Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-02-16 / 7. szám
GYERMEKOLDAL Evangélikus Élet 8 4t 2014- február 16. Kerecsensólyom, a turul Szerkesztette: Boda Zsuzsa Tetteink vállalása A turul szó és a turullegenda már nagyon régen izgatta az emberek fantáziáját. Kézai Simon magyar krónikaíró az 1280-as években készült, Gesta Hungarorum című, nagyszabású munkájában azt írja, hogy a Turul az Árpád-házi vezérek nemzetségneve volt, és Attila pajzsát is ennek a madárnak a képe díszítette. Ugyancsak Kézai szerint a turul a magyarok hadijelvénye volt Attila idejétől egészen Géza fejedelem koráig. A kerecsensólyom ölyv nagyságú, de sokkal karcsúbb, keskeny és hegyes szárnyú madár. Gyorsan és jól repül. A tojó, mint sok más ragadozó esetében, nagyobb a hímnél. Keleti elterjedésű faj, hazánktól nyugatra csak Ausztria határunk menti területén költ néhány pár. Fő tápláléka a szintén keleti elterjedésű MESÉLNEK AZ ÁLLATOK Apaj-pusztán járva gyakran látok kerecsensólymot, és egy alkalommal azt is megfigyelhettem, ahogy a pár közösen vadászik. Egyikük pajzsoscankót vett üldözőbe, és na► Lukács evangéliumában olvashatjuk Jézusnak a tékozló fiúról szóló példázatát. Ha emlékeztek, a történetbeli apának két fia volt. A fiatalabbik egy nap megunta az otthonlétet — világot akart látni helyette. Ezért elkérte apjától a vagyon rá eső részét. Apja valószínűleg nehéz szívvel, de teljesítette a kérést. A fiú idegen tájakra ment, és mivel sok pénze volt, mindig sok „barát” vette körül. Nagy mulatozásokat rendeztek, és a fiú csak szórta, tékozolta a vagyonát. Egy nap azonban arra ébredt: üres a pénzeszacskója, és olyan szegény, mint a templom egere. A barátoknak hitt társai ezután szóba sem álltak vele, teljesen magára hagyták. Hogy legyen mit ennie, kénytelen volt dolgozni. Egy gazdához szegődött disznópásztornak. Ám nagyon kevés fizetséget kapott, úgyhogy éhezett, és még a ruhái is elrongyolódtak. Amikor pedig éhségében már a disznók moslékából evett, a gazda megfenyegette: ha még egyszer ilyet tesz, elzavarja. A fiú elkeseredett, és nagyon bánta már, amit tett. Hosszas gondolkodás után elhatározta, hogy hazamegy. Mindent bevall az apjának, bocsánatot kér tőle, és megkéri, engedje meg, hadd dolgozzon nálá béresként. Nehéz szívvel kelt útra. Ám otthon az apja nagy örömmel ölelte át, és a fiú bocsánatkérését meghallgatva még vidámabb lett a szíve. Nagy lakomát rendezett a viszontlátás örömére, új ruhát adott a fiára, és gyűrűt húzott az ujjára. Sokszor mi is rosszat teszünk. Olyankor nagyon nehéz odaállni, hogy bevalljuk a tettünket, és bocsánatot kérjünk, mert félünk a megérdemelt büntetéstől. Pedig Jézus nem erre tanít minket! Tomi focizás közben véletlenül betörte a szomszéd néni ablakát. Nagyon megijedt, és három ötlet is eszébe jutott, hogy mit tegyen. Segíts neki eldönteni, melyik a helyes megoldás! ürge. A párok előszeretettel költenek ennek a kis rágcsálónak a telepei közelében. A kerecsen a múlt század hetvenes éveinek elején hazánkban közel állt a kipusztuláshoz. Kitűnő solymászmadár, ezért fészekből szedett fiókáit rendszeresen külföldre csempészték. Az állomány csak akkor kezdett el gyarapodni, amikor 1974-ben megalakult a Magyar Madártani Egyesület, és fészekőrző programot hirdetett meg. Nem volt könnyű feladat, mert a kerecsenek gyakran már márciusban a tojásokon ülnek, és a télies időjárás miatt az őrködök sátrai nemegyszer a havas hegyoldalban álltak. De fáradságos munkájuknak meglett az eredménye: a fészekfosztogatás megszűnt, az állomány egyre erősebb lett, a párok száma ma már a háromszáz felé közelít. gyón ügyesen párja felé terelte a menekülő madarat. Az egykettőre le is vágta, de nem volt szerencséje. Ahogy a prédája mellett ült a földön, és éppen tépni kezdte, hirtelen egy barna rétihéja szállt melléje, és elkergette. Ám ő sem járt jobban, mert egy hatalmas rétisas érkezett, és végül övé lett a zsákmány. ■ Schmidt Egon Kérdések 1. Mit gondolsz, hány tojás van egyegy kerecsensólyom-fészekben? 2. Mennyi idő alatt repülnek ki a fiatalok? 3. Védett madár-e a kerecsen? ■JUUOf PJJJJU4-töd dyojJd imppsAjazsauusj ‘nap -3A Uojjozoyof-E !JJV]V dvu U3AJO-U3A -/(Sau z .‘iCSpu-MOJVif 7 :>/ozsv]p/\ Névkereső 1. Babiloni fogságba került zsidó férfi, aki örökbe fogadta nagybátyjának árván maradt lányát, Esztert. a) Mordokaj b) Mózes 2. Prófétanő, Mózes és Áron nővére. a) Magdolna b) Mirjám 3. Sálem királya és papja, aki a kánaáni királyok leveréséből visszatérő Ábrám (Ábrahám) elé ment, kenyeret és bort vitt eléje, majd megáldotta. a) Mikeás b) Melkisédek 4. Helység Gileádban, a Jordánon túl. Apósától, Lábántól hazatérőben itt találkozott Jákob Isten angyalaival, ezért nevezte el így a helyet. a) Mahanaim b) Málta 5. Isten kiválasztott embere, aki az Úrtól kapott feladata során még az egyiptomi uralkodóval is szembeszállt. a) Mózes b) Mésak (v S 'V •#> ‘q £ ‘q z ‘v 7 '.psapaßayq)