Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)

2014-04-06 / 14. szám

Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2014. április 6. *■ 13 Zsedényi Béla és Bruckner Győző emlékezete Mint egy püspökiktatás... Beiktatták bajor testvér egy házunk új zsinatát ■ Dr. Boleratzky Lóránd Orbán Viktor miniszterelnök és Gáncs Péter, egyházunk elnök-püspö­ke tavaly október 31-én megállapodást írt alá a győri és a budapesti Deák té­ri evangélikus központ felújításának kormányzati támogatásáról. A nagy­vonalú támogatással elérhető közel­ségbe került az evangélikus múzeum kibővítése is. Ezzel az a régi terv is megvalósulhat, hogy az evangélikus egyház két kimagasló személyiségé­nek, Zsedényi Bélának és Bruckner Győzőnek a képmása is elhelyezést nyerjen az egyházi épületben. A Zsedényi család erre nemcsak az evangélikus egyházban végzett szol­gálatával, hanem a nemzet életében játszott kimagasló szerepével is már régen rászolgált. Zsedényi Béla uno­kabátyja Zsedényi (Pfannschmidt) Ede volt, aki előbb a tiszai egyházke­rületnél, utóbb az egyetemes egyház­nál töltötte be a felügyelői tisztséget. Az 1859-ben kibocsátott osztrák csá­szári pátens elleni éles tiltakozása mi­att börtönbüntetést kapott. Ezt utóbb súlyosbították is: megfosztották ne­mességétől, udvari tanácsosi címétől és nyugdíjától. A pátens visszavoná­sa miatt büntetésének csak egy részét kellett letöltenie - a kassaiak öröm­ujjongása közepette bocsátották sza­badon. Végrendeletében százezer forintot hagyott egyházkerületében a szegény sorsú néptanítók segélye­zésére és az eperjesi tanintézetre. Zsedényi Béla - nagynevű elődjé­hez hasonlóan - folytatta harcát az elnyomó hatalom ellen, de az ő sor­sa a mártírhalál lett. 1894. április 5-én született Akna­­sugatagon; Máramarosszigeten kezd­te jogi tanulmányait a református jog­akadémián, amelyet Budapesten summa cum laude minősítéssel feje­zett be. Az első világháborút főhad­nagyként küzdötte végig, közben meg is sebesült. Több kitüntetést is kapott. A csehszlovák állameszme el­leni izgatás miatt letartóztatták, majd Prágába, azután Theresienstadtba internálták, utóbb kiutasították a Felvidékről. Tolcsván telepedett le. 1925-ben, amikor Maiéter István lemondott miskolci jogakadémiai állásáról, Zsedényi Bélát az ő közjo­gi és nemzetközi jogi tanszékére vá­lasztották meg jogakadémiai tanár­nak. 1944-ig, nyugdíjazásáig dolgo­zott itt. Számos tudományos köny­vet és cikket írt. A pécsi egyetemen szerzett egyetemi magántanári képe­sítést. Kitűnő előadó volt, óráin to­longtak a hallgatók. 1939-ben Zsedényi a Felsőmagyar­országi Reggeli Hírlap főszerkesztő­je lett. Miután 1944-ben a lapot be­tiltották, bujkálni kényszerült, azt kö­vetően, hogy a szilvásváradi interná­lásból sikerült megszöknie. 1944. december 24-én az Ideiglenes Nemzetgyűlés, januárban pedig a Nemzeti Főtanács elnökévé választot­ták. így az államfői jogok teljességének birtokába jutott. Tizenegy hónapos ál­lamfői működése alatt a demokrácia megmentésére tett kísérletet, első­sorban a köztársaság büntetőjogi vé­delméről szóló törvény elleni küzde­lemben; e jogszabályban széles körű visszaélésekre látott lehetőséget. Jómagam, amikor ebben az idő­szakban amerikai hadifogságban vol­tam, arról olvashattam, hogy a jog­rend védelme érdekében mindvégig küzdeni fog. Valdemar Langlet, a Svéd Vöröskereszt megbízottja igen nagy elismeréssel írt Zsedényi ilyen irányú munkásságáról, és őt „igen bölcs embernek” nevezte. Amikor utoljára beszéltem vele, el­mondta, hogy az oroszok őt szeret­ték volna megválasztatni köztársasá­gi elnöknek, de ezt nem vállalta, mert akkor már számolt azzal, hogy számos halálos ítéletet kellene jóvá­hagynia, és nem akarta ezzel terhel­ni lelkiismeretét. 1950. május 24-én letartóztatták, majd hosszú kihallgatásoknak és kínzásoknak vetették alá. Kémkedés, háborús és népellenes bűntett elkö­vetésével vádolták azon az alapon, hogy korábban a brit követség embe­reivel állt kapcsolatban - holott ezt államfői minőségében tette. Végül is kémkedés miatt életfogytiglani bör­tönre ítélték, amely számára a halá­los ítéletet jelentette: ötévi rabosko­­dás után a börtönben halt meg. A koncepciós per fő oka nyilván Zsedé­­nyinek a Függetlenségi Pártban be­töltött szerepe, a nagyszerű választá­si eredmény volt. Teljesen titokban az Új köztemető 301-es parcellájában temették el, de er­ről még leányát sem értesítették. Ő kétszer látogathatta meg édesapját. Zsedényi az első alkalommal gipsz­ágyban feküdt, másodszor botra tá­maszkodott beszélgetés közben. Le­ányának nem volt szíve elmondani ne­ki, hogy édesanyja időközben meghalt. Az akkori viszonyokra jellemző volt, hogy az ítélet elleni fellebbezést csak hét év múlva terjesztették fel, amikor Zsedényi már régen halott volt. Rehabilitációjára 1963-ban, új­ratemetésére pedig 1990. december 20-án került sor Göncz Árpád köz­­társasági elnök és Antall József mi­niszterelnök jelenlétében. mia sorsát biztos alapokra helyezte. Történeti kutatásaival lehetővé tette az alapvető munkák megjelentetését. Világítótorony és útmutató volt, aki folyton írt, és nagy lelkesedéssel ok­tatott. Külön ki kell emelni a jogakadémi­ának az evangélikus egyházjog mű­velésében - amelyre az egyházi tör­vények alapján is hivatott volt - be­töltött fontos szerepét. Az egyházjo­gi szemináriumot Bruckner az angol vitarendszer segítségével igen magas színvonalra emelte, és egyházjogi tanulmányok egész sorát jelentette meg nyomtatásban. Amikor a jogakadémiákat a meg­szüntetés veszélye fenyegette, Bruck­ner először a hazai tudósokat, majd Nathan Söderblom svéd érseket és Paul Hindenburg német államfőt is mozgósította. Komoly támogatást is kapott ilyen módon, ezért a jog­akadémia léte sokáig nem volt ve­szélyben. A kommunizmus alatt 1949- au­gusztus 31-ével mégiscsak megszün­tették a három felekezeti jogakadémi­át, a debreceni jogi kart pedig „szüne­teltették” - nyilván nem azért, mert a jogakadémiák „idejétmúlt intéz­mények” hanem mert a jogrend esz­méjének háttérbe szorítása kormány­­programmá vált. Valóság lett a régi nóta paródiája: „Ütik már a jogászt agyon, nincsen arra szükség nagyon.” Kétségkívül az evangélikus egyhá­zat érte a legnagyobb kár e tekintet­ben, hisz 1950 óta nincs olyan intéz­mény, amely a világiak számára az evangélikus egyházjog oktatásával foglalkozna. Ennek negatív hatását a zsinat munkáján is le lehet mérni. Pél­dául feleslegesen került sor a zsinat fo­Zsedényi Béla 1945 novemberében Nagy Ferenccel, a Nemzetgyűlés elnökével Jómagam megemlítettem búcsúbe­szédemben, hogy Zsedényi Bélára rá­illik az eperjesi vértanúk emlékoszlo­pán olvasható mondat: „Istent imád­ni, hazát szeretni tőle tanuljatok.” A miskolci Öregjogászok Baráti Köre nevében 1991. szeptember 12- én a volt miskolci jogakadémia épü­letén emléktáblát helyeztünk el két kiváló professzor emlékének megörö­kítésére; ő volt az egyik. Édesapja emlékét Lilla leánya őrzi. # # * Bruckner Győző 1877-ben Felsőlövőn született, és 1962-ben Budapesten halt meg. A Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Éveken át vezet­te az 1919-ben Eperjesről Miskolcra menekült evangélikus jogakadémiát, és elévülhetetlen érdemeket szer­zett az intézmény szellemi és anya­gi felvirágoztatásában: az akadémi­át a magyar művelődés és iskolaügy egyik fellegvárává tette. A várossal megkötött szerződéssel a jogakadé­lyamatossá tételére, másrészt a hatal­mi ágak tökéletes szétválasztásának a megváltoztatása is az egyházjog területén való tájékozatlanságra utal. Bruckner Győző a jogakadémia megszüntetésekor sokat tett az intéz­mény vagyonának átmentése érdeké­ben. Visszaszerezte az állami szervek­től az eperjesi kollégium alapítóleve­lét, bár ez 1956-ban a levéltárban el­égett; úgyszintén Than Mór Dessew­­fyről készült életnagyságú festményét. Ezt viszont Ottlyk Ernő püspök elad­ta - teljesen jogtalanul, hiszen a jogakadémia vagyona felett az igaz­gató választmány volt egyedül jogo­sítva rendelkezni. Bruckner Győző nyugdíjas éveiben megírta a jogakadémia évszázados történetét. Ennek a miskolci jog­akadémiára vonatkozó része 1996- ban nyomtatásban is megjelent. A szerző egyházjogász, nyugalmazott egyetemi magántanár ► „Ez az istentisztelet olyan, mint egy püspökiktatás” - ezzel a mondat­tal indította igehirdetését dr. Heinrich Bedford-Strom püspök a Bajor­­országi Evangélikus Egyház zsinatkezdő istentiszteletén. Bajor testvér­egyházunkat hárman vezetik: a püspök, a zsinat és az egyházi főtanács (Landeskirchenrat), amely - nálunk - az országos presbitériumnak fe­lel meg. Március 30-án délután Bayreuthban, a gyönyörű Ordenskirché­­ben a hat évre választott zsinat tagjait iktatta be a püspök. Bajor test­véreinknél tehát a zsinat beiktatása olyan, mint a püspökiktatás... A bajor zsinat százhat tagot számlál. (Egyházuk tízszer nagyobb, mint a miénk - zsinatuk létszáma a miénk duplája sincs...) Bár egy zsinati ala­kuló ülés a maga választási procedú­rájával az adott egyház belső ügyének tűnik, mégis jó volt jelen lenni az ülé­sen a magyar evangélikusság képvi­seletében. Nem csupán azért, mert tényleg családtagnak tekintenek ben­nünket, hanem azért is, mert tanul­hatunk egymástól. Már a nyitó istentisztelet is példa­értékű volt. Hiszem (tapasztalatom alapján tudom), hogy az alapos felké­szülés nem csupán annak szólt, hogy a bajor televízió egyenes adásban közvetítette az ünnepi alkalmat. Az is­tentisztelet egyházi évhez és az alka­lomhoz egyaránt jól illeszkedő szöve­gei, a biblikus vonulathoz felépített ze­nei anyag, a személyes hangvétel mind-mind igazi előkészítése volt a grémium induló munkájának. A hétfői nap igazi eseménye az el­nökválasztás volt. Sok tárgyalás, bi­zottsági megbeszélés és csoportegyez­tetés után a két (női) jelölt közül Annekatrin Preidelt választotta elnö­kévé a testület. Az erlangeni illetősé­gű Preidel asszony eredetileg biológus, aki tudósként sokat foglalkozott a bio­lógia és a feo-lógia kapcsolatával, az élet és a Teremtő (életet adó) kap­csolatával. Hit és élet - ez volt a jel­szava, amely szinte mottóként tért vissza újra meg újra életpályája során. Később feladta tudományos karri­erjét, hogy emberekkel, családjával foglalkozhasson. Önkéntesként sokféle területen váltotta valóra azt, amit vezetőket ké­pezve a „kritikus és kreatív gondolko­dás” projektjében tanított. Hálózat­­építéssel is foglalkozott - és ezt a zsi­nati munkában is folytatni szeretné. „Számomra fontosak az ügyek, de a legfontosabbak az emberek...” - ez­zel a gondolattal fejezte be bemutat­kozó beszédét. Mindezt a bajor és a magyar evangélikus egyház partner­­kapcsolatában is így gondolja - erősí­tette meg a választás utáni személyes találkozásunk alkalmával. Számára - mint aki az előző ciklusban is tagja volt a bajor zsinatnak - magától értetődő, hogy az egyházunkkal való eleven testvéri kapcsolat gazdagítja a bajor egyháznak és zsinatának életét, gon­dolkodását. A folytonosságért maga is kész mindent megtenni. Bajorország felé tartva reméltem, hogy átütő erejű élményekben lesz részem. Hogy ötleteket merítve a ké­sőbbiekben a magyar zsinat és álta­la egész hazai egyházunk választási rendjét le tudjuk egyszerűsíteni, élet­szerűbbé tudjuk tenni. Nos, öüeteket ugyan kaptam, de az a megnyugtató jó érzés tölt el, hogy a mi elképzelé­seink, rügyező terveink - a megfele­lő testületek kohójában megérlelve - később akár bajor testvéreink számá­ra is megfontolhatok lesznek. De hát ez is lehet az egymástól tanulás modelljének illusztrációja... A bajor zsinaton az egyes döntések előtt sok-sok belső egyeztetés zajlik. Három munkacsoportra oszlanak ilyenkor. Hasonló gondolkodású, ha­sonló kegyességű emberek önként vállalnak tagságot egyik vagy másik munkacsoportban. S míg a zsinat minden ülése nyilvános, a munkacso­portok zárt körben vonulnak vissza. A tradicionális, konzervatív csoport mel­lett kétféle - haladónak mondott - munkaközösség is működik. A három közül egyik sem képvisel szélsőséges álláspontot. Amitől azonban tartot­tam, nem következett be: nem indult a szavazások során érdekérvényesítő kampány, mégis egyértelműen ki­nyilvánították közösen megformált véleményüket, álláspontjukat. Nem csupán a vitakultúra igényes formáját ismerhettem meg ezekben az eljárásokban, hanem a biblikus gondol­kodásmódot és az alázatot is. Szóban is elmondtam, lapunk hasábjairól is üzenjük: legyen áldás testvéregyhá­zunk új zsinatának szolgálatán! ■ Dr. Hafenscher Károly, az MEE Zsinatának lelkészi elnöke Női hétvége Révfülöpön Egyházunk női missziója női hétvégét rendez Révfülöpön, az Ordass La­jos Evangélikus Oktatási Központban május 15-18. között Teremts bé­két! címmel. A jelentkezéseket május í-jéig kérjük eljuttatni a Női Misszi­ói Szolgálat címére: 1085 Budapest, Üllői út 24. Érdeklődni a 20/824-2791- es mobilszámon, illetve a marta.pinter@lutheran.hu e-mail címen lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents