Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-06-01 / 22. szám
6 4» 2014- június l. FÓKUSZ Evangélikus Élet Egységét ünnepelte a magyar reformátusság „Isten nevét magasztaljuk, hogy imádságainkat meghallgatta, és öt évvel ezelőtt alkotmányos formában is kimondhattuk a Magyar Református Egyház egységét. A közös egyházban otthont kértünk és kínáltunk a Kárpátmedencében, valamint a világ többi részén élő reformátusoknak, felismerve, hogy bár sorsunk és történetünk eltérő, de mindannyian Krisztushoz tartozunk, s ekképp összetartozunk” - így kezdődik a Generális Konvent elnöksége által a magyar reformátusok egyesülésének ötödik évfordulója alkalmából május 24-én kiadott nyilatkozat. Mint arról annak idején lapunk is bő terjedelemben tudósított, a református részegyházak szövetségének megerősítését 2009. május 22-én közel tizenötezren ünnepelték Debrecenben, a Magyar Református Egyház létrejöttét kimondó alkotmányozó zsinathoz kapcsolódó hálaadó ünnepen. Az ötödik évforduló alkalmából rendezett „egységfesztiválon” ismét ezrekkel népesült be a cívisváros főtere. A vendéglátó egyházkerület nevében Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök köszöntötte a szombaton már kora délelőtt a Nagytemplom elé seregletteket, felolvasva Orbán Viktor kormányfő és az emberierőforrásminiszter, Balog Zoltán református lelkész üdvözletét is. „Mutassuk fel, hogy van még Európában hit, mely az Isten előtt hódol!” - fogalmazott köszöntőjében Kosa Lajos, a város polgármestere. Az egység fél évtizedére Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke tekintett vissza, akik pedig a részletekre is kíváncsiak voltak, azok - ebéd után - a Debreceni Református Kollégium dísztermében tartott püspöki kerekasztal-beszélgetésen tájékozódhattak. Az évfordulós ünnepségsorozat úrvacsorás istentisztelettel ért véget, melyen Bölcskei Gusztáv a fesztivál mottójául választott zsoltár - „Legyenek láthatóvá tetteid..!’ (Zsolt 90,16) - alapján hirdette Isten igéjét. ■ TPK Kálvinista népies sokadalom ► A Magyar Református Egyház öt évvel ezelőtti megalakulásának évfordulóját protestáns testvéregyházunk nem csak a „kálvinista Rómában” Debrecenben ünnepelte fesztivállal. Az elmúlt hét végén Budapesten a XI. református zenei fesztiváltól volt hangos - három napon át - a ferencvárosi Ráday utca és környéke. Steinbach József dunántúli püspök nyitóáhítatával indult az idén igazán nyárias hangulatú református megmozdulás, melynek első napja ismét fáklyás-zsoltáros menettel zárult. Ferencvárosnak a Duna-parti Bálnától a Bakáts téri (katolikus) templomig vezető szakaszát május 23-25. között kézművesek árasztották el. A hagyományoknak megfelelően a templom főbejárata előtt rendezték be a sátrakkal övezett „hangárt” amelynek pódiumán szinte reggeltől estig neves előadók muzsikáltak. Végigtekintve a fellépők során megállapíthatjuk, hogy a Magyar Örökség díjas alapító főszervező, Böszörményi Gergely elsősorban a nép- és népies zenét helyezte előtérbe, bár számos komolyzenei program - például a Zeneakadémia doktoranduszainak és a Kálvin téri református templom kórusának koncertje is - helyet kapott a fesztivál „repertoárjában” Az Ádám Jenő-zeneiskolában református kórustalálkozót is tartottak, de ezúttal sem csupán protestáns testvéreink - és nem csupán ferencvárosiak - rendezvénye volt a hétvégi fesztivál. Nagyszabású koncertet adott például a Nemzeti Múzeum lépcsőiről az RZF500 „márkanevű” ökumenikus fesztiválkórus is... Kevesebbek számára volt elérhető a legimpozánsabb zenei program, a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében megtartott Református énekek XIII. hangverseny. Itt lépett fel a rendezvény szimbólumának is tekinthető, háromszázötven fős Kárpát-medencei egyesített református kórus. (Áldást Steinbach József püspök mondott.) A palacsintás és kenyérlángosos pultok között is sok egzotikumot hallhatott a vájt fülű érdeklődő. Számos együttes érkezett határon túlról, és „határon túli” dallamokat szólaltatott meg a moldvai csángó zenét játszó Tázló zenekar és a délszláv népzenét tolmácsoló, nemrég Kossuth-díjjal kitüntetett Vujicsics együttes is. Magyar tekerősök, táncházasok, fúvósok, vonósok egyaránt megszólaltak a fesztiválon. A fellépők között volt - többek között - a Cimbaliband, az Invocatio Musicalis, a Makám, a Misztrál, a Muzsikás együttes... Szót kapott néhány nevesebb református gondolkodó is a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dísztermében megrendezett hagyományos kerekasztal-beszélgetéseken, így Bogár László közgazdász, Szigethy Gábor író, irodalomtörténész, valamint Bagdy Emőke pszichológus. Érdekesnek mondható, hogy a szélsőjobboldalinak elkönyvelt Ismerős Arcok zenekar is föllépett - főműsoridőben - a rendezvényen, de a sok felvonultatott zenei kincs és hitvalló érték talán még a szélsőbalos nézeteket vallók szemében sem csorbította a XI. református zenei fesztivál sikerét. ■ E.É. A reformáció második generációjának vezéregyénisége ► Luther és Zwingli mellett kétségkívül Kálvin János volt a 16. századi reformáció legjelesebb alakja. Évszázadokon átívelő hatása a Kárpát-medencei protestantizmusra ugyancsak vitathatatlan. Halálának 450. évfordulója alkalmából emlékezünk meg református testvéregyházunk szellemi atyjáról. Kálvin apja, a tengerész felmenőkkel bíró Gérard Cauvin a picardiai Noyonban (Észak-Franciaország) káptalani jegyzőként és ügyvédként tevékenykedett. Vendéglőscsaládból származó, kegyes flamand felesége, Jeanne asszony négy fiúnak adott életet, akik közül a második, Jean - azaz János - 1509. július 10-én látta meg a napvilágot. A fiúk sajnos hamar árván maradtak, új nevelőanyjuktól pedig kevés szeretetet kaptak. Az egyházi alkalmazásban álló apa eredetileg - Luther apjával ellentétben - papi pályára szánta János nevű fiát, aki alsó- és középfokú tanulmányait a noyoni latin iskolában végezte. Felsőbb tanulmányait Párizsban folytatta, ahol a Sorbonne egyetem szigorú Montaigu Kollégiumának (College de Montaigu) diákja lett. Nevét latinosította, és 1528-ban már mint Calvinus avatták a bölcsészet mesterévé. Időközben apja két hagyatéki tárgyalás miatt összeütközésbe került a káptalannal, ezért nem csoda, hogy egykettőre megváltoztatta elképzelését fia jövőjét illetően. így az iljú Kálvin az orléans-i és a bourges-i egyetem híres jogi karain folytatta tanulmányait. Ezekben az években került a humanizmus hatása alá. A licenciátus megszerzése után a doktori fokozat következett volna, a doktori vizsgát azonban nem tette le. Újra Párizsban és Orléans-ban diákoskodott. Fő támogatója, édesapja 1531-ben váratlanul elhunyt, akitől - mivel egyházi átok alatt állt - még a gyászmisét is megtagadták. Az egyetemi évekhez köthető Kálvinnak Luther műveivel való ismerkedése is. Megtéréséről nagyon szűkszavúan vall. Az 1557-ben megjelent zsoltármagyarázatos könyvének (Magyarázatok a Zsoltárok könyvéhez) előszavában olvashatjuk: „Egy hirtelen megtérés által Isten leigázta és engedelmességre kényszerítette a szívemet.” Ennek alapján 1533/34 telére datálják a reformáció felé való fordulását, ekkor kényszerült ugyanis elmenekülni a párizsi egyetemről. Menekülésének közvetlen kiváltó oka az volt, hogy az újonnan megválasztott rektor, az obszerváns ferences Nicolas Cop (1501-1540) székfoglaló beszédében (Erasmus és Luther hatására) az egyház szükségszerű megújulásáról és reformjáról értekezett. Ezután mozgalmas időszak következett az ifjú Kálvin életében. A reformáció eszméit magukévá tevők társaságát keresve csak felsorolni tudjuk a legfontosabb városokat, ahol ekkortájt megfordult: Saintonge, Angouléme, Nérac, majd újra Párizs. 1534. október 17-e éjjelén plakátok kerültek ki a francia főváros utcáira, melyeken lutheránus szimpatizánsok keményen támadták a katolikus misegyakorlatot. I. Ferenc király (1494-1547) elrendelte a felforgatok számonkérését. Ennek következtében sokadmagával Kálvinnak is újra menekülnie kellett. A következő állomások Poitiers, Orléans, Strasbourg, végül Bázel. A már 1529 óta újhitű városvezetésű Bázelben fejezte be és rendezte sajtó alá legfőbb művét, az Institutiót (A keresztyén vallás rendszere, 1536), amelyet azután élete végéig bővített és javított. Szállást - több más francia menekült diákkal egyetemben - az ekkor már szekularizált és kollégiummá átalakított Ágoston-rendi kolostorban kapott. Bázeli tartózkodása idején kötött barátságot a neves humanista tudóssal, Simon Grynaeusszal (1493- 1541), akitől görögórákat is vett. Eme baráti kapcsolat írásos emléke az a személyes hangvételű előszó, melyet Kálvin a Római levélhez írott kommentárjának (A rómaiakhoz írt levél magyarázata, 1539) előszavaként Grynaeushoz címzett. Kálvin János portréja Újra vándorbotot ragadva - egyes források szerint - járt Itáliában (Ferrara), majd Párizson és Strasbourgon át Genfbe érkezett. Az első genfi tartózkodása alatt Guillaume Faréi (1489-1565) segítőtársaként előbb mint vallástanár, majd mint prédikátor működött. Faréi és Kálvin 1537. január 17-én terjesztette a városi magisztrátus elé az általuk kidolgozott reformegyházi szabályzatot. Ebben többek között javasolták a - már létező - javító és fegyelmező kiközösítés szabályának megerősítését. Ennek szigorúsága miatt azonban a városi tanács egy évvel később a berni egyházi úrvacsora-gyakorlatot rendelte el. Mivel Kálvin és Faréi hajthatatlanok maradtak, és húsvétkor megvonták némelyektől az úrvacsorát, a városi tanács száműzte őket a városból. Hová máshová menekült volna Kálvin, mint újra Bázelbe, ahol néhány hónapra ismét Grynaeus barátságát és vendégszeretetét élvezhette? Bázelből Martin Bucer (1491-1551) meghívására Strasbourgba vezetett az útja, ahol - a hugenotta menekültek között végzett lelkipásztorkodása mellett - tovább mélyült teológiai látása. 1540-ben megnősült, felesége egy holland származású kétgyermekes özvegy, Ideiette de Bure lett. A még kilenc évig élő feleségétől több fiúgyermeke is született, akik azonban még kiskorúként mind elhunytak. Genf városi tanácsa nem feledkezett meg a nézeteit következetesen vállaló prédikátorról. 1540- ben kezdeményezték, hogy szabad kezet biztosítva hívják vissza Kálvint, aki azután 1541-től kezdve élete végéig Genfben működött. Ránk maradt mintegy kétezer igehirdetése és harminckötetnyi exegetikai műve hihetetlen munkabírásról tanúskodik. A második genfi működése alatt vált az addig még csak szárnyait bontogató prédikátor és tanító Európa egyik legmeghatározóbb szellemévé. A városatyákkal és az úgynevezett libertinusokkal folytatott vitáit (egyházfegyelmezésről, predestinációról és eretnekségről - Szervét Mihály) végül is győzelem koronázta, s az általa képviselt reformációt 1555-re sikerült keresztülvinnie. A Zürich reformátorával, Heinrich Buliingerrel (1504-1575) kötött konszenzusnak (1549) köszönhetően Kálvin Genfje vált a reformátusok központjává. A reformáció képviselői a 16. század második felében Hollandiában, Skóciában, a Rajnai Palotagrófságban és további német territóriumokon politikai hatalomra is szert tettek (puritanizmus). Kálvin reménységét, hogy létrejöjjön az egység a reformáció német ágával is, javarészt a lutheránusok egyre tudatosabb ellenállása hiúsította meg. Az úgynevezett gnesiolutheránusok 1556-tól kezdve megkülönböztették a régi zwingliánusokat az újaktól, akiket idővel kálvinistákként emlegettek. # # % Lutherhez hasonlóan Kálvin gondolkodásának is egyedüli forrása a Biblia, amely azonban csak eszköz ahhoz, hogy segítségével eljussunk a Megváltóval, Jézus Krisztussal való találkozásra. Kettős predestinációs tana szerint - amelyet olykor helytelenül sorolnak Kálvin fő tanai közé - Isten némelyeket örök életre, másokat örök kárhozatra rendel. Az úrvacsorát Kálvin „csodálatos felcserélésnek” tartja, s többek között ezt tanítja Institutiójában: „Amikor [Jézus] felszólított bennünket, hogy vegyük [az úrvacsorát], ezzel azt jelzi, hogy a mienk az; amikor arra szólít fel, hogy együk, ezzel jelzi, hogy egy lényeggé lett velünk.” Luther is ismerte a fiatal Kálvin műveit, egy 1539-ben Bucernak írt levelében ezt olvassuk: „Üdvözöld tisztelettel Johannes Sturm doktort és Johannes Calvinust, akiknek könyveit nagy élvezettel olvastam.” Genf reformátorának évszázadokon átnyúló hatása kétségtelen. Ő volt a későbbi presbiteri-zsinati egyházkormányzás elméleti alapjainak megteremtője. A kálvinizmus alapvonásai közé tartozik a nemzetköziség, a világigenlés és a sérülékenység. Ez utóbbin azt értjük, hogy mivel a kálvinizmus csupán „mintázata” a társadalom szabadon szerveződő szövetének, ezért szellemi és világnézeti okok miatt sokkal könnyebb félreállítani. Miközben a katolicizmus és a keleti keresztyénség mint Isten által a testek és lelkek fölé rendelt hatalom jelenik meg, addig a kálvinizmus nem a lelkek felett akar uralmat gyakorolni, sokkal inkább a minden lelket megillető boldoguláson kíván fáradozni. Kálvin sokatmondó címerében - a Luther-rózsához hasonlóan - egy szív áll a középpontban, melyet egy kéz emel a magasba. A hozzá tartozó felirat így hangzik: „Szívemet égő áldozatul az Úrnak ajánlom.” Genf reformátora súlyos betegséget (tuberkulózist) követően 1564. május 27-én tért meg Urához. ■ Dr. Blázy Árpád
