Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)

2014-03-02 / 9. szám

8 -m 2014. március 2. PANORÁMA Evangélikus Élet Sopron-Ödenburg - szlovák szemmel ► Ján Lachky szlovák evangélikus lelkész feleségével nemrég Sop­ronban járt a közös evangélikus egyházi múlt és kultúra nyomait kutatva. Eljutott a soproni gyü­lekezet és a líceum könyvtárába is. Soproni úti beszámolója szlo­vák szemmel, de a magyar-szlo­vák kölcsönös megbecsülés és egymás iránti nyitottság jegyé­ben íródott. Sopron városába a budapesti Evan­gélikus Országos Levéltár igazgató­jának, Czenthe Miklósnak a meghí­vására érkeztünk feleségemmel. Czenthe urat a Sola scriptura című egyháztörténeti dokumentumfilm forgatásán, lőcsei levéltári kutatásai közben ismertem meg. Szívesen időztünk Sopronban, amelynek históriája olyan sok szállal kötődik a miénkhez. Az osztrák határ menti magyar város bennünket, evan­gélikusokat történelmünkre, az 1681- es országgyűlésre emlékeztet. Az útikönyvek Sopront a legfestő­­ibb magyar városként említik a régi bástyák alatti romantikus séták lehe­tőségével. Ez feltehetően azért is van így, mert a ma mintegy hatvanezres te­lepülés büszkélkedhet a leginkább épségben maradt történelmi architek­túrával Magyarország területén. Mint­hogy a város az ország legnyugatibb ré­szén, a korabeli Bécshez kapcsolódó védőövezetben fekszik, elkerülte a másfél évszázados török uralmat, rombolást. És valóban - elvarázsolnak a karcsú, gótikus tornyok övezte girbegörbe utcák, melyek a történelmi városköz­pontot gyűrűzik. Az 1280-ban épített egykori ferences templom, melyet „Kecske-templomnak” is neveznek, koronázások és országgyűlések szín­helye is volt. A Fő téren álló városto­rony századokon át tűzvédelmi célo­kat is szolgált, így Tűztoronyként is emlegetik. Az utolsó nagy tűzvész 1676-ban pusztított a városban. Ha ma leküzdjük a háromemeletnyi csigalépcsőt, és felmegyünk a torony­ba, akkor szerencsés esetben ellátha­tunk egészen az osztrák Alpokig. Rit­kán van erre mód, mert a közeli Fer­tő tó védett mocsaras vidékét gyakran fedi vastag ködtakaró - így volt ez a mi november közepi látogatásunkkor is. A középkori belváros harmadik tornya az evangélikus templomé, amely 1784-ben, a türelmi rendelet után épült, s ez volt Magyarország legnagyobb evangélikus temploma. Akkor még természetesen torony nélkül, az csak hetven évvel később épülhetett hozzá. Az evangélikus épületek és intézmények - mint a pa­rókia, a templom és a múzeum - a Templom utcában találhatók. A sop­roni képeslapok jelentős részét ezek fényképe díszíti. Az eredetileg gótikus épületeket a tűzvész után átépítették, barokk arcu­latot kaptak. Itt van az evangélikus gyülekezet levéltára és múzeuma is. Az eredeti templom, amely fából épült, sajnos a nagy soproni tűzvész áldoza­tául esett 1676-ban, ám a legnagyobb értékeket, a könyveket és az iratokat sikerült megmenteni. Máig is megcso­dálhatjuk őket a soproni evangélikus gyülekezeti könyvtárban, amely kizá­rólag teológiai műveket őriz. Az 1557-ben alapított evangéli­kus iskola nagy könyvtárát az 1948- as államosítást követően választották ketté: a teológiai műveket a lelkészi hivatal épületében helyezték el, míg a könyvállomány másik része maradt az államosított gimnáziumban. Az is­kola ma ismét evangélikus gimnázi­um, s a 19. századi lutheránus költő­nek, az iskola egykori diákjának, Berzsenyi Dánielnek a nevét viseli. * % # A teológiai művek között egy gyönyö­rűen díszített, bőrkötéses Luther- Biblia keltette fel figyelmünket, ame­lyet Hieronymus Emsemek, Luther kri­tikusának a művével hasonlítottunk össze. Mindkét Biblia gyönyörűen illusztrált, amit annak köszönhetünk, hogy a szerzők nemcsak teológiai, ha­nem művészeti téren is küzdöttek egy­más ellen. Végül Luther Bibliája vált a német irodalmi nyelv alapjává, míg Emser skolasztikus műve feledésbe merült, annak ellenére, hogy gazda­gabban volt illusztrálva. Valódi unikumnak számít X. Leó pápa 1520-ból származó, Luthert ki­átkozó bullája (e bullát égette el Lu­ther válaszul Wittenbergben). Az itt fennmaradt példányon tanulmá­nyozhatjuk a katolikus egyház Luther téziseivel szembeni ellenvetéseit. Soproni tanulmányutunkon szak­értőként dr. Szála Erzsébet, a Nyugat­magyarországi Egyetem történésze és egyben a soproni evangélikus gyüle­kezet levéltárosa kísért bennünket. Vá­rosnézésünk közben sok értékes infor­mációt kaptunk tőle a város történel­méről és a soproni evangélikus gyü­lekezet múltjáról. Lehetőségünk nyí­lott arra is, hogy személyesen megis­merjük a helyi lelkészeket. Hagyomá­nyosan három evangélikus lelkésze van Sopron városának; egy közülük mindig a német lelkipásztor, aki a né­met nyelvű istentiszteleteket tartja. Akárcsak a múltban, úgy a jelenben is nagy hatással van a városra az oszt­rák határ közelsége. Meglátszik ez az utcák, a város tisztaságán (nem láttunk egyetlen graffitit vagy összefirkált fa­lat) vagy a helyi lakosok meglepően jó nyelvismeretén. Szívesen igazítják út­ba a magyarul nem beszélő turistákat, mint amilyenek mi is voltunk. * * * A szerző dr. Szála Erzsébettel Nem meglepő, hogy a város és környé­ke sok más érdekességgel is szolgál. Tudták például, hogy mintegy harminc kilométerre Soprontól, egy háromezer lelket számláló, Fertőd nevezetű köz­ségben a 18. században az Esterházy hercegi család felépíttette Közép-Eu­­rópa legfényűzőbb kastélyát, amelyet „magyar Versailles-nak” is neveztek? Az építkezés 1720-ban kezdődött, a kastélynak mind a százhuszonhat szo­bája gazdag rokokó dísszel ékes, a be­rendezés is ebben a stílusban készült. A kastélyt körbevevő borvidék történelme egészen a Kr. e. 3. száza­dig nyúlik vissza (összehasonlításkép­pen: nálunk csak a 11. évszázadban je­lentek meg az elsők). Ez a vidék a kék­frankosnak, a nálunk frankovka né­ven ismert minőségi vörösbornak a hazája. Az elnevezés még Napóleon idejéből származik, mikor a francia sereg itt táborozott, és annyira meg­kedvelték a helyi borokat, hogy mást nem is voltak hajlandóak meginni, és császár, I. Lipót is felismerte, hogy vé­get kell vetni az erőszaknak, véron­tásnak, és leváltotta hadvezérét, a ke­gyetlen Kobb tábornokot. A helyze­tet nehezítette, hogy még 1679 tava­szán pestisjárvány ütött ki. A protes­tánsok sorsdöntő hibát követtek el, amikor a török szultánnal szövetség­re léptek, így a törökök veresége 17. századi összefoglaló amszterdami kiadása. Élénk kapcsolatról tanúsko­dik Ladislav Bartholomeides {Bartho­lomeides László, 1754-1825) természet­­tudományi tankönyve is, melyet a szerző saját kezű metszetei díszítenek (ezek a német Rapp nevezetű termé­szettudós munkája alapján készültek, melyeket a 18. század végén Naturge­az akkori legértékesebb pénznemmel fizettek érte - a kékes színű bankók­kal, a frankkal. Egészen elbűvölő, milyen mély benyomást gyakorol a történelem a jelenre. Sopron az a hely, ahol több­féle - nyugati, balkáni - kulturális ha­tás érvényesül. Ha visszatekintünk a múltba, lát­hatjuk, hogy a város falai régi alapo­kon állnak. A település római kori elődvárosának, Scarbantiának az el­ső írásos említése 456-ból való, azt árulja el, hogy a települést hatalmas földrengés pusztította. Sopron mai nevét az első várispán­járól, Suprunról kapta a 11. században. 1267-ben Sopron szabad királyi vá­rosi rangot kapott IV. László magyar királytól. Ez időtől kezdve a német aj­kú lakosság betelepedésével jelentő­sen megnőtt a lélekszáma. A török hódoltságot Sopron elkerülte; erős városfalai, melyeket máig megcsodál­hatunk, megvédték a lakosságot. Ezekben a századokban a városiak mintegy kilenctizedé ágostai evangé­likus hitvallású, Luther követője volt. Tudjuk, hogy az 1681. évi soproni országgyűlés kulturális és vallási küz­delmek színtere volt, a protestáns és a katolikus fél állt szemben egymás­sal. A protestánsokat erősítette a ha­gyományosan a bécsi udvarral szem­ben álló Erdélybe menekült bujdosók­ból kialakult Thököly-féle kuruc mozgalom. Mai vélemény szerint vi­szont nem vallási, hanem inkább po­litikai alapú volt a harc, amely Ma­gyarország Bécs alóli felszabadulását próbálta elérni. Színleg vallási kérdések voltak az előtérben, de Thököly Imre, a protes­táns felkelők vezére veresége után a török uralom alá került területre vonult. Mind a kurucok, mind a császári zsoldosok éltek a kemény és brutális megfélemlítés formáival. (A törökök elől hozzánk menekült rettegett horvát ügyvéd, Kolonics bevezette a büntetőjogba a török módszerek alkalmazását, például a kampóra akasztást, úgy, ahogyan Jánosíkot is kínozták.) 1677-ben a fanatikus katolikus egyben a Thököly-felkelés lehanyat­lását is jelentette. A császár a török elleni sorsdöntő harc előtt, 1681-ben összehívta az or­szággyűlést Sopronba. Annak elle­nére, hogy ebben az évben a felkelők elfoglalták a ma Szlovákiához tartozó területek nagy részét, az országgyűlés tagjainak csak egyötöde volt protestáns (közöttük az evangélikus Zay András). Az előző évtizedben a protestánsok nyolcszáznyolcvannyolc templomot vesztettek. A császár a katolikus pap­ság nyomása alatt nem volt hajlandó a protestánsok követeléseinek eleget tenni, erre válaszul a protestánsok bojkottálták az országgyűlést. A nyomás hatására a császár en­gedélyezte - bár erősen korlátozva - a két protestáns felekezet, a kálvinis­ta és a lutheránus vallásszabadságát. Megszűnt a korábbi vallásüldözés (lásd a gályarabságba hurcolt prédi­kátorokat), továbbá a protestánsok ígéretet kaptak a saját kezűleg épített templomok visszaszolgáltatására is. A soproni országgyűlés híres 26. cikkelye (artikulusa) az ország nyu­gati és északi szélén fekvő várme­gyékben két helyen (az úgynevezett artikuláris helyeken) engedélyezte a nyilvános protestáns vallásgyakorla­tot. Ilyen helyeken épült több máig is látható, szép evangélikus templom (úgynevezett artikuláris templom). Az igazi győztesek viszont a földes­urak voltak, akiknek jogai vallási té­ren még erősödtek is, a „cuius regio, eius religio” („akié az ország, azé a vallás”) elve alapján. Annak ellenére, hogy ez az országgyűlés csak részben elégítette ki a protestánsok követe­léseit, reményt adott arra, hogy a jö­vőben a helyzet jobbra fordulhat. A Rákóczi-felkelés háborús korsza­ka után, az 1781-es türelmi rendeletet követően, a 19. századra végül fokoza­tosan eljött a vallási tolerancia ideje. * * * Az evangélikus líceum könyvtárának régi állományában olyan művekre bukkantunk, amelyek összekötik Sop­ront és a mi történelmünket. Ilyen pél­dául Ján Amos Komensky (Comenius) schichte für Kinder című könyvében mutatott be). Hiányoznak viszont LudovítStúr korának, a 19. századnak munkái, ami a két nemzet hagyomá­nyainak különbözőségéből fakad. Útközben elődeinkre gondoltunk, kik beírták magukat a történelembe, mint például a hazájában alig is­mert Andrej Kralovanskyra (Kralo­­vánszky András, 1759-1809), akit Sopronban, mivel ott munkálko­dott, és a városban is halt meg, tisz­teletbeli polgárnak tekintenek. Ő a szerzője annak a természettudomá­nyi könyvnek, amelyet az egész mo­narchiában használtak, és amely­ben először olvashatók bogarak, élő­lények, ásványok és kőzetek megne­vezései magyarul és szlovákul egy­aránt. Ugyanezt az utat kellett meg­tenniük a világ legrégibb, 1735-ben Selmecbányán alapított bányásza­ti-kohászati főiskolája professzorai­nak és diákjainak, mikor 1919-ben Selmecbányáról épp Sopronba köl­tözött az intézmény. Még egy érdekesség: Sopron a leg­hűségesebb város (civitasfidelissima) cí­met kapta. Ez a megnevezés az első vi­lágháború utáni nyugtalan, a magya­rok számára súlyos következmények­kel járó időszakkal függ össze. Egy év­ezred után elvesztették területük két­harmadát. A trianoni békeszerződés­­benben kijelölt államhatár szerint Sopron Ödenburg néven Ausztriá­hoz került volna. Sopron magyar lakos­sága azonban ezzel nem értett egyet, és végül népszavazással sikerült elér­niük, hogy Sopron Magyarországnál maradjon. Ennek emlékére minden év­ben december 14-én a város díszbe öl­tözik. Ekkor, december közepén kez­dődik a Fő téren a karácsonyi vásár is. Mi, szlovákiai evangélikusok büsz­kék lehetünk arra, hogy a történelem összeköti a múltunkat, a vallás pedig a jelenünket egy ilyen elkápráztató várossal. Sopron igazi, vérbeli magyar város, híres, mint az egri bikavér vagy a pikáns halászlé. Mindenképpen megéri megkóstolni. Aki így tesz, biz­tosan örökre szívébe zárja. ■ Ján Lachky Fordította Szabó Zoltán (Léva)

Next

/
Thumbnails
Contents