Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-12 / 2. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2014. január 12. >► 15 Gravitáció Kimerültség és a visszatérés öröme, a súlytalanság állapotához szokott lábak néhány nehézkes lépése a tengerparton — a Gravitáció című film záró képsorai. Az elmúlt hetek meghatározó filmélménye volt számomra a mexikói Alfonso Cuarón által rendezett amerikai film. Egy véletlen baleset folytán a végtelen űrbe sodródott két asztronauta (Sandra Bullock és George Clooney alakításában) minden erőt felülmúló küzdelme a Földre való visszatérésért. Lenyűgöző (3D-S) képsorokat, kitűnő színészi játékot és kiváló dramaturgiát kínált a film, amely a hozzáértő és a laikus kritikusoktól egyaránt szinte kivétel nélkül pozitív visszhangot kapott. A bolygónkról készült csodálatos képek látszólag csak háttérként szolgáltak a drámai eseményekhez, a két űrhajós beszélgetéseihez, majd az egyetlen túlélő magányos küzdelméhez. Ám a film éppen azt a kérdést feszegeti, érdemes-e visszatérni a messziről nézve szép és tökéletes, ám közelről látva sebzett, küzdelmekkel teli bolygóra. Ahogyan töprengett ezen a filmben dr. Stone kutatónő is, akinek megannyi nehézséggel kellett szembenéznie mindennapi életében. Egy pillanatig megoldásnak tűnt mindent hátrahagyva elszenderülni a végtelen űrben, végül mégis „győzött a gravitáció” melynek segítségével bátran vállalta a földi életbe való visszatérést, s újra megtette az első lépéseket... Az egyik kritikus így fogalmaz: „Nekünk csak nézni kell, és örülni a világnak, amelyben élünk.” Mikor ezt a lapszámot tisztelt olvasóink a kezükbe veszik, már mögöttünk az ünnep izgalma: kihunytak a fények az ablakokban, nem állnak a karácsonyfák, lassan elfelejtjük a mézeskalács illatát, visszazökkentünk a munkával, ügyes-bajos dolgokkal teli hétköznapokba. Már visszatekintettünk az elmúlt ünnepnapokra, végiggondoltuk, mi valósult meg a terveinkből, kinek a bejglije lett a legfinomabb, sikerült-e az öröm mosolyát csalni szeretteink arcára. És ami mindezeken túl a legfontosabb, sikerült-e odafigyelni a lényegre: adÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla ararat@lutheran.hu tunk-e szállást szívünkben a megszületett betlehemi Gyermeknek? Az új év első napjaiban szeretünk nagy fogadalmakat tenni, idén'azonban tűzzünk ki célul sok kicsit: nézzünk körül szűkebb és tágabb környezetünkben, családunkban, munkahelyünkön, gyülekezetünkben, kik azok, akik akár lelki, akár gyakorlati segítségre szorulnak, mik azok az apró változtatások, amelyeket a teremtett világ megőrzéséért, a saját egészségünkért megtehetünk. És talán könnyebb lesz megtennünk ezeket a kisebb lépéseket, ha mindeközben szem előtt tartjuk, hogy van, aki az első nagy lépést már megtette helyettünk, értünk, s aki szeretetével vonz minket magához a csillogó, színes karácsonyfák elbontása után is... ■ JCsCs Karácsonyi nyunyukák A házimanók két oldalról szokták megtámadni a mosógépünket: két titkos csövön keresztül. Az egyiken behordják a papír zsebkendőket a ruhák közé, a másikon a zoknik párját csenik el. A fél pár zoknikban a nagycsaládos rekordom száztizenhat darab! Kezdetben zacskóban, később kosárban, most zsákban gyűjtjük az árva lábra valókat. A férjem szerint nem léteznek házimanók, csak egy felelőse van a mosógép körüli történéseknek, és az a valaki pont rám hasonlít. Szerencsére a fiókáink még hisznek a mesékben, így nem aggasztja őket, ha a jobb lábra 36-os csíkos, a balra pedig34-es kismackós jut, hiszen a téli bakancs mindent elrejt, és szeretik a manójukat. Csak a férjem lázad: ha méret szerint nem is, de szín szerint próbálja összenézni a zoknikat. Ez a mi történetünk, de mi legyen a száztizenhat fél pár zoknival és azzal a kupaccal, amely hajtogatásra vár? Megpróbáltam átnézni és kiselejtezni őket, de reménytelennek tűnt. Szerettem volna kidobni az egészet! Kicsiben olyan érzés volt, mint amikor elakad és összegubancolódik minden az életben, és elérjük emberi határainkat. Ez a zoknihalom rám zuhant: időhiányként, asszonyi bénaságként, rendetlenségem terheként... Megkísértett a gondolat, hogy vajon zokniügyekben lehet-e segítséget kérni az Úrtól. Lehet! Hirtelen felindulásból az egyik zoknit belegyűrtem a másikba..., elkötöttem a szárát, gombot varrtam rá, fonalból kis csomót a tetejére: elkészült az első zokninyunyuka!Azután a második, harmadik, negyedik... Este az ágyban mindegyik fiókámat várta egy nyunyu. Nagy volt az öröm! Ezek az elrontott, elveszett zokni-hiábavalóságok testet öltöttek, és ajándékokká váltak. Továbbléptem. Ajándékból legyen misszió!Elvittem a zoknikat kis tanítványaimnak, és mindenki megalkothatta a saját nyunyukáját, amelyet megtarthatott vagy tovább ajándékozhatott karácsonyra. A kicsikék, az ovisok azonnal kötődni kezdtek a figurájukhoz, és fel sem merült bennük, hogy kiadják a kezükből. A kisiskolások apanyunyut és anyanyunyut vittek haza teljes titokban. A gimnazistáimat is benyunyuztam. Bírták! Száznyolc zoknink került el örömmel tőlünk, kiürült a zsák: a nagy kupac bosszúság egészen aprócska, gombszemű szeretetgombóccá változott! Enyém maradt a hála. Az üres zsákomért. És türelmesen várom a megoldást a „fekete ruhákon fehér zsebkendőfoszlányok” történetére! ■ Papp Andrea Ima - ma Élő forrásból, élő szóval, élő lélekkel ^ Pál apostol az egyházat Krisztus testének nevezi. Ez a test nem akkor élő, ha jó struktúrája van, ha jól képzett lelkészei vagy szépen rendben tartott épületei vannak, hanem akkor, ha áthatja a vasárnapi istentiszteleten hirdetett evangélium ereje. Az istentisztelet az egyház szívverése, amely az életet küldi szét az egész testbe. Az istentisztelet nemcsak az alapja, de a koronája és végcélja is az egyház életének, betekintés a mennybe, az üdvösségbe. Azt, hogy az egyház milyen mértékben teljesíti küldetését, nem a különféle aktivitásokon kell lemérni, hanem azon, hogy milyen az istentisztelet, hogy szétárad-e onnan az evangélium ereje az egész testbe. A közelmúltban szinte sokkolt engem az a felismerés, hogy az evangélikus istentiszteletet személyes érintettség és készülés nélkül is tökéletesen meg lehet tartani. Az első szótól az utolsó ámenig fel lehet használni mások által előre megírt szövegeket. Az igehirdetés sem probléma, mert rendelkezésre állnak a begyakorolt mondatok - az egyházi szókincs -, amelyek bármely helyzetben, textustól függetlenül áthidalhatják a lapozásra fordítandó másodperceket. Senki ne értsen félre! Nem a lelkészeket akarom kritizálni, hanem azt a sémát, amelyet az idők folyamán felépítettünk, és gondolkodás nélkül használunk. Liturgiákban és átöröklött szóhasználatban megmerevedett egyház lettünk. Miért nem fogalmazhat meg a lelkész egy imádságot a mai ember gondolatai és érzései alapján? Miért kell egy időtlen, talán századokkal korábban keletkezett teológiai szöveget felolvasni imádságként? Egyáltalán: miért kell mindent felolvasni? Persze nem kell, de - tapasztalatom szerint — mind több szolgatársam hajlik az efféle „imakölcsönzésre”. Tudatában vagyok annak, hogy egy istentiszteleten használható imádságot megfogalmazni nem könnyű. Azt is tudom, hogy jól meg kell gondolni, ha az ember a liturgián változtatni akar, és tudni kell, hogy miért tesszük. De ez nem leheteüen, és nem is tilos. Egyházunk létszáma egyre csökken, evvel együtt legtöbb helyen az istentiszteleten részt vevők száma is. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a fiatalok nem tudnak beülni az idősek helyére a templomba. Ami az időseknek természetes volt, az a fiataloknak idegen. A forma miatt is, a szóhasználat miatt is. Nem kellene valahogy megkönnyíteni számukra az istentiszteleten való részvételt? Gáncs Péter elnök-püspök ijesztő őszinteséggel tette fel a kérdést zsinati jelentésében (Evangélikus Élet, 2013. december 15., 8. oldal): „Mi az egyház Urának akarata velünk? Elfogyunk vagy gyarapodunk?” Semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön. De hogy erre a mi egyházunkat is fel tudja-e használni, az rajtunk áll. Vannak felekezetek, amelyek létszámukban gyarapodnak, ám náluk az istentisztelet nem szorítkozik mások által elkészített ősi szövegek felolvasására -„merta betű megöl, a Lélek pedig megelevenít” (2Kor 2,6). ■ Szilas Attila HIRDETÉSEK Köszönet a kántorképzés támogatásáért Isten iránti hálával nyugtázzuk a Kántorképző Intézet számlájára az elmúlt évben beérkezett Cantate-offertóriumokat. 2013-ban összesen 778 660 forint érkezett az egyházmegyéktől és az egyes gyülekezetektől a kántorképzés támogatására. Adományozóink a következők voltak: Gyülekezetek: Budahegyvidék, Debrecen, Harka, Luciáivá, Nagykanizsa-Szepetnek, Oroszlány, Ősagárd, Pécs, Pusztavám, Rákoskeresztúr, Sand, Székesfehérvár; az Észak-pesti Egyházmegye gyülekezetei és még három azonosítatlan adományozó egyházközség. Egyházmegyék: Észak-pesti Egyházmegye, Vasi Egyházmegye. Köszönjük, hogy áldozatvállalással gondoltak a kántorképzőben folyó munkára! A Kántorképző Intézet munkatársai SZAKRÁLIS SOROZAT INDUL A LUDWIG MÚZEUMBAN Asztali beszélgetések: Kortárs és szakrális? Kortárs és szakrális? Mi köze a kortárs művészetnek a szakralitáshoz? Lehet ma olyan alkotásokat készíteni, amelyek transzcendens tartalommal bírnak? Van-e egyházi befogadókészség a szakrális művészetre? Nem egy letűnt kor víziója? Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Ludwig Múzeum 2014 januárjától új sorozatot indít. A hazai kortárs művészeti élet kimagasló személyiségei és történelmi felekezetek teológusai, lelkészei és püspökei vállalkoznak arra, hogy párbeszédet hozzanak létre egyház és művészet között. A beszélgetések fő témája a szakralitáshoz való viszony, a szakralitás teológiai és művészeti alkalmazása és megközelítése. Az első két alkalom beszélgetőpartner résztvevői: Január 9., 18.00: Konok Tamás Kossuth-díjas festőművész és Fabiny Tamás evangélikus püspök. Február 13., 18.00: Lovas Ilona Munkácsy-díjas képzőművész és Jeleníts István piarista szerzetes. Moderátor: Galambos Ádám evangélikus teológus. A rendezvény ideje alatt a meghívott művésznek egy alkotása - amely számára leginkább hitvallásként felfogható - megtekinthető lesz a kiállítótérben. A rendezvényt rögzítjük, így a későbbiekben visszanézhető lesz. Belépődíj felnőtteknek 600 forint, nyugdíjasoknak és diákoknak 300 forint. (A belépővel a Ludwig Múzeumot támogatja.)
