Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)

2014-02-23 / 8. szám

io ■« 2014.’féfclruár 23.

FÓKUSZ

1 ^.

Evangélikus Élet

LUTHER - KONFERENCIA

Luther hatása Angliában

William Tyndale („az angol Luther”) és John Frith („az angol Melanchthon”)

■ Dr. Fabiny Tibor

Az angol reformáció nem hirtelen, váratlan esemény volt, mint a német, hánem lassú, fokozatos folyamat eredménye. Amíg Németországban a teológiai változás eredményezte a politikai átalakulást, Angliában ez fordítva történt. A Rómától való elszakadás VIII. Henrik uralkodásának (1509-1546) második felében zajlott; ismeretes, hogy a király válásának kérdésében kiéleződött az angol uralkodó és a pápa közötti alkotmányos konfliktus.

Ez meglepő fordulat volt, hiszen 1521-ben az angol uralkodó még elnyerte a pápától a Defensorfidei (a hit védője) címet, mert könyvet írt Luthernek Az egyház babiloni fogságról szóló könyvecskéje ellen. A fiatal király Lutherrel szemben védelmébe vette az egyháznak a hét szentségről szóló tanítását.

A reformáció eszméi azonban Angliában termékeny talajra találtak. John Wycliff (1330-1384) oxfordi professzor írásaiban élesen támadta a visszaéléseket: a bűnbocsátó cédulák árusítását, az egyházban tapasztalható erkölcstelenséget. Wycliff és követői lefordították a Bibliát latinból angol nyelvre. Mozgalmukat, a lollardizmust eretnekségnek bélyegezték.

A reformáció nem alakulhatott volna ki sem Németországban, sem Angliában a humanisták jelentős filológiai munkássága nélkül. A „vissza a forrásokhoz” elve alapján Rotterdami Erasmus (1466-1536) megjelentette az Újszövetség kritikai kiadását. Erasmus hatása Angliában igen erőteljesnek bizonyult: barátjának, az angol humanista Thomas Mórásnak (1477-1535) a házában lakott, az ő nevére utal játékosan az Encomium Moriae (A balgaság dicsérete).

A „lutheránus eretnekség” rendkívüli gyorsasággal Angliára is átterjedt. Cambridgeben „little Germanynek” („kis Németország”) nevezték a White Horse Inn (Fehér Ló vendéglő) társaságát; itt személyesen vitatták meg Luthernek és követőinek a nézeteit. Wolsey kardinális, majd később Morus Tamás lordkancellár mindent megtett, hogy elfojtsák ezt az eretnekséget.

A „korai angol reformáció” képviselőinek - William Tyndale, John Frith, dr. Robert Barnes - a nézetei azért jelentősek, mert ők még bármiféle politikai széljárástól függetlenül, csupán a Szentírás ihletettségétől érintve életüket is áldozták hitükért és meggyőződésükért, akárcsak a katolikus oldalon Morus Tamás.

William Tyndale (i494?-i536) élete, munkássága és mártírhalála

Tyndale az első jelentős angol bibliafordító, fordításának nyolcvanöt százaléka bekerült az angol nyelvű kultúrát több mint négy évszázadon keresztül meghatározó King James Bible (1611) szövegébe. Tyndale nyelve tehát ennek közvetítésével több embert ért el, mint akár William Shakespeare-é. Tyndale új szavakat is teremtett az angol nyelvben, például: atonement, scapegoat, mercyseat stb.

Tyndale - aki Hychynsnek is írta a nevét - 1494-ben (az újabb adatok szerint 1491-ben) született a walesi határon, Gloucester járásban. 1508 körül lett oxfordi diák; 1512-ben Baccalaureus of Arts, majd 1515-ben Master of Arts fokozatot szerzett.

Ekkoriban a humanisták Itáliából a „New Learning” („új tanulás”) eszméjével tértek vissza Oxfordba, s előtérbe került a görög nyelv oktatása. Ha - mint a híres 16. századi mártirológus, John Foxe írja - Tyndale Cambridge-ben is tanult, akkor láthatta, hogy 1521-ben nyilvánosan elégették Luther iratait pár héttel azután, hogy John Fisher püspök prédikációját követően Londonban, a Szent Pál-székesegyház előtt is nyilvánosan tűzre vetették őket.

Angliában a lollard bibliafordítások terjedését megakadályozandó 1408 óta élt az a törvény, amely tiltotta a Biblia egyházi engedély nélküli fordítását. Tyndale remélte, hogy az Erasmus barátjaként ismert londoni püspök támogatni fogja a Biblia angol nyelvre való fordításának tervét. Londonban azonban a püspök zord elutasításával találkozott. így írt erről néhány évvel később: „Végül megértettem, hogy nem volt hely számomra a londoni palotában, sőt az egész országban arra, hogy lefordítsam az Újtestamentumot’.’

* * *

1524 áprilisában Németországba hajózott, hogy munkáját ott folytathassa. Szülőhazájába soha nem térhetett vissza. Hamburgból valószínűleg

Wittenbergbe ment, és beiratkozott az egyetemre. Két évvel korábban, 1522 szeptemberében, illetve decemberében jelentette meg Luther az Újszövetség fordítását, s ez a tény nagy lökést adhatott a harmincéves angol diáknak régóta dédelgetett terve megvalósításához.

1525-ben Tyndale-t már Kölnben találjuk. Éppen az angolra fordított Újszövetséget készítette kiadásra Luther előszóinak angol változatával, mikor a nyomdában végzetes eset történt. Johannes Dobneck - alias Cochleus, Luther nagy ellenfele -, akinek egy saját könyvét is éppen ott nyomták, meghallotta, hogy a nyomdászok arról beszélgetnék: ha megjelenik ez az Újszövetség angolul, egész Anglia és a király is lutheránus lesz. Dobneck azonnal jelentette ezt a kölni hatóságoknál, ám mire a hatóságok megszállták a nyomdát, Tyndale és társa a Rajnán elmenekült. Ezért csak egy töredék áll rendelkezésünkre, amely az említett prológust és Máté

evangéliumának első huszonkét fejezetét tartalmazza glosszákkal.

Tyndale-nek hamarosan sikerült megjelentetnie Wormsban a teljes Újszövetség-fordítást nyolcadrét (octavo) formában. Az első angol nyelvű Újszövetséget - Luther könyveihez hasonlóan - kereskedők csempészték zsákokba rejtve Angliába, ezt azonban Londonban, a Szent Pál-katedrálisnál 1526. november 26-án a püspök prédikációja után nyilvánosan elégették.

Tyndale hamarosan Antwerpenbe költözött. Itt jelentette meg első önálló műveit 1528-ban. A hamis sáfárról szóló példázat című könyve a hit általi megigazulásról szóló lutheri tanítást fejti ki részletesen. Ugyanebben az évben került az olvasók kezébe másik műve, A keresztény ember engedelmességéről, amely az 1525- ös parasztháború után azért lett időszerű, mert Luther tanainak tulajdonították a háború kitörését. Tyndale hangsúlyozta, hogy a Szentírás az emberi lelket akarja megváltoztatni, s nem a társadalmat kívánja felforgatni. A könyv Boleyn Annához is eljutott, aki úgy adta tovább leendő férjének, a királynak: „Ezt neked és minden királynak el kell olvasnia.”

Hamarosan napvilágot látott Mózes öt könyvének fordítása is, majd Tyndale kommentárjai János első leveléről és a hegyi beszédről.

A Válasz Morus Tamásnak 1531- ben jelent meg, melynek hátterében London püspökének és Morűsnak az összefogása állt. Morus az eretnekek ellen képzeletbeli dialógus formájában írt, s még ő is elismerte, £ hogy „mielőtt a tengerre kelt

> volna, Tyndale tiszta életű, 5 szorgalmas, az írásokban járati tos ember volt, akit Anglia- 5 szerte szerettek, és prédikáci^ óival nagy szolgálatot végzett”

>

2 * * *

o

o Tyndale utolsó éveinek egyik £ legjelentősebb eredménye a s Revideált Újszövetség 1534-0 bői. Hébertudásának gyarapí-1 tása közben ébredt rá, hogy az S Újszövetséget is j avított formájú ban kell kiadnia. Foxe-tól I tudjuk, hogy ennek anyagi 5 hátterét London püspöke bizí tosította - mégpedig tudtán i kívül. Mikor ugyanis politikai

küldetésben Antwerpenben járt, egyik célja volt, hogy felvásárolja az összes példányt a Tyndale által fordított (wormsi) Újszövetségből, hogy aztán azonnal megsemmisíthesse őket. Tyndale egyik ravasz kereskedő barátja négyszeres áron adta el neki a köteteket - Tyndale ebből a pénzből adhatta ki a revideált változatot.

Antwerpenben Tyndale barátságába férkőzött egy Henry Philips nevű ember, akit az ellenségei béreltek fel. 1535-ben vacsorára hívta Tyndale-t, s a császári katonák kezére játszotta. A foglyot a Brüsszel melletti Vilvorde várának börtönébe szállították. Fennmaradt innen egy levele, amelyben arra panaszkodik, hogy nincs meleg ruhája. Lámpát, héber Bibliát, héber szótárt és nyelvtant kért, hogy dolgozhasson. Jacobus Latomus (1475-1544), a louvaini egyetem rektora, Luther ellenfele hallgatta ki, s miután megállapította, hogy eretnek, halálra ítélték.

1536. október 6-án nagy tömeg

előtt megfojtották, majd elégették. Halála előtt így kiáltott: „Istenem, nyisd ki Anglia királyának szemét!” Életéről kiváló film is készült God’s Outlaw (Isten számkivetettje) címmel.

Tyndale még szabad volt, amikor a Towerben raboskodó ifjú követőjének két levelet is írt. A másodikban a következőket: „A te ügyed Krisztus örömhíre, a fény, melyet a hit vérével kell táplálni. A mécsest naponta kell meggyújtani és eloltani, az olajat minden reggel és este önteni kell, hogy ne aludjon ki fénye. Még ha bűnösök vagyunk is, az ügy helyes. Ha... támadnak, türelmesen szenvedünk és kitartunk.... mert Krisztus is szenvedett értünk, olyan példát hagyva maga mögött, hogy kövessük lépteit; ő bűntelen volt...; aki mindvégig állhatatos, az üdvözül.” (William Tyndale: A Szentíráshoz vezető ösvény - A Pathway into the Holy Scripture [iS3i]> Magyar Luther Füzetek 9., 2005, 63. és 65. o.)

írásunk második része annak a fiatalembernek a sorsát ismerteti, akihez ezek a sorok szóltak.

John Frith (1503-1533) élete, munkássága és mártírhalála

John Frith 1503-ban született Londontól délre, Kent megyében, mely ekkoriban a Wycliff tanítását követő lollardok központja volt. A tehetséges fiatalember az Eton College-ban, majd Cambridge-ben tanult, ahol valószínűleg megismerkedett a reformáció, Luther és Tyndale tanításával. John Foxe szavaival: „Frith Tyndale instrukcióinak köszönhetően fogadta szívébe az evangélium magját és az őszinte kegyességet.” Kapcsolatukat Pál apostol és Timóteus viszonyához hasonlították; a fent idézett levél is ennek bizonyítéka.

A tehetséges, fiatal Fritht kiválasztották, hogy a Wolsey kardinális által éppen akkor alapított Bíborosi Kollégium (má Christ’s Church College) növendéke lehessen. A college hallgatói azonban élénk érdeklődést mutattak a reformáció eszméit terjesztő, Németországból és Svájcból érkező könyvek iránt. Az elöljárók erről értesítették Lincoln püspökét, aki azonnal jelentette a bíborosnak, néven nevezve a tiltott könyvek olvasóit, köztük Fritht is.

A szigorú büntetés nem maradt el: Fritht és öt társát a college alatt húzódó, sós halakat raktározó pincébe zárták. Még Wolsey érsek is felháborodott a kegyetlen bánásmódon, s elrendelte szabadon bocsátásukat, azzal a feltétellel, hogy nem távozhatnak Oxfordtól tíz mérföldnél messzebbre. Hárman szabadulásuk után közvetlenül meghaltak, ketten megtagadták nézeteiket, Frith azonban 1528 augusztusában vagy szeptemberében Németországba, majd Németalföldre szökött.

Frith is egész bizonyosan megfordult Antwerpenben, ahol Tyndale-lel együtt dolgozott. Későbbi peréből tudjuk, hogy 1531 februárjának elején hajózott vissza Angliába, talán azzal a szándékkal, hogy könyveit értékesítse. Foxe írja, hogy Reading városában Fritht - Morus jól kiépített titkos hálózatának köszönhetően - elfogták, és kalodába zárták, mert csavargónak nézték. Frith kérelmezte, hogy beszélhessen a város iskolamesterével. A fiatal tudós ekkor latin nyelven mondta el meghurcoltatásait, s görögül idézett Homérosz költeményeiből. A tekintélyes tanítót ez annyira megindította, hogy közbenjárt Frith kiszabadulása érdekében.

1531 nyarától 1532 júliusáig Frith ismét Antwerpenben tartózkodott; egyes feltételezések szerint segített Tyndale-nek a Morus Tamás eretnekek elleni könyvére írt válasz megfogalmazásában.

Az eretneküldöző Morus Tamás lordkancellári hivatalából való elmozdításától a protestánsok sokat vártak. Talán ezzel is magyarázható, hogy 1532 júliusában Frith ismét Angliába utazott.

Frith első jeles munkája az első skót mártír, Patrick Hamilton (1504-1528) lutheri tanokat hirdető latin munkájának angolra való fordítása (Patrick’s Places). Álnéven adta ki a szintén lutheri tanítást tolmácsoló Tézisek és antitézisek Krisztusról és az Antikrisztusról (1529) című munkáját. írt egy nagy visszhangot s vitát kiváltó művet a purgatóriumról is 1530-ban.

1532 folyamán megpróbált ismét visszatérni Flandriába, de a tengerparton letartóztatták, és a Towerbe zárták. A többi fogolyhoz képest azonban kedvező elbánásban részesült, lábára és kezére nem helyeztek bilincset, s így írni is tudott. Szellemileg legtermékenyebb korszaka volt ez az utolsó esztendő.

A börtönben fogalmazta meg a Keresztény tanításról (Christian Sentence) szóló, az úrvacsora kérdését taglaló rövid írását, amelyben nemcsak a katolikus átlényegüléstant cáfolta, hanem - nem sokkal a marburgi vita (1529) után - megpróbált a lutheri és a svájci álláspont között közvetíteni is. Ez a rövid írás Morus Tamáshoz is eljutott, aki hosszú válaszlevelet írt a számára is szimpatikus, de eltévedt fiatalembernek.

Frith teológiailag is legjelentősebb műve a Válasz Morus Tamásnak című írása (1532). Ebben nemcsak biblikus felkészültségét, az egyházatyák alapos ismeretét, hanem érvelési készségeit is felcsillantja. (Lásd Fabiny Tibor: John Frith [1503-1533] vitája és mártíromsága. In: Protestáns mártirológia a kora újkorban [Studia Litteraria, 2012/3-4.], 55-83. o.)

Frith perére 1533 nyarán került sor. Foxe feljegyzi, hogy a vele szimpatizáló börtönőrök foglyukat szökésre biztatták, miközben a tárgyalásra kísérték, ám Frith nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel. Két héttel megégetése előtt még megírta testvéreinek mártírhalálának okát Az elvek, amelyekért John Frith meghalt címmel. Ennek soraiból kiolvasható, hogy nem csupán dogmatikai nézeteiért, hanem a vallás- és lelkiismereti szabadság eszméjéért halt meg. Miután az egyházi bírák eretnekké nyilvánították, átadták őt a világi hatóságoknak. 1533. július 4-én a newgate-i börtönből Smithfieldre vezették, s egy lelkes követőjével együtt küldték a máglyára. Szenvedése elhúzódott.

Frith volt az első protestáns Angliában, akit azért égettek meg, mert tagadta a transzszubsztanciációról és a purgatóriumról szóló tanítást. Azt vallotta, hogy az igazi purgatórium az Isten igéje és a Krisztus-hitért való szenvedés.

A szerző irodalomtörténész, világi teológus, egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézetének vezetője