Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-02-16 / 7. szám
Az imahétnek folytatódnia kell a mindennapokban Ökumenikus imanyolcad az erdélyi Négyfalu gyülekezeteiben Az ökumenikus imahét jó példája annak, hogy a különböző' felekezetek mennyire képesek egy adott régióban egymással egyéb kérdésekben is együttműködni. Ahol más-más felekezetű emberek örömmel mennek egymás templomaiba, ott minden adott ahhoz, hogy gyümölcsöző civil élet működjön. Az erdélyi Négyfalu — Bácsfalu, Türkös, Hosszúfalu, Felszeg — gyülekezeteiben, úgy látszik, mindez működik, ugyanis napról napra teli templomokban hallgatták a hívek egymás lelkészeinek, papjainak igehirdetéseit. Tartózkodó kérelem az Olvasóhoz A világon számos keresztyén ember kapcsolódik be a minden év januárjában megtartott imaláncba, melynek célja a keresztyén egység megélése. A 2014-es ökumenikus imahét programját a kanadai ökumenikus tanács állította össze. Az imaórák központi gondolatát iKor 1,13 képezte: „Hát részekre szakítható-e Krisztus?” Krisztus testének részekre szakítása, a keresztyén egyház kis csoportokra oszlása a kanadai keresztyénséget is jellemzi. Az első telepesek többnyire katolikusok voltak, de sok protestáns is volt közöttük, főleg francia hugenotta kereskedő. A 18. században angol, ír, skót bevándorlók is érkeztek Kanadába. A 19. század bevándorlási hullámai által európai, afrikai, délamerikai és ázsiai emberek sokasága talált új otthonra az országban. Az 1989-es változások után számos magyarnak és ezen belül evangélikusnak nyújtott új otthont Kanada. Manapság Kanadában több vallás és felekezet él egymás mellett. Mindez nem idegen tőlünk, erdélyi magyaroktól sem, mert az utóbbi évtizedben itthon is számos keresztyén közösség jelent meg. Az imahét egyik feladata az, hogy tanuljuk meg egymást elfogadni, a másik hagyományait, másságát tisztelni és mindazt megtanulni a másiktól, ami előbbre visz a Krisztus-követésben. A négyfalusi evangélikus, református, katolikus és unitárius gyülekezeti tagok estéről estére más-más templomban gyűltek össze igét hallgatni, imádkozni a keresztyén egységért. Minden estének volt egy fő liturgusa, aki igehirdetéssel szolgált és imádkozott, a kijelölt bibliai olvasmányokat pedig felváltva olvasták a beosztott lelkészek. Az idei imahéten az igehirdetők a következők voltak: András József plébános, valamint Szász Ferenc unitárius, Márk László Gyula református lelkész, evangélikus részről pedig Daragus Endre alszegi, Kajcsa László felszegi, Barcsa István bácsfalusi, Török László csemátfalusi és Domokos Jenő türkösi lelkész. A kezdő istentiszteletet a türkösi evangélikus templomban tartottuk. Az első alkalmon megtanultuk az ismeretlen énekeket, hogy majd azokat énekeljük felváltva estéről estére. Jó volt tapasztalni, hogy nagyon sokan napról napra követték az „imakaravánt”. A hívek örömüket fejezték ki, hogy a négyfalusi magyar keresztyén egyházak összefogtak, és közösen szerveztek ilyen áldott alkalmakat, ahol az ének és az ima erejét meg lehetett tapasztalni. Az imahét záró istentiszteletét a türkösi római katolikus templomban tartottuk. A családias kis templom zsúfolásig megtelt. András József plébános köszöntő szavaiban összefoglalta Ferenc pápa szentbeszédét, amelyet a keresztyén egység hetében mondott el. „Krisztus azért jött el, hogy szeretetközösséget hozzon létre közöttünk. Haladjunk előre ezen az úton, imádkozzunk a keresztények egységéért!” - hangsúlyozta a pápa. A házigazda záró gondolatként elmondta: a 2014. év imahete ugyan befejeződött, de folytatódnia kell a mindennapokban, a családokban, baráti közösségekben. Barcsa István Kedves „Útitársam”! Mint az Útitárs magyar evangéliumi lap felelős szerkesztője fordulok most a kedves Olvasóhoz. Teszem ezt azért, hogy tájékoztassam a lap szerkesztésében-kiadásában bekövetkezett változásokról. Logisztikai és racionalizálási érvek tették szükségessé, hogy ez évtől a szerkesztési és terjesztési feladatok egy kézbe - a felelős szerkesztő kezébe - kerüljenek. Ebben a megváltozott helyzetben vált nyilvánvalóvá, hogy az idén 58. évfolyamába lépő lap utóbbi éveiben bizonyosan nem történt olyan reprezentatívnak mondható felmérés, amely az újság olvasottságára, a terjesztésben megjelenő esetleges többlet- vagy hiánypéldányaira fókuszált volna. A szerkesztőségnek természetesen pontos adatok állnak rendelkezésére, hogy mely gyülekezet, illetve magánszemély hány példányban kapja lapunkat, de arról nincsenek információink, hogy mindenhová a megfelelő, optimális lapszám jut-e el. Mert lehetséges, hogy míg némely gyülekezet talán túl nagy példányszámban kapja az Útitársat, addig máshol ezek a példányok hiányként jelentkeznek. Kérjük ezért, hogy az impresszumban megadott elérhetőségek egyikén röviden jelezze a kedves Olvasó, hogy a korábbi terjesztési gyakorlaton, illetve példányszámokon hogyan és milyen arányban kíván változtatni. Szeretnénk ezenfelül a könynyebb kapcsolattartás érdekében egy internetes adatbázist is létrehozni, így arra is kérem a kedves Olvasót, hogy ha ezt a felhívást olvassa, és rendelkezik e-mail elérhetőséggel, írja ezt meg a maek@lutheran.hu e-mail címre, hogy felvehessük erre a címlistára is. Mindez elsősorban azokra vonatkozik, akik egyénileg kapják a lapot. Ahol kapcsolattartó révén kerül az újság az Olvasóhoz, ott elsősorban a kapcsolattartó internetes elérhetőségéért lennénk hálásak. Segítségüket ezúton is köszöni: Szűcs Petra felelős szerkesztő Ha valaki az interneten próbál tájékozódni, hol is vannak a Felvidéken magyar nyelvű evangélikus istentiszteletek vagy gyülekezetek, bizony nem sok információhoz jut. Mi ennek az oka? Már nincsenek ilyen alkalmak? Valami vagy valaki gátat szab az információk megosztásának? Bármi legyen is a háttérben, az információhiány tovább hátráltatja az amúgy is meglehetősen kilátástalan helyzetben lévő' felvidéki magyar nyelvű evangélikus gyülekezetek megmaradásának ügyét... A legfrissebb népszámlálási adatok szerint Szlovákiában közel 373 ezer fő vallja magát evangélikusnak. A magyar nemzetiségű evangélikusok lélekszámáról azonban nincs kimutatás. Azt tudjuk, hogy a múlt század negyvenes éveinek közepén még körülbelül harmincezren voltak, és sorra építették templomaikat. A ma hatvan százalékban magyarok lakta Tornaija evangélikussága például az elmúlt év novemberében ünnepelte temploma felépülésének nyolcvanadik évfordulóját - kétnyelvű istentisztelet keretében. A közösség nagyobbik részét egykoron a magyarok adták. Mutatja mindezt a gyülekezet 1935- ben megfogalmazott szabályzatának egyik határozata is: „Minden hónap első vasárnapján szlovák istentisztelet tartandó.” Kétnyelvűségben, küzdelmek között Magyar evangélikusok a Felvidéken Ma már nem így van. Ma a gyülekezetben szolgáló lelkész szlovák anyanyelvű, magyarul nem beszél. Ahhoz, hogy magyar istentiszteletek is legyenek, széles körű összefogásra van szükség. Akik ezt megvalósítják: Rusznyák Dezső sajógömöri, Gubo Mihály losonci lelkész, Gerlai Pál miskolci iskolalelkész, illetve Lóczy Tibor sajógömöri presbiter, a felvidéki magyar nyelvű misszió koordinátora. Látnunk kell, hogy a valamikori templomépítő magyar gyülekezet nagyon nehéz helyzetben van. És sorsában osztozik majd harminc közösség, amelyek közül sokban - a hívek vágya ellenére - egyáltalán nincs magyar nyelvű szolgálat. Ok nemritkán a reformátusoknál találnak lelki otthonra. Megmaradásukhoz a jelenleginél még többet kell tenni. Tennünk. Nekünk, magyarországi evangélikusoknak is. Minderre - hála Istennek - több lehetőség is kínálkozik. 2012 márciusában a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház partnerszer-' ződést kötött. A szerződés célul tűzte ki, hogy a két egyház közös missziós rendezvényeket szervezzen, tagjai részt vegyenek egymás ünnepségein, istentiszteletein. A felek kölcsönösen támogatják, hogy a nemzetiségi szempontból vegyes területeken a partneregyház használhassa az istentiszteleti és hitélethez szükséges eszközöket (Biblia, énekeskönyv, hittankönyv), és szorgalmazzák a középfokú oktatási intézmények, valamint a teológushallgatók kölcsönös csereprogramjának kialakítását. A két egyház gyülekezeteinek testvérkapcsolataira, valamint szeretetszolgálatára is kiterjed az együttműködés, amely fontos alapja a szlovákiai magyar evangélikus közösségek felemelkedésének. A 2006 októberében alakult Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) a Magyarországon, a Kárpát-medencében és a vüágon mindenütt élő magyar anyanyelvű evangélikus egyházak, gyülekezetek, illetve a nem magyar nyelvű egyházak közösségében élő magyar anyanyélvű evangélikusok testvéri és szolgálati közössége. Feladatának tartja, hogy erősítse és elmélyítse a közösséget alkotó tagok identitását és összetartozását. A konferencia elnöksége 2013 decemberében tartotta legutóbbi ülését, és - többek között - a hatékonyabb működés feltételeit tárgyalta. Persze a felvidéki, magyar evangélikusoknak - ellentétben a magyar reformátusokkal - nincs önálló egyházkerületük, és ha figyelembe vesszük, hogy Szlovákiában a lelkészek az államtól kapják a fizetésüket, nem nehéz belátni a mozgástér szűkösségét. Sajnos pillanatnyilag a Maek honlapja sem tartalmazza a szlovákiai magyar nyelvű istentiszteletek gyűjteményét, Nagy Olivér alsószeli lelkész ő. 0. S., szlovákiai magyar evangélikusok... című, figyelemfelkeltő írását azonban igen. (Az írás eredetileg az Útitárs 2009/z számában jelent meg. -Aszerk.) A testvér-gyülekezeti kapcsolatokban nagy erő rejlik. Az itthoni szlovák gyökerű gyülekezeteknek hagyományaik ápolása céljából még inkább nyitniuk kellene felvidéki testvéreik irányába. A különböző evangélikus médiafelületeken jó olvasni olyan eseményekről, amelyekből láthatjuk, hogy a gyülekezeti kapcsolatok milyen mértékben képesek erősíteni az összetartozást: „Missziós hétvége volt Hosszúszón. A főszervező Viliam Solárik helyi lelkész volt. A maglódi testvérgyülekezetből hatvanan érkeztek.” Vagy: „Alsószelin jártak és szolgáltak a gömöri gyülekezettel testvérkapcsolatban lévő Budaörsi Evangélikus Egyházközség tagjai a felvidéki missziói nap alkalmából.” A felvidéki magyar evangélikusság érdekeit szem előtt tartó lelkészképzésünknek is nagy szerepe lehet az áldatlan állapot orvoslásában. A határon túlról érkező hallgatók maximális támogatása vagy a magyar hallgatók között a szlovák nyelv tánulásának és a határon túli szolgálatvállalásnak a népszerűsítése csupán a kiindulópont lehet. Ugyanakkor reálisan kell látnunk, hogy az évtizedek során a szlovákiai települések (és gyülekezetek) nemzetiségi összetétele megváltozott. Az evangéliumba vetett közös hit viszont változatlan! Bizakodjunk, hogy az erősebb és nagyobb közösség képes befogadni a kisebbet, és nem hagyja elveszni! E helyzetkép láttán élesebben nem is elevenedhetnének meg előttünk Jézusnak a tanítványokhoz intézett szavai: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. ” De ne felejtsük el a megoldást adó folytatást sem: „Kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. ” (Lk 10,2) Horváth-Hegyi Áron
