Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-05-04 / 18. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2014. május 4. » 7 Ki állja meg a helyét? Eric Metaxas Bonhoeffer-életrajza ■ Dr. Csepregi András Eric Metaxas Bonhoeffer - Pásztor, mártír, próféta, kém című életrajzának magyar nyelvű megjelenése esemény lehet többféle olvasókör számára is. Esemény lehet a gyülekezetekben élő evangélikus és református olvasók számára - hogy először a saját szűkebb környezetemről beszéljek akik igehirdetésekben már gyakran hallhattak Dietrich Bonhoefferről, tanulmányokat olvastak róla, kézbe vehették a Követést vagy a Börtönleveleket, és istentiszteleteken énekelhették az Áldó hatalmak oltalmába rejtve című, fogságban született versére írt éneket. Az életrajz őket ahhoz segíti hozzá, hogy ennek a mély és szuggesztív erejű gondolkodónak az életét elhelyezzék Németqrszág 1906 és 1945 közötti történetének eseményei között. Bonhoeffer szemén keresztül láthatják az első világháború végéig tartó császárság világát, amely az arisztokrácia és a felső középosztály számára a stabilitást jelentette; majd az összeomlást, amely az egyik bátyját is maga alá temette; később a Weimari Köztársaság vergődését, végül a náci uralom hátborzongató valóságát. Esemény lehet az életrajz katolikus, újprotestáns és karizmatikus keresztény olvasók számára is, akik Bonhoeffer történetén keresztül belepillanthatnak a német protestantizmus sajátos kultúrájába. Végül eseményt jelenthet az érdeklődő, de az egyházi életben nem otthonos olvasó számára is, hiszen a Hitlerrel szembeforduló történelmi alakon keresztül, akinek harcait az egyetemes emlékezet őrzi, egy töprengő teológussal, elszánt hitvallóval, imádkozó hívő emberrel találkozhatnak. Bonhoeffer egymástól távoli olvasóköröket köthet össze. Néhány napja beszélgettem egy tájékozott, érzékeny, de az egyházi életben nem járatos újságíróval, aki azt mondta, hogy nem tudta letenni a könyvet, amíg a végére nem ért, csak azt nem érti, hogy miért nem találkozott Bonhoeffer történetével már korábban is. Lehet, hogy ez az igényes, súlyos életrajz át fogja törni a falakat? Életének ellentmondásai Dietrich Bonhoeffer rövid életét ellentmondások jellemzik, ezek között, ezek ellenére igyekezett teljes életet élni. Pietista keresztény anya és agnosztikus pszichiáter apa nevelte, ő pedig mindkettőjük szellemi örökségéhez ragaszkodott. Mind a liberális Adolf von Harnack, mind az újortodox Karl Barth nagy hatással volt rá, s bár ők egymással szemben álltak, Bonhoeffer mindkettőjük tanítványának vallotta magát. Lelkész lett, de nem zárkózott be egyháza védett és belterjes világába, hanem nagyobb közösségének a sorsa foglalkoztatta. ígéretes tudós volt, de az egyetem világánál mélyebben érintette, ha külvárosi kamaszokat taníthatott. Otthon volt nyelvében és kultúrájában, döntő felismeréseit mégis külföldön szerezte, akár a Szent Péter-bazilikában, akár a harlemi fekete közösségben. Kiváltságos környezetben élt, mégis az elsők közt értette meg, hogy ha a náci uralom a zsidókat fenyegeti, akkor Jézus Krisztus egyházának mellettük van a helye. Gyűlölte az erőszakot, mégsem hárította el, hogy részt vállaljon egy olyan összeesküvésben, amely Németországot akár a gyilkosság árán is meg akarta szabadítani Hitlertől. Szíve mélyéből vágyott a szeretetre, mégsem kötötte meg azokat a kompromisszumokat, amelyek egy kapcsolatot vagy közösséget az igazság rovására fenntartottak volna. Ennyi ellentmondást lehetetien egy rövid és kihívásokkal szemben felőrlődő élet során elrendezni, nem csoda, hogy Bonhoeffer inkább kérdéseket hagy ránk, mint lekerekített válaszokat. Élettörténete ma is felzaklató olvasmány - de jól tesszük, ha egy ideig együtt élünk a kérdéseivel. Fontos lehet újra és újra azt is megkérdeznünk: mit tettünk volna, hogyan döntöttünk volna az ő helyében? Döntései Bonhoeffer különleges életét egyikünk sem másolhatja le, mégis tanulságos lehet elidőzni a legfontosabb döntéseinél. Először annál, amikor az ígéretesen kezdődő egyetemi oktatói pályán töltött mindössze két év után úgy döntött, hogy inkább lelkipásztori feladatot vállal. Talán úgy érezte, hogy Jézus követése több az elme pallérozásánál; abba beletartozik az életközösség vállalása is mindazokkal, akik az övéinél talán sokkal szerényebb emberi készségek birtokában igyekeznek megérteni és teljesíteni Mesterük akaratát. A hitleri szándékok megvalósulása idején, amikor a hatalomhoz való alkalmazkodás régi barátságokat tett tönkre, és a hűségesek gyakran elszigetelődtek, a gyengék pedig könnyű prédává lettek, nem volt elég tanítani az igazságot, de meg is kellett élni közösségben. A Követés című munkájában ezért fogott neki az evangélikus teológiában olyan ritkán felismert feladatnak, a Hegyi beszéd magyarázatának, és jutott el a hit és az engedelmesség engedmény nélküli összekapcsolásához: „csak a hívő engedelmes - csak az engedelmes hisz”. Később a Közösségben című rövid, de annál súlyosabb írásában pedig a megtartó közösség erővonalait rajzolja meg, amelyből azért nem hullik ki a gyenge, és amelyben azért nem uralkodik az erős, mert Krisztus körül formálódik ki, és a tagjai Krisztuson keresztül kapcsolódnak össze egymással. Álljunk meg mellette egy percre akkor is, amikor 1939 nyarán azon vívódik, hogy Amerikában végezzen-e értékes lelkipásztori szolgálatot, vagy visszatérjen Németországba, ahol vér szerinti testvérei és hittestvérei egyre nagyobb nyomással szemben igyekeznek védelmezni a szabadság és az emberség egyre szűkülő tereit. Az Amerikába emigrált németek lelkigondozása és az amerikai közvélemény gyors és hiteles tájékoztatása terén - amelyet a Hitvalló Egyház bízott volna rá - fontos szolgálat várta, ő mégis úgy érezte, hogy a harcban való részvétele közvetetté válik. Úgy érezte, hogy ott a helye, ahol a harc a legnehezebb, ahol a kockázat a legnagyobb, ahol erejére és intelligenciájára a legnagyobb szükség van. Bár amerikai útinaplóját hiánytalanul ismerjük, a sokadik olvasás után is az a benyomás maradhat meg bennünk, hogy Bonhoeffer számára sem volt teljesen világos, hogy miért kell hazatérnie, abban viszont egészen biztos volt, hogy otthon, övéivel szoros, közvetlen közösségben van a helye. Amiről korábban a Követésben írt - hogy a tanítvány nem értelmezi, nem is reflektálja a hívást, hanem engedelmeskedik neki azt most a saját életében kezdte el megvalósítani. Álljunk meg végül, és próbáljunk meg hallgatózni annál a valószínűleg négyszemközti beszélgetésnél, amikor Dietrich Bonhoeffer sógora, Hans von Dohnányi, a náci titkosszolgálat, az Abwehr magas rangú tisztje beavatta őt azokba az információkba és tervekbe, amelyekről egész Németországban csak egy-két tucat ember tudhatott. Dohnányi már jó ideje gyűjtötte a dokumentumokat Hitler gaztetteiről, abban a reményben, hogy fel fog egyszer állni egy független német bíróság, amely meg fogja vizsgálni a bizonyítékokat, és el fogja ítélni Hitlert. Emellett Dohnányi arra is törekedett, hogy a hadsereg és a közigazgatás legkülönbözőbb posztjain szolgálatot teljesítő titkos ellenállókkal együtt egy kormányképes szervezetet hozzanak létre, amely a szövetséges hatalmak támogatásával vissza tudja vezetni Németországot a kiegyensúlyozott nemzeti közösségek világába. Szükség esetén - mondhatta sógorának Dohnányi - az erőszak alkalmazásától sem fognak visszariadni. Dohnányi számíthatott Bonhoeffer érdeklődésére, hiszen tudta, hogy a cselekvés embere, és azt is, hogy néhány éve az egyház feladatává is tette, hogy álljon ellen az önkénynek. Beszédes képet használt akkor: ha egy őrült sofőr Berlin egyik sugárútján száguldozva egymás után gázolná el az embereket, akkor az egyháznak nemcsak az volna a feladata, hogy bekötözze a sebesülteket és vigasztalja a gyászolókat, hanem az is, hogy rudat dugva a kerék küllői közé megállítsa az őrült autóját. Kész vagy-e - kérdezhette Dohnányi - most tényleg csatlakozni azokhoz, akik be akarják dugni a rudat a küllők közé, s ezzel összepiszkolhatják a kezüket? Vállalod-e a kettős ügynökséget, azt, hogy formálisan a náci birodalom titkosszolgálatának dolgozol, valójában viszont az ellenállás és külföldi partnerei informátora leszel? Vállalod-e mindazt, ami a konspirációval együtt jár, a titoktartást, a félrevezető hazugságot, az erőszakba való beleegyezést? Hajlandó vagy-e te, aki Jézus tanítványaként olyan nagyra értékeled a tisztaságot, összepiszkolni a kezedet? Nem tudjuk, hogy Bonhoeffer meddig gondolkodott a döntésen, de végül igent mondott, s ez a válasz gyökeresen megváltoztatta az életét. Keresztény emberként ragaszkodott régi hitéhez, teológusként semmit nem felejtett el abból, amit addig megtanult, de mindez az új helyzetben, egy új kihívással szemben új dimenziót is kapott. „Mit jelent igazat mondani?” - teszi fel a kérdést egyik esszéjében. „Mit jelent részesülni az idegen bűnben?” - kérdezi meg egy másik írásában. Az új kihívások kohójában a régi gyökerekből új teológia is sarjadt, amelyről börtönlevelei néhány izgalmas darabjában igyekezett számot is adni. De az új teológia útjain haladva is az egzisztenciális kérdés maradt számára a legfontosabb. „Ki vagyok én?” - kérdezte 1944 júliusában született versében. A kérdésre még akkor sincs egyszerű, jól áttekinthető, tárgyilagos válasza: „Ki vagyok én? Váltigfaggat, gúnyol a magány, a gyötrelem. Bárki vagyok, Te tudod, ismersz: Tiéd vagyok én, Istenem!” Az életrajzról - két ütemben Eric Metaxas kiváló író: lendületes, gördülékeny, jól követhető, ugyanakkor tartalmas életrajzot írt. Dietrich Bonhoefferről számos fontos tanulmányt olvashattunk már magyarul, az életrajz többlete hozzájuk képest az, hogy egy szövetben tárja fel számunkra Bonhoeffer életét, teológiáját, valamint azt a sajátos világot, amelyben ő Jézus követésére törekedett. Ebben az egy szövetben egyszerre épül fel a szemünk előtt a náci hatalomgyakorlás célratörő és gátlástalan valósága, amellyel zavarba hozta az európai normákhoz szokott németeket, és az ellenállók tanácstalansága, akik túlságosan lassan ismerték fel, hogy kivel állnak szemben, és még akkor is vonakodtak túllépni az egymástól elválasztó ellentéteken, hadd érvényesüljön az „oszd meg és uralkodj” mesterien alkalmazott hatalmi technikája. Martin Niemöller ismert szavai, amelyek így fejeződnek be: „...és amikor engem vittek, már senki sem maradt, aki szólhatott volna értem”, intő példává lehetnének minden hasonló kor számára. Metaxas megmutatja, hogy Hitler milyen zseniális politikai intuícióval állította a saját hatalma szolgálatába a német tömegeknek az első világháború győzteseivel szembeni neheztelését, a megalázott büszkeségét, önzését, az elszigeteltségükből adódó korlátáikat s nem utolsósorban azt az elemi vágyukat, hogy a zsidó kisebbségben megtalálják minden bajuk felelősét. Megmutatja, hogy a gátlástalanul működtetett propagandagépezet milyen erővel volt képes átmosni az agyakat és eltakarni a valóságot - elég arra gondolni, hogy a németek túlnyomó többsége még 1944 nyarán is hitt a végső győzelemben, és hazaárulóknak, a nép ellenségeinek bélyegezte azt a maroknyi ellenállót, akik merényletet kíséreltek meg a Vezér ellen. Metaxas azt is megmutatja, hogy milyen sok különleges tapasztalatra és ismeretre volt szüksége Bonhoefifemek ahhoz, hogy felismerje a veszélyt, és elhatározza magát az ellenállás mellett; és azt is érzékelteti, hogy mennyire nehéz, szinte reménytelenül nehéz volt ezeket a tapasztalatokat egy szűk körön kívül másokkal is megosztani. Bonhoeffer nemcsak különlegesen kulturált, érzékeny és felelősséggel átitatott családból származott, de sokat járt külföldön is, a barátai között volt zsidó származású lelkész, egy New York-i moziban egy francia lelkész társaságában nézte meg a Nyugaton a helyzet változatlan című háborúellenes filmet - csupa olyan inspiráció, amelyet a németek többsége távolról sem ismert, így könnyű prédái lettek Hitler gátlástalan manipulációjának. Ugyanezek a különbségek még a Hitvalló Egyházon belül is érvényesültek - bár ugyanazt a hitvallást követték, ha a világról más fogalmaik voltak, akkor az egy hitvallás egészen különböző szemléletekhez és döntésekhez vezethetett. Az ellenállók többségével Bonhoeffer nem volt hitvalló közösségben, de életre-halálra összekötötte őket az, hogy hasonlóan látták és értékelték a Németországra leselkedő veszélyt. Az életrajz néhány szakaszát ugyanakkor másképp írtam volna meg: azokat a részleteket, amelyekben a szerző - véleményem szerint - összekacsint konzervatív olvasótáborával. Az amerikai útinaplónak a New Yorkban megismert liberális kereszténységgel szemben kritikus mondatait kevésbé ünnepeltem volna, a Börtönlevelek teológiáját pedig több jelentőséggel ruháztam volna fel. Vagy legalább azonos mércével mértem volna, és nem hangsúlyoztam volna a jd’barátnak írt levelekkel kapcsolatban azt, hogy személyes, nem kiadásra szánt gondolatokról van szó, ha ugyanezt korábban nem mondtam el az amerikai útinapló ugyancsak személyes és ugyancsak nem kiadásra szánt szavaival kapcsolatban. Ezzel a rövid kritikai megjegyzéssel tartozom az Olvasónak, ugyanakkor ezzel nem kívánok megsemmisíteni semmit abból, amit korábban a könyv érdemeként mondtam el. Inkább azt érzékeltetem vele, hogy New York talán nincs is annyira messze Budapesttől, mint látszik - legyen ez a megfigyelés akár zavarba ejtő, akár megnyugtató. Ki állja meg a helyét? Az ismertetés címét egy 1942 végén született esszéből - Tíz év múltán - választottam. Ez Bonhoeffernek az a kérdése, amely életrajzának mai olvasóit összeköti, éljenek New Yorkban, Berlinben vagy Budapesten, legyenek konzervatívok vagy liberálisok, keresztények, zsidók, muszlimok vagy humanisták. Ki állja meg a helyét a pusztító erőkkel szemben? Ki képes a halállal szemben szolgálni az életet? Eric Metaxas életrajza mindenkit inspirálhat, aki erre a kérdésre keresi a választ. Eric Metaxas: Bonhoeffer - Pásztor, mártír, próféta, kém. Fordította Berényi György és Kriszt Éva. Az Immanuel Alapítvány Kiadója, Szombathely, 2014. Ára s4so forint. A fenti, lapunkfelkérésére készült ismertető elhangzott április 25-én a 21. budapesti nemzetközi könyvfesztiválon, a könyvről szervezett beszélgetés keretében. PÁSZTOR, MÁRTÍR, PRÓFÉTA, KÉM ERIC METAXAS NEW YORK TIMES BESTSÉLL. fSS&RZQ
