Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)

2014-05-04 / 18. szám

Evangélikus Élet

élő víz

2014. május 4. » 11

A hónap igéje

„Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Gál 3,28)

„Szabadság, egyenlőség, testvériség” - mi valósult meg ebből annak idején a francia forradalomban? Elmondhatjuk, hogy jóformán semmi. Mert ez csupán jelszó volt, és szívük szerint nem is akartak e szerint élni.

Jézusnál fordítva van. Eljött az agapé szeretettel erre a földre, segített, gyógyított, és hirdette Isten országát. Mindenkin könyörült, megértette a rosszul sikerült cselekedet mögött is a jó szándékot, a felszínes jó mögött pedig meglátta a sötét érzületet. Mindenkihez volt egy jó szava, és mindenkin segített, aki hozzá fordult. Minden pillanatát az emberekkel töltötte, mert nagy volt a szükség.

A legnagyobb dolog pedig az volt, hogy életét adta a bűnös emberért, és ezzel magára vette annak büntetését, hogy az ember szabaddá és tisztává legyen, sőt reménykedhessen az örök életben.

Te átélted-e, hogy az Úr Jézusnak szüntelen gondja van reád? Hogy úgy szeret, amint vagy - hogy te is úgy szerethesd a másik embert, amint van?

Egyenlőség. Fontos szó és nagy gondolat. Sokan nem is értik igazán. Mert az egyenlőség nem egyformaság. Nem biztos, hogy egy nőnek traktorra kell ülnie (mint a múlt század ötvenes éveiben), és nem biztos, hogy a férfi tudja jobban megteremteni a család harmóniáját. Az egyenlőség inkább azt jelenti, hogy mindenkit a maga helyén, szerepében és munkakörében egyformán nagyra értékelünk és becsülünk. Az Úr máshogy mér: szívből; neki és érte teszede, amit teszel, vagy sem.

Elgondolkoztál-e már azon, hogy miért terjedt a keresztyénség oly gyorsan az első századokban, az egész Római Birodalomban miért gyakorolták olyan sokan? Mert aki Jézus Krisztusnak adta a szívét, bűnbocsánatot nyert, és megkapta az örök élet bizonyosságát. Szabadabb lett, mint egy istentelen rabszolgatartó. Mert a szíve szabad volt.

Amikor a hetvenes években Lucfalván szolgáltunk, az akkor egyetlen párt tagjainak megtiltották, hogy templomba járjanak, temetésre elmenjenek, kereszteltessenek. Ha mégis megtették, felelősségre vonták őket. Egy leány akkoriban a gyülekezetünkben megkérdezte tőlem: „Mit tegyek? A KISZ-vezetőség háborog, hogy ifjúsági órára járok. Azt mondják, hogy a kettőt nem lehet együtt.

Választani kell: vagy a KISZ, vagy az egyház.”

Azt válaszoltam: „Szabadok vagyunk. Bárhova elmehetsz mint Isten gyermeke. Sőt ott is kell lenni, hogy képviseljük őt. De ha már a másik oldal választásra kényszerít, akkor az Úr sokkal inkább ezt kéri: válassz. Kész vagy-e az Urat követni, még ha nehézségeid adódnak is belőle?"

A középiskolás fiatal válasza ez volt: „Igen.” Erre azt mondtam: „Akkor most térdeljünk le, és mondd el ezt Istennek...”

És ez a valaki lett az első megtérő, aki után jöttek a többiek is.

Szabaddá lett ez a leány - s mi is szabadok vagyunk. A világ legszabadabb emberei.

Az első gyülekezetben ott ültek egymás mellett, testvéri közösségben a szegények és gazdagok, rabszolgák és rabszolgatartók, férfiak és nők. Ez óriási dolog volt abban a nagyon széttagozódott és óriási különbségeket hordozó társadalomban. És ez sokakat vonzott.

Ma is így van. A mai ember is elfogadásra, megbecsülésre vágyik. Ezt találja meg egy Jézusnak élő gyülekezetben. Azon kell lennünk, hogy a mi gyülekezetünkben is érvényesüljön ez az ige.

■ Széll Bulcsú

Jó pásztorunk! Vezesd és oltalmazd a betegeket, a haldoklókat. Állj mel lett ük, hogy megérez/.ék, a te köze ledben van megnyugvás, l égy a/ok kai, akik mellettük állnak, és segítő kezet nyújtanak. Óvd meg őket a csüggedéslöi és a megíáradástól.

Jó pásztorunk! Vezesd és oltal mázd azokat, akik munkában állnak. Add, hogy feladatukat megbei síi léssel végezhessék, a rájuk bízottakat felelősen vezessék, l égy azokkal is, akiknek önhibájukon kívül nines munkájuk. Add, bogy megtalálhas sák küldetésüket, és adj számukra ki tartást a nehéz körülményekben,

Jé) pásztorunk! Vezess és oltal mazz mindnyájunkat, bogy miután meghaltunk a bűnnek, az igazságnak éljünk, hiszen Krisztus sebei által gyógyultunk meg. Mert olyanok voltunk, mint a tévelygő juhok, de most megtértünk lelkünk pás/totához és gondviselőjéhez.

Munkában kamatoztatható ajándékok

Mik az erősségeid a munkahelyeden? Más szóval hogyan írnád le talentumaidnak, képességeidnek, tapasztalataidnak azt az egyedi keverékét, amelyet a munkahelyeden fel tudsz kínálni?

Ezekre az erősségekre néha „ajándékokként” tekintünk. Saját adottságainkat hajlamosak vagyunk szakmai sikereink alapján értékelni: fizetésemeléshez jutunk, előléptetnek, szakmai elismerésben részesítenek, egyéb személyes célokat érünk el. De megfordult-e már a fejedben, hogy ajándékaid elsősorban nem a saját érdekedet, hanem a többi emberét szolgálja?

íróként és szerkesztőként élvezem, amit csinálok. Általam fontosnak és érdemesnek tartott ötleteket, gondolatokat, elveket osztok meg másokkal, és ez a munka számomra nagy örömet szerez. Ám ha végül a mondanivalómat nem sikerül közvetítenem a többiek számára, vagy ők nem találják értékesnek, tulajdonképpen csak az időmet pazaroltam.

Évekkel ezelőtt hallottam a következő rövid, de igen okos megállapítást: „Egy csengő csak akkor csengő, ha valaki megrázza. Egy dal csak akkor válik dallá, ha valaki elénekli. A szeretetet nem azért kaptuk, hogy a szívünkben maradjon - mert a szeretet csak akkor szeretet, ha továbbadjuk.”

Hasonlóképpen mondhatjuk, hogy a bennünk rejlő személyes „ajándékok” is akkor válnak igazán ajándékká, ha mások javára tudjuk felhasználni őket. Talán nekünk is származik belőlük néhány előnyünk, de a vállalatunk, ügyfeleink, vásárlóink szolgálata az elsődleges céljuk.

A Biblia beszél „lelki ajándékokról” mint például az evangélizálás, hit, bölcsesség, tanítás, gyógyítás és hasonlók. De mindegyik „mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele” (íKor 12,7).

Itt később Pál a test különálló részeihez hasonlítja az ajándékokat, kiemelve, hogy ezek nem egymástól

függetlenül, hanem egymásra utalva tudnak csak működni. „Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás? Márpedig az Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test?” (íKor 12,17-19)

Néha hajlamosak vagyunk a büszkeségre a minket „különlegessé” tevő képességeink, tehetségünk miatt. De soha ne feledjük, hogy a többiekkel való együttműködésünktől függ a sikerünk, ők pedig különböző képességekkel bírnak. Méltányoljuk tehát a közreműködésüket, és reméljük, hogy ők is méltányolják a miénket!

„Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva, hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok’.’ (iKor-12,24-25)

B Robert J. Tamasy Forrás: Monday Manna

MISERICORDIA DOMINI VASÁRNAPJÁRA

Tömegvonzás vagy tömegtaszítás

„Amikor Jézus látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül’.’ (Mt 9,36)

Horatius ezt írta: „Gyűlölöm a profán tömeget, és távol tartom magamtól.” A klasszikus világ gőgös megnyilatkozásától semmiben nem különbözött a Jézus korabeli vallásos élet képviselőinek, a farizeusoknak a véleménye. Azt tartották, hogy „a tömeg, amely semmit sem tud a Törvényről, átkozott”.

Ma különös kettősség figyelhető meg. Sokan nagy áldozatot hoznak azért, hogy kiszabaduljanak a városok fárasztó, idegesítő sokadalmából. Ugyanakkor a mamutrendezvények ezreket, sőt tízezreket vonzanak.

Jézus mint jó pásztor azonban nem fordítja el fejét a tolongó sokaság láttán, hanem megszánja őket, és feléjük fordul. Milyen volt az a galileai sokaság? A tömeg arcát nehéz megrajzolni. Messziről egyformák, és egymásba olvadnak az alakok. Férfiak és asszonyok, porban játszadozó gyerekek, ruganyos léptű fiatalok, meghomályosodott szemű öregek, mankóval bicegő betegek.

Jézus nézte a sokaságot, de benne nem mosódtak össze a kontúrok és a sorsok. Látta a szíveket és az indulatokat, a nehéz bűnöket. Megindult rajtuk a szíve, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a pásztor nélküli nyáj.

Jézus ma is látja a tömeget. Nézi az aluljárók tumultusát, a munkából hazasiető áradatot, az üzletekben tolongó vásárlókat. Nem fordítja el a fejét. Nem keres magának egy nyugodt, csendes helyet, ahová félrevonulhatna. Jézus nem áll ki az élet sodrásából. Nézi a tömeget, és az arcok mögött látja a problémákat, a problémák mögött látja a bűnöket, amelyek tönkreteszik az életet. Még ezek láttán sem fordítja el a fejét, hanem könyörületességre indul, és segíteni akar; mint jó pásztor életét adja a juhokért.

■ Madocsai Miklós

HETI ÚTRAVALÓ

Jézus Krisztus mondja: „Én vagyok a jó pásztor. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik’.’ (Jn 10,11.27-28)

Húsvét ünnepe után a 2. héten az Útmutató reggeli és heti igéiben az élő Krisztus áll elénk, s jó pásztorként a halálból örök életre vezet. „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” (GyLK 683) „Krisztus meghalt mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” (2Kor 5,15; LK) Jézus kétszer is kijelenti:„Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem... és én életemet adom a juhokért!’ (Jn 10,14.15; lásd 11) Péter a jó pásztor vasárnapján megállapít(hat)ja(?): „Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek telketek pásztorához és gondviselőjéhez’.’ (íPt 2,25; lásd Ézs 53,6) Luther személyes vallomása: „Én a Krisztus kedves báránya vagyok. Jó pásztor ő, megkeresi elveszett juhocskáját. Vállára vesz, s nékem csak engednem kell, hogy hordozzon. Míg meg nem tagadom, s tőle botorul el nem szakadok, addig nem veszhetem el!” Mózes utódot kér maga helyett, „hogy ne legyen olyan az Úr közössége, mint a pásztor nélkül való nyáj”. Isten parancsára „maga mellé vette Józsuét..., rátette a kezét, és beiktatta tisztébe”. (4M0Z 27,17.22-23) Pál így tekint küldetésére: „...úgygondolom, hogy Isten minket, apostolokat, utolsókul állított, mint akiket halálra szántak (...) szinte a világ szemétjévé lettünk..!’ És így kérleli a gyülekezetét: „...mert az evangélium által én vagyok a ti atyátok a Krisztus Jézusban. Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim!’ (íKor 4,9.13.15-16) Főpapi imájában Jézus kéri utolsó kívánságaként: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok... És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.” (Jn 17,24.26) Földi bojtárjainak küldetése: kegyelmi ajándékaikkal alkalmassá tegyék a gyülekezetét, felkészítsék „a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére (...), hogy növekedjünkfel szeretetben mindenestől őhozzá... minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben’.’ (Ef 4,12.15.16) Misericordia Domini - „az Úr szeretetével tele van a föld”. (Zsolt 33,5) Bizony, az ő jósága, irgalmas, kegyelmes szeretete kíséri a pásztorolt juhokat (lásd Zsolt 23,6). Az Olajfák hegyén Jézus előre figyelmeztetett: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán, mert meg van írva (lásd Zak 13,7): Megverem a pásztort, és elszéledneka nyáj juhai, De miután feltámadtam, előttetek megyek..!’ (Mt 26,31-32) Mi se szavainkkal, se tetteinkkel ne tagadjuk meg/le őt, hanem kövessük a keskeny úton! A jó pásztor örök érvényű önkijelentése és ígérete: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. (...) ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket..!’ (Jn 14,6.3) Hidd ezt, és kérd tőle: „Jézus, te vagy az út magad. / Siess, add nékem - magadat!” (EÉ 396,5)

B Garai András

IXOYC

FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA!