Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-08-11 / 32. szám
„Leginkább a szexualitással, az anyagiakkal és az alkohollal kapcsolatos botlásokat szokták a lelkészi nyomorúságok közé sorolni, ám a lista ennél sajnálatosan hosszabb.” Doktor úr, a maga szíve sose fáj? ^ 3. oldal „Biztos vagyok abban, hogy csak olyan újságnak lehet missziói hatása, amely úgy szól a mi életünkről, hogy eközben összhangra törekszik az egyház kétezer éves hitével, tanításával.” Újra szól a Harangszó & 11. oldal „Talán érdemes ezzel a vadul építkező emberrel szembeállítani egy másik embert Jézus egy másik példázatából. Aki bölcsen arra figyelt, amit Jézus annak érdekében mondott, hogy a normális élet sikerülhessen.” Magamnak legjobb társa -én... !► 13. oldal Amilyen mértékkel... W- 2. oldal A Völgy lelki ösvényein 4. oldal Interjú Mesmer Ottó őriszigeti lelkésszel 5- oldal Ahol minden a zene körül forog 12. oldal Augusztusi anziksz !► 12. oldal Bombariadó az Üllőin W- 14. oldal Ökumenikus imaesttel emlékeztek múlt pénteken a pesti Jézus Szíve-templomban a cigány holokauszt - a pharrajimos -, valamint a kislétai gyilkosság évfordulójára. Székely János római katolikus segédpüspök, Fabiny Tamás evangélikus püspök, Balog Zoltán református lelkész, az emberi erőforrások minisztere, valamint Forral Tamás Gergely jezsuita tartományfőnök szolgált az imaórán. 1^ Folytatás a 3. oldalon ...és mégis közel ■ Szemerei János Nekünk tizenegy és fél óra alatt sikerült. A busszal utazóknak nehezebb volt, mert lassabban tudtak haladni, a megállások pedig szükségszerűen tovább tartottak. Volt, aki több mint tizennyolc órát zötykölődött a forró augusztusi napon Sepsiszentgyörgyig. Itt rendezték meg - Erdélyben első ízben - a magyar evangélikus fiatalok határokon átívelő közös fesztiválját Köz-Ép-Pont címmel. A távolságot a bőrünkön, a hátunkon, a fenekünkön alaposan átéreztük. El is tűnődtem a távolságon. Ha Győrből ugyanezt a közel kilencszáz kilométert északnyugati irányban tettük volna meg, akkor jóval túljutottunk volna Berlinen. Az utazási időt tekintve pedig még messzebb juthattunk volna. Ennyi idő alatt Európa fővárosáig, Brüsszelig, de akár az Északi-tengerig vagy az Atlantióceánig is el tudtunk volna érni... Mi azonban nem véletlenül Kovászna megye fővárosába, Sepsiszentgyörgyre siettünk. A nyitó istentisztelet után elhangzott köszöntésében Adorjáni Dezső Zoltán, a házigazda Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke érzékletesen beszélt arról, hogy Sepsiszentgyörgy a magyarság és azon belül a magyar evangélikusság egyik legkeletibb bástyája, ugyanakkor a találkozó idején, augusztus első négy napjában a magyar evangélikusság fővárosává vált. Középpontba került. Földrajzilag nyilván nem, azzal viszont mindenképpen, hogy a találkozón, melyre Erdélyből és Magyarország különböző területeiről is sokan összesereglettünk, közös hitünkre és reménységünk középpontjára, Jézus Krisztusra figyeltünk. „Oly távol vagy tőlem, és mégis közel...” István király - a mára klasszikussá vált rockoperában - a lelkében lévő kettősséget énekelte meg a híres dalban. Mi a hosszú és fárasztó út után a távolság és mégis közelség paradoxonét már a megérkezéskor átéltük. Olyan szeretettel fogadtak minket, mintha csak hazaérkeztünk volna. Tőlünk távol élő, de szerető testvérek közé érkeztünk! Jó erről a kettős érzésről beszámolnom azért is, mert az ifjúsági ügyeket felügyelő püspökként ennek a találkozónak a fájdalmas, vajúdásoktól sem mentes előzményeit is végigkísértem. Emlékszem a nagy álomra, amely arról szólt, hogy az egyik Szélrózsát majd Erdélyben fogjuk megszervezni, és az milyen jó lesz. Arra is emlékszem, amikor ez az eredeti álom összetört, és ez bizony sokaknak nagyon fájt. Mint ahogy a másik oldalon az is, hogy mi, magyarországiak mintegy levédtük a Szélrózsa nevet, és az Erdélyben kisebb létszámmal és más formában megrendezendő programnak másik nevet kellett kitalálni. A legszorosabb kapcsolatban is előfordul, hogy nem sikerül megérteni egymást. Akiknek azonban igazán fontos a másik és a kapcsolat, azok ebbe nem nyugszanak bele. Ők nem húzzák le a rolót, nem állnak tovább, hanem hűségesen keresik a megoldást és a feloldást. Sepsiszentgyörgyön ez a „mégis közel” érzés azért is ragadott meg, mert jó példáját láttam a félreértéseken való felülemelkedésnek. Felemelő volt látni, hogy a hazai Szélrózsacsapat vezetői nemcsak eljöttek, de az erdélyi szervezőkkel össze is fogtak, szolgálatokat végeztek a találkozón. Magán a fesztiválon is több formában megszólalt a „mégis közel” üzenet. Örültem annak, hogy az áhítatokban, előadásokban nem száraz elméleti fejtegetések, hanem többségében személyes bizonyságtételek hangzottak el, amelyek Isten titokzatos, de valóságos szeretetét mutatták be. A péntek reggeli áhítatot tartó fiatal lelkész, Hankó Szilamér hazai pályán, egykori iskolája udvarán mondta el: bizony maga is csodálkozik azon, hogy lelkészként szólal meg, mert nem efelé orientálódó mintagyerek volt. Kalandos diákcsínyei közül elmesélte például, hogy fogadásból biciklivel egy keréken próbált végigtekerni a folyosón, de a matematikatanárnő éppen elé lépett, és ő bizony elgázolta... Ugyanezen a napon a főelőadást tartó pszichológus, Kalóz János is vallomásszerűen mesélte el, hogyan került kapcsolatba a kábítószerrel. Az első slukkra azzal vették rá kortársai, hogy gyáva, ha nem szippant bele. Beszélt a gyötrelemről, amikor a kábítószer foglya és teljesen reménytelen, kiszolgáltatott ember volt, majd arról, hogy miként sikerült megszabadulnia, miként talált önmagára, később a hivatására. Sokan és sokszor távolinak érzik, mégis közel van, megmutatja hatalmát az élő Isten. Rám nagy hatást tett az interaktív passiókiállítás. Egy sötét pincét osztottak fel több részre, majd Jézus jól ismert szenvedéstörténetének állomásait egy-egy szobában jelenítették meg. Gyönyörű díszleteket készítettek, az adott kort, illetve hangulatot idéző zene szólt. Elhangoztak a bibliai igék, majd pedig valami személyes is történt, hogy a történetnek ne passzív szemlélői, hanem átélői legyünk. Az utolsó vacsorát felidéző állomáson például a korabeli szokások szerint telepedtünk asztal köré, elhangzottak Jézus akkor elmondott szavai, megtörtük a pászkakenyeret, és kupicányi bort ittunk. Távol volt a szokott liturgiái szokásainktól. Mi ott mégis úrvacsorát vettünk. Bár a szolgálatot nem lelkész végezte, de az Úr ott volt. Mégis közel volt. A szerző a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke Pharraj imos-emléknap Köz-Ép-Pont Székelyföld szívében találkoztak romániai és magyarországi evangélikus fiatalok ^ Az élet érték, te magad is értékes vagy Teremtőd szemében, értékes tagja lehetsz közösségednek - ezek voltak az első alkalommal megrendezett Köz-Ép-Pont erdélyi lutheránus ifjúsági találkozó kulcsüzenetei. A Sepsiszentgyörgyön augusztus 1-4. között zajlott nagyszabású rendezvényre mintegy háromszázhetven - zömében középiskolás és egyetemista - fiatal látogatott el tizenhat magyarországi és tizenkilenc romániai magyar evangélikus gyülekezetét (is) képviselve. Az anyaországiak Szegedtől Kelenföldig, Szombathelytől Mezőberényig, Bonyhádtól Bakonytamásiig sokfelől sereglettek - hosszú, több mint félnapos utazást vállalva - Kovászna megye székhelyére, a mintegy ötvenötezer lakosú, zömében magyar ajkú településre. Sepsiszentgyörgy gyönyörű, 1998- ban felszentelt evangélikus temploma adott otthont csütörtök kora este a találkozó nyitó istentiszteletének. A főszervező, Koszta István brassói lelkész vezette a liturgiái szolgálatot, és az ifjú kolozsvári püspöki titkár, Fejér Olivér hirdette Isten igéjét az Ézsaiás könyvében olvasható, az egész találkozónak vezérgondolatául választott ige alapján: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy.” (Ézs 43,1b) 1^ Összeállításunk a sepsiszentgyörgyi „Szélrózsáról” a 7-10. oldalon
