnak, amikor igazán csak a külső megjelenésükre figyelnek, sejtik-e azt, hogy idővel, ami szép, az ráncossá lesz - hogy nem az arcunk és az alakunk tesz azzá, akik vagyunk. Ahogy a vízbe dobott kő torzóvá teszi a tükörképünk, ugyanúgy pillanatok alatt változik a külsőnk. „Oké, hogy az izmaidra gyúrsz, de mi van a szívedben?” - tette fel a kérdést az egyik osztálytárs. „Mi lenne?! Az olyan, amilyen. Túl sokat nem lehet rajta változtatni, és ahhoz senkinek semmi köze.” Mitől lesz valaki szép vagy erős? Az ember valódi értéke a szívében rejtőzik. A szívben rejlő legkülönbözőbb kincsek tesznek érdekessé és vonzóvá bennünket. A szívünk cselekedetei hoznak bennünket közelebb egymáshoz, és teszik az életet élhetőbbé. Nem a külső jegyeink alapján ítélnek meg bennünket, hanem annak alapján, ahogyan viszonyulunk egymáshoz. Ahogy odalépünk a szomorkodó mellé, és megvigasztaljuk, ahogy a kiközösítettet felkaroljuk. Ha csak egy apró figyelmességet teszünk, a és mindezt önzetlenül, akkor máris megvalósul: „Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember” (Péld 27,19) Aki túl sokat foglalkozik önmagával, a túlzott magára figyelésben lemarad a többiekről, mások közeledéséről, és mire feleszmélne, már késő, hiszen magára maradt önmagával. A szívben tükröződő ember viszont magához vonzza az embereket. Nyár van, és a vízparton ülök. A sima víztükörben megjelenik a tükörképem. Nézem és figyelem: vajon mit üzen nekem? Figyelj a szívedre, mert onnan indul ki az élet! ■ Csorbáné Farkas Zsófia Anna Névjegy: Csorbáné Farkas Zsófia Anna 2005 augusztusa óta szolgálunk Győrben férjemmel együtt. Hatodévesként érkeztem a gyülekezetbe, majd lelkészi szolgálatomat a Győri Evangélikus Egyházközségben és a Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában kezdtem meg. 2009 óta beiktatott iskolalelkészként a hitoktatás és a lelkigondozás áldott szolgálata a munkám a gyermekek és családjaik körében. Ehhez a munkához kiegészítésként elvégeztem a szociálpedagógia szakot is. Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit Csüngök a hálón Az internetfüggőség - és ami mögötte van ► Ismerős a kép? Üveges tekintettel bámulja a számítógép vagy az okostelefon képernyőjét, percenként frissíti az e-mail postafiókját vagy a chaten elérhetők listáját, folyamatosan posztói, lájkol és megoszt, órákig játszik a gép előtt - és képtelenség „kirobbantani” onnan. A nyári szünetben korlátlan a hozzáférés a szabad időhöz - a korlátlan internet-hozzáférés pedig nem is olyan ritkán addikciót okoz. Az internetfüggőség természetéről Frivaldszkyné Jung Csilla klinikai szakpszichológust kérdeztük.- Milyen tünetei vannak az internetfüggőségnek? Mikortól tekinthető „kórosnak” a világháló használata?- Az internetfüggőség nagyon gyakori jelenséggé vált, főként a fiatalok között. Rásegített erre az okostelefonok megjelenése és népszerűvé válása is. Az internetfüggőség egyértelmű jele, ha valaki egyre hosszabb időt tölt a gép előtt, és például nem pusztán azért facebookozik, mert jólesik nézegetni a képeket, a mások által megosztott információkat, gondolatokat, hanem azért lép be időről időre a közösségi oldalra, mert ha nem teszi, feszültnek érzi magát, befejezetlepséget él meg, ingerlékennyé válik, és úgy érzi, valahogy nem teljes a nap enélkül. Ezek már úgynevezett megvonási tünetek. A függőség fontos ismertetőjegye az is, ha az illető nem szívesen vallja be, mennyi időt tölt az interneten, ha napközben is azon kapja magát, hogy olyan gondolatok cikáznak a fejében, amelyek az internetezéssel, az onnan szerzett információkkal, kapcsolatokkal vannak összefüggésben, ha a személyes találkozásokhoz képest előnyben részesíti a közösségi oldalakon való chatelést, ha az internetezésre szánt idő mindig többszöröse az eltervezettnek, és például ha a gépezés kezd kiszorítani más tevékenységeket, amelyek pedig korábban érdekelték az illetőt.- Miben hasonlít az internetfüggőség más szenvedélybetegségekhez, és miben különbözik tőlük?- Az internetfüggőség belátása - más függőségekéhez hasonlóan - elég későn alakul ki, amikor már a személy energiáinak nagy részét ez a tevékenység köti le. Az internetfüggőséget az úgynevezett viselkedési addikciók közé sorolhatjuk. A pszichés függőség komoly mértékéről beszélhetünk itt, és bizony ez elég nehezen küzdhető le, egyszerűen azért, mert más tevékenységek egyre kevésbé okoznak örömöt, így a személy elhatározásai ellenére is mindig újra és újra visszatér a géphez, hogy a keletkező belső űrt kitöltse, hogy magát lefoglalja. A sok on-line töltött idő számos embernél tudattalan bűntudatot generál - mivelhogy nem értelmes, hasznosabb tevékenységgel tölti az idejét -, ami egyenes út a lehangolt, akár depressziós lelkiállapothoz. Ennek elűzése pedig újra a netezésbe hajszolja az embert, mert ott beszippantja őt a virtuális világ, és saját negatív hangulatára nem kell reflektálnia. Kialakul egy ördögi kör, amelyből nehéz szabadulni. Az internetfüggőségnek tehát sok olyan pszichológiai eleme van, amely más függőségek esetében is megtalálható, csak itt az addikciót okozó „anyag” a virtuális világ.- De miért nem elég a „való világ", miért vonzóbb a virtuális?Milyen - vélt - előnyöket társítanak hozzá?- Annak, hogy a virtuális világ vonzó, számos oka van. Könnyebben kontrollálható, hogy kivel, mikor, milyen módon lépnek kapcsolatba, így ha a közvetlen emberi kommunikációban kevésbé ügyes is valaki, itt akkor sem kerül hátrányos pozícióba. Ez erősen vonzó aspektus. Ezenkívül ebben a közegben a személyiség nehezebben elfogadható elemei rejtve maradhatnak, a személy megalkothatja önmagát egy új módon, és tesztelheti, kinek az érdeklődését kelti fel. Ezzel kalandos szerepjátékba fog, melynek azonban egyre kevesebb köze van a valódi személyiségéhez, így a másoktól jövő pozitív reagálások sem alkalmasak arra, hogy az érzelmi igényeket, a szeretve levés vágyát valóságosan kielégítsék - ez a „csak a karakteremet szeretik” állapot. A virtuális világban olyan érzelmeket - például nyílt agressziót, dühöt - fejezhetnek ki, amelyeket a való életben, a nevük felvállalása mellett nem engedhetnének meg maguknak. A következményekkel azonban, amelyeket a másik ember pszichéjében okoztak, nem kell szembesülniük, tehát az agresszió kifejezésének a gátja eltűnik, a személy a virtuális világban az álnév alatt egyre jobban felszabadul, és már-már keresi a lehetőségeket, hogy másokról cinikus vagy akár durva véleményt fogalmazzon meg és tegyen mindenki számára láthatóvá.- Milyen más veszélyei vannak az internetfüggőségnek? Milyen területeken gátolhatja a normális életvitelt?- Az internetfüggőség legnagyobb veszélye az, hogy a személy más tevékenységekkel kapcsolatban motivációvesztetté válik, érdektelenné, összességében pedig életunttá lesz, és ürességérzéssel fog küzdeni. Egyre kevésbé fogja érezni, átélni más dolgok értelmét, hasznosságát, ezért a normális életvitelt jellemző feladatoktól, kötelességektől, élményektől egyre inkább távol marad, és élete beszűkül. Súlyosabb esetben akár az iskolából vagy a munkából is kimarad. Klienseim között előfordult már olyan fiatal, aki olyan mértékben űzte az on-line autóversenyzést, hogy tizenhat évesen kimaradt az iskolából, és otthon, a lesötétített szobájában játszott reggeltől estig, időnként bevéve az édesanyja által az ajtaja elé letett ételt. A valódi, élő társas helyzetektől olyannyira távol maradt, hogy egy idő után a másokkal való találkozás túlburjánzó szorongást okozott nála - rutintalansága miatt -, ezért került minden szociális kontaktust. Önbizalma csökkent, kapcsolatait nem érezte, hihetetlenül elmagányosodott. Amikor terápiára került a sor, segítőként először én mentem el a fiatalhoz, mert arra nyitott volt, hogy az ő territóriumán belül megismerjen, de a rendelőbe jönni nem akart. Elindult közöttünk egy párbeszéd. Eleinte akadozva, mert szorongásai miatt még a szemkontaktust sem tartotta, olyan rutintalanná vált az emberi kapcsolatokban. A virtuális világon keresztül közeledtem felé, én léptem be az ő világába, és onnan vezetgettem kifelé. Arról kérdezgettem, hogy az ott megismert, megszeretett karakterek kihez hasonlítanak az életében, környezetében, mit ismert meg ott magából, és azt hol lehetne kamatoztatni az offline világban, milyen dolgok érdekelték korábban, a netezés előtt, azokhoz miként tudna részben visszatérni. Számos egyéb kérdést dolgoztunk fel, és három „házhoz menetelem” után már hajlandó volt a rendelőbe jönni hetente. A kettőnk kapcsolatában gyakorolta be újra a szociális helyzetet, és vált egyre ügyesebbé. A segítő kapcsolat egy éven át tartott, a fiú mára leérettségizett - alternatív iskolai keretben, személyes mentor mellett -, és van párkapcsolata.- Az iménti példa egy tizenhat éves kamaszról szólt. Körül lehet határolni, hogy kik és miért a legveszélyeztetettebbek?- Sajnos nem lehet egyértelmű választ adni erre a kérdésre. A legkülönbözőbb korosztályok csúsznak bele a függőségbe, fiatalok, munkahelyükön unatkozó felnőttek és magányos idős emberek egyaránt. A családi körülmények már jellemzőbbek: kevés kontaktus, a lelki intimitástól való elmenekülés - gépezés közben nem kell beszélgetni a házaspároknak egymással vagy a szülőknek a gyermekkel -, dolgozó szülők mihamarabbi önállósodásra biztatott gyermekkel, a sportolás hiánya, a talentumok gondozatlansága, a gyermek szülői, felnőtt szerepbe való emelése, a gyermek eleve szorongó karaktere vagy olyan fogyatékosság, amely miatt a személyes kapcsolatok fenntartása nehezebb, akadozóbb. Egy-egy függőség kialakulásának vannak megnevezhető rizikófaktorai, például a szülők mintát adó függő életvitele, alkoholizmusa, játékszenvedélye, gyógyszerfüggősége - és így tovább - vagy a gyermek túlvédő nevelése, amely miatt kockázatkeresésre való motivációja a serdülőkorral megemelkedik. De akár olyan „betegségelőny” is lehet veszélyeztető faktor, hogy a szülők házasságát akarja tudattalanul egyben tartani a fiatal, és abban hisz, hogy a saját függősége a szülőknek olyan közös probléma lesz, amely miatt együtt maradnak. Ilyen esetben azonban a gyógyulás is nehezen érhető el, hiszen a serdülőnek nem érdeke a javulás. Szamos rizikófaktor van még úgy általában a függőségek esetében, de az internetfüggőség kialakulása tekintetében az is veszélyeztetett, aki pszichésen az egészséges tartományba tartozik, hiszen ez „pozitív” szenvedélyként indul, és az ilyen szenvedély szinte mindannyiunkra jellemző. Ennél a függőségnél az önpusztító faktor ugyanis kevésbé látványos, mint az alkoholizmusnál vagy a kábítószer-függőségnél, sőt kezdettől fogva az önépítés illúzióját, képességeink, intelligenciánk fejlesztésének ideáját nyújtja.- Mégis mit tehet akkor a függőség jeleitfelismerni vélő szülő vagy barát? Mivel csalogatható el a monitor elől az érintett?- A szülő lehetőségei a megelőzés terén a legnagyobbak, az internetfüggőség kialakulása után már nehezebb a helyzet. Ha gyermekünk láthatóan olyan alkat, aki szenvedélyesen tud űzni dolgokat, akár a megszállottságig gyűjteni valamit vagy kitartóan odaszentelni magát dolgoknak, figyeljünk oda arra, hogy az internetezésnek milyen időkeretet adunk. Nem az a legelőnyösebb, ha korlátozzuk a napi mennyiséget - például egy óra naponta -, mert akkor akaratlanul is megnöveljük a gépezés értékét, azt az időt várttá, vágyottá tesszük, jutalomként címkézzük a gyermek számára. Sokkal eredményesebbek lehetünk, ha rendszeresen gondoskodunk olyan tevékenységekről, amelyek közben nincs gép a közelben, és a gyermek mintegy „rákényszerül” hogy egészséges tevékenységek ízére érezzen rá. így a netezés megtalálja g neki megfelelő helyet, időt, nem tud elhatalmasodni. Ilyen tevékenység lehet, ha kalandosan alakítjuk a napot. Ez „bevonzza" a gyermeket- például együtt sportolunk, nyáron „szedd magad kertekbe” megyünk, paintballozunk vagy bowlingozunk más családokkal, a telken, a kertben tevékenykedünk, függőágyazunk, kisebbekkel kreatívkodhatunk, ingyenes kalandparkokat keresünk fel, mint például a „mezítlábas park” Tabajdon. A fantáziánkra van szükség - és persze a szülő által belefektetett energiára -, hogy élvezetessé tegyük a napokat, napszakokat, amelyeket együtt töltünk. Ehhez persze szükségünk van arra az attitűdváltásra, hogy a gyermek elsősorban örömforrás, erőforrás - és nem „akadály” életünk szabad alakításában. Erre szokták mondani, hogy a „nem" pedagógiája, vagyis a tiltás gyakorlata helyett - annak hangsúlyozása, hogy mi mindenre kell nemet mondani - gyümölcsözőbb az „igen” pedagógiája, azaz a gyermek életében legyen annyi „igenmondás” különböző tevékenységekre és kapcsolatokra, hogy az ezeket ellehetetlenítő, ezek megélését akadályozó dolgok visszaszoruljanak, kisebb hangsúlyt kapjanak- akár a netezés maga. ■ Vitális Judit
