Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-03-09 / 10. szám
Evangélikus Élet MELLÉKLET 2014. március 9. «► 9 ORSZÁGOS KÓRUSTALÁLKOZÓJA A mellékletet szerkesztette: Ittzés Szilvia „Azért lettem énektanár, hogy kórust vezethessek, hiszen az a legnagyobb öröm!” Hat iskola, hat - vagy több - karvezető: ők vezetik a kórusokat. Nemcsak vezetik, hanem lelkesítik, fegyelmezik, jókedvre derítik, biztatják és tanítják is őket. No meg utaztatnak, etetnek, itatnak, jegyet vásárolnak, keltenek, fektetnek, szobabeosztást készítenek, ebédjegyet osztogatnak... És persze darabot választanak, négyszólamút átírnak kétszólamúba, tenort altra, németet magyarra. Énekkarra hívogatnak, énekpróbát tartanak, énekpróbát próbálnak beilleszteni nyolcadik, kilencedik vagy tizedik óráig megtelt órarendekbe heti öt testnevelésóra közé, fakultációk elé, lyukas hetedik órák helyébe. Mindezt órákkal és programokkal egyre leterheltebb diákoknak, egyre kevesebb énekórán, egyre alacsonyabb bérezésért, országosan egyre gyengülő zenei és énekkultúra közepette, egyre több füldugóval lezárt fülnek. Mi hajtja őket? Mik a bánataik? Örömeik? Mi a jövő? \hogy a diákok látják „Hogy valóban kiűzi-e az ördögöt a szívünkből? Ha az ördög a teher, a gond, az aggódás, akkor igen. Az éneklés megnyugvást hoz, az éneklés felszabadít.” a kollégiumban! Otthon csak egy zuhany van, és nincs is kivel énekelni.” # * # „A próbákon átéljük azt, hogy repül az idő. Ide pedig azért jó jönni, mert például több szólamban énekelhetünk a zuhany alatt „A közös éneklés igazi közösséget ad, nem virtuálisát, ezért megyünk énekkarra. Addig noszogatjuk egymást, míg végül rászánjuk magunkat, aztán sose bánjuk meg. Jó együtt lenni, jó együtt énekelni.” Kutyejné Ablonczy Katalin, Békéscsaba- Legszívesebben mást sem csinálnék, csak kórust vezetnék, ha tehetném. A dörmögős gyereket sem küldöm el a kórusomból, mert gyakran én adom neki az egyetlen sikerélményt az életében: „Fiam, te egy minősített kórus tagja vagy! Büszke lehetsz magadra!” Persze manapság sokkal nehezebb, de nyitottnak és ötletesnek kell lenni. Én például hetente háromszor tartok - ugyanannak a kórusnak - próbát, mindenki akkor jön, amikor nincs különórája. Aztán szereplés előtt két héttel összepróbáljuk a darabokat. Az igazgatóm szerencsére támogat. No és jól meg kell nézni, hogy mit éneklünk, én például kortársrajongó vagyok. Olyan norvég műveket találtam, hogy a gyerekek egyre csak kémek, hozzak még ilyeneket. Nem szeretek elmozdulni a könnyebb ellenállás irányába, de a minőségért meg kell dolgozni karvezetőnek és kórustagnak egyaránt. Stargl Szilvia, Bonyhád- A bonyhádi kórus jelenleg hatvanöt fős. Női karként kezdtük, tíz éve vagyunk vegyesek. Heti egy kilencvenperces próbát tartunk, de sajnos sok mással ütközünk. Egyaránt énekelünk egyházi és világi műveket. Évi nyolc-tíz fellépésünk van iskolai, városi és egyéb megyei vagy országos rendezvényeken, versenyeken. Az egész tanári munkámban (matematikát és éneket tanítok) a kórusvezetést szeretem a legjobban a gyerekek miatt, illetve azért, mert sikerélményhez juthatnak a kórustagok az együtt énekléssel. Harminc éve tanítok, a legnehezebb, hogy mind az erkölcsi, mind az anyagi elismerésben általában a sor végére szorulunk: rengeteg időt, energiát áldozva sem jutunk olyan anyagi ellenszolgáltatáshoz, amilyen például egy ilyen hétvége esetén is bizony elvárható lenne. Az idők megváltoztak, de a gyerekek szerencsére nem, csak jól kell megszólítani őket. Humorral messzebb jutok, mint bármi mással. Bence Gábor, Budapest, Deák tér- Kolléganőmmel, Kardos Annával mindketten úgy látjuk, hogy utazás nélkül nincs kórusmunka. Persze az igazán izgalmas a külföldi út, de amikor régebben a környező gyülekezetekbe mentünk énekkaros szolgálattal elvinni iskolánk hírét - annak is éreztem a komoly közösségépítő hatását. Az utazásra megtanult művek aztán évfolyamokon át szinte öröklődnek. Ez óriási lendületet ad, és ezért - is - annyira fontos egy ilyen találkozó! De annak is örülök, hogy néhány vonós és fúvós hangszerből álló kis zenekart is tudtam hozni ide, így például el tudjuk játszani Mozart Török indulóját minizenekaros átiratban. Egyébként persze hogy nehezebb most! Régen megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy Beethoven 3. szimfóniájával foglalkozzunk az énekórán, hiszen a 9.-et úgyis mindenki ismeri. Ma már ez nem így van, és az én felelősségem a 9. is! Székely Szilvia, Mezőberény- Mi még nagyon gyerekcipőben járunk, hiszen csak második éve vagyunk evangélikus gimnázium, és kórusunk is csak október óta van. A gyenesdiási továbbképzésen én magam már belelkesedtem, és a diákjaim is lelkesek, mindent hamar megtanulnak, de mire találunk közös időpontot, elmegy egy fél év. Iskolánk két tannyelvű, tehetséggondozó programban is részt vesz, és ez azt jelenti, hogy sok gyereknek naponta akár tíz órája is van, és'persze sokan utaznak is. No ebbe beleilleszteni egy énekkari próbát, az nagy művészet! Ahhoz nagyon kell akarni énekelni. De szerencsére vannak lelkes diákok, akik például az ide vezető hétórás utat is végigénekelték. Hálás voltam nekik a jó hangulatért. Örülök, hogy Nováky Andrea kedvesen biztató hívogatására végül igent mondtam. Jó itt lenni és együtt énekelni, megismerni másokat. Eszenyi Gábor, Nyíregyházi Luther Kollégium- Mi vagyunk itt a kuriózum, hiszen nem a gimnázium kórusa vagyunk, hanem a kollégiumé. Azonkívül az előadási stílusunk is kuriózum, hiszen nálunk a tanárok és a kollégiumigazgató is énekel - itt most ők teszik ki a lelkes csapat felét. Sőt Martinovszky István kollégiumigazgató klarinétszólóval emeli mindig az alkalom fényét! Mi a történetünk? Igazgató úr kitalálta, hogy egy evangélikus kollégiumban legyen kötelező egyházi ének - fél óra korái, fél óra ifjúsági ének -, amellyel mindig készülünk a heti áhítatra. Ezeket a kollégiumigazgató és Szmolár Tünde ének- és nevelőtanár tartja, ezt követheti aztán este a fakultatív kórus. Hála Istennek, mindig ott marad néhány lelkes gyerek, és ha lassan is, de tudunk egy kicsit haladni. Én a városi zeneiskolában és egy alapítványi iskolában dolgozom, de szívesen jöttem ide is igazgató úr hívására. Takács Andrea, Sopron - Ezen a hétvégén nekem éppen egy győri továbbképzésen kellett részt vennem, így hálás voltam Horváth Ábel 12. osztályos diákomnak, aki ilyenkor ki tud segíteni. Karnagynak készül, távollétemben ő vezette a próbákat. Eddig mind a hat találkozón jelen voltunk, és az utóbbi három alkalommal egyúttal házigazdák is. Erre büszke vagyok a kórusommal együtt, de örülök, hogy legközelebb már mi is utazhatunk. Hogy nehezebb-e most, mint régen? Persze, az énekkar egy kínálat lett a sok közül, és így csak a megszállott énekszeretők maradnak meg. De talán nem is bánom, hiszen huszonnyolc megszállott énekessel dolgozni csodálatos élmény, még ha két próbát kell is tartanom ugyanannak a csapatnak, hogy mindenki ráérjen. A diákjaimmal együtt szárnyalunk, vállalnak minden pluszterhelést az ügy érdekében, mert énekelni jó! Az országos felügyelő szavai a résztvevőkhöz Aki Magyarországon evangélikus iskolába jár, természetes módon válik zenebaráttá. Hogy is történhetne ez másképp Kodály országában és Bach egyházában? Aligha van még egy felekezet, amely a minden heti istentiszteleti gyakorlatban ennyi remekművel zengheti Isten dicsőségét. így nem csoda, hogy a gyülekezeti kórusok mellett az oktatási intézményekben is magától értetődő módon működnek zenei együttesek. Persze fontos, hogy a közös éneklés, muzsikálás a közönség számára élvezhető legyen. Ugyanakkor megkockáztatom, hogy azok számára, akik résztvevői a közös zenei produkciónak, az élmény még sokkal nagyobb, a hatás tartósabb. Egymás szólamaira figyelni, a szó szoros értelmében együtt lélegezni olyan tapasztalat, amelynek átélése messze túlmutat a zenei minőség fontosságán. Olyan általános emberi tapasztalat ez, amely - ha többen átélnék - az egész országot, az emberek egymáshoz való viszonyát meg tudná változtatni. Nem véletlen, hogy a balti népek a rendszerváltáskor is szinte szabaddá énekelték magukat, több tízezres kórustalálkozóik óriási élményt jelentettek. A kezdeményezésért és a szervezésért köszönet illeti a találkozó „lelkét” Nováky Andrea tanárnőt. Természetesen köszönet illeti mindazokat, akik hétről hétre foglalkoznak a gyerekekkel, vezetik a kórusokat. Biztos vagyok benne, hogy mindnyájan tudatában vannak felelősségüknek, ugyanakkor örülni tudnak annak, ha tanítványaikat lelkesedni látják, s annak különösen, ha néhány évvel később viszontlátják az egykori kórustagokat koncerten, többé vagy kevésbé vájt fülű zenebarátokként. A találkozó programja alapján kimondottan sajnálom, hogy a közös éneklés öröméből ki kell maradnom. Egy olyan országban, Japánban vagyok épp, ahol a Kodály-módszer tanítása része a hagyománynak, amit mi, öntudatos polgárok persze újra és újra elégedetten veszünk tudomásul. Ez is mutatja a muzsika erejét. Mindenkinek tartalmas együttlétet kívánok! ■ Prőhle Gergely országos felügyelő
