Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-08-04 / 31. szám
io -« 2013. augusztus 4. KERESZTUTAK Evangélikus Élet „Ne félj, mert megváltottalak...” Michael Martin igehirdetése az ökumené vitatémáiról ► Amint lapunk július 21-i számában tudósítottunk róla, bajor testvéregyházunk ökumenikus kapcsolatokért felelős megbízottai július 2-4. között tartották éves konferenciájukat. Michael Martin egyházfőtanácsos, ökumenikus és külügyi osztályvezető igehirdetéséről röviden már beszámoltunk, de szeretnénk megosztani olvasóinkkal a teljes szöveget, amely megvilágít sok összetett szemléleti problémát. Az alábbiakban a Rothenburg ob der Tauber városának Szent Jakab-templomában elhangzott igehirdetés első részét közöljük. „De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákob, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg a láng nem éget meg. Mert én, az Úr, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítod! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted. Mivel drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek, azért embereket adok helyetted, életedért nemzeteket. Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről visszahozom gyermekeidet, és napnyugatról összegyűjtelek. Ezt mondom északnak: Add ide! - és délnek: Ne tartsd fogva! Hozd ide fiaimat a messzeségből, leányaimat a főid végéről, mindenkit, akit nevemről neveznek, akit dicsőségre teremtettem, formáltam és alkottam’.’ (Ézs 43,1-7) Kedves Testvérek! 1980 ősze volt. Vegyes érzésekkel foglaltam el azt a tizenhárom négyzetmétert, amely majd jó ideig otthonomul szolgál. A háznak, amelybe beköltöztem, sok ilyen szobája volt: ágy, íróasztal, könyvespolc, szekrény - fürdőszoba a folyosón. Mindez egyáltalán nem volt olyan rossz, mert az ember nem különülhetett el. Végig ugyanolyan szobák voltak, és mint hamar kiderült, ugyanúgy fiatalok laktak bennük, akiket szintén furcsa érzések kerítettek hatalmukba. Mindnyájan akkor kezdtük teológiai tanulmányainkat. A házat, amelybe beköltöztünk, Meiser-háznak hívták [Hans Meiser bajor püspökről (1881-1956)], és Neuendettelsauban az Augustana Hochschule [a bajor egyháznak az Ágostai hitvallásról elnevezett lelkészképző egyeteme] campusán volt. Nem az okozta bensőnkben a furcsa érzést, hogy hamarosan elkezdődnek a nyelvórák, vagy hogy messze voltunk az otthonunktól. Sokkal inkább az nyugtalanított bennünket, hogy a többiek annyira mások voltak. Egyikük a sváb pietizmusból jött, és mindent pontosan tudott. A tanulmányok a hit próbatételét jelentik. Csakis gyorsan és lehetőleg a hit károsodása nélkül kell letudni őket. Egy másikuk válaszokat keresett. A filozófia miatt kezdett el tanulni. A hit, az egyház és a gyülekezet nem érdekelte. Megint másikuk éppen akkor tért át római katolikusból. Teológiát akart tanulni, és majd valamikor sok gyerekkel lakni egy parókián. De volt még egy, a közvetlen szomszédom. Azt állította, hogy ő mennonita [a fríz Menno Simons (1496- 1561) által alapított anabaptista közösség tagja], de nem ragályos. Igen, volt mitől félni. Én mégiscsak egyértelmű felekezeti viszonyok közül jöttem. Ahová iskolába jártam, ott protestánsok voltak. Az, hogy én tulajdonképpen lutheri irányultságú vagyok, csak tanulmányaim alatt tudatosult bennem. Alig vettünk tudomást arról a kevés katolikusról, akiknek lakóhelyemen annak idején hittanóra alatt el kellett hagyniuk a termet. És az, hogy még egy baptista is volt, már csak lapszéli jegyzet. És akkor Neuendettelsauban ez a helyzet. Azt gondoltam, hogy itt derék protestánsok tanulnak. Mégis valaki egyszer azt mondta, hogy csak evangélikusok járulhatnak az úrvacsorához, reformátusok vagy uniáltak semmi esetre sem. Az egyik professzor előadása alatt diákok kis csoportja gyűlt össze a kápolnában, és azért imádkoztak, nehogy a professzor eltérítse hallgatóit az igaz hittől. Azután ez a szomszéd, ez a mennonita - rettenetes volt! De nemsokára az ökumené barátainak körében találtam magam. A szomszédom vitt el ide. Katasztrófa: ott valaki, aki úgy nézett ki, mint a kertész - később kiderült, hogy a főkönyvtáros dr. Krämer -, mesélt a régi keleti egyházakról, amelyek már a harmadik században gyülekezeteket alapítottak Indiában és Kínában. Majd az ökumenikus kör kirándulásai. Egyszer Ansbachban meglátogattuk a metodistákat, nekem kellett felkészítenem a csoportot és előzi Szent Jakab-templom főoltára adást tartanom John Wesleyről és William Boothról - vagyis az Üdvhadsereget is belevették. De valaki különösen is keményen érintett lett. Neki a helyi római katolikus gyülekezet meglátogatására kellett felkészítenie a csoportot. És ki hitte volna, hogy éppen Neuendettelsauban is vannak katolikusok. Igen, ijesztő volt. Különböző felekezetek, annyi egyház, amelyek veszekednek egymással, annyiféle kegyesség. Rettenetes! Egyesek félelmükben bezárkóztak: saját teológiájukba, saját keresztyén életvitelükbe, saját hitükbe. Minden dolog mértéke a saját meggyőződésük volt. Nem viselték el az eltérő gondolatokat. Sőt meg is szakították a kapcsolatokat a másként gondolkodókkal. Különösen is nyilvánvaló volt ez a Sváb-Albból való „szuperpietisták” esetében. Vezérüket sokatmondóari Ördögnek [Teufel] hívták. De még ijesztőbbek voltak azok, akik igazi lutheránusoknak nevezték magukat. Tilos volt a közös úrvacsora más protestánsokkal. A leuenbergi konkordiát bűnnek tekintették. Dietrich Bonhoeffer pedig egyáltalán nem volt számukra a hit példaképe. Kevés szó eshetett „a keresztyén ember szabadságáról”. Az örömhír szabadító ereje idegen volt nekik. Az ilyen igék, mint Ézsaiás szavai népéhez, idegenek voltak számukra: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” A félelem beszűkít. Kirekeszt. Kizár. Istenünk azonban ajtót nyit, megszabadít, felegyenesít. Odamehetünk másokhoz. Nyitottak lehetünk azok felé, akik mások, mint mi. Meghallgathatjuk őket, sőt tanulhatunk tőlük. Megtapasztalhatjuk, hogy mások gazdagodásunkra, nem pedig ijedelmünkre szolgálnak. Micsoda távlatváltás! Ahelyett, hogy mindig csak magamra és kis világomra figyelnék, a látóhatáron túlra is pillanthatok. Ahelyett, hogy csak magamba csavarodnék, kiegyenesedhetek, és tanulhatok másoktól. Ahelyett, hogy félelemből kerítéseket és falakat építenék magam köré, hidakat építhetek, és lehetővé válik a találkozás. A találkozás - megváltoztat. A találkozás - megszünteti az előítéleteket. A találkozás új erőt és bizalmat kínál - minden kérdés, kihívás, félelem közepette is. Izráel népét is a félelem jellemezte. A fogságban minden mennyiségben ott volt a félelem. Isten azonban az övéihez fordul. Nem maradnak magukra félelmükkel: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg a láng nem éget meg. Mértén, az Úr, vagyok a te Istened...!” Isten így lép oda az övéihez. így nyit új távlatokat, új életlehetőségeket: „Ne félj!”; „Ne rettegj!” Mégsem marad csak ennél az ígéretnél. Nem egyszerűen csak azt mondja: „Ne félj, majd minden rendbe jön.” Isten sokkal inkább azzal veszi el a félelmet, ahogyan ígéretét megalapozza: Ne félj, mert megváltottalak. Kiváltottalak azoktól, akik uralkodnak rajtad, akik megaláznak, akik a levegőt is elveszik tőled. Megváltottalak a függőségekből. Már nem kell csak magad körül forognod. Egyenes derékkal járhatsz az életben. Nyugodtan odamehetsz másokhoz, és velük együtt kereshetsz új utakat. Nem kell mindig sündisznóállást felvenned. Tanulhatsz másoktól. Láthatod, hogy mások gazdagítanak. Szabad vagy. Ézsaiás a második okát is megnevezi a félelem legyőzésének: „... neveden szólítottalak, enyém vagy!” Isten név szerint ismer bennünket. Nem tetszés szerinti számok vagyunk. Értékesek. Szükség van ránk, adottságainkkal és képességeinkkel, viszonyulásainkkal és meggyőződésünkkel, sőt sarkainkkal és éleinkkel együtt is. Istennek mindenki fontos. Név szerint ismer bennünket. Hozzánk fordul. Nem mindegy neki, hogy kik vagyunk. Akit így szeretnek, az többé nem lehet a félelem foglya. Még az áradatok sem sodorhatják el, és a lángok sem égethetik meg. ■ Fordította Szentpétery Péter A szögletes zárójelben olvasható megjegyzések a fordító magyarázatai.
