Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-04-27 / 17. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2014. április 27. » 9 „Rögös utat jár mindenki, magam is...” Beszélgetés Szente Béla népművelővel ► A Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatójának, Szente Béla népművelőnek az élete több szállal kötődik az evangélikus egyházhoz. A békéscsabai művelődési szakembert ezekről a kapcsolódási pontokról, illetve az általa vezetett intézményről, az ország egyik legújabb és legmodernebb rendezvényközpontjáról kérdeztük.- Mit tudhatunk magáról a Csabagyöngye Kulturális Központról?- Több intézményegységből álló, összevont közművelődési intézmény vagyunk. Központunk az alig több mint egy éve Békéscsaba főterén átadott, csodálatos, hatezer négyzetméteres kultúrpalota. Büszkeségünk a nagyszerű akusztikájú koncerttermünk, de van konferenciatermünk, kiállítóterünk, tánctermünk és persze sok kisebb próbahelyiség is. Egyszerre ezerhatszáz-ezerhétszáz embert tud fogadni az intézmény. Nagy örömünkre tavaly száznyolcvanezer látogatónk volt - ez egy alig hatvanezres városban komoly sikernek nevezhető. Munkánkat a telt házas rendezvények minősítik. Kisebb közösségi házaink működnek Jaminában és a Lencsési lakótelepen, kultúrház a Békéscsabához közeli Mezőmegyeren. Két gyűjteményünk van, az egyik az evangélikus Schéner Mihály Kossuth-díjas festőművész nevéhez kötődő Meseház, a másik a Munkácsy Emlékház. A19. századi kúriában, eredeti bútorokkal berendezett Honnan lehet ismerős a Csabagyöngye szó? A Csabagyöngye szőlőfajta Békéscsaba gazdasági-kultúrtörténeti hagyatéka. Itt nemesítette az előző századfordulón Stark Adolf vaskereskedő és szőlész, aki a korabeli evangélikus egyház oszlopos tagja volt. A korán termő, máig remek génállományú, enyhén muskotályos zamatú csemegeszőlővel nagy sikereket ért el. Manapság könnyű fehérbort készítenek belőle a Balaton-felvidéken, és a pezsgőgyártásban hasznosítják. Békéscsabán most kísérleteznek pálinka készítésével Csabagyöngye szőlőből. Az, hogy tavalyi megnyitásakor Csabagyöngyének nevezték el a kultúrpalotát, egyrészt jelzi: ezt az értéket a csabaiak meg akarják örökíteni a jövőnek, másrészt arra is utal, hogy az intézmény a békési megyeszékhely ékessége. Érdekesség, hogy a Csabagyöngye kultúrpalota Stark Adolf egykori lakóháza helyén áll. A szőlőnemesítőről 1992-ben utcát is elneveztek Békéscsabán. san működik, tagjai többségében valamely egyháznál világi pozíciót töltenek be. Nem kizárólag vallási énekeket énekelnek; azokat is, de például kortárs műfajokban országos szinten is kiemelkedőt alkotnak. Karvezetőjük az evangélikus gimnázium tanára, Kutyejné Ablonczy Katalin zenepedagógus. - Ön evangélikus családból származik, és sok szállal kötődik az egyházhoz. Hogyan éli a mindennapi hitéletét?- Feleségem évtizedek óta a helyi evangélikus szeretetszolgálatot vezeti. Láíiyom, Éva az akkor újrainduló evangélikus gimnázium első évfolyamán tanult, és ott is érettségizett. Kisebbik fiam, Áron ugyaninnen került az Evangélikus Hittudományi Egyetemre, és nagy elhívást érez a fiatalokkal való foglalkozásra. Nagyobbik fiam, Vajk, aki színművész, éppen az evangélikus egyház egyik programját segíti, amelynek célja a bibliaoktatás népszerűsítése. A mi családunkban tehát a mindennapokban erőteljesen jelen van ez a kötődés. Ezért is lehettem a kilencvenes évek derekán az újrainduló evangélikus gimnázium első igazgatótanácsának elnöke öt éven át. Ma is, ahol csak tudom, segítem az iskolát és az egyházat.- Mit jelent Önnek a misszió szó?- Úgy ítélem meg, hogy amikor az ember valamely egyházi szervezetben szerepet vállal, az már nem az ember és ember közötti felelősség, hanem ember és Isten közötti kapcsolatról beszélhetünk. Neki kell megfelelni a szolgálatban.- Népművelőnek tartja magát, miközben sok egyéb tevékenységével is gazdagítja a helyi kulturális életet. Megelégedéssel tekint az életére?- Ha a hivatásomat nézzük, valóban népművelőnek tartom magam. Nem töröltem ki ezt a kifejezést a szótáramból, hiszen már száz éve használjuk, ennélfogva tradicionális, mérhető a tanár vagy tanító fogalmához. Azt mondhatom, hogy bizonnyal rögös utat jár mindenki, én magam is. A mindennapi küzdéshez az erőt feleségem és gyermekeim adják. Azok közé tartozom, akik mindig előretekintenek, mindig többet szeretnének, hogy előrelendítsék a dolgokat. ■ Szegfű Katalin termekben huszonegy Munkácsy Mihály-festmény tekinthető meg.- Megjelenik-e valamilyen módon a Csabagyöngye Kulturális Központban a vallás, a hitélet? Rendszeres az együttműködésünk a békéscsabai evangélikus gimnáziummal is, egyes rendezvényeiket itt tartják, a művészeti tagozat diákjaival és pedagógusaival szinte napi kapcsolat- Jó kapcsolatot ápolunk az egyházakkal. Amikor tavaly január 22-én átadtuk az épületet, a történelmi egyházak vezetői áldást mondtak a munkánkra, ez ma már így természetes. Az első nagy rendezvényünk a baptisták kóruskurzusa volt. Pár hónappal később ők siettek a segítségünkre, amikor a város főterén rendezett nyilvános orgonahangversenyhez kerestünk erre alkalmas, szállítható orgonát. A több száz főt vonzó koncert egyébként — melyen Alföldi Csaba, a Békéscsabai Evangélikus Egyházközség kántora, kiváló orgonaművész játszott - hatalmas sikert aratott. ban állunk. Kiemelném még a 2008- ban létrejött Calandrella kamarakórust, amely, mondhatni, ökumeniku-A szavak varázslója Gabriel Garda Márquez halálára Évekkel ezelőtt elbúcsúzott olvasóitól, fájó-szép sorokkal és boldogan, hogy a reményről, az elpusztíthatatlan szerelemről üzenhetett. Régóta küzdött gyógyíthatatlan betegségével, de nem adta meg magát. „Sok még a dolgom! Nagyon sokat kell segítenem!” - mondta egy kései interjújában. 1982-ben, az irodalmi Nobel-díj átvétele után talán ezért sietett haza Gabriel Garda Márquez. Az ünneplő fővárosba és másnap az arany fényben tündöklő szülőföldjére: Aracatacába. A szép summából az író pályakezdőket támogatott, alapítványokat hozott létre, árvaházakat látogatott. Megvett egy napilapot, hogy igazát minél több emberhez eljuttassa, hiszen az újságírás egész életében elkísérte. Márquez 1927-ben született egy kis kolumbiai faluban. Ott töltötte nagyszüleivel élete első kilenc esztendejét. Vallomása szerint ezután nem is történt vele említésre méltó. Ez persze különösen hangzik, ha arra gondolunk, hogy megjárta az örök várost, Rómát, a csupa fény Párizst; sokáig élt Caracasban, Bogotában, sűrűn visszatért Mexikóba; 1967- től pedig Európában lakott. „Fenti állítását művei ismeretében mégis igazoltnak kell tekintenünk - írta legjobb értője és fordítója, Székács Vera -, mert azok valóban mind a gyermekkor benyomásait és emlékeit dolgozzák fel.” Első regényei (Söpredék, Az ezredes úrnak nincs, aki írjon) nem hoztak igazi sikert. De Márquez írói eszköztára ekkor már teljességében megvan: tömör, minden feleslegeset kerülő stílusa készen áll, az író így halad gördülékenyen célja felé. Rokonszenve és együttérzése - a szegényekkel, az elesettekkel - minden művében tetten érhető. Elragadtatása nemcsak a lét teljességének szól, de a hétköznapok kis csodáinak is. Fáradhatatlanul ír, szerkeszt, fölemeli szavát a szörnyű polgárháború ellen. És megtörténik a csoda. 1965-ben hazafelé az országúton hirtelen megvilágosodik előtte a regény, amelynek tervét ifjúságától hordta magában. Bezárkózva a legkisebb szobába, tizennyolc hónap alatt megírja a Száz év magányt! Hibátlan mű, kimeríthetetlen gazdagsággal; a képzelet véget nem érő történeteivel. Különös Dél-Amerika irodalmában, de a világ nagy regényei között is. Semmilyen más alkotáshoz nem hasonlítható: az elbeszélés ősi forrásaiból hozza üzenetét, a mese tisztaságát és erejét. Az április 17-én meghalt Márquez kiválasztott volt. Varázsló és Isten virrasztó írnoka. Szavainak apró fénye bevilágította a világot. Ezért lehet, hogy a Száz év magányt hazájában, Dél-Amerikában, Japánban vagy Kínában éppúgy megértik, mint Magyarországon. A veszendő emberről beszél egy messzire látó ember. Hatalmas láttató erővel, tisztán és egyszerűen. A makacs élni akarás hitével. Örök reménnyel, hogy az elreteszelt ajtók és zárt szívek kinyílnak egymás felé. ■ Fenyvesi Félix Lajos Szemerei Gábor Mélységtudat Mélységbe rogytam, Sötétben kóboroltam, Nyomorúságban Éltem e nagy világban. Én nem is éltem, Csak úgy voltam és féltem Felfeszítve A rám mért szenvedésre. Míg jött valaki, Hogy végre megszabadítson, Sebzett lelkemre Húsvéti hajnalt borítson. Kértem: csak egy perc, Mélyből valamit hadd hozzak fel! Semmi egyebet, Csak a tudatot, hogy jártam idelent. Ez a tudat elkísér, Küzdelmeimben segítség, Bátorítás, nem más. A legnagyobb mélyből is van feltámadás!
