Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-03-30 / 13. szám
io 41 2014. március 30. FÓKUSZ Evangélikus Élet Nostra aetate - közös jövőnk - közös felelősségünk Zsidó-keresztény vallásközi konferenciát tartottak Tihanyban Hosszú és gondos előkészítés után, jól kiválasztott helyen, áldozatkész házigazda vendégeként egymást kereső és elfogadó, hitüket megváltó, különböző vallásokhoz és felekezetekhez tartozó résztvevők töltöttek együtt másfél napot, hogy egymást és egymás hitének horgonyait jobban megismerjék. így lehetne egy hosszú mondatban összefoglalni azt a vallásközi konferenciát, amely, kapcsolódva a Soá hetvenedik évfordulójához, Közös jövőnk - közösfelelősségünk címmel a bencés apátság és Korzenszky Richard perjel vendégeiként március 19- 20-án ülésezett Tihanyban. A konferencia kiindulópontja a II. vatikáni zsinat Nostra aetate kezdetű dokumentuma, amely az antijudaizmus tételeinek a feltárásával és ezek felszámolásának parancsával új korszakot nyitott a katolikusok és zsidók kapcsolatában. Az előkészítést és a konferencia szervezését az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának és az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársai végezték. A szépséges Tihany és a békességet szimbolizáló apátság jelentette a történelmi és lelki hátteret a párbeszédhez. A meghívást keresztény és zsidó egyházi közösségek, lelkészek, rabbik, vallástörténészek mintegy kilencven képviselője fogadta el, jelen volt és előadást tartott - többek között - Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és lián Mór, Izrael Állam magyarországi nagykövete is. Az előadásokban ismételten megfogalmazódott a zsidóság és a kereszténység közös gyökere, ismételten hallottunk a közös alapokról és arról, hogy a különbségeket értéknek kell tekintenünk. Az előadók szorgalmazták az egyetértés deklarálását követően a gyakorlatban is megjelenő, a társadalom minél szélesebb csoportjaihoz eljutó együttműködést. A konferencia időzítése lehetőséget adott arra, hogy Magyarország náci megszállásának hetvenedik évfordulóján közösen emlékezzünk meg a vészkorszak áldozatairól. A konferencia résztvevői nyilatkozatot fogadtak el, és szorgalmazták a hasonló találkozók rendszeres megismétlését. ■ Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke ► Párbeszédre van szükség, beszélgetni kell, mert a hallgatásnál, az elhallgatásnál nincs rosszabb - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere múlt csütörtökön Tihanyban a szaktárca és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága szervezésében, Közös jövőnk - közös felességünk címmel a magyarországi zsidó és keresztény közösségek együttéléséről az apátsági látogatóközpontban megrendezett konferencián. Balog Zoltán hangsúlyozta: szólni kell, beszélgetni kell, mert a hallgatásnál, az elhallgatásnál nincs rosszabb. Hozzátette, akkor és ott kezdődik a baj, ha vannak, akik elhallgatnak, akik nem akarnak beszélni egymással, mert azok előbb-utóbb el is fordulnak egymástól, és ellenségekké is tudnak válni. Olyan gondolkodást kell indítani a magyarság és a zsidóság kapcsolatáról a fiataljainkban, hogy a jövőben sokkal nagyobb megértéssel tudjunk egymás felé fordulni - hangsúlyozta. Őszintén kell beszélnünk egymással, mert magunkban mindenfélét gondolunk a másikról, miközben nem ismerjük jól a másik felet. Magyarországon a többség ki van éhezve az őszinte, tiszta beszédre - mondta a miniszter. AII. vatikáni zsinat által 1965-ben kiadott, a katolikus egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról szóló, Nostra estate kezdetű nyilatkozatból kiemelte: „nem kívánja a zsidókkal való párbeszédet a holokauszt tragédiájára leszűkíteni”. Ezt a „nagy, megkerülhetetlen feladatot mi sem akarjuk megkerülni, hanem szembe akarunk nézni vele” - szögezte le. A Biblia tanulmányozásával, teológiai és testvéri párbeszédekkel lehet elérni egymást. Úgy vélte, hogy így lehet közelíteni a tragédiához, a bűnökhöz is, amelyeket valóban nehéz megbocsátani. A miniszter beszélt arról, hogy a zsidó oktatási kerékasztallal két éve párbeszédet folytat a tárca a Nemzeti alaptantervről, s megállapodtak olyan megfogalmazásokban, szövegekben, amelyeket mindkét fél el tud fogadni. „Az összes népek közösséget alkotnak, egy az eredetük is” Korzenszky Richárd tihanyi bencés perjel szerint a II. vatikáni zsinat a katolikusok számára nagy erejű összegezés volt, ugyanakkor feladatok megfogalmazása is. A Nostra estate kezdetű dokumentum hangsúlyosan figyelmeztetett: „Az összes népek közösséget alkotnak, egy az eredetük is, hiszen Isten telepítette be az emberi fajjal az egész földet” - idézte. Mi, akik hazánknak valljuk ezt az országot, különbözőségeink elfogadásával tudjuk gazdagítani egymást és nemzeti közösségünket - jelentette ki a perjel. Történelmi bűneinket meg kell vallanunk, bocsánatkérés nélkül nincs bűnbocsánat. Rajtunk áll, hogy megépüljön egy olyan ország, amelyben valóban testvérként tud élni minden ember. „Szeresd felebarátodat - ő is olyan, mint te!” Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke Józsefnek és testvéreinek a bibliai történetét idézte a hallgatóság elé. Hangsúlyozta: volt olyan hetven évvel ezelőtt, hogy valakik azt hitték, testvéreik megvédik őket, velük nem fordulhat elő József története, aztán mégis megtörtént. „Ma azért ültünk le itt, mert nem szeretnénk, ha közülünk bárkivel megtörténne az, ami Józseffel” - jelentette ki a püspök. Kiemelte, hogy a konferenciának ennek szellemében olyan gondolatokat kell megfogalmaznia, amelyek ki tudnak sugározni „a falakon túlra” is. Végül a konferencia zárónyilatkozatából idézett: „Szeresd felebarátodat - ő is olyan, mint te!" „Hol van Isten?” Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija egy auschwitzi történettel kezdte beszédét: Elie Wiesel egyik könyvében a haláltábor lakói azt figyelik, hogyan szenved ki lassan egy felakasztott fiatalember. Egyikük megkérdi: „Hol van Isten?” A másikuk azt feleli: „Ott van a fán!” A rabbi hangsúlyozta: a hívőknek mindig kérdés, hol van Isten, de ugyanúgy kérdés az is, hol van az ember a mindennapi kérdésekben, amikor választani kell jó és rossz között. Hetven évvel a holokauszt borzalmai után nem az a cél, hogy felébresszük egymásban a lelkiismeretfurdalást, hanem az, hogy a múlt tragédiáiból, rossz döntéseiből közös gondolatot fogalmazzunk meg, amely közös jövőnket megalapozza - fogalmazott Köves Slomó. Hozzátette: ilyen közös gondolat lehet, hogy a jót és rosszat a hívők nem társadalmi, emberi, hanem isteni alapokra helyezik. Látjuk, milyen gyorsan romlott meg az ember, és veszítette el ítélőképességét jó és rossz között, mert az társadalmi szerződésen alapult - utalt a második világháború történéseire. Kifejtette: a második világháború végén olyan borzalmak történtek Magyarországon, amelyek elbizonytalanították a magyar zsidókat, maradhatnak-e ebben az országban. Mégis számottevő közösség maradt, mert úgy gondolta, van itt közös jövő. Köves Slomó úgy vélte, minden nézeteltérés dacára közös a felelősségünk abban, hogy ne csak a múltunkról beszéljünk, hanem közösen alakítsuk ki közös jövőnket. „A párbeszédet csak őszintén és erős belső meggyőződéssel lehet elkezdeni és folytatni" - mondta Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke. Kiemelte: már a középkorban voltak hitviták, de ezeket nehéz lenne a mai párbeszédhez hasonlítani, mert ezeket „a korabeli társadalmak igényeihez igazodva a zsidók felelősségre vonása jellemezte” A holokauszt óta egészen mások a célok: elismerik az önálló vallási entitásokat, keresik a békés fejlődést, valamint a különböző népek és vallások együttélését - fűzte hozzá. Úgy vélte, hogy a kereszténység nem fér össze az antiszemitizmussal, mégis „az antiszemitizmus elleni fellépés homogenitása nem bevett gyakorlat az egyházaknál sem”. „Kötelességünk és Istentől kapott elhívásunk az, hogy törekedjünk a növekvő barátságra, közös tanúságtételre” Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üzenetben köszöntötte a konferencia résztvevőit. Kiemelte, hogy a magyar kormány az elmúlt években kiállt „zsidó honfitársaink mellett, amikor támadások érték őket, és fejet hajtott az áldozatok emléke előtt, méltón emlékezve nemzetünk közös tragédiájára” Kijelentette: „kötelességünk és Istentől kapott elhívásunk az, hogy törekedjünk a növekvő barátságra, közös tanúságtételre” Ebben a küldetésben jelentős lépés lehet a tihanyi konferencia - tette hozzá. „Megrendült komolysággal emlékezünk a múltra” Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a hetven évvel ezelőtt kezdődött magyarországi deportálásokra utalva kijelentette: „megrendült komolysággal emlékezünk a múltra, és szilárd optimizmussal tekintünk a jövőbe” „Felmentette a zsidó népet a Jézus halála miatti kollektív bűnösség vádja alól” lián Mór, Izrael magyarországi nagykövete hangsúlyozta, hogy a közel ötven éve összehívott II. vatikáni zsinat egyedülálló, áttörő momentum a katolikus egyház történetében, és igazi forradalmat hozott a katolikuszsidó kapcsolatok alakulásában. Mint mondta, a zsinat eredményei között volt az 1965-ben kihirdetett Nostra estate nyilatkozat, amely „átformálta a katolikus egyház zsidókra és judaizmusra vonatkozó tanítását, felmentve a zsidó népet a Jézus halála miatti kollektív bűnösség vádja alól”. Továbbá pozitívan erősítette meg Isten és a zsidó nép megbonthatatlan szövetségét - tette hozzá a nagykövet. Jelezte, hogy a dokumentum kategorikusan elítéli az antiszemitizmust, és „testvéri párbeszédre és bibliatanulmányozásra szólítja fel a keresztényeket és a zsidókat” A nagykövet szerint csak az oktatáson keresztül tudják folytatni közös küldetésüket: „elvetni a tolerancia magvait és gyökeresen kiirtani a fanatizmus vadhajtásait” A konferencia fontos lépés a helyes irányba. M Forrás: MTI Korzenszky Richárd tihanyi bencés perjel felszólalása Részletek Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök expozéjából Az evangélikus egyházban reformátori hitvallásaink, a „sola Scriptura” szellemében evidencia az O- és Újszövetség együttes használata. A lelkészszentelési liturgiában a teljes Szentírás hirdetésére teszünk esküt, melynek kétharmada az Ótestamentum. Evangélikus szószékeken rendszeresen prédikálunk ótestamentumi textusok alapján is. Húsvét ünnepén például Jónás próféta imája lesz a kijelölt alapige. Az Újszövetségnek az Ószövetségtől független, önálló használata teológiailag megkérdőjelezhető. A rendszeres evangélikus bibliaolvasásban használatos Útmutató minden napra kínál egy ószövetségi igét (Losung), amelyet összekapcsol egy újszövetségi mondattal (Lehrtext). így a naponkénti bibliaolvasó gyakorlatunkban is egyszerre táplálkozhatunk mindkét forrásból. Közös tapasztalatunk, hogy a vallási párbeszédre égető szükség van, hiszen a vallási intolerancia, az antiszemitizmus sok emberi életet, kapcsolatot, közösséget mérgez meg ma is. Az egymásra figyelő, nyílt és őszinte párbeszéd viszont pozitívan erősíti a kölcsönös bizalmat, és a testvéri együttműködés gyümölcseit termi. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy mindkét vallás, a judaizmus és a kereszténység is sokszínű, bizonyos kérdésekben megosztott. Mindkét közösségben vannak, akiknek a vallásos gondolkodás és életszemlélet csupán a hagyomány és a kultúra tiszteletét jelenti. S vannak, akiknek hitük, vallásuk gyakorlása szerves része mindennapi életüknek. Gyakran úgy tapasztaljuk, hogy akik élő kapcsolatban állnak az Örökkévalóval, akik „beszélő viszonyban” vannak vele, azokkal könnyebben lehet párbeszédet folytatni, sőt akár együtt is imádkozni közös Teremtőnkhöz. Ennek szép- példája, az együttműködés friss gyümölcse, hogyXW. Benedek pápa felhívására immár harmadik esztendeje tartunk zsidó-keresztény imaórát az ökumenikus imahét záróestéjén a budapest-terézvárosi plébániatemplomban, ahol nemcsak a zsidó és keresztény közösségek vezetői szolgálnak együtt, hanem a gyülekezetek tagjai is növekvő számban találkoznak. Ezt a fejlődést pár évvel ezelőtt még aligha mertük volna elképzelni. A dialógus alapvető szabálya, hogy a párbeszéd célja nem a másik legyőzése vagy meggyőzése, hanem szellemi, lelki értékeink jobb megismerése, megosztása, egymás gazdagítása. Számos teológiai kapcsolópont segítheti a párbeszéd közös nyelvének megtalálását. Alapvetően közös a hitvallásunk a Teremtőben, aki művelésre és megőrzésre adta nekünk a világot, amelyen jó gazda módján uralkodhatunk. Ez az ökoteológiai, teremtésvédelmi kapcsotópont napjainkban igen aktuális. Az úgynevezett „kultúrparancs” (íMóz 1,28) félreértése veszélybe sodorhatja a teremtett világot és az egész emberiséget. Soha nem uralkodhatunk egymáson, hiszen teremtménytársak, egy közös mennyei Atya gyermekei, tehát egymásnak testvérei vagyunk! További izgalmas és egyben szenzitív teológiai kérdés, hogyan értelmezzük ezt a gyermekségünket, „rokonságunkat” Isten-képűségünket, kiválasztottságunkat. Izráel népét maga a Teremtő különíti el, de nem azért, hogy a többi nép fölé helyezze, hanem hogy szeretetének jeleként küldje a világba. „Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamba, és megtartjátok szövetségemet, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld. Papok királysága és szent nép lesztek” (2MÓZ 19,5-6) (...) Az egymást kölcsönösen megbecsülő párbeszéd segíthet drága közös gyökereinek újrafelfedezésében, ápolásában. Mindezt tehetjük egy közös gyümölcsöket termő, szebb jövő reményében, hiszen együtt olvashatjuk az Ótestamentum nagy szenvedő alakjának, Jóbnak bizonyságtételét: „Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai”(Jób 14,7) Ez az ige lehet közös reménységünk forrása, mely szerint a megnyesett fa kizöldül. Mert evangélikusként a zsoltárossal együtt hisszük és valljuk: „Erős vár a mi Istenünk!” a mi közös Istenünk!
