Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-12 / 2. szám
„A reformáció és kultúra példaadó összekapcsolását láthatjuk abban a tényben, hogy Luther nem a felsorolt jelenségek ellenében, hanem éppen azokra való tekintettel kívánta hitújító munkáját elvégezni. Csak éppen tudta, hogy Isten igéje nem eszköz, hanem a cél maga...” Égtájoló W 3. oldal „»Társadalmunk csak akkor emelkedik fel, ha mindenki megérti a Biblia kijelentését: a bölcsesség kezdete az Istennek félelme« — hangsúlyozta Molnár Róbert.” Igét hirdet a parlament volt jegyzője ^ 4. oldal „Semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön. De hogy erre a mi egyházunkat is fel tudja-e használni, az rajtunk áll.” Ima - ma ^ 15. oldal „Lélekkel és bátorsággal” 4. oldal A bizalom zarándokútján W- 5. oldal Örök várakozás W- 6. oldal Interjú Kákay István Dezsővel 7. oldal Milyen lesz az idei éved? & 11. oldal Szentendrei torzó 14. oldal Katasztrófafilm ■ Gyarmati Gábor Elgondolkodtató filmet sugárzott nemrégiben az egyik televíziós csatorna. Számos közhelyet vonultatott ugyan fel a produkció, de az alapkérdés töprengésre késztetett. A forgatókönyv szerint meteor száguld feltartóztathatatlanul a Föld felé. Az előre látható, sőt pontosan kiszámítható kataklizma kivédésére számtalan terv, elképzelés születik, viták pergőtüzében próbálják megtalálni az életmentő megoldást, ám az idő rövidsége - és a tervet előnyben részesítő tábor felülkerekedése - miatt végül is Amerika vállalja, hogy nem robbantja szét az izzó égitestet, hanem inkább igyekszik elérni, hogy a területére zuhanjon, megmentve így az emberiséget, de feláldozva több millió ember életét. A tragédiához közeledve egyéni sorsok, jellemek és jellemtelenségek bontakoznak ki, szelíd és agresszív karakterek kerülnek képbe, miközben egyre követelőbben fogalmazódik meg a kérdés: mi a helyes magatartás nehéz időkben vagy éppen határhelyzetekben? Meddig lehet - mások rovására - menteni a saját életünket? Bele kell-e törődnünk a megváltoztathatatlanba, vagy küzdeni kell az „utolsó töltényig" még reménytelen helyzetekben, a pusztulás biztos tudatában és árnyékában is? De akkor is a lényegre világít rá a film, amikor azt feszegeti, hogy kinek van joga dönteni mások élete, sorsa felől egy - vélt vagy valós - felsőbbrendű, magasabb cél érdekében. Ne áltassuk magunkat, aligha tudjuk a feltett kérdésekre megadni a maradéktalanul jó válaszokat. .Az nem mer szembenézni magával, aki nem meri bevallani, hogy első gondolata saját családjának megmentése lenne - ne kerteljünk, mondjuk ki - akár mások élete árán is. Hiszen a becsapódási zónát kiürítő repülőgépeken korlátozott a hely, s hiába a sok rendészeti előírás, a statáriális szigor, ellenőrzés és karhatalmi segítség, a lépcsőkön való feljutás sorrendjét végső soron mégiscsak a testi erő(szak) dönti el, a termetes férfiemberek pedig vitathatatlanul előnyben vannak, mikor már végképp az állatias ösztönök veszik át az uralmat. Elítélhető-e az, aki gyermekét a többiek feje felett átnyúlva passzírozza fel a járatra? Avagy mindent eltűrő szelídséggel vonuljunk vissza, és a sztoikusok nyugalmával szemlélődve, mosolyogva várjuk az elkerülhetetlent? S ki dönthet arról, hogy hány repülőgép álljon rendelkezésre? Vagy hogy ezek közül hánynak kell kiszolgálnia az egyszerű népet, s mennyi „jár” a mindenkinél fontosabb földi felsőbbségnek, a „VIP” (very important person - nagyon fontos személy) utasoknak? S ha netán tényleg demokratikusan választanak meg egy elnököt, kiterjed-e erre is a mandátuma? Megannyi súlyos kérdés. Hálásak lehetünk, hogy csak egy tévéfilmben, csak egy gondolatkísérletben találkozunk velük, s nem valódi, éles helyzetben kell keresnünk a megoldásokat, válaszokat. Pedig volt már „Valaki”, akinek ezekhez hasonló kérdésekkel kellett szembesülnie rövid élete végén - a maga korában. Aki habozás nélkül ki tudta mondani, mielőtt feláldozta magát: „...ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te’.’ (Mt 26,39) Néhány könyvvel később magyarázatát is adta véges agyunkkal szinte felfoghatatlan tettének: „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért’.’ (Jn 15,13) Mi azonban aligha hasonlíthatjuk magunkat a Megváltóhoz, ám tanulni kötelező tőle! Emberséget, a gyengék (meg)segítését, toleranciát s persze szeretetet. Hiszen nem kell szükségszerűen farkasfalka módjára viselkedni, ha nehezebbre fordul a helyzet. Nem másokat eltaposva kell előrejutni egy általunk kijelölt, óhajtott cél érdekében! S akinek olyan hivatal, hivatás jutott, hogy mások sorsát befolyásoló döntéseket hozhat, kötelessége soha nem lankadó éberséggel, fáradtságot, fásultságot nem ismerve, a legszélesebb körű vizsgálat után hozni meg súlyos döntéseit - személyes érdekeinek teljes kizárásával. De mi a helyes magatartás, mit csináljunk, hogyan cselekedjünk mi, egyszerű földi halandók, „átlagos” emberek akkor, ha - emberi léptékkel mérve - nehéznek, esetleg kilátástalannak ítéljük meg a pillanatnyi helyzetet? Nos, erre viszont már kaptunk használható receptet: „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet” (iKor 13,13) Vagyis ha élő a hitünk, akkor soha semmilyen körülmények között nem kell elvesztenünk a reményt, hogy lesz majd jobb, hogy nem a rosszabb felé fordulnak a dolgok, hiszen bízhatunk Teremtőnk szeretetében, kegyelmében és irgalmában. Még akkor is, ha a filmek csak emberi megoldásokat vesznek számításba. Egyházszervezeti változásokról Budavárban A budavári evangélikus gyülekezet történeti előadás-sorozatának keretében január 14-én, kedden 18 órakor dr. Lackner Pál püspök tart előadást Egyházszervezeti változások címmel. Helyszín: Budapest I. kér., Táncsics Mihály u. 28., gyülekezeti terem. Dr. Zombori Ottó a budavári templom kápolnájában Mi közünk a csillagokhoz? - Összeállításunk a 10. oldalon „Jöjj, add tovább a jó hírt!” A „kerge világ” esélyéről a külmisszió cinkotai napján is adott. A magunkévá tett örömhírt - Jézus missziói parancsát követve - tovább is kell adnunk. Szóval és cselekedettel egyaránt. A szerető Isten indulata épp az alázatban mutatkozik meg. Vajon nekünk van-e annyi Istentől kapott „indulatunk’; hogy törődjünk a tévelygőkkel? B. Pintér Márta a nyáj és a pásztor hasonlatát használva bontotta ki a vízkereszt vasárnapi igét. Nem mehetünk el a tébolyult világ, a „kerge birkák” mellett - fogalmazott szellemesen. Ránk kell, hogy szakadjon a másik bűne, fel kell ismernünk, hogy a másik elvész, ha nem ismeri meg a Pásztort. Az igehirdetés után a lelkésznő rövid ismertetőt tartott az EKME történetéről és munkájáról. A százöt éves szervezet más egyházi munkaágakhoz hasonlóan megszenvedte a kommunista érát. 1991 óta működik újra. Célja elsősorban a harmadik világban élő, nehezebb sorsú testvérek megszólítása és megsegítése, valamint a missziói parancs hirdetése a gyülekezetekben. Folytatás a 3. oldalon ^ Még teljes pompájában ott díszelgett a mennyezetig érő karácsonyfa a cinkotai evangélikus templomban január 5-én, a vízkereszt ünnepét megelőző vasárnapon. Egyházunk első hivatalos külmissziói napján Vető István, a gyülekezet lelkésze vendégeket is köszönthetett az istentiszteleten, így az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) képviseletében - mások mellett - B. Pintér Márta lelkészi elnököt, Zalán Péter nem lelkészi elnököt, valamint Szirmai Zoltánná titkárt. Az egyesület célul tűzte, hogy mostantól - miként a világ számos országában - hazánkban is minden vízkereszthez közel eső vasárnapon megkülönböztetett figyelem irányuljon a külmisszió munkájára. Az EKME munkatársai első ízben idén küldtek el minden evangélikus gyülekezethez egy imát, továbbá egy perselyt, amelybe - nálunk - a külmisszió kenyai szolgálatát támogatni kívánók adományait gyűjtik, egészen húsvétig. A cinkotai együttlét különlegességét nem utolsósorban a külmissziói egyesülethez szorosan kötődő női kamarakórus szolgálata adta. A Boyzless Voice tagjai igazán hitelesen képviselték a vízkereszti küldetéstudatot és az év eleji lendületet. Ó- és újszövetségi olvasmánnyal indult az - énekekben egyébként sem szűkölködő - istentisztelet. Az EKME lelkészi társelnöke, B. Pintér Márta Ézsaiás könyvének 61. fejezetéből olvasott fel, Vető István pedig Péter második levelének egy szakaszát idézte. Igehirdetésében B. Pintér Márta Jézus megkeresztelkedésének történetét elevenítette fel Mt 13,3 alapján. Jézus a teveszőrbe burkolózó, méz- és sáskafogyasztó Keresztelő Jánost kérte, hogy keresztelje meg őt. Azt a Jánost, aki az Úr útját előkészítvén hirdette a tömegeknek: „Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de a ki utánam jő, erősebb nálamnál, a kinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket” (Károli-fordítás) Nem csoda hát, hogy Jézus kérését hallva Keresztelő János először visszakozott, magát e szentséghez méltatlannak tartva. Mi is feltehetjük a kérdést - váltott személyes hangnemre az igehirdető kik vagyunk mi, hogy Jézushoz hasonlítsuk magunkat? Ugyanakkor, ahogy aztán ezt Jánosnak is be kellett látnia, Jézus nemcsak fölöttünk, hanem - és ez talán még fontosabb - mellettünk is áll. A Jordán menti prédikátor történetét hallva nekünk is tudatosítanunk kell, hogy Jézus nem csupán az örömhírt hozta el, hanem feladatot „Nairobi utcakép” Cinkotán
