Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-19 / 3. szám
2 -m 2014. január 19. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk, aki Jézus Krisztusban mérhetetlen szereteted jelét adtad nekünk, hallgasd meg könyörgésünket! [Lektor:] Mennyei Atyánk, könyörgünk egyházadért. Add, hogy minden megpróbáltatás között meg tudjon maradni szereteted vonzerejében. Tartsd meg egyházadat a benned való hit világosságában. Ne engedd, hogy emberi indulataink, szeretetlenségünk és hitetlenségünk akadályozza azt, amit te egyházadban és egyháza^ által adni akarsz ennek a világnak. Segítsd egységre egyházadat. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Mennyei Atyánk, könyörgünk azokért, akik nem érzik mérhetetlen szereteted valóságát életükben. Köszönjük neked, hogy Fiadban közösséget vállaltál velünk az emberiét minden mélységében, és kegyelmed, megtartó szereteted ott is velünk van, ahol mi már tehetetlenek vagyunk. Segítsd meg azokat, akik a szenvedés, a magány, a meg nem értettség terhétől nem látják szereteted ezernyi jelét. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Mennyei Atyánk, könyörgünk hazánkért. Taníts minket a békesség útján közeledni egymás felé, hogy a nekünk adott lehetőségekkel és felelősséggel építeni tudjunk, és ne romboljunk. Áldd meg mindazok munkáját, akik itteni életünk tisztaságán, egészségén fáradoznak. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Mennyei Atyánk, Fiadban emberré lettél közöttünk, kérünk, add továbbra is szereteted éltető jeleit az egész teremtett világban. Gátold meg a gyűlölet, a közöny, a békétlenség hatalmát. Oltalmazd azokat, akik mások bűnei, hibái miatt szenvednek. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Mennyei Atyánk, köszönjük neked, hogy szeretetedből mindannyiunk életét és üdvösségét munkálod, és szüntelenül velünk vagy Jézus Krisztus, a mi Urunk által. [Gyülekezet:] Ámen! SEMPER REFORMANDA „Az evangéliumban Isten egészen szeretetreméltónak és jóindulatúnak bizonyította meg magát. Mindenki számára készséges. Senkit meg nem vet. Vétkeinket megbocsátja. Kemény szigorában senkit el nem űz. Mert hiszen teljes kegyelmet hirdet, mellyel hordoz, velünk kegyelmesen bánik, és senkit sem büntet érdeme szerint. Mi más ez, mint kegyelmi idő, amikor teljes bizalommal járulhat mindenki a kegyelem trónja elé.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁN 2. VASÁRNAP - 1TIM 2,3-7 Csak egy kis fogadás Roald Dahl novellája egy üdülőhelyen játszódik. A víz körül angol lányok és amerikai kadétok múlatják az időt. A történetet elbeszélő író mellett egy különös ember is ül a napernyők alatt. Hófehér öltönyével teljesen elüt a környezetétől. Apró, törékeny kis ember, aki figyeli a vidám fiatalokat. Éppen szivarra készül gyújtani, és az egyik jóvágású fiú, mellette egy angol lány, készségesen nyújtja az öngyújtóját, hogy tüzet adjon neki. Az emberke kételkedik abban, hogy a szeles időben meggyullad-e a láng, de a fiú nagyon magabiztos, az ő öngyújtója minden helyzetben működik - mondja.- Biztos? - kérdezi az ember, és azonnal fogadást ajánl: szerinte tízből tízszer nem tudja meggyújtani. A fiú kész fogadni egy fontba, de az ember egyre komolyabban játszik.- Ha fogadás, akkor legyen komoly! >k & íf< Ebben az igében hatalmas akarattal találkozunk. Isten akaratával. „Azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére’.’ Ezért veszi rá az övéit, hogy olyanokért is imádkozzanak, akiket gyűlölnek, akiktől félnek, királyokért, államrendekért, ellenségeikért. Mert Isten akarata sodró erővel akarja végigjárni a világot, mert számára mindennél fontosabb, hogy az emberek részesei legyenek a valóságnak. Mindez azonban hiábavaló, amíg az ember nem mond le arról, hogy ő valaki. Amíg azt hiszi, hogy az ő fején van a korona, addig nem ismeri meg a valóságnak azt a vonását, hogy boldogság Isten előtt üres kézzel állni... # * * A fehér ruhás déli ember azt mondja, hogy ha tízből tízszer meggyújtja a fiú az öngyújtóját, ráadásul egy szélmentes helyen, a hotelszobájában, akkor neki adja a Cadillacjét. Meg is mutatja. A hatalmas zöld autó ott áll a szálloda előtt. A fiú persze elképed. Mit tudna ő felajánlani ennek fejében, hiszen nincs semmije. Az öreg erre azt mondja, hogy ha mégis ő nyerne, amire ugye alig van esély, akkor nem kér mást, csak hogy levághassa a fiatalember jobb keze kisujjának egy percét. Mindenki őrültnek tartja. Az író is, a lány is próbálják megakadályozni a fogadást, de a fiút egyre inkább vonzza a nyerés vágya és legfőképpen a zöld Cadillac. Végül beadja a derekát. * # * E mellé az akarat mellé teszi oda az apostol az életét. Neki már tényleg nincs semmije. Elhagyta élete sikereit, a farizeusi magabiztosságot, a törvény által körülírt egyértelműséget, hogy Isten kifosztottja legyen. Hírhozó vagyok és küldött, de nincs semmim. A valóságot hozom nektek, hogy vegyétek észre, semmitek sincs a világon. A levelet fiatal barátjának, tanítványának írja. Timóteus egy gyülekezet vezetője. Szinte maga előtt látja az ember azt a lelkesültséget, amellyel kész arra, hogy ezt a nyájat Krisztushoz vezesse. Ugyanakkor azt a kétséget is, hogy vajon sikerül-e. Timóteus számára Pál szavai mindennél fontosabb útmutatók. Úgy kezeli őket, mint Krisztus igéit. Az öreg apostolnak ebben az időben már minden szava vallomás. Élete vége felé közeledik. Mi maradt neki Krisztuson kívül? Boldogan vallja, hogy semmije. # # He Felmennek a szállodai szobába. A kis ember gyakorlott kézzel rögzíti a fiú kezét az asztalhoz, nyilvánvaló, hogy nem először csinálja. Olyan erősen kiköti, hogy a kadét meg sem tudja mozdítani. Az íróra osztja a bíró szerepét, kezébe helyezi az autó kulcsait. A lány sápadtan asszisztál. A fiú pedig kezdi gyújtogatni az öngyújtót. A feszültség egyre nagyobb, de kilenc alkalommal sikerül fellobbantania a lángot. Már-már úgy tűnik, vége ennek a rémálomnak, amikor az ajtón berobban egy nő, és véget vet az egésznek. * * * A váltságul szó - „Krisztus Jézus váltságul adta önmagát mindenkiért” - itt azt jelenti, hogy „ellenérték” a vásárolt rabszolgák ára. Krisztus halála olyan erősen szól a világ igazságáról, valóságáról, arról, hogy Isten meddig képes elmenni szeretetében, hogy ez a megértőket rabul ejti. Akik saját büszke életvezetésünk bűvöletében éltünk, meghökkenve éljük át, hogy le kell tennünk mindazt, ami saját magunkról szól, mert Isten szeretete egészen más utakat, szavakat és cselekedeteket mutat nekünk. Hatalom helyett készek leszünk alá-A VASÁRNAP IGÉJE rendelődni, haragvás helyett megbocsátókká válunk, kicsinyességünk helyére nagyvonalúság lép. Már nem vagyunk a magunké. Azzal, hogy ő birtokol minket, végképp nem maradt semmink. Ha fogadásról lenne szó, nincs kezünkben tét. Nem tehetünk semmit az asztalra. Az övé mindenünk. Ez a kifosztottságunk egyben mindent nekünk ad. Magunk ugyan tét nélkül maradunk, de ez egyben azt is jelenti, hogy nem vehetünk részt a Gonosszal való fogadásban. Nincs kényszer, nincs a fogadás törvénye. Tét nélkül maradtunk, hogy minden a miénk lehessen. Elveszítettük önigazságunkat, önistenítésünket, koronánkat, hogy a valóság embereivé lehessünk. * * * A nő félig zokogva mondja el, hogy az emberke nem fogadhat semmibe. Azonnal legyen vége ennek! A fehér ruhás déli ember megszeppenten ül az ágyon. „Csak egy kis fogadás!” - hajtogatja. És mi a helyzet a Cadillackel? Az nem az övé - mondja a nő -, hanem az enyém. Neki nincsen semmije. Hosszú évek sok áldozatával elértem, hogy ne legyen semmije, amibe fogadni tudna. A fiú kezét eloldozzák. Az író az asztalra helyezi a kocsi kulcsait. Amikor azonban a nő nyújtja a kezét, hogy elvegye, döbbenten látja, hogy a jobb kezén csak egyetlen ujja van és a hüvelyk. ■ Koczor Tamás Uram, szeretnék válaszolni... RÉGI-ÚJ LITURGIKUS Amikor Isten megszólít minket lényünk legmélyén, akkor születik meg bennünk a belső késztetés: szeretnénk neki válaszolni. Nem csupán azért, mert a jó keresztyénnek így illik, és nem is csak azért, mert az egyház jó rendje ezt megkívánja, hanem mert az imádságra való késztetés igazi mozgatóereje nem rajtam kívülről, hanem lényem legmélyéről fakad. Nemcsak Istenről szeretnék beszélni, hanem Istennel szeretnék beszélgetni, személyesen szólni hozzá, válaszolni neki. A régi-új liturgikus sarokban üldögélve biztos vagyok abban, hogy az imádság az egyik legszemélyesebb mozzanata hitünknek. Éppen ezért talán egy-egy furcsa, az általunk megszokott „templomos” fogalomkészleten kívüli kifejezés rezonál leginkább az Úristennel való párbeszédünkre, amely néha egészen szélsőséges érzelmektől fűtött. Máskor viszont hálásak vagyunk, hogy a földön küzdő egyházban korábban élő - vagy éppen kortárs - testvéreink által gondosan megfogalmazott, leírt imádságok a mi szívünkből is szólnak. Felnőttként csak sejthetjük, milyen nagy erőfeszítést és koncentrált tanulást igényel egy kisgyermektől az, hogy megtanuljon beszélni, reagálni, válaszolni. Ha nem szólítanák meg, nem kezdeményeznének vele kommunikációt, nem tanulná meg az anyanyelvét, és így kívül maradna a közösségen. Személyes tapasztalatom, hogy amikor ezt az Istentől való megszólítottságot igazán átélem, akkor csak „keresem a szót, keresem a hangot”. Pedig oly sok leírt imádság szövegét ismerem már, és lelkészként saját szavaimmal is gyakran kellett imádkoznom. Uram, szeretnék válaszolni - de a szavak gyakran töredékét sem adják vissza annak, amit mondani szeretnék. Amint a beszélni tanuló gyermek, én is türelmetlen vagyok néha, mert csak tanulom a beszédet, a párbeszédet az engem is megszólító teremtő, megváltó és megszentelő Istennel. De amint a gyermeket sokszor alig érthető szókísérletei ellenére is megértik szülei, tudom, hogy menynyei Atyám is megért engem. „Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram!’ (Zsolt 139,4) Istennel való beszélgetésünk tehát nem monológ, hanem párbeszéd. O megszólít, én válaszolok, és ő újra szól. Teremtő és éltető igéjében szól. Az élőbeszéd - bár a nyelv alapjai nem változnak - szókészletében alkalmazkodik a beszélők jelenéhez. Az élőbeszéd nem holt nyelv, hanem állandó interakció. Ettől lesz élő. Az imádság is élő, naprakész nyelv, ha valóban rendszeres párbeszéd Istennel. Tanulható, fejleszthető, finomítható. Naprakész volta nem feltétlenül az imádság szóhasználatának modernségét jelenti, sokkal inkább a naponta megújuló, bizodalmas és Istenre hagyatkozó hit frissességét. Személyes hitem belesimul az egyház hitébe, imádságnyelvem az egyház Látod, Uram, üres edény vagyok. Arra vágyom, hogy valaki színültig töltsön. Uram, tölts fel hát! Gyenge vagyok a hitben, erősíts engem. Hideg vagyok a szeretetben, melegíts meg engem. Melegíts meg, és megmelegszem, hadd áradjon túl szeretetem mindenkire, aki közelemben van. imádságnyelvébe. Ezért én egyre gyakrabban „párbeszélek” Urammal az egyház már megfogalmazott és leírt imádságainak szavaival, mert így az imádság közben Krisztus családjának közösségét is átélhetem. ■ Kovács László Nincs biztos, erős hitem, időnként kételkedem is, nem is tudok benned mindig maradéktalanul hinni. Oh, Uram, segíts rajtam, gyarapítsd hitemet, bizalmamat. Amim csak van, mindenem benned van, Uram. Én - szegény vagyok. Te - gazdag vagy, és azért jöttél, hogy a szegényeken megkönyörülj. Én - bűnös vagyok. Te - igaz vagy. Itt nálam csak bűnök betegsége található, de nálad van az igazság teljessége. Ezért nálad maradok. Néked semmit adnom nem kell, tőled mindent bátran elfogadhatok. Dr. Hafenscher Károly: Imádkozzunk együtt Lutherral - ma is. MEE Sajtóosztálya, Budapest, 1983, 67. oldal Amire valóban szükségem van Az Evangélikus Élet 2005-2012. évi lapszámai PDF formátumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről. EVANGÉLUUSÉIET.HU
