Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-03-02 / 9. szám
io 41 2014. március 2. FÓKUSZ Evangélikus Élet FEBRUÁR 25. - A KOMMUNISTA DIKTATÚRÁK ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA Lehetséges-e kiengesztelődés? W Folytatás az 1. oldalról A kötetről és tartalmáról elsőként dr. Gyarmati György történész tartott előadást. Akadémiai fordulatokban gazdag, erősen szaktudományos jellegű értekezésében elismeréssel szólt a kötet szerzőinek munkamódszeréről és az elért eredményekről. A könyvben felbukkanó témákat és az azokból következő kérdéseket széles értelmezési perspektívában igyekezett elhelyezni, és az evangélikus egyházon belül lejátszódó folyamatokat és az egyház életét befolyásoló állambiztonsági befolyást össztársadalmi kontextusban is láttatni kívánta. A beszervezett egyházvezetők tevékenységét mind az állambiztonság, mind a megfigyelt közösség szemszögéből interpretálta, s ezáltal a beszervezési esetek olyan „tipológiáját” sikerült felállítania, amely a társadalom más - egyházon kívüli - közösségeiben is nagymértékben megfeleltethető analóg eseteket mutathat. Értékelése során mindvégig egyházi kontextusban maradt Kiss Réka történész, aki kiemelte, hogy a Háló sorozat mérföldkőnek tekinthető a múlt rendszer állambiztonsági kapcsolatait kutató magyarországi tényfeltáró munkában, és követendő mintául szolgálhat a többi felekezet megkezdett kutatásai számára. A református egyház közelmúltjából hozott példát a Káldy Zoltánéhoz hasonló egyházvezetői „pályafutásra” és óvatos megfogalmazással, de hangsúlyosan érzékeltette, hogy az ügynöki tevékenység és az egyházvezetői működés sok esetben világosan különválasztható, és az egyháztörténeti értékelés során kiderül - ez esetben egyértelműen Káldy Zoltánra utalva -, hogy az utóbbi egy vészterhes korszakban mégis szolgálhatta az egyház túlélését. Kiss Réka arra a lényeges mozzanatra is rámutatott, hogy a tényfeltáró munka önmagában nem tekinthető egyháztörténet-írásnak, tehát nem mutathatja be minden részletre kiterjedően, hogy milyen volt az egyház élete a diktatúra évtizedeiben. Szükség van tehát a tényfeltárás mellett a közelmúlt egyháztörténetének objektív bemutatására is, mert csak azzal együtt alakítható ki a teljes kép. ■ Petri Gábor Hálógabaly, avagy szívességi helyreigazítás Tisztelt Főszerkesztő Úr! Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy mellékelt helyreigazításomat országos lapjukban mielőbb közölni szíveskedjenek. (...) A Háló című kötet szerkesztője, Mirák Katalin javasolta számomra, hogy országos lapjukban kérjek a tévedés miatt helyreigazítást. Helyreigazítás Alulírott dr. Sokoray Béla családom és a magam nevében helyreigazítást kérek a Háló kötet szerkesztőjétől Sokoray Károly egykori, Budapest XVIII. kerületében, Pestszentlőrincen közel negyven évig szolgáló, templomépítő lelkész édesapánkra vonatkozó téves adatközlés miatt. Az ez év januárjában megjelent kötet Káldy Zoltán és OttlykErnő püspökök besúgói tevékenységét taglalja, és névmutatójában Sokoray Károllyal, édesapánkkal azonosítja - tévesen - a 346. oldalon a Káldy Zoltán püspök besúgói jelentésében megnevezett Sokoray, keresztnév nélküli lelkészt, akinek Kutas Kálmán szombathelyi parókus 1953-ban rendszerellenes tevékenysége miatt politikai okokból történt eltávolításában fiával együtt tevékeny része volt. H Dr. Sokoray Béla (Veszprém) Habakuk próféta fenyegető álmot látott. Elment hát Jójákim királyhoz, hogy elmondja neki Isten üzenetét. A nép elé is kiállt, és megjövendölte, hogy kegyetlen és vérszomjas barbár sereg támad, s rabláncra fűzik majd Júda és Jeruzsálem népét, mint ahogy lerombolták Ninivét a babiloniak és a médek. A király, bár tudta, hogy a történelem kerekét Isten keze forgatja, s látta, hogyan csapnak össze országa körül az idegen hatalmak, csendre és nyugalomra intette Habakukot. Titkon arra gondolt, hogy a próféta is tévedhet, vagy Isten talán megszánja a népét és őt magát. A próféta azonban nem nyugodott bele a tétlen szemlélődésbe, hiszen látta, hogy amint véget ért az asszírok uralma, az egyiptomiak ellenőrzésük alá vonták a Közel-Keletet, de a babiloni koronaherceg, Nebukadneccar Kardermisnél legyőzte őket, és ki kellett üríteniük az elfoglalt területeket. Habakuk tudta, hogy a hatalomban nincs holt tér, a politikában nincs üres terület. Amint az egyik fél meggyengül - vagy akár csak meggyengülni látszik -, azonnal a helyébe lép a másik, és kegyetlen következetességgel gyakorolja a hatalmát. Látta, hogy Jójákim királyra nem számíthat népe védelmében, ezért egyenesen Istenhez fordult segítségért.- Meddig kell még kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg? - fohászkodott. - Kiáltok hozzád az erőszak miatt, de nem segítesz! Miért kell látnom a romlottságot és néznem a nyomorúságot? Erőszak és önkény vesz körül. Folyik a per, és új viszály támad. Azért nem érvényesül a te törvényed, mert soha nem hoznak igaz ítéletet, mert a bűnös kijátssza az igazat. Mióta Jósiás király meghalt, oda a jog, oda az irántad érzett tisztelet. Jójákim maga mutatja a példát a bűnre, az erőszakra, és romlásba taszítja a népet. A történelem is a visszájára fordult, mintha a bűnösöket óvnád az igazakkal szemben... Kérlek, ha nem így van, cáfolj rám, Uram! És szólt az Úr:- Nézzétek a népeket, és lássatok, ámulva csodálkozzatok! Most útnak indítom a káldeusokat, ezt a kegyetlen, szilaj népet. Bejárják ők ezt a széles földet, birtokukba veszik a hajlékokat, melyek nem az övéik. Félelmetes ez a nép. Önmaga szabja meg törvényeit és méltóságát. Lovai gyorsabbak a párducoknál, és vadabbak a pusztai farkasoknál a lovasai. Mind erőszakos szándékkal jön, arcuk csak előre néz, s annyi foglyot ejtenek, mint a fövény homokszemei. Csúfot űznek a királyokból, kinevetik a hatalmasságokat. Nem állhat nekik ellen sem emberi erő, se sánc, erőd, mindent legázolnak. De vétkesek ők, mert saját erejüket istenítik. Bálványimádó, barbár e nép.- Uram, ősidőktől fogva te vagy az én szent Istenem. Nem fogunk meghalni, azt te nem engedheted! Szemed tiszta, nem nézheti a rosszat, nem engedheted meg az elnyomást. Miért nézed hát el a hűtlenséget, miért hallgatsz, amikor a bűnös tönkreteszi a nála igazabbat? Habakuk várt, egyre csak várt Isten parancsára. Mit kell tennie? Kiállni a nép elé, és elmondani újra meg újra, hogy bánják meg bűneiket, és térjenek vissza az igaz útra, amelyet az Úr Mózesnak kijelölt? Vagy kemény szavakkal egyenesen a király elé kell állni, s arcába vágni a vétkeit? És eljött az újabb álom, a törvény, melyet írásban kell rögzíteni, hogy látva lássa a nép. A hódítók pusztulását hirdeti, meg az igazak jutalmát, akik a próbatételt túlélhetik. Megkereste hát a kőfaragót, és kőtáblába vésette a törvényt. „Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él” Ez volt az egyikre írva. A másikra ez került: „Bizony, a bor megcsal, nagyhangúvá lesz a férfi, nem nyughatik. Szélesre tárja a torkát, mint a sír, telhetetlen, mint a halál, magához ragad minden nemzetet, magához gyűjt minden népet” Az ítélet beteljesedett. Két generáción át nyögte Izráel népe a Babiloni Birodalom igáját. Hullott a vér a csatamezőn, hullott a száműzött népek fiaiból álló rabszolgasereg a babiloni városok építésénél. Asszonyok, lányok sikolya, gyerekek zokogása kísérte a birodalom nagyjainak gazdagodását. Habakuk ekképp jegyezte föl népe szenvedéseit és Nebukadneccar dőzsölését: „Jaj annak, aki a házába tisztességtelen hasznot gyűjt, aki fészkét magasba rakja, hogy megmenekülhessen a fenyegető veszedelemtől! Házad gyalázatára vált, amit terveztél. Önmagad ellen vétkeztél, amikor sok népet tönkretettél, mert a kő is kiáltoz a falból, és a tetőgeren-T. Ágoston László Habakuk da válaszol neki. Jaj annak, aki vérontással épít várost, aki álnoksággal emel várat!” A Seregek Ura így határozott: amiért a népek fáradoznak, azt a tűz pusztítja el, amiért a nemzetek fáradoznak, az semmivé válik. De a föld tele lesz az Úr dicsőségének ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja. A hódítók letarolták a Libánon-hegység erdeit, hogy palotákat emeljenek uraiknak, s templomot építsenek belőle isteneiknek. Az udvar emberei unaloműzőként kiirtották a környék vadjait. „A Libánon ellen elkövetett erőszak visszaszáll rád - írja Habakuk a vadállatok kipusztítása miatt majd te is rettegni fogsz. Hiszen te emberek vérét ontottad, és erőszakosan bántál országokkal, városokkal és a bennük lakókkal” Végül Isten erejéhez fordul. „Jaj annak, aki a fának mondja: Ébredj! -és a néma kőnek: Kelj föl! Adhat ez útmutatást? Arannyal, ezüsttel van ugyan borítva, de semmilyen lélek nincs benne! Az Úr azonban ott van szent templomában: csendesedjék el előtte az egész föld!”- Badarság! - mondta Jójákim király. - Dobjátok ki ezt az eszementet, és gondoskodjatok róla, hogy ne uszíthassa ellenem a népet! A babiloniak meg az egész világra törnek, a mi földünk túlzottan kis falat nekik. Habakuk csak ült a kőtáblái mellett, s látta, mint nyargalnak át a mezőn a babiloni lovasok, s hajtják el rabszíjra fűzve a férfiakat. Látta a megbecstelenített asszonyokat, az éhségtől szenvedő gyermekeket, és égre emelt karral fohászkodott:- Uram, küldd rájuk a dögvészt, és rendítsd meg a földet a talpuk alatt! * * * Bálint éppolyan gazda volt, mint a többiek a faluban. Talán annyiban különbözött tőlük, hogy ritkábban látogatta meg a kocsmát, mint a barátai. Azoknak is volt szőlőjük a domboldalon, boruk a pincesoron. Nem is azért mentek oda, mert a kocsmárosnak jobb bora volt, hanem a társaság miatt. Hogy megmutassák, ki milyen legény a gáton, elhúzassák a cigánnyal a nótájukat, és alkalomadtán, félrészegen, megtapogassák a kocsmárosné tomporát. Ez volt a mindennapi szórakozásuk. Csak vasárnaponként ment át Bálint is az istentisztelet vége meg az ebédidő közötti kis időben a templommal szemközt lévő nagy kocsmába, hogy megbeszélje a többiekkel a világ dolgait, míg az asszony az asztalra készíti a tyúklevest. Többnyire a kántor, Szabó Lajos meg Bálint vitték ilyenkor a szót, mert nekik járt a pesti újság. Ez a Bálint meg még a gazdakör könyvtárába is bejárt olvasnivalóért. A keresztanyja volt a könyvtáros. Főleg télen olvasgatott a petróleumlámpa fényénél, amikor ellátta az állatokat, és az asszony is aludni tért. Néha olyanokat mondott, hogy a barátai szeme-szája elállt tőle. Afrikai négerekről meg amerikai cowboyokról mesélt. El is nevezték ügyvédnek a nagy esze után. Az ifjabb legények már a nevét se tudták, csak úgy emlegették, hogy az „ügyvéd Bálint bácsi”- Azt hiszem, újra háború lesz - mondta két kisfröccs között az egyik vasárnap délelőtt kevéssel fél tizenkettő után a kocsmai asztalnál Szabó Lajos. - A németek nem nyugszanak bele a vereségbe.- Lehet - bólintott rá egyetértőén Bálint, az ügyvéd. - Olyan ez, mint egykor Egyiptom meg a babiloniak. Habakuk próféta megjövendölte. Nem hittek neki, aztán jött a fogság.- Kicsoda? - néztek rá sandán a barátai.- Habakuk. Ha olvasnátok a Bibliát, ti is tudnátok, ki volt az.- De nagyra vagy vele - húzta el a száját egyikük. - Minden vasárnap abból prédikál a tisztelendő úr, miért kételkednénk a szavában? Te ellenőrződ, amit a szószékről beszél?- Nem én, csak érdekes, ahogy ismétli magát a történelem. Akkor is így kezdődött, két és fél ezer éve. Mindig a nagyhatalmak robbantják ki a háborút, és a kicsik látják a kárát. Látom, naponta masíroztatják itt is a suhanc kölyköket. Leventék fapuskával... Aztán ha netán kitör a háború, vajon hányán jönnek vissza közülük? Alig telt el egy hét, a kisbíró, Virágh Jakab beszólt Bálint udvarára, hogy menne már be a községházára, a főbírónak, Dani Gáspárnak lenne hozzá néhány szava.- Hívattál, Gáspár? - kopogott be az ajtón.- Hívattalak, de csak úgy barátilag - kínálta hellyel a másik. - A Habakuk miatt. Azt beszélik az okos népek, hogy a kocsmában valami Habakuk nevű emberrel riogatod őket. Háborút jövendöltök a kántorral, meg efféléket mondanak. Mi bajod neked a leventékkel? Olyan korú fiad nincs is, aki köztük lenne.- Nekem ugyan nincs, de te is újságolvasó ember vagy, Gáspár. Aki érti a szót a sorok között, tudhatja, hogy nagy baj közeleg. Habakuk is tudta...- JHagyd már a fenébe azt a szerencsétlen Habakukot! Nem a mi dolgunk. A leventék gyakorlatoztatását meg fentről rendelték el. Végre kell hajtani. Túl kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy beleüssük az orrunkat a nagypolitikába.- Lehet, hogy így van, Gáspár, lehet, de én látom, hogy sok szenvedés jön ránk, és valahogy meg kéne óvni ezeket a nagyszájú hősöket a pusztulástól.- Rémeket látsz, Bálint. Menj szépen haza, tedd a dolgodat, az ország sorsát meg bízd azokra, akik értenek hozzá. - Aztán amikor Bálint elment, fejcsóválva még hozzátette - Te Habakuk, vagy ki a fene... Nem tudni, ki hallotta meg az utolsó szavakat, de tény, hogy attól kezdve már nem ügyvédnek, hanem Habakuknak csúfolták Bálintot. És természetesen úton-útfélen kinevették a látomásaiért. Csak akkor hökkentek meg kissé, amikor a postás Jani elkezdte kézbesíteni a sasos behívókat. Aztán meg jöttek a Don-kanyarból a gyászjelentések.- De hiszen erről beszélt Habakuk is - mondogatták az istentisztelet utáni fröccsözésnél a falusiak. - Uram Isten, mi jöhet még? Akár a kenyerünket is elvehetik ezek az istentelen barbár hordák... Valóban jöttek, és nem csak a kenyerüket vették el. Lóháton jöttek, nyakukban dobtáros géppisztollyal. Riadt szeműek voltak, és kegyetlenek. Előbb lőttek, aztán kérdezték, ki vagy. Asszonyok, lányok szemérme vérbe tiporva, a pincében puskatussal csapolt hordók, a szuronnyal szabdalt zsákokból szétfolyt a mag... A piactéren gyűltek a járni még képes emberek. „Málenkij robot” mondták, és Szibériába indult a marhavagon.- Bálványimádók - mondta a kántor. - A parancsnok zsebében ott a Lenin-szobor. Azt istenítik, meg Joszifot, a Sztálint, és úgy félik őket, mint keresztyén ember az ördögöt. .- Isten Babilont is megbüntette a vétkeiért - bólintott Habakuk Bálint. - Meglásd, a dögvész őket is eléri. Csakhogy a mi vétkünket megbocsátotta-e, vagy most jön a negyvenévi pusztai vándorlás, hogy megtisztuljon a nép? Két emberöltőn át tartott a babiloni fogság... * * * Habakuk nem érhette meg a szabadulást, mint ahogy Bálint sírján is elhervadtak a virágok, mire kivonult a barbárok hada. S az új nemzedék elkezdte a múltat vallatni: ki, hol, mikor, hogyan követte el a hibát, netán a bűnt, amiért vezekelni kellett. A bíró csak azt tette, amit a hivatala megkövetelt. Az ő elöljáróit se illeti kritika, hiszen a nép felkent, szabadon választott vezetői voltak. Ki hát a vétkes, kire szálljon az átok? Nem maradt más, mint Habakuk, aki ezt az egészet megjövendölte. Talán nem is lett volna ekkora a vész, ha ott, a kocsmában két kisfröccs között Bálint nem említi meg Habakuk nevét...
