Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-05 / 1. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2014. január 5. *• 5 Egy legenda nyomában Beszélgetés Novotny Zoltán rádióriporterrel ► Nehéz vele interjút készíteni. Nehéz, mert ennek a mestere, legtöbbször percek alatt kell életeket fölmutatnia. Azután szerény, művelt, tájékozott. Hiteles ember. Nem vonul el a stúdió mélyébe, hogy csak ketten legyünk: a Magyar Rádió pagodájában forró kávé mellett idézzük az elmúlt évtizedeket. Novotny Zoltán Táncsics-, Rát Mátyás- és Príma-díjas újságíró, a hazai sportújságírás meghatározó alakja. 1963-tól dolgozik a Magyar Rádióban. Volt bemondó, riporter, a Petőfi rádió főszerkesztője. A televíziónál huszonhét évig külsősként dolgozott: a Híradóban s különféle gyerekműsorokban... Tizenkét nyári olimpiáról, négy labdarúgó-világbajnokságról és számos rangos hazai eseményről közvetített. Ezek a száraz életrajzi adatok. De a fontos a ma is fáradhatatlanul dolgozó ember, akinek egyénisége magával ragadó. A Magyar Rádió egyik legszebb hangú riportere. Karácsony előtt a kezdetekről kérdeztem: magyar-történelem szakos diplomával ho- ^ gyan került a sport közelébe?- Gyerekkoromban először a sportot szerettem meg. Alig tudtam járni, de édesapám már futballmeccsekre vitt. Az iskolában nagyszerű testnevelő tanáraim voltak. A református gimnázium elemijében kezdtem. Itt Patay Zsigmond volt az egyik nevelőm, aki a röplabdát virágoztatta föl. Dombi Pál volt a másik, aki a kispályás kézilabdát honosította meg; mindketten jó tornászokat is neveltek, volt vívótanfolyam az iskolában, szóval tízéves koromig megismerkedtem ezekkel a játékokkal, miközben a foci maradt a középpontban... Felső tagozatba a Knézich utcába jártam, ott a kosárlabdát szerettem meg, később az Apáczai Csere János gyakorlógimnáziumban az akkori sportolók és edzők java megfordult. Az már csak ráadás, hogy az ötvenes években a magyar sport óriási sikereket aratott, az aranycsapat és többiek a világ legjobbjai közé tartoztak.- Miért ment mégis bölcsészkarra?- 1945-ben sétálva az utcán mindig kérdezősködtem a betűkről, s észrevétlenül megtanultam olvasni. Innen a könyv szeretete. Azután a beszéd, ez is nagyon fontos, amikor megszülettem, kaptam egy rádiót, egy bútordarabot, amellyel együtt nőttem föl. Hallgattam, csodáltam, beszéltem hozzá, egy pasztás dobozban közvetítettem; ha az iskolában lyukasóránk volt, amit olvastam, el is meséltem pajtásaimnak. Valami különös adottságnak köszönhetően a történelmi események, évszámok megragadtak bennem. Elsősorban ezért jelentkeztem bölcsészkarra.- Volt olyan tanára, aki nagy hatást gyakorolt Önre?- Nagy szerepe volt osztályfőnökömnek, Gyapay Gábornak. A Fasorban tanított előtte, megszüntetése után az evangélikus levéltárban dolgozott - és 1989-ben ő indította újra a fasori gimnáziumot... Gyapay személyisége, történelemszeretete, tudása hatott rám. Egyetemi felvételimnél sokat számított, hogy a történelemszakkörben Kossuth-hagyományok után kutattam Tinnyén.- Hogyan került a rádió közelébe?- Egyetemistaként. Szerettem volna Budapesten maradni, s ezt, ahol csak tudtam, el is mondtam. A szomszédom bátorított, mondván, aki annyira érti a sportot, közvetít is, miért nem megy el riporternek. írtam egy önéletrajzot, ennek hatására behívtak, fél órát beszélgettek velem, végül megkérdezték, mihez értek. „Bölcsészhallgató vagyok, és a sportért lelkesedem.” „Jó, akkor Szepesi!” - vágták rá azonnal, és innen kezdve a sportszerkesztőséggel kerültem kapcsolatba. Következtek a próbák, közvetítések, tudósítások, jártam vasárnap vidékre. Behívtak bemondói meghallgatásra, megtudtam, hogy 1956 óta nem vettek fel új embert, közben sokan megöregedtek, disszidáltak vagy hol ketten vagy négyen voltunk. De mentünk, egyetlen alkalmat nem mulasztottunk el; az ötvenes években konfirmáltam. Pap lányát vettem feleségül, templomban kötöttünk házasságot 1963-ban Békéscsabán. Én egyik szót sem kedvelem azok közül, hogy vallásos, bibliaolvasó, istenhívő. Mindegyikért meg kellett küzdenem. Nem kételkedtem Isten létezésében, de nem is nagyon áhítottam. Elfogadtam: kell lenni valakinek, aki fogja a kezemet, aki segít, vezérel, építi bennem és körülöttem a világot. Sokáig azt mondtam, istenkereső vagyok. A hitünket nem látványosan gyakoroltuk, a nyolcvanas években horgonyoztam le a Deák téri templomban. A sokadik ottlétem után presbiter lettem. Azóta a felolvasói szolgáig , meghaltak. Három év után kerültem a sportrovathoz. Riporter lettem, rovatvezető, majd amikor átalakult, osztályvezetőnek neveztek ki, hat évig a Petőfi rádió főszerkesztője voltam, 2002-től főmunkatárs, külsős... Szóval ötven éve azt csinálom, amit szeretek!- Nemrégen köszöntötték hetvenedik születésnapján. S most vettem észre, azóta már három év eltelt. Hogyan éli meg az idő gyors vonulását?- Ezt az ember akkor veszi észre igazán, amikor már a fiakat, a gyerekeket, az unokákat közvetíti. Valóban rá kell csodálkoznom a dolgokra. Úgy suhantak el a napok, hogy negyvenkilenc évesen még húszévesnek éreztem magam, azután ötvenévesen negyvennek... Most meg, be kell vallanom, annyinak érzem, amennyi vagyok. Most kellene megállnom és nem öregednem tovább.- Pilinszky írja levelében: „A boldogságot elviselni legyen erőd!’Milyen érzésekkel vette át a mostani idők kitüntetéseit: a Táncsics- és Rát Mátyás-díjat, a Prima Primissima-jelölést?- Erről furcsa beszélni. Persze örül az ember, büszke rá, de az az igazság, hogy a díjakat nem megérdemeljük, hanem adják. Az is eszembe jut: beleöregedtem a díjakba? A Prima is megtisztelő, hiszen az egyik legjelentősebb magyar elismerés, és egy olyan kategóriában kaptam, ami fölött már kongatják a vészharangot. Nekem meg az a véleményem, hogy a rádiónak nemcsak jelene és múltja, de jövője is van. A rádiózás örök!- Istenes, bibliás ember. A Deák téri evangélikus templomban is halljuk fölolvasni.- Hazulról hoztam, hiszen minden este imádkoztunk, Bibliát olvastunk. Jártunk templomba. Édesanyám evangélikus, apám katolikus. Sokszor jött velünk, a húgommal és velem. Hol egyedül voltam Isten házában, latot is én szervezem. Később elnöke lettem az evangélikus egyház sajtóbizottságának. A református, evangélikus, baptista és metodista egyház erőfeszítése nyomán megalakult a protestáns újságíró-szövetség; lassan tíz éve, hogy én vezetem.- Hogyan készülnek karácsony ünnepére?- Húsz éve, advent idején Újpesten műsorvezető vagyok. Jótékonysági rendezvényt tartunk négyszáz kisdiáknak. Az ottani gyerekek adják a műsort, a végén mindig beszélek a karácsonyról. Ilyenkor magamnak is felteszem a kérdést: mit jelent a szenteste? Jelenti 1944. december 24-ét, mikor a szirénázás után lementünk a pincébe, s nagybátyám nem jöhetett velünk, mert katonaszökevény volt. Jelenti nekem a karácsony az édesanyám finom ételeit, a kis csengő megszólalását, az ajándékosztást, az éneklést... És jelenti a munkát is: a hetvenes években kijártunk Olaszországba totómeccset közvetíteni. És említhetem az 1977-es esztendőt: akkor halt meg az anyósom és az édesapám. Ha fiatalok között vagyok, mindig elmagyarázom, hogy a karácsony nem csak az ajándékozás, ünnepe. Jézus megszületése! Az eljövetel, a szeretet, a család ünnepe.- Milyen reményekkel indul az új esztendőbe?- Ahogy öregszem, egy régi intelem jut eszembe: ilyen korban már ne nagyon tervezzen az ember. Hetvenhárom évesen és egy nagy műtét után én se tervezek nagy dolgokat. Legyen nyugalom és szeretet. Amennyit az erőmhöz képest el tudok végezni, azt megcsinálom. Ami az ország állapotát illeti, nem tudok mást mondani: szurkolok és reménykedem. Meg kell maradni magyarnak és békejobbot nyújtani egymásnak. Ehhez kérem Isten segítségét! ■ Fenyvesi Félix Lajos Szólt a dal a Bosnyák téren ► Változnak az idők. Néhány évtizede, de talán még néhány éve is elképzelhetetlen lett volna, hogy Budapest valamely kerülete önállóan, adventi vásárral, feldíszített utcákkal készüljön a Megváltó születésének ünnepére. Idén azonban ünneplőbe öltözött a XIV. kerület, és mindehhez méltó hátteret nyújtott az új városközpont, az átépített, megújult Bosnyák tér s az ott megrendezett első zuglói adventi vásár. A kerület vezetése és a történelmi egyházak Zuglóban működő közösségei között hagyományosan jó az együttműködés. Talán ennek tudható be (na és annak a törekvésnek, hogy a vásár ne csak kulináris élvezetekről és anyagi javakról szóljon), hogy úgy döntöttek: advent negyedik vasárnapjára egyházi kórusokat kérnek fel szereplésre. A mindig magas színvonalnak köszönhetően mára eljutottunk oda, hogy ha Zuglóban szóba kerül az egyházzene, nem maradhat ki a Zuglói Evangélikus Egyházközség és kórusa sem. így esett, hogy az együttes - immár kilépve a templom falai közül - az utca közönsége előtt, a vásár forgatagában tette hallhatóvá mindenki számára a jó hírt a Megváltó születéséről. Az esemény hirdetése, beharangozása ugyan nem árulta el, de a hallgatóság a felkonferálásból értesülhetett róla, hogy egy húszéves kórust láthat-hallhat, mely azonban megőrizte „ifjúkorának” tisztaságát, lendületét és frissességét, A kórus 1993. szeptember 19-én tartotta első próbáját, és ugyanebben az évben, szenteste szolgált először gyülekezetében. A két évtized során közel száz énekelni szerető kórustag fordult meg a közösségben. Három karvezető kezei alatt több mint száz kórusművet adtak elő istentiszteleten, koncerten, kórustalálkozón, illetve különféle egyházi rendezvényeken. Az évforduló alkalmából december 12-én tartott adventi zenés áhítatra mindazokat meghívták, akik az elmúlt húsz év alatt hosszabb-rövidebb ideig részesei voltak az együttes munkájának. Ők ez alkalommal közös éneklés keretében ismét megszólaltathatták az elmúlt időszak legkedvesebb műveit. A Bosnyák téri koncertre egyházzenénk színe-javából válogatott Fekete Anikó karnagy, a kórus jelenlegi vezetője. így nem csak szép adventi dallamainkkal ismerkedhetett meg az alkalmi közönség, hanem felcsendült a talán sokak által ismert, népszerű, Jöjj, népek Megváltója! című énekünk feldolgozása, és hallható volt néhány latin nyelvű kórusmű is. Mindezt örömmel és elismeréssel fogadta a hallgatóság. A művek nemcsak a közelgő ünnep és várakozás örömét sugallták, hanem egyben az Istennek adott hálát is kifejezték, amellyel a kórus tekint vissza a kitartó munkával és sok-sok élménnyel teli évekre. A felnőttkórus dicsérete mellett érdemes megemlíteni, hogy a legifjabbak is helyet kaptak az ügyesen szerkesztett műsorban, és elismerésre méltó profizmussal adták elő a rájuk osztott szólamokat. A műsort a következő fellépővel, a kerületi református gyülekezet kórusával közösen megszólaltatott kánon zárta. Az alkalmi kerületi protestáns vegyes kar példamutató egységben zengte együtt Jézus születésének ünnepe felett érzett örömét. ■ Gyarmati Gábor „Az Ige testté lett...” Gyöngyösi Levente Karácsonyi oratóriuma > Különös élményben volt része annak, aki december 15-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) aula magnájában részt vett az egyetem Bartók Béla énekkarának és egyetemi koncertzenekarának karácsonyi hangversenyén. Az est első részében Händel, Twardowski és Victoria műveit hallottuk, a szünet után pedig Gyöngyösi Levente Karácsonyi oratóriuma szólalt meg, melyet a művész az énekkar felkérésére és számára komponált. Az ősbemutató mindig meglepetés mind az alkotó, mind a közvetítő művész, mind pedig a befogadó számára, de ez a mű különösen az volt: stílus- és hangnembeli váltakozása, az ötletek sziporkázása folyamatos, aktív figyelmet igényelt a hallgatóktól. A mű első része János evangéliumának nagy üzenetét formálja meg muzsikában: Az Ige a diszharmóniából a harmóniába, a sötétségből a világosságba vezeti hallgatóját, a félelmetes káosz hangjai Renddé csendesülnek, mert „az Ige testté lett”. A második rész Bevezetése után felsziporkáznak az ötletek: a karácsonyi történet szépsége megannyi új és mégis ismerős dallamban bomlik ki. A kortárs zene modern hangzásvilága bartóki örökségként idéződik fel, majd a népi betlehemesek archaikus muzsikája szólal meg, hogy bevezesse a Magnificat-motívumot vagy az Ave Mariát, s olykor még a gospel egy-egy derűs ütemét is felfedezni véljük. Az oratórium szövege latinul mondja el a karácsonyi történetet, s külön kedves és érdekes, hogy a műbe szervesen és szépen belesimuló Betlehemi királyok, József Attila verse is latinul hangzik fel. (Egyetlen zavaró mozzanat a latin gyakori olaszos ejtése, amelyre lehet ugyan értelmező magyarázatot találni, mégis megtöri a hangulatot.) A szólóénekesek (narrátor, három pásztor, három bölcs és a női szerepeket éneklő szoprán) és a nagyszerű kórus kiválóan működött együtt a karmesterrel, Kovács László Liszt-díjas, érdemes művésszel és a zenekarral, létrehozva azt a különös élményt, amely a kétezer évvel ezelőtti félelmes és felfénylő éjszakát idézte meg a zene által hol drámai, hol játékos módon, de mindvégig karácsonyi áhítattal. ■ K. Sebestyén Nóra
