Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-06-08 / 23. szám
2 -m 2014. június 8. FORRÁS Evangélikus Élet PÜNKÖSD 2. NAPJA - APCSEL 15,6-12 Isten nem tesz különbséget a Krisztusban hívők között Oratio oecumenica Mindenható Istenünk! Szíved szeretetének lobogásával adtad Szentlelkedet egykor a tanítványoknak. Bizalommal kérünk, add nekünk is magadat Lelked által! Teremtő erőd hívta életre pünkösdkor az egyházat. Kérünk, érints meg és formálj át minket is újjáteremtő Lelkeddel, hogy imádkozhassunk azért, amire indítasz! Vigasztaló Szentlélek! Az első idők kegyelmi ajándékait várjuk tőled. Miként a tanítványok akkor újból felismerték és megszerették Jézust, és olthatatlan lángra lobbant hitük, kérünk, hadd gyűljön a mi szívünkben is szeretet megváltó Urunk iránt! Pártfogó Lélek! Állj mellénk, és újítsd, erősítsd meg ellobbanó, tiszavirág-életű hitünket! Hatalomnak Lelke! Istápoló hazánkat, kormányozd vezetőinket! Hadd kapjunk mindnyájan személyesen tőled vezetést, hogy személyesen ismerhessünk téged! Jöjj hozzánk, és akkor ebben a békéden világban is békességre találunk. Szentségnek Lelke! Juttasd eszünkbe igédet, hogy meg ne szomorítsunk téged. Tanácsold gyülekezeteidet, újítsd meg keresztyénségünket. Kijelentés Lelke! Hozd bűneinket világosságra, és adj bátorságot a megtérésre. Figyelmeztess bennünket, lábunk nehogy rossz útra térjen, hanem megtalálja az utat a segítségünkre várókhoz! Minket is vigaszod segít a holnapok felé, szereteted nyelve mindnyájunk számára érthető. Add, hogy azok a nagy tetteid, amelyeket velünk teszel, továbbáradjanak tanúságul mások felé! Szeretet Lelke! Segíts felismernünk az idők jeleit! Vigyél minket abba a nyárba, ahol az esőbe borult és a napfényes fesztiválok is arra emlékeztetnek bennünket, hogy az egykor elesett Jeruzsálem helyett Isten ad a neki engedelmeseknek örök örvendezéssel teli mennyei Jeruzsálemet! Élet Lelke! Ajándékaidat ránk árasztva munkáld, tartsd életben lelkünk gyümölcseit, hogy szent örömmel térjünk vissza Atyánkhoz. Hallgass meg minket, Istenünk, szent Fiadért, Jézus Krisztusért, akit Úrrá és Krisztussá tettél, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Mielőtt az ember a Szentlélek birodalmában új teremtésként megújulna, semmit sem cselekszik és fáradozik azért, amivel magát erre a megújulásra felkészíthetné, továbbá újjáteremtve sem tesz semmit, s nem fáradozik azért, hogy ebben az országban megmaradhasson, hanem mindkettőt a Szentlélek cselekszi benne. Igen, önnön erőnk nélkül teremt bennünket újjá, s ugyanígy tartja meg az újjászületetteket is, amint Jakab mondja: »Az ő akarata szült minket újjá az igazság igéje által, hogy mi teremtésének mintegy a zsengéi legyünk.« (Jak 1,18) Az új teremtésről szól tehát.” M Luther Márton: A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Welder Ödön, Welder Sándor fordítása) EVANGÉLIKUSÉI l T.HU A vita életbevágóan fontos, a gondolkodó ember elvitathatatlan joga. Csak ez által lehet ügyeket, helyzeteket, gondolatokat, hitelveket tisztázni. Egyetlen kritikai feltétele a vitának a kulturáltság, a vitastílus. Egy nagyon régi vitahelyzetről van szó ezen a mai - pünkösdhétfői - ünnepnapon. Úgy kezdődött, hogy volt egy „spirituális atomrobbanás” A názáreti Jézus meghalt a kereszten, és harmadnaptól kezdve újra és újra megjelent a tanítványai között negyven napon át, hogy felkészítse őket a világméretű misszióra. „Tegyetek tanítvánnyá minden népet” - hangzott a feltámadott és mennybe induló Jézus parancsszava (Mt 28,16 kk.). A parancs lényege: terjesszétek az evangéliumot, Isten szeretetének abszolút jó hírét. Az evangélium elképesztően gyorsan, robbanásszerűen terjedt. Eleinte csak a zsidó jellegű csatornák működtek, zsinagógától zsinagógáig. De az evangélium kirobbanó, örök életet teremtő ereje hamarosan kitört ebből a szűkös csatornából. Mint egy áradva duzzadó folyam, amely nem tűri a természetes gátakat, áttört az evangélium a zsinagógák falain, és áradni kezdett a zűrös és zavaros gondolkodású pogányok felé is. Érdekes lenne megismerkedni az akkori pogány világ elképesztő vallási, filozófiai káoszával. Természetesen elég egy pillantást vetnünk saját, európainak mondott korunkra, és benyomást szerezhetünk erről a kétségbeesett zűrzavarról. Például a római szellembe is belefért volna egy szakállas, se nő, se férfi minőség nélküli diadala és közepes értékű dala. Ha változnak is a formák, a tartalmak alig-alig. ► Lehet, hogy nem mondjuk neki, de csóváljuk a fejünket, ha úgy érezzük, a lelkész nem készült az igehirdetésre, vagy szavaiban, gesztusaiban nincs felkészülve az istentiszteletre. De vajon szóvá tehetné-e a lelkész, ha a gyülekezet nem készül az istentiszteletre? Szemükre vethetné-e az istentisztelet-látogatóknak a készületlenségüket? A tanítványoknak illik felkészülniük az órára. A Jézus-tanítványoknak jó lenne felkészülten menni az istentiszteletre. Tudom, lehetséges egy szép magyarázat arról, hogy Urunk úgy hív és vár, amint vagyunk, s még készületlenül is elfogad, hisz szeretete túláradó, megelőlegező szeretet. Mégis, a jézusi példázat arról tanúskodik, hogy a királlyal való találkozáson nem lehet akárhogy megjelenni. Bár a meghívó másnak szólt eredetileg, de akit mégis behívtak az utakról, attól is számon kérik a menyegzői ruhát. Valóban így van: Isten elfogad mindenkit, aki hozzá fordul. Még a készületlenül elébe toppanónak is örül. De mi, akik állandó meghívottak vagyunk a vele való közvetlen találkozásra, hiszen beszélni akar velünk, hiszen asztalához invitál, nem tehetjük meg, hogy készületlenül érkezzünk. Hogy lehet felkészült az ember? Bizonyára nincs mindenkire érvényes szabály. Személye válogatja, hogy ki hogy készül egy-egy találkozásra, eseményre, beszélgetésre. Igaz ez az isten-AZ ÜNNEP IGÉJE Abban a zűrzavarban az evangélium tehát robbanásszerűen terjedt, hatásosan áradt a pogányok felé is. A zsidó származású tanítványok nem kis csoportjában jelentős zavart okozott ez a meglepő fordulat, és „akik Júdeábái jöttek le” (15,1 kk.), rátámadtak az első missziói úton járó Pálra és Barnabásra. így olvassuk: „nem kis viszálya és vitája” lett Pálnak (és Barnabásnak) velük, úgyhogy döntőbíróságra volt szükség az ügyben, mert mindenki fellebbezett. „Az apostolok és a jeruzsálemi vének” lettek a döntőbírók. így került sor az egyház első zsinatára, ahol kizárólag az evangélium terjedésének és terjesztésének a módja volt a téma, és nem holmi kicsinyes szabályozási játszma. Akkor és ott alapvető fontosságú hitbeli kérdésről vitatkoztak. Miről? Ennek az első zsinatnak izgalmas témája ez volt: terjedhet-e az evangélium a mózesi törvények kötelezettsége nélkül, vagy sem. És hatalmas vita támadt. Magunk elé képzelhetjük a hangzavart, a szellemi vitát zsidók és pogányok viszonyáról a Jézust hirdetők között. Vége az első missziói útnak (vö. ApCsel 13-14. fejezete), és már menet közben kirobbant a vita. Az első drámai esemény témánk összefüggésében az volt, ami a pizidiai Antiókhia zsinagógájában történt. Pál apostol a Lélek segítségével olyan hatásfokkal hirdette a Megfeszítettet, hogy „a következő szombaton majdnem az egész város összegyűlt, hogy tiszteletre is. Mégis van néhány tényező, amely alkattól, kegyességi iránytól, „lelki vérmérséklettől” tradíciótól függetlenül mindenki számára adott, és segítséget jelent. Az első az idővel való gazdálkodás. Ha nincs idő, s csak az utolsó (utáni) pillanatban „esünk be” a templomba, akkor elmarad a ráhangolódás folyamata. Nem sok idő kell. Csupán néhány perc. Csak öt-tíz perccel előbb kell elindulni, s akkor nemcsak a testünk, de a lelkünk is megérkezik. Mert valljuk meg őszintén: a világ és egyéni életünk zajából megérkezve még kell egy pár perc, amíg a lelkünk is utolér minket. A második segítség a csend. Istentisztelet után van alkalom (vagy legyen rá alkalom!) megbeszélni a testvérekkel az eseményeket, azt, ami fontos, ami érdekel, információkat cserélni, örülni egymásnak. Az istentisztelet előtt szükség van csendre. Segítsük egymást ezzel! Ne váljék zsibongóvá a templom, az imádság háza. A harmadik - s talán legfontosabb - segítség pedig az imádság. Néhány nemzedékkel ezelőtt még hittanórán, konfirmációi órán megtanultak a fiatalok jó néhány, istentisztelet előtti és utáni imádságot. Amikor azután megérkeztek a templomba, beléptek a padba, s mielőtt helyet foglaltak volna, elmondták ezek egyikét. Emlékezetes volt számomra, amikor egy frissen gyülekezetünkbe betérő testvér ugyanezekkel a gesztusokkal töltötte az érkezés perceit. Belépett, mormolt valamit, helyet foglalt. S amikor kérdeztem, mit szokott ilyenkor imádkozni, elcsodálkozott. Ő nem hallgassa az Úr igéjét” (13,44 kk.). S persze kitört a botrány, mert hogyan is merészeltek ezek a pogányok a szent ügy közelébe jönni?! Majd Ikóniumban ismét skandalum, és így tovább, sőt Lisztrában Pált éppen e veszélyes téma miatt kövezték meg, és már „halottnak hitték” (14,19), de ő a gyilkos indulatú ellenség távozása után felállt a földről, leporolta a ruháját, és visszament a városba. A téma tehát elemi erővel robbant ki: mi legyen a pogányokkal? Lehetséges-e Krisztushoz térniük a mózesi ceremóniák és törvények nélkül? A vita Jeruzsálemben tetőzött. Összejött az első zsinat, és beható tanácskozásra került sor. Mint megszoktuk, Péter volt a szóvivő, akinek döntő szava volt az első gyülekezet közösségében. Nem is az a döntő, hogy ő lenne a pogányok apostola saját vallomása szerint, hanem az, hogy szent, isteni döntés: hallaniuk kell,,«pogányoknak is az evangéliumot”! Az evangéliumot hallva szükséges, hogy „higgyenek”! Péter nem hallgatja el, hogy Isten a tanúja: „...Isten bizonyságot tett mellettük” (a pogányok mellett), amikor „nekik is megadta a Szentlelket, mint ahogyan nekünk” (zsidóknak) is, mert a Krisztusba vetett „hit által nincs különbség’ ember és ember között. Hát ez a döntő! íme a hatalmas, egységet teremtő szent valóság! Ember és ember között a nagy, az igazi áthidalás! Népek és nemzetiségek között egységet az Úr Jézus Krisztusba vetett hit teremthet. Elméletileg. Nincs annál tragikusabb és elszomorítóbb, mint hogy éppen annak a titokzatos forrásnak, amely nem más, mint a Krisztusba vetett hit, megosztó következmémond semmit, csak azt hitte, hogy ez olyan szokás, amelyet utánozni kell. Ez után az eset után hetekig szívügyem volt akkori gyülekezetemben, hogy tanítsam az embereket az istentisztelet előtti imádkozásra. Mert nem biztos, hogy csak az újonnan érkező hitte, hogy ez valami varázsszokás... Örülök, amikor bárki arról vall, hogy saját szavaival szokott imádkozni - bárcsak így lennének minél többen! De jó tudni, hogy amikor külső segítség kell az előkészületre, akkor csak fel kell ütnünk az amúgy is kezünk ügyében lévő énekeskönyvet, és az imádságos rész második fejezetében (685. o.) megtaláljuk az istentisztelettel kapcsolatos imádságokat. Ezek között ott van a már előző estére szóló imádság, amely így kezdődik: „Holnap vasárnap lesz. A te napod ez, Uram, de nekünk adtad, hogy megpihenjünk nálad.” Aki ezt már szombat este így tudja kezdeni s az egész itt következő könyörgést végigmondani, annak más lesz a „hétvégéje” és más lesz a hét első napja: vasárnap. Ez az imádság nem csak önmagunk felkészítése, hanem könyörgés azokért, akik vasárnap az Úr szolgálatában elénk állnak. A vasárnap imádsága következik az énekeskönyv következő lapján. Lényegre törő imádság a ráhangolódáshoz. Minden mondata hangsúlyos, önállóan is megáll. Majd a következő címnél egyetlen mondatban sűrűsödik az istentisztelet előtti imádság: „Uram, nyisd meg fülemet, hogy halljak, mint a tanítványok. Nyisd meg ajkamat, hogy hirdessem a te dicséretedet.” Ősi imádságtöredékek nye lett évezredeken és évszázadokon keresztül. Ez az igazi sátáni trükk. Tehetünk valamit ellene? Csak egyet, de azt nagyon sürgősen és elemi erővel: kérjük a Szendélektől a Krisztusba vetett hitet, tisztán és igazán, egyházi deformációk, cicomák nélkül. Mert mindegy a papi vagy lelkészi öltözék, a stólák színe és száma, tornyok villámhárítós magassága. Egyetlenegy, ami számít: a Szenüélek teremtette hit a Krisztus Jézusban. Ez az igazi pünkösd, és akkor Krisztusban egységesek leszünk a legkülönbözőbb formák ellenére is. Lelkészi szolgálatom során egy alkalommal megszomorodott szívvel gyászoló fiúk siratták az édesanyjukat. Kérdésemre elmondták, hogy a korábban elhunyt édesapjuk hívő katolikus volt, édesanyjuk pedig hasonlóképpen mélyen hívő evangélikus. Felkaptam a fejem, és megkérdeztem: „És béke volt köztük?” A válasz ennyi volt: miért ne lett volna, hiszen mind a ketten az élő Krisztusban hittek, csak a 10 órás alkalom előtt vasárnaponként az X utca sarkán egyikük erre ment, a másikuk arra. Egy óra múlva mosolyogva találkoztak, és megosztották egymással templomi élményeiket. Olykor pedig együtt mentek hol az egyik, hol a másik templomba. Mert ez működhetne így is, a Jézus Krisztusba vetett hit által! ■ Ribár János Imádkozzunk! Szentlélek Úristen, kérünk, add meg nekünk és bárkinek az Úr Jézus Krisztusba vetett, valóságos egységet teremtő, minden különbséget áthidaló hitet. Csak te adhatod, ezt mi nem szervezhetjük és nem szerezhetjük meg. Könyörülj rajtunk! Ámen. RÉGI-ÚJ LITURGIKUS SAROK rejtőznek ebben a két mondatban, ami egyben azt is jelenti, hogy amikor csöndben, egyedül imádkozzuk, akkor is közösség tagjaiként tesszük, hiszen ott vannak mindazok, akik évezredeken át hasonlóan kezdték a nagy találkozást az Úrral. Ezt az egyetlen mondatot használhatjuk mintaként saját megfogalmazásunk kiindulópontjául, de meg is tanulhatjuk könyv nélkül, hogy „sajátunkká” váljék. Mikor a gyülekezet tagjai készülnek az istentisztelet előtti percekben, akkor jó tudni, hogy a sekrestyében, a lelkészi hivatalban vagy egy arra megfelelő helyen a lelkész is imádkozva készül a szolgálatra. Erről olvashattuk rovatunkban húsvét előtt Fehér Károly nagyszerű írását, amely elénk tárta a sekrestyeimádság csodáit. Bárhol és bárki részéről hangzik az istentiszteletre felkészítő imádság, lényege szerint mindig egy és ugyanaz: könyörgés a Szentíélekért. Hiszen ő tud egyedül úgy átformálni, hogy igehallgató, a szentség után vágyó emberek legyünk. És ő tudja egyedül élővé tenni az igét, ő tudja számunkra is valósággá tenni az inkarnáció (testet öltés) csodáját: hogy a kenyérben és borban Krisztus testét és vérét vehessük magunkhoz. Jöjj, teremtő Szentlélek! Ez a legrövidebb imádság - istentisztelet előtt is. ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) Imádság istentisztelet előtt
