Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-06-22 / 25. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2014. június 22. !► 13 IN MEMÓRIÁM POLGÁR RÓZSA Evangélikus egyházunkban kiváltképp ismert és szeretett művésztől, Polgár Rózsától vettek búcsút hozzátartozói, barátai és tisztelői június 17-én délután Budapesten, a Deák téri templomban. D. dr. Harmati Béla nyugalmazott püspök hitvesének gyászszertartásán - amelyen jelen volt Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője is - Gáncs Péter elnök-püspök hirdette és - dr. Kamp Salamon karnagy vezényletével - a Lutheránia énekkar tolmácsolta a vigasztalás evangéliumát. A Magyar Művészeti Akadémia képviseletében Fekete György elnök, a pályatársak nevében Simonffy Márta búcsúzott a hosszas betegség után 78 éves korában, 2014. május 22- én Budapesten elhunyt Kossuthdíjas textilművésztől. Polgár Rózsa 1936. november 23-án született Szombathelyen Polgár László postatiszt és Horváth Rózsa gyermekeként. Olyan családban, amelyet Trianon szétszórt Vas és Győr megyétől Zágrábig és az erdélyi Sepsiszentgyörgytől Körmendig. Gyerekkori boldog éveit szörnyű esemény zavarta meg. 1944 nagyhetén, Körmend orosz bombázásakor házukat találat érte. Harminckét éves édesanyja meghalt. A ház pincéjébe fejvesztetten menekülők közé, a földre sodródó négyéves húgát, Ildikót ő mentette meg, két kezénél fogva húzta ki az egymáson fekvő emberi testek alól. Édesapja hamarosan Budapesten vállalt munkát. Igen nehezen éltek, hiszen szinte mindenük elpusztult. Az általános iskolában feltűnt zenei tehetsége, mégis a Képzőművészeti Gimnáziumba iratkozott be, ahol fotó szakon érettségizett 1955-ben. A család anyagi helyzete miatt nem tudta elkezdeni az óhajtott Iparművészeti Főiskolát. Helyette munkát vállalt a posta dekorációs műhelyében. Hat éven keresztül dolgozott, takarékoskodott, hogy tanulhasson. 1962-ben sikeres felvételi vizsgát tett az Iparművészeti Főiskolán, majd férjhez ment Harmati Béla evangélikus lelkészhez, aki Budapesten kapott segédlelkészi beosztást. 1966-ban megszületett fiuk, Béla. 1967 júniusában diplomát szerzett az Iparművészeti Főiskola gobelin szakán. 1965-ben férje a Magyar Televízióban világirodalmi vetélkedőn első díjat nyert, jutalmul tanulmányi ösztöndíjat kapott Svájcba, így a család 1967-ben Genfbe költözhetett. Alkotott, együtt dolgozott a helyi képzőművészekkel, és tagja lett a svájci és a francia művészeti szövetségeknek. 1969-ben Géniben született második fiuk, Gergő. Egy évvel később a család hazaköltözött. 1970 és 1980 között Budapesten élt és alkotott, első falikárpitjai mellett selyemfestést, színházi és filmjelmezeket is készített. Szövött alkotásaira akkor figyelt föl a szakma, amikor 1980-ban a szombathelyi Textilbiennálé első díját kapta meg Katonatakaró 1945-ből című munkájáért, amellyel a szörnyű gyermekkori élményekre, szeme láttára meghalt katonákra és édesanyja elvesztésére emlékezett. 1981 és ’87 között a család újra Géniben élt, mivel férjét meghívták a Lutheránus Világszövetség központjába teológiai osztálytitkárnak. A gazdag életmű tovább gyarapodott. Polgár Rózsa több tucat egyéni és csoportos kiállításon mutatta be munkáit Európa számos országában, de Újdelhiben és Isztambulban is. Arra törekedett, hogy hazánk művészetét képviselve kapcsolatot teremtsen más népek kultúrájával. Célja volt a különböző országokban élő szórványmagyarság megszólítása is. 1987 nyarán a család ismét hazaköltözött, mivel férjét Budapesten a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspökévé választották. Polgár Rózsa művészete tovább fejlődött, életműve számos nagy falikárpittal gyarapodott, munkája kiszélesedett a különböző művészeti egyesületekben és a két művészeti akadémia keretében végzett szakmai és társadalmi tevékenységével. 2004 és 2006 között a németországi Wittenbergben élt férjével, itt kezdte el a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára, 2017-re tervezett falikárpitját. A kész művet 2011-ben adta át egyháza múzeumának. 1991-ben Munkácsy-díjat, 1999-ben Kossuth-díjat, 2008-ban Magyar Művészetért díjat kapott, majd 2012 januárjában átvehette az evangélikus egyház Prónay-díját. Az Iparművészeti Múzeumban impozáns életmű-kiállítással zárta le alkotótevékenységét 2012-ben. Munkásságát metaforikus gondolkodás, az élet mély dimenzióinak és szakralitásának keresése, a hazaszeretet jellemezte. Negyvenhat egyéni és nyolcvanegy csoportos kiállításon mutatta be munkáit. A szakrális örök értékét Kassel, Frankfurt, Siófok, Balatonfüred, Hévíz, Budapest-Rákoshegy temploma és a tihanyi bencés apátság számára készült alkotásaival, oltárképeivel fejezte ki. Több külföldi és hazai gyülekezet számára volt tisztelt és népszerű lelkészfeleség, püspökné. 2014. május 22-én a kútvölgyi kórházban hunyt el hosszabb betegség után, szűk családja mindvégig mellette volt. Hamvai a Deák téri gyászistentisztelet után a budapest-kelenföldi evangélikus templom urnatemetőjébe kerülnek, családja és rokonai mellé. Polgár Rózsa kendője ► Ajándék - ez foglalkoztat, amikor olyan valakitől kell búcsúznom, akinek a jelenléte éppúgy meghatározó volt, amilyen a hiánya lesz. Ajándék - gondolok vigasztalásképp arra, hogy mit hagyott nekem, nekünk, hogy nélküle más lett volna a világ. Ajándék - gondolok a Teremtőre, aki az eltávozotton keresztül is szeretetét nyújtotta felénk. Polgár Rózsa élete, szavai, müvei és hitvallása - ajándék. Az egyik fiókom mélyén őrzök egy leheletfinom kendőt. A szegése foszlott, körvonalai bizonytalanok, az elvékonyodott selyem lebbenése már-már földöntúli. De a színei régi pompájukban élnek! A kendőt valamikor régen édesanyám kapta - ajándékba - Polgár Rózsától. Pályája kezdetén ugyanis nem - évszázadokon át férfimunkaként számon tartott - gobelinszövéssel foglalkozott, hanem díszleteket, paravánokat festett, jelmezeket tervezett, viseletre ruhákat készített Ekkor készíthette ezt a kendőt. Aranyszínű - gondoltam évtizedekkel ezelőtt. Valóban, az aranybarna alapon határozott ecsetvonások színes nyoma látszik, s a köztük lévő mezőkben a szabadon folyni engedett festékfoltok bizonytalan kontúrjaikkal teszik teljessé a képet. A mű így lesz formarajz és színfolt, tervezett és a természetre bízott, szellemi termék és lelki ráhangolódás, teremtő és alázatos. Mindez egyszerre, ahogy Polgár Rózsa művészetének állomásain - de szerényen sokat mondó önéletírásában is - megmutatkozik. Talán nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy életében négy dolog, négy ügy volt szétszálazhatatlanul meghatározó: a család, a haza, a művészet és a hit. Hogy egy asszony életében mikor melyik áll az első helyen, vagy mikor melyik a befoglaló keret, amelyben helyet talál a többinek, ez függ az aktuális kihívásoktól, a lehetőségektől, az életkortól is. Gyerekkoromban, ha a selyemkendőt esetlegesen hajtva, ráncolva a fény felé tartottam, átsejlettek egymáson a - korábban keretre feszített - színek és a formák. Összetartoztak, egységes, mégis változó kompozíciót alkottak, transzparenciájuk izgalmas, különös játék volt. (Úgy negyven évvel később már tudom, ez nem játék!) Mint egy méhkas - gondoltam. - Sokan elférnek benne, egy egész nagy család. Egy körmendi kislány, Polgár Rózsa életére az édesanya korai elvesztése, a Budapestre menekülés, egy egészen új és más élet kezdete nagyon nehéz terhet rakott. Az 1936-os évszámot viselő Babatakaró a hamar múló gyermekkornak, az Anyaság - kismamaruhát és bébiinget a kereszttel gazdag metaforává lényegítő - kompozíciója pedig saját és minden idők minden várandósságának, örök anyaságának állít emléket. Alakja a művészi hivatást is háttérbe helyezni tudó, gondos édesanyaként, unokáit terelgető, élénk figyelemmel kísérő nagymamaként is előttünk áll. Sajtár? Hátikosár? Batyu? Nem emlékszem, mit láttam ebben a foltban. De azt tudom, hogy amikor útra kellett kelnie Svájc felé, Polgár Rózsának a hazához való kötődése csak erősödött. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint gazdag szimbólumokat hordozó munkái: a Ködmön, a Tarisznya, a Triptichon, a Fontos kis zsebkendő vagy a Katonatakaró. A „textiltárgyak” döbbenetes precizitással, formaérzékkel és térbeliséggel megragadott jelképiségében nemcsak védjegye, a „textilben textil” jelenik meg, hanem a finoman hangolt személyesség és a közösségi üzenet úgy szövődik egymásba, mint a felvetőszálak és a vetülékfonalak. Elválaszthatatlanul. Tanulhatunk a példából: szelíden és soksok munkával magyarnak lenni. A gyerek, aki bármikor telerajzolja az eget csillagokkal, nem érti, miért lesz négyágú a csillag egy selyemkendőn. Csak a forma kedvéért? Lehet. Most azonban játsszunk el a gondolattal, hogy ez a csillag a művészet csillaga. Bár - a bolygókkal ellentétben - energiája miatt saját fénnyel (s ezenkívül persze önálló élettel, saját törvényekkel, mérhető tulajdonságokkal, több millió évnyi élettartammal) rendelkezik, a kendőn mégis csak négy „sugara” van. A négy a földi teljesség száma: a négy évszaké és égtájé, a négy emberi alaptermészeté. A művészet csillaga bevilágítja életünket, segít eligazodni a földi világban s akár tájékozódni az ég felé. Polgár Rózsa művészete erős fényű csillag nemcsak a magyar gobelinművészet 20-21. századi történetében, hanem mindazok számára, akik a kortárs művészetben nem csak gégét, invenciót, koncepciót, könnyen emészthetőt, esetleg személyes mitológiát, puszta önkifejeződést keresnek. Mindazok számára, akiknek fontos a több évszázados hagyomány, az anyag és a szellem közös akarata, akik tudják, a művészet közlés, és hajlandók is felfejteni a jelentésrétegeket. Ők észreveszik az Esernyő melankolikus emlékidézését, a barnákban és szürkékben tobzódó Szabadságban a viharkabátot összehúzó aggodalmas reményt, a Himnuszban a hősi múlton messze túlmutatót: a honfoglalás millecentenáriumán nemcsak egykori országrészeket, de az elvesztett kapcsolatokat is sirathatjuk. A különféle „textileseményeket” megörökítő, monumentális „jelenéskárpitok” pedig valóságos kihívásokra adnak választ: gyúródnék, szakadnak, csavarodnak a gobelinszövő keze alatt. Kézenfekvő az értelmezés: alázatosan, megengedőn, ahogy a művész Ura kezében. A „korjelző életérzésösszegzések” (Wehner Tibor Vifejezése) transzcendens sugallata, fogalmi rendszere, egyértelmű látványvilága egyszerre monumentális és bensőséges, gondolati távlatokat nyitó és személyes. Az csak ráadás, hogy újra és újra feszegeti a hagyományos textilművészet határait. A kereszt sok-sok glóriában- látja egy gyerek. A kereszt műit mindennek a kezdete és vége, körötte pedig a kör (a körök) mint az eredeti telj esség, a végtelen, az üdvösség ábrája. Solus Christus - vallotta Lutherrel Polgár Rózsa, s emellett számos művében is tanúságot tett. Hévízi oltárképén- jó reformátori szokás szerint- szentírási idézet kíséri a kereszt körül tébláboló, magányos alakokat, ahogy a tó fölötti és a tavon csillanó fényeket a balatonfüredi triptichonon. Karcsú, jelzésszerű kereszt - az egyetlen reménység jele - hasítja négy tájékra a Himnusz szövedékét is. Az evangéliumot olvasók előtt nem ismeretlen a kárpit meghasadásának jelenete és jelentése: Polgár Rózsa Fény című gobelinjén úgy hasít keresztül a fénykereszt a sötét drapérián, hogy az optikai játék a valódi hasítás érzetét kelti: a kereszt az, amely minden sötétséggel elbánhat - nemcsak az üdvtörténetben, hanem személyes életünk során is. Solus Christus, sola gratia. ■ ZÁSZKALICZKY Zsuzsanna
