Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-05-04 / 18. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ELET 2014. május 4. !► 3 Megújult a kiskőrösi Harangvirág Evangélikus Óvoda Feltámadás a Puskin utcában! Folytatás az 1. oldalról A beruházás 136 millió forintból, pályázati pénzből valósult meg, az épület hasznos alapterülete nyolcszáznegyven négyzetméteresre bővült. Az óvoda immár öt csoportnak tud helyet adni. Új létesítmény például a tornaszoba (szertárral), a fejlesztőszoba, a megfelelő méretű szülői fogadó-, a nevelői és a vezetői szoba. A kétszintes épületben megvalósultak a komplex akadálymentesítés feltételei, többek között felvonó beépítésével. A megújult intézmény kompetenciafejlesztő játékokat, részben új bútorokat is kapott, a tornaszobában pedig mozgásfejlesztő eszközöket is fölszereltek. A Magyarországi Evangélikus Egyház mint fenntartó saját forrásból finanszírozta a térkő burkolatú járda és az új kapubejáró kialakítását, az akadálymentesítéshez szükséges lift beépítésének és a szükséges közművek bekötésének költségeit. A pályázat nem foglalta magában az udvar tereprendezését és a kültéri játékok renoválását. Ezért elsősorban a szülők, az óvoda dolgozói, illetve a gimnázium diákjai újították fel az udvart is nagyszabású társadalmi munkával. A gimnáziumból és az általános iskolából is rendkívül sok segítség érkezett. Külön köszönet illeti a helyi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskolát, mert az építkezés idejére önmagát is „összehúzva” befogadta az óvodát. A hálaadó istentisztelet különlegessége volt az a gyermekkantáta, vá Gáncs Péter püspök mint Nóé pásztorbotjával vezette be az állatoknak öltözött oviscsapatot.) Ahogyan a bárka védelmet nyújtott a benne léamely az evangélikus oktatási intézmények és a gyülekezet szép összefogásával csendült fel. Dagmar és Klaus Fleizmann Nóé és az özön- ■ víz című művét mintegy hetventagú, óvodásokból és kisiskolásokból, valamint pedagógusokból és lelkészekből álló együttes szólaltatta meg. A művet Farkasné Gombár Ildikó, a gyülekezet kántora tanította be. A félórás zenemű hangulatfestő énekekkel, változatos hangszereléssel mesélte el Nóé hitet próbáló történetét. (A templom oltártere volt a bárka, ahovőknek, úgy nyújt védelmet mindannyiunknak Isten közelsége. Az ünneplés és a hálaadás a templomból kijőve az óvoda épülete előtt folytatódott. A Gospel Sasok énekegyüttes vidám dalai után a püspök megáldotta a megújult és kibővült óvodát, ahol ősztől már százhuszonöt kisgyermek részesülhet vidám, színes és korszerű környezetben az Isten szerint való keresztyén nevelésben - az ő dicsőségére és mindannyiunk örömére. ■ Lupták György Hosszú, aprólékos restaurálási munka után végre elkészült a domonyi gyülekezet adományaként az Evangélikus Országos Múzeumba került oltárkép. A szakadt, elázott, felrepedezett festmény a pusztulás szélén állt, amikor egy sikeres pályázat révén mód nyílt a restaurálására. Bucsi Ágnes restaurátorművész aprólékos, gondos munkával megmentette és szinte újjávarázsolta az óriási méretű képet. Elkészülte után azonban a festmény a helyét kereste. Mérete (4,8 méter magas és 2,1 méter széles) és kora (a 19. század vége) kevés egyházi helyszínnek felelt meg igazán. A budapesti Puskin utcai déli kerületi püspöki hivatal (volt Pulszky-palota) előtere azonban korban és elhelyezésben is méltó a kép témájához, és megfelelő rálátást is biztosít az alkotásra. Az ide látogatókat, a hivatalos ügyeket intézőket így már a feltámadott Krisztus lendületes alakja fogadja, és emlékezteti az örömhírre: Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! ■ Dr. Harmati Béla László ...'iiwwiniMiwir^ Cigánymissziós imanap a tiszalöki börtönben Jól emlékszem a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) 2010-es stuttgarti nagygyűlésének végére, amikor a zárónyilatkozatot fogalmazták a résztvevők. Egyik delegátusunk, Pángyánszky Ágnes lelkész azt vetette fel a vitában, hogy az aktuális szociális kérdések közé vegyük fel az európai romák ügyét. Ökumenikus tapasztalatai birtokában jól tudta, a következő hétéves ciklus témáit alapjában meghatározza, hogy mi szerepel ebben a dokumentumban. Szlovák, cseh és más kelet-európai társaink körében aláírásokat is gyűjtöttünk a javaslat mellett. A nyugat- és északeurópai résztvevők némi értetlenséggel figyelték akciózásunkat, őket egyéb kérdések foglalkoztatták. Végül is sikerült a romakérdést tematizálnunk a zárónyilatkozatban. Ennek is köszönhető, hogy az LVSZ azóta több konzultációt is tartott ebben az ügyben. Ráadásul az elmúlt években világossá vált, hogy mindez korántsem csak kelet-európai kérdés. Néhány hónapja a norvég evangélikusok elnök-püspöke szólított meg: „Most már értem, miért volt nektek annyira fontos ez a téma. Az időközben Oslóban nagy tömegével megjelent romániai és bulgáriai romák helyzete óriási társadalmi és egyházi viharokat kavar nálunk.” A cigányok felzárkóztatásának kérdésében megrendezett LVSZ- konferencián - amelynek 2013 novemberében Frankfurt adott otthont - az európai romák migrációjának és állampolgári egyenlőségének kérdésével foglalkoztak a résztvevők. A konzultáció eredményeként ajánlásokat tettek közzé. A tizenkét pontos összefoglalót hazai gyülekezeteinknek és evangélikus intézményeinknek is elküldtük. # * * Az elmúlt hetekben több szolgálatom is kötődött a cigányokhoz. Jó volt újra találkozni a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium hallgatóival és oktatóival. Örömmel tapasztalom, hogy amerikai és német egyházi partnereink konkrét projekteket kívánnak támogatni az észak-magyarországi régióban. Immár második éve dolgoznak önkéntesek az amerikai evangélikus egyházból olyan gyülekezetekben és intézményekben, amelyek cigányok körében végeznek szociális és missziói munkát. Iskolaigazgatókkal beszélgettem a roma diákokat érintő tehetséggondozásról. Örömmel értesültem a hittudományi egyetemen megkezdett romamissziós kurzusokról és a hallgatók közelmúltban végzett terepgyakorlatáról. A tiszalöki börtönben április 8- án, a roma kultúra világnapján Szűcs M. Klára református lelkész, továbbá a hét éve épült modern intézményt vezető Mészáros László büntetés-végrehajtási dandártábornok szervezésében roma missziói napot tartottak. Ma már zsákutcának lehet tekinteni a közelmúlt polgárjogi érvelésűnek álcázott képmutatását, amely szemérmesen elhallgatta, hogy az elítéltek nagy része roma származású. Ez a rosszul értelmezett politikai korrektség egyértelműen a szélsőséges politikai irányzatok malmára hajtotta a vizet. A helyszínre érkezve felkavaró érzések lettek úrrá rajtam. Egyrészt eszembe jutott, hogy 2009-ben Tiszalököt is elérte a romák elleni sorozatgyilkosság - Káka Jenőt rasszista indítékból házának udvarán lőtték le távcsöves puskával -, másrészt tudatosult bennem, hogy a szomszédos Tiszavasváriban élt az a tanárember - Szögi Lajos -, akit három évvel korábban olaszliszkai cigányok saját leányainak szeme láttára vertek agyon. Ha valahol, ezen a vidéken idéznünk kellett Pál apostol hatalmas erejű bizonyságtételét Jézusról: „Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést. . .” (Ef 2,14) Az eredeti összefüggés a zsidók és a pogányok közötti megbékélésről beszél, de úgy érzem, nem idegen az evangélium szellemétől az az aktualizálás, amely a cigányok és a nem cigányok közötti falak leomlásáról szól. Már csak azért is, mert a börtön falai viszont kérlelhetetlenül ott magasodnak, mert sajnálatos módon szükség van rájuk. Nem mindegy azonban, hogy mi történik a falakon belül. Sokat hallani ugyanis arról, hogy a büntetésüket töltők lelke tovább kérgesedik, és a megtévedt, ugyanakkor befolyásolható emberek személyisége folyamatosan torzul ebben az ököljogot itt is érvényesítő világban. Ezzel a testet-lelket megnyomorító helyzettel szemben azonban elindulhat a társadalomba való visszailleszkedést is megkönnyítő lelki változás némelyek szívében. A missziói nap reményt adott az utóbbira. A kívánatos integrációt jól szolgálta a délelőtti futballmeccs, amelyet az elítéltek és az evangélikus vendégek (köztük szakkollégisták és a nyíregyházi Kossuth-gimnázium tanulói) vívtak egymással. A lelki ráhangolódást aztán a Zsarnai Krisztián esperes által vezetett közös éneklés segítette elő. Hatvan férfi torkából csak úgy zengett a fájdalmas vallomás: „Sokszor úgy érzem, összeroskadok...” Igehirdetésemben íMóz 32 alapján Jákobnak az áldásért folytatott tusakodásáról szóltam. Felidéztem, hogy ő többszörösen visszaeső csaló volt, aki joggal kapott halmazati büntetést. Úgy vettem észre, sok igehallgatóm számára ismerős volt a családtól való elszakítottságnak és az éjszakai virrasztásnak az az állapota, amelyet az ige alapján felidéztem. Abból pedig, ahogy Jákob joggal tartott az Ézsauval való találkozástól, ráismerhettek saját félelmeikre és rendezetlen családi és egyéb kapcsolataikra. Mindenekfölött azonban az Istennel való viszony rendezésének lehetőségéről szóltam. Hangsúlyoztam, hogy Jákob mégiscsak elnyerte Isten áldását. A cigány nép vagy annak bármely tagja sem kell, hogy átok alatt éljen. Ebben az összefüggésben felidéztem a romák egyik eredetmondáját, amelyet Bari Károly cigány költő tett közzé: „Egy szegény asszonynak tizenhét gyermeke volt. Egyszer betért a házába a szent Isten, és így szólt hozzá: »Mutasd meg nekem a gyermekeidet, hogy megáldhassam őket.« Mivel a szegény asszony nagyon szégyellte, hogy olyan sok gyermeke van, csak tízet mutatott meg közülük az Istennek, a többit elrejtette. Isten megáldotta a tíz gyermeket, ezekből lettek a gazdagok. A hét gyermek pedig, akiket az anyjuk elrejtett Isten áldása elől, sohasem tudott gazdagságot szerezni. Ennek a hét gyermeknek a leszármazottai a cigányok.” Erre az elbeszélésre utalva elmondtam, hogy hitem szerint a cigányok nem kell, hogy örök szegénységben és megalázottságban éljenek. Legfőképpen pedig bizonyosak lehetnek abban, hogy nem élnek Isten háta mögött, nem kell, hogy nélkülözzék az Úr áldását. Ezen a ponton aztán még személyesebb hangra kell váltanom. Mert miután elmondtam az áment, akkor kellett rájönnöm, hogy nem az én szolgálatom volt a középpontban, én ÉGTÁJOLÓ t legfeljebb csak eszköz lehettem. Isten legalább ennyire felhasználta az áldás közvetítésében a cigány testvéreket. A testvérpárt, akik dicsőítő énekkel szolgáltak. A pánikbeteg elítéltet, aki félelmeit legyőzve nagy nyilvánosság előtt vallott megtéréséről. A nigériai fiatalembert, aki csodálatos hangon énekelte az Amazing grace című spirituálét. A roma szakkollégium hallgatóját, aki saját példáján arra hívta fel a figyelmet, hogy tanulással igenis ki lehet törni az áldatlan állapotok közül. Az alkalom végén azt kértem a résztvevőktől, hogy aki személyes áldást szeretne kérni, az lépjen oda hozzánk, lelkészeidhez. Egyre-másra jöttek előre a többségében roma elítéltek. A sor végén pedig ott állt a börtönparancsnok is. „Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem” (íMóz 32,27) - idéztem néhány perccel korábban a bibliai igét. Ott és akkor - talán az alkalmi gyülekezet sok tagjával együtt - én is Jákobnak éreztem magam. Isten megáldott minket. Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület
