Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-03-09 / 10. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2014. március 9. «► 3 A magunk gondja Három lutheri hitvallás ► Gyökössy Endre Magunkról magunknak című könyve szolgált tanulságul március 3-án a kelenföldi evangélikusok gyülekezeti termében a fiatal felnőttek alkalmán (röviden: Fifán). A több mint öt éve működő, egzisztenciális kérdéseket körüljáró havi interaktív találkozók lényege a találkozás maga. Nemcsak egymással, hanem „magunkkal” is. A Blázy Árpád helyi lelkész vezette fiatal felnőttek mottója a hétfői alkalmon Pál Timóteushoz írt első leveléből való volt: „Legyen gondod önmagodra!” (ílim 4,16) Önismeret tegnap és ma Az önismeret mind a pszichológia, mind a teológia szempontjából fontos kérdés, és a művészetnek is alapkérdése. Hogy valaki utólag, számot vetve okos-e, vagy a vele történt események hatására folyamatában „okosodik meg” mindegy. Megismerési képességünk így is, úgy is véges. De a felismerésre nyitottnak kell lenni nemcsak húszasharmincas, de nyolcvanas éveinkben is. Erről a nyitottságról szól az Uránia és a Toldi moziban még megtekinthető, Szerelempatak című magyar film is. Sós Ágnes erdélyi tájakon játszódó, rendhagyó dokumentumfilmje amolyan sírós-nevetős alkotás. Sokszoknyás, sokráncos idős asszonyok és már nem oly peckesen járó emberek beszélnek ifjúságukról. Elsősorban is a szerelem megéléséről, illetve sokszor meg nem éléséről. Egykori hiedelmeikről, az ismeretlentől való félelemről, a megszokás örömeiről és fájdalmáról beszélnek. Elmondják, hogy volt akkor, és hogy van most, hogy gondolták egykor, és hogy gondolják ma. Másképp. De ez a másképp korántsem tragikus. Inkább természetes. A rendkívül kifejező, sosem hallott, ízes tájszavakkal, velős mondatokkal előadott mesék az életről szólnak az élet alkonyán, és mindezt derűsen, életigenlőn teszik. Aki önismereti tréninget akar, forduljon csak bizalommal a kis erdélyi falubéli Erzsi vagy Borcsa nénihez! Titok A gyermekek éntudata két-három éves korban jelenik meg, de csak húszhuszonegy éves korra szilárdul meg. Ez a megszilárdulás azonban korántsem jelent felnőttséget, még kevésbé valamiféle készséget, teljességet. Az ember határon állása, kettősségbe ágyazottsága - beszéljünk bár föld és ég közötti, test és lélek közötti, ego és „isteni képmás" közötti vergődéséről - mind a vallás, mind a filozófia, mind a pszichológia egyik leggazdagabb rejtélye. Hogy ilyen sok fizikai törvényszerűségnek kitett, halandó testünk földi utunk bevégeztével pusztulásnak indul, az az egyik legnagyobb traumánk. De talán az önmagunkból való végső kifordulás hozza el a valódi „önmagaságot” azt az állapotot, amelyet üdvösségnek nevezhetünk. A teljesség felé... Az önismeret fontosságára már az ókori görögök felhívták a figyelmet, Jézus tanításával pedig e tekintetben is új fejezet nyűt az emberiség történetében. A görög eudaimonia kifejezés olyan boldogságot jelöl, amely kizárólag önmagáért való. Az ókoriak a lélek erény szerinti tevékenységét tartják boldogságnak, ehhez az etikus cselekvés a kritérium. A boldogság szó makarioszként szerepel az Újszövetségben. Említhetjük itt Jézus jól ismert Hegyi beszédét, amelyben a földi örömök múlandóságára hívja fel a figyelmet, és a mennyei örömöt ígéri a szenvedőknek. A boldogsághoz vezető út tekintetében az ókori bölcselethez hasonlóan a bibliai szemlélet is az erényes cselekvés mellett teszi le a voksát a földi örömök és az anyagi javak halmozásával szemben. Michel Foucault francia történész, filozófus híres könyvében, a Törődés önmagunkkal című kötetben arra a paradoxonra hívja fel a figyelmet, hogy bár az üdvösség feltétele épp az önmagunkról való lemondás, ehhez mégiscsak önmagunkat kell megismernünk először. Fontos különbség azonban, hogy míg az antikvitásban önmagunk megismerése az önmagunkkal való törődés következményeként tűnt fel, a modern világban önmagunk megismerése lett az alapelv. Felek A kelenföldi evangélikusok minden bizonnyal sejtik, amit József Attila tudott: „Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat.” Ezért járnak interaktív közösségbe, és beszélnek magányról, test és lélek kapcsolatáról, komplexusokról, lelki görcsökről, a női és férfilélek hasonlóságairól és különbözőségeiről. A doktorokat, jogászokat, munkakeresőket egyaránt magában foglaló közösség a beszélgetések során profitálhat sokszínűségéből, sokszemszögűségéből. Még ha felvállalják is dioptriáikat, akkor sem vesznek homályba, hisz mindenki más-más területen éles-, illetve rövidlátó. A létkérdések okozta általános egyéni szorongás egy élő csapat közegében eltörpül valamiképp, és „sorsközösséget” kovácsol. Ha valóban feltárulkoznak, és megmutatják egymásnak magukat a felek, pont egy másik felet kaphatnak a magukéhoz... ■ K. A. Folytatás az 1. oldalról Mivel hivatalos beadványként jelentek meg az iratok, eredeti nyelvük a latin. Az Ötvárosi hitvallás már 1613-ban megjelent magyar nyelven is, de a másik kettő csak most, 2014-ben vált olvashatóvá anyanyelvűnkön. „A könyv szerzői négy nyelven - latinul, németül, szlovákul és magyarul - beszélnek. A kötetben a kísérő tanulmányok is három nyelven jelentek meg. Voltak idők, amikor a művelt ember mind a négy nyelvet ismerte és használta. Olyan időket is ismerünk, amikor ezek a nyelvek elválasztottak egymástól minket. Azt kívánom, hogy ez a könyv összekössön, és ne elválasszon bennünket” - fogalmazott ismertetője végén Reuss András. A kötetbemutatón jelen volt az Eperjesi Egyetem oktatási rektorhelyettese, dr. Milan Portik is. Köszöntőjében elmondta, hogy európai uniós támogatással tudták a kötet előkészületeit, illetve megjelenését támogatni. Az egyetemmel kapcsolatban a rektor beszámolt arról, hogy „a humán tudományok terén Szlovákia egyik legsikeresebb egyetemének számít az eperjesi” Peter Kónya az Eperjesi Egyetem kiadói tevékenységét mutatta be. Kiemelte az itézményükben zajló digitalizálást, amelynek eredményeként az általuk őrzött dokumentumok más kutatók számára is elérhetővé válnak. A professzor egyúttal emlékeztetett arra, hogy az Eperjesi Egyetem és az Evangélikus Hittudományi Egyetem kapcsolata nem most indult, hanem még id. Fabiny Tibor kezdeményezte. A Három lutheri hitvallás Magyarországon című kötet bemutatóján Csörsz Rumen István lant- és énekművész egy szlovák ének magyarországi változatával, Luther-énekkel és egy zsoltárral vezette vissza a jelenlévőket a hitvallási iratok korába. A könyvbemutatót állófogadás zárta. Pohárköszöntőjében dr. Réthe-TRI LUTHERSKÉ VYZNANIA VIERY Z UHORSKA HÁROM LUTHERI HITVALLÁS MAGYARORSZÁGON DREI LUTHERISCHE GLAUBENSBEKENNTNISSE AUS UNGARN Peter KÓNYA - CSEPREGIMtin teds.) lyi Miklós orvos, akadémikus - korábbi emberierőforrás-miniszter -, egyházunk reformációi emlékbizottságának egyik védnöke, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy nagy öröm számára megtapasztalni ezt a fajta szlovák-magyar együttműködést. Ugyanakkor a professzor felhívta a jelen lévő egyházi személyek figyelmét arra is, hogy „az egyházak legyenek meghatározó tagjai a kulturális és tudományos életnek”. ■ Galambos Ádám Evangélikus, hu Könyörgés Ukrajnáért Hetek óta lélegzet-visszafojtva figyeli a világ, hogy mi történik Ukrajnában. Sajnos éppenséggel nem mondható szokatlannak, hogy közvetlen szomszédunkban háború folyik, hiszen a kilencvenes években a délszláv válság torkollott véres öldöklésbe és tömegmészárlásba. Most hazánk keleti szomszédja küzd a polgárháború rémével. A két esetben közös egyrészt a posztkommunista örökség, másrészt az etnikai szembenállás. Harmadik tényezőként pedig megemlíthetjük, hogy amint egykor a Vajdaságban, úgy most a Kárpátalján is jelentős létszámú magyarság él, amely bizony könnyen áldozatává válhat az őrült szembenállásnak. Nem vagyok politikai elemző, így pontosan nem tudom meghatározni a háborúskodás okát. A felszínen azt látom, hogy volt egy régi oroszbarát hatalom, amelyet szívós közdelemben - utcai tüntetéseken és a polgári ellenállás megannyi eszközével - megdöntött egy nemzetinek minősített, ám igencsak sokszínű, gyakran egymással is harcoló ellenzék. Kijev emblematikus terén, a Majdanon napokon át folyt ellenállás, amelyet a média szinte percről percre élőben közvetített. Megrendítő képeket láthattunk barikádokon harcolókról és orvlövészek által levadászott civil áldozatokról. Ki tudná elfelejteni annak a huszonegy éves önkéntesnek a látványát, aki vöröskeresztes mellényben segített a rászorulókon, majd egyszer csak véres torokkal küldte utolsónak hitt egyszavas Facebook-üzenetét a világnak: meghalok. (Aztán kiderült, hogy a hős leány talán mégiscsak életben maradt.) Láttuk a képeken a világhírű bokszolót, majd a börtönből kiszabadult politikus asszonyt, élőben követhettük a parlament döntését, amellyel megfosztotta hatalmától az addigi elnököt. Már-már azt hittük, hogy a demokrácia diadalmaskodott a diktatúra fölött, ám aztán arról érkeztek hírek, hogy az új hatalom egyik első döntése a magyarok számára is kedvező nyelvtörvény megszüntetése volt. Sőt egyre inkább az volt a külső szemlélő meggyőződése, hogy itt voltaképpen oligarchák által pénzelt politikuscsoportok folytatnak egymással ádáz küzdelmet. Attól tartok, hogy most ugyanaz történik nagyban, amit kicsiben már a kilencvenes években számos esetben láttam a magyar-ukrán határt átlépve, vagyis a korrupció borít el mindent. Akkoriban „csak” az számított természetesnek, hogy aki Záhonynál át akarta lépni a határt, az szinte kötelezően meghatározott pénzösszeget nyomott a határőr feléje kinyújtott markába. A tenyerek azóta is nyitva várják a megvesztegetők pénzét, csak nyilván az összegek nőttek nagyságrendekkel. Számos képet láthattunk a frontvonalon tartózkodó ortodox vagy görögkatolikus papokról, akik nyakukban stólával, kezükben kereszttel állnak az ellenséges felek között, vagy éppen végtisztességet adnak a halottaknak. Ugyanakkor felzaklatott az a fotósorozat is, amelyen egy elfogott orvlövészt lincsel meg a dühödt tömeg, s a fiatalember rémülettől eltorzult arcába mélyen belenyomják a feszületet, jelezve, hogy itt istenítélet történik. Válhat a kereszt ilyen fenyegető jellé? Egyre kevésbé látok tisztán egy olyan világban, ahol már alig képes bárki is kordában tartani az indulatokat és a nyers ösztönöket, és ahol szemmel láthatóan minden az érdek által mozgatott hatalmi játszmáknak rendelődik alá, és a politikai boszorkánykonyhában kifőzött ételekkel akarnak bennünket megetetni. Nem tudok mást tenni, mint hogy személyes kapcsolatba próbálok lépni azokkal, akiknek a véleményére adok. így mielőtt egyházunk zsinatát tájékoztatnám az ukrajnai helyzetről, tájékozódom az erős evangélikus irányítás alatt álló Ökumenikus Segélyszervezet munkatársainál, hogy megtudjam, mit szándékoznak ők tenni a válságos helyzetben. Megtudom, hogy a szervezet igazgatója személyesen vitte Kijevbe a magyar kormány többmilliós gyógyszerszállítmányát. A segélyt abban a templomban és kolostorban adták le, amely a harcok során amolyan elsősegély-állomásként is üzemelt. Kapcsolatba lépek továbbá a Lutheránus Világszövetség főtitkárával, aki tájékoztat arról, hogy mit tesz a hetvenmillió főt tömörítő szervezet az ukrajnai áldozatokért és a helyzet rendezéséért. Megtudom tőle, hogy Kijev német evangélikus gyülekezete is kiveszi részét a rászorulók megsegítéséből. Templomuk ugyanis alig százötven méterre található a Majdantól, így oda mindkét fél sérültjeit bevitték, hogy ápolásban részesüljenek. A templom mindenki előtt nyitva áll, így bizony arra is van példa, hogy akik kint, a barikádokon szemben állnak egymással, ott békében együtt pihennek, adott esetben meleg ételt vagy éppen lelki vigaszt kapnak. A gyülekezet lelkészei és tagjai készek mindenkit egyformán segíteni, ugyanakkor tudatában vannak annak, hogy őket mint németeket inkább az európaiságot képviselő oldalra sorolják be. Legfontosabbnak azonban azt érzem, hogy telefonon kapcsolatba lépjek kárpátaljai barátaimmal. Sokszor járhattam már náluk, legutoljára egy éve szolgáltam több református gyülekezetben, és találkozhattam az utolsó mohikánnak számító maroknyi magyar evangélikussal. A püspökhelyettes elmondja, hogy Ungváron is nyugtalanságot tapasztalnak. A megyeházát elfoglalták a tüntetők, ahonnan felemelt kézzel vonultak ki a rendfenntartó erők. A püspökhelyettes tart attól, hogy az épületben elpusztulhatnak olyan dokumentumok, amelyek az egyház múltjával és jelenével kapcsolatban pótolhatadan értékűek. Fontolgatják, hogy gyermekeiket az esetleges háborús cselekmények idejére Magyarországon helyezik biztonságba. Meg is adom neki néhány nyíregyházi gyülekezet és intézmény elérhetőségét. Egy másik lelkész barátom azt mondja el, félnek attól, hogy nacionalisták vonulnak majd be abba a tiszta magyar faluba, ahol ő szolgál. Ezért amolyan polgárőrséget állíta-ÉGTÁJOLÓ (í) nak fel, hogy önmagukat és javaikat megvédjék. Vannak közöttük olyan radikális magyarok, akik azt remélik, hogy ez a zavaros helyzet akár Kárpátalja bizonyos részeinek Magyarországhoz való visszatérését is jelentheti. Mindazonáltal ők szeretnének kimaradni a ribillióból, mert meggyőződése, hogy ez a békétlenség csak a szélsőségeseknek kedvez. Csak azt kérhetem az olvasóktól: imádkozzanak a háború borzalmainak kitett Ukrajnáért, hogy a felek megbékéljenek egymással! Legyen vége a vérontásnak és a tisztességtelen gyakorlatnak! Fokozottan imádkozzanak kárpátaljai magyar testvéreinkért, hogy ne váljanak erőszakos cselekedetek áldozataivá vagy éppen bűnbakká a nemzetiségek szembenállásában! Dona nobis pacem. Adj békét, Uram! Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület
