Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-03-02 / 9. szám
Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2014. március 2. *• 5 Isten kegyelméből szabadon Interjú Zephania Kameetával, az LVSZ következő nagygyűlésének helyet adó Namíbia püspökével ► A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) genfi központjában tanácskozott február 11-13. között a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára Namíbiába összehívott nagygyűlést előkészítő testület. Zephania Kameetát, a Namíbiái Köztársaság Evangélikus Egyházának püspökét Fabiny Tamás evangélikus püspök, a világszövetség kelet-közép-európai régiójának alelnöke kérdezte 1984-es budapesti emlékeiről, az apartheidről és a 2017-es windhoeki nagygyűlés előkészületeiről. A 2017-es nagygyűlést előkészítő bizottság javaslatot tett a nagygyűlés témájára: „Isten kegyelméből szabadon”, az altémák pedig: „A megváltás nem bocsátható áruba - Az ember nem bocsátható áruba - A teremtés nem bocsátható áruba.”- Kérem, idézze fel a Lutheránus Világszövetség 1984-es budapesti nagygyűléséhez kapcsolódó emlékeit. Ha jól tudom, nem könnyen kapott beutazási engedélyt Magyarországra.- A budapesti, hetedik LVSZ- nagygyűlés volt az első ilyen rendezvény, amelyen részt vettem. Dr. Carl ság, a német zöldpárt pedig kérdést intézett a bonni kormányzathoz a tervekkel kapcsolatban. Akkor harminckilenc éves voltam, az egyházam alelnöke. Különleges alkalom volt számomra ez a budapesti, örömmel vettem részt mindenben. Barátságos volt a fogadtatás, fiatalok vezettek körbe Budapesten. Fontos döntések is születtek, köztük az apartheidrendszer részét képező német nyelvű egyházak felfüggesztéséről. A nagygyűlés végeztével lélekben felkészültem arra, hogy börtönbe zárnak. Amikor a gép leszállt Johannesburgban, a hangosbeszélőn bemondták: „Kameeta lelkész úr maradjon a helyén." Azt mondtam magamban: „Ez gyorsabban megy, mint gondoltam - pretoriai börtönbe kerülök.” Megjelent egy úr, aki a Német Szövetségi Köztársaság nagyköveteként mutatkozott be. Átkísért a hivatalos ellenőrzéseken, és megvárta velem a namíbiai járat érkezését. Két hét múlva meglátogatott, hiszen ott nem volt idő kérdéseket feltenni. Elmondta, hogy a nagygyűlésen jelen lévő német szolidaritási csoportoktól kapta a figyelmeztetést, hogy biztosan letartóztatnak majd a szabályok megszegéséért. Visszatekintve érdekes momentum, hogy ma már az 1984-ben felfüggesztett evangélikus egyházakkal közösen készülünk a nagygyűlésre, és a Namíbiai Német Evangélikus vonták a dél-afrikai zászlót, és felvonták a namíbiai lobogót. Ott ültünk, és folytak a könnyeink. Az egész világ velünk volt: Nelson Mandela és sok államfő.- Ez inspirálta a mostani ülés zárásaként közösen mondott imádságot?- Igen, ezt a szöveget egy évvel a felszabadulás után írtam. Akkor még minden élénken élt bennem. Az iskolák, a kórházak - minden szegregáltan működött. Ma örömmel látom, ahogy fekete és fehér gyerekek együtt szaladnak ki az iskolából.- Hogyan zajlott a megbékélés folyamata? Ismerjük a dél-afrikai Igazság és Kiengesztelődés Bizottság fontos tevékenységét a múltfeldolgozás terén. Meg tudnak-e bocsátani az elnyomóknak?- Számomra nem volt nehéz. Az Köztársaság Evangélikus Egyháza. Az első misszionárius 1842-ben érkezett hozzánk Norvégiából. A legnagyobb létszámú egyházat a finn misszió alapította, ez főként az ország északi felében működik. A harmadik lutheránus egyház valamivel később az emigránsok közösségeként jött létre, német üzletemberek, misszionáriusok gyermekei tartoztak ide. Korábban gondot okozott a három egyház közeledése. A német egyház az apartheidrendszer része volt, a fehéreknek járó előjogokkal. A függetlenség elérése óta felnőtt fiatal lelkészgenerációnak már más az attitűdje. A vezetőkkel szinte naponta meglátogatjuk egymást. De lassan nyugdíjba vonulunk - nyitott kérdés, hogy az utódaink folytatják-e ezt a kapcsolatot. felmérték a helyszínt, majd meghívták a három püspököt a tanácsülésre, ahol bemutathattuk az országunkat. A meghívásunkat egyhangúlag elfogadta a tanács. A döntést könnyek közt fogadtuk: ez az ismeretlen kis ország lehet a nagygyűlés házigazdája egy olyan kontinensen, amely ma a növekvő kereszténység hazája.- Mi is megismerhettük a namíbiai zászlót. Mire utalnak a színei?- A vörös a történelmünkre utal, melynek során sok vér folyt el. Nem csak az apartheidre gondolok: 1904- 1907 között történt az első népirtás, nagyon sokan meghaltak. A zöld a remény, a fák, a természet színe. Vagyis a vérnél mégiscsak nagyobb a reménység. A kék ég és az égen világító nap is sokat jelent a számunkra. Azt szoktam mondani, hogy a vörös nemcsak a vér, de a szeretet színe is. Isten szeretete nyomán tudunk reménységben élni; neki köszönhetjük, hogy feltekintve az égre láthatjuk a napsütést. Csak az láthatja a napot, aki életben van.- A nagygyűlés témája - „Isten kegyelméből szabadon”: a megváltás, az ember és a teremtés nem bocsátható áruba - összekapcsolódik a reformáció emlékünnepével. Mit jelentenek ezek az Ön számára?- Afrikai kontextusban nagyon sokatmondó ez a téma. Huszonnégy évvel ezelőtt még olyan országban éltünk, ahol törzsi alapon bírálták az embereket - nem megváltott, Isten által bűneik alól felszabadított emberi lények, hanem rabszolgák gyanánt. Az emberi méltóság Isten ajándéka - nem bocsátható áruba! A megváltást ingyen kapjuk, ez Isten ajándéka, ami nem a mi teljesítményünkből fakad. Sokatmondó ez egy olyan országban, ahol már minden számszerűsíthető. Szabadok vagyunk, de a kapitalizmus árnyoldalait is megtapasztaljuk. Az emberek tegnap még az apartheid Kameeta püspök a genfi tanácskozás szünetében. Zephania Kameeta Szabad vagy! Kontextuális meditáció Ézs 55,1-2 alapján Az Úr szól: „Jöjjetek, mind, akik azt hiszitek, még rabszolgák vagytok - a szabadítás közel! Jöjjetek, akik azt hiszitek, senkik vagytok, Jöjjetek, és váljatok valakivé! Jöjjetek! Vegyetek igazságot és méltóságot - nem fizetségért! Miért is élnél továbbra is úgy, mint egy senki, mikor újra valakivé formállak? Miért élnél továbbra is rabszolgaként, amikor a szabadítás valóság? Hallgass rám, és tedd, amit mondok, és átélheted az élet teljességét.” Zephania Kameeta az 1984-es budapesti nagygyűlésen Afrikai elefántagyarok - nem bocsátható áruba? H. Mau LVSZ-főtitkár és a dél-afrikai belügyminiszter többszöri tárgyalását követően kaphattam útlevelet - ezt megelőzően nem volt útlevelem, hiszen Namíbia nem volt szabad ország - azzal a feltétellel, hogy nem szólok az apartheidről. Amikor a nagygyűlésen szót kaptam, természetesen szóltam az apartheidről, az elnyomásról, amelyet akkor átéltünk. Ismertettem azt a tervet is, hogy az Egyesült Államok és a Német Szövetségi Köztársaság nukleáris hulladékot készül elhelyezni a Namib-sivatagban, hangsúlyozva, hogy az egyház nem hallgathat, amikor Isten teremtett világának pusztításával szembesül. Washington azonnal reagált, és üzenetében jelezte a nagygyűlésnek, hogy mindez, hazug-Egyház képviselője az egyháztanácsunk elnöke. Megtörtént a megbékélés, és az apartheid nincs többé.- Hogyan ért véget az apartheidrendszer? Mi volt az Ön szerepe?- Namíbia huszonnégy éve, 1990. március 21-én vált függetlenné. Nagyon nehéz folyamat volt. Az egyházak a szabadságért vívott küzdelem első vonalában álltak, Isten igéjéből és a Krisztusban megélt egységünkből erőt merítve. Sok lelkészt bebörtönöztek. Én csak két alkalommal voltam fogságban, ebből egyszer hat hétig magánzárkában. De sokakat megkínoztak és megöltek. Emlékszem egy kétszáz fiatalemberből álló csoportra, akiket elfogtak, repülőre ültettek, és élve az Atlanti-óceánba, dobtak. De eljött a nap, amikor leapartheid elleni küzdelem nem egyének ellen irányult. A hivatalos személyek akkor egy rossz rendszer szolgálatában álltak - ez sok más afrikai országban is megtörtént. Sok emberrel jóban vagyok, akik akkor rendőrként szolgáltak. Egyikük velem egykorú, néha meghív egy sörre, beszélgetünk, tréfálkozunk... Ezek a kapcsolatok igazi csodák. Egy barátomnak levágták a fülét, és kényszerítették, hogy egye meg. Ő nem lelkész. Láttam, ahogy kapcsolatba lép a korábbi kínzóival, átöleli őket, és nevetve beszél a múltról. Vannak ilyen emberek...- Namíbiában három evangélikus egyház van. Mit jelent a nagygyűlési előkészület az ő számukra?- Az én egyházam a Namíbiai A világszövetség tanácstagjaként elsőként értesültem a nagygyűlés meghívásának lehetőségéről. Az otthoniak először azt hitték, tréfálok.- 2017 különleges év az evangélikusok számára.- Éppen ez volt a fő érvem. Nem Wittenbergben kellene lennie a nagygyűlésnek? - kérdezték. De beszélgettem kollégákkal, püspöktársakkal, és azt javasoltam, vigyük a témát az egyháztanács elé, ahol a közös témákat szoktuk megvitatni. A javaslatot egyhangúlag elfogadtuk. Levélben meghívtuk a tizenkettedik nagygyűlést Namíbiába. És legnagyobb meglepetésünkre - talán ez az Úristen műve volt - egyetlen másik tagegyháztól sem érkezett levél. A világszövetség munkatársai elutaztak Namíbiába, alól való felszabadulás mámorában éltek, ma pedig a világi javak felhalmozásán fáradoznak. Nő a szakadék szegények és gazdagok között. Az embereknek nincs pénzük földet venni, de Isten kegyelme ingyen az övék. Isten országa nem eladó, az Istentől kapott víz nem árusítható ki drága pénzért. A téma éppolyan friss ma is, mint Luther idejében volt. Akkor a katolikus egyház várt fizetséget a búcsúcédulák fejében a lelkek megmentéséért, ma más területen találkozunk a „minden eladó" szemlélettel. De az evangélium szépsége ma is ugyanaz: kegyelemből van üdvösségetek, tőle kaptátok ezt a gyönyörű földet.- Köszönjük a meghívást, találkozunk 2017-ben! ■ Fabiny Tamás
