Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-11-24 / 47. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2013. november 24. »- 15 Itt van az ősz, itt van újra... .. .és sajnos itt van az avarégetés ideje is. Nemrég az egyik közösségi oldalon akció is indult ez ellen a bosszantó össznépi játék ellen. Bizony, ha nem tudnánk, hogy ősz van, az állandósuló kesernyés füstszag mindenképpen eszünkbe juttatná. Sajnos magam is tapasztalom szinte naponta, hogy van, aki képes hosszú órákon át füstöltetni az összegyűjtött faleveleket - mert ugye a még nedves avar nem ég, hanem ontja magából a füstöt sokak bosszantására. Vajon miért nem komposztáljuk az összegyűjtött szerves hulladékot? A kukákból kilógnak az elszáradt virágok, ágak, falevelek, a lenyírt fű - talán mindenki érzi a lelke mélyén, hogy nem oda valók. De mit csináljanak velük? Ez a legegyszerűbb megoldás - bele a kukába, a többi meg nem a mi dolgunk! A városok egy részében már meg van oldva a zöldhulladék külön kezelése: meghatározott napokon elszállítják és komposztálják. De sajnos a városok nagyobb részében és a kisebb településeken még mindig a kommunális hulladék közé kerül a szerves hulladék is, amely nem hasznosul újra. Amit szüléink és nagyszüleink még tudtak, azt mi már vagy nem tanultuk meg, vagy eszünkbe sem jut, hogy csinálni kellene. Ilyen például a komposztálás, vagyis a szerves anyagok hasznosítása, újrafeldolgozása, amely házilag is könnyen elvégezhető. És nemcsak a falvakban vagy a kertvárosokban, de még a panelrengetegben is van rá példa, hogy kialakítanak egy közös komposztálóládát, ahová mindenki leviheti a zöldség- és krumplihéjat és más szerves hulladékot. A komposztálás nem ördöngösség, túl sok szakértelem sem kell hozzá, mindössze néhány hasznos információt kell tudni, és máris indulhat az akció! A komposztálás nem más, mint irányított humuszgyártás. Az „irányított” csupán annyit jelent, hogy kedvező, feltételeket kell teremteni azoknak az élőlényeknek, amelyek kiválóan, nagy szakértelemmel végzik feladatukat: a gombáknak, mikroorganizmusoknak, férgeknek, gilisztáknak stb. - de akinek ez ijesztő, annak nem is kell tudnia a részleteket! Persze talán az első lépés a legnehezebb, amikor is arra a kérdésre kell meggyőző választ találnunk, hogy miért is komposztáljunk. Vagy mégsem olyan nehéz? Nézzük csak az érveket. Szeretnénk csökkenteni a hulladéklerakóba, égetőkbe kerülő, egyébként hasznosítható szerves hulladékot. Szeretnénk, ha a kerti és a konyhai hulladék visszakerülne a természetbe. Szeretnénk, ha a kertünk, virágládáink, virágcserepeink földje egészségesebb lenne, de ez nem kerülne olyan sokba, mint amikor minden tavasszal megvásároljuk a csomagolt virágföldet, amelyről jobb, ha nem tudjuk, mi van benne. Nem akarjuk szennyezni a levegőt azzal, hogy napokig égetjük az összegyűjtött faleveleket az udvaron vagy az utcán. És talán a szomszédaink is kedvet kapnak a komposztáláshoz, és akkor nekünk sem kell bosszankodnunk azon, hogy a nyitott ablakon keresztül beszállt a lakásba a füst, vagy a frissen mosott kiteregetett ruháink füstszagúak lettek. Ha ezen érvek közül akár csak egyre is igent mondunk, akkor mindenképpen megértettük a komposztálás jelentőségét, és akkor már ne is várjunk a jövő őszig a kezdéssel! Hogyan kezdjünk hozzá? Először is kell egy hely, ahová a kerti, konyhai szerves hulladékot elhelyezzük. Ez lehet egy néhány négyzetméternyi földterület, ahová ezeket az anyagokat egyszerűen csak felhalmozzuk. Ez a prizmakomposztálás klasszikus esete, amelynek előnye, hogy nem kell külön komposztálót vásárolni, bármikor bővíthető, ha nagyon rákaptunk a komposztálás ízére, könnyebb megforgatni az újrahasznosuló masszát. Na, jó, van néhány hátránya is, de ezek elhanyagolhatók: nem annyira esztétikus látvány, némely háziállatok könnyebben hozzáférnek és széttúrják. ÜZENET AZ ARARÁTRÓL EVÉL&LEVÉL Rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla ararat@lutheran.hu De ezekre van megoldás! Méghozzá a silókomposztálás. Ehhez viszont be kell szerezni egy komposzdádát vagy -tartályt. Vásárolni is lehet, nekem a „kedvencem" a műanyag - van annak valami abszurd bája, hogy környezetszennyező, soha le nem bomló anyagban akarunk környezetkímélő eljárást végrehajtani, de ez gusztus kérdése. Azért inkább tákoljunk össze néhány deszkából komposztálót, ha lehet! A legötletesebb megoldás az udvaron reménytelenül várakozó, másra már nem használható raklapokból összeállítani. Vagy bármi másból... És ezzel már túl is vagyunk a nehezén! Ezután már csak folyamatosan szállítani kell a belevalókat. Vagyis mindenféle szerves hulladékot: zöldség- és gyümölcsmaradékot, tojáshéjat, elhervadt vágott virágot, elszáradt cserepes növényt, kerti gazt, lenyírt füvet, ágakat, gallyakat (ezeket összedarabolva!). Sajnos nem lehet komposztálni a pelenkákat, a porzsákokat és még sokféle anyagot, amelyről józan ésszel is beláthatjuk, hogy nem oda való. Néha érdemes átforgatni és meglocsolni az éppen újrahasznosuló anyaghalmazunkat, de ez semmiképpen nem szükséges, ha semmi kedvünk szagolgatni a bomló anyagokat, csak éppen felgyorsítja a folyamatot. Egyébként a komposzt a közhiedelemmel szemben nem büdös, csak olyan jó földszaga van. Van még néhány hasznos dolog, amelynek érdemes utánanézni, de ez már elhanyagolható ahhoz képest, hogy megszületett bennünk az elhatározás egy környezetkímélőbb, fenntarthatóbb élet elkezdéséhez, és az első lépést már meg is tettük ennek irányába. Ugye megtettük? ■ Sánta Anikó Márton-napi libalárma Soltvadkerten Evangélikus Egyházi Óvodánk szervezésében november 11-én először volt Soltvadkerten Márton-napi lampionos felvonulás. Már délelőtt is szorgoskodtak az oviban az apró gyermekkezek. Minden csoport más-más feladatot kapott: voltak, akik lámpást barkácsoltak, mások libákat festettek, ragasztottak, gyurmáztak, a nagyobbak pedig „ludas” mézeskalácsot sütöttek. Győri Veronika iskolalelkész áldásával indultunk útnak. Hosszú sorokba rendeződve világító lampionjainkkal sétáltunk el az evangélikus, a református, majd a katolikus templom elé, ahol egy kis szolgálattal kedveskedtek az apróságok. Elkísértek bennünket a Magyarországi Evangélikus Egyház munkatársai, polgármesterünk, jegyzőnk, a német önkormányzat képviselői, valamint óvodásaink szülei, nagyszülei, presbitereink, volt tanítványaink és a vidám gyermeksereg, akik az esti csendet megtörték énekszóval és kacagásukkal. A fáradt vándorokat, akik a hosszú út alatt megéheztek, az ovi udvarán szeretetvendégség várta. A felnőtt családtagokat, vendégeket finom forralt bor, míg a gyerekeket forró tea és gyermekpuncs csábította a lakomára. Harapnivaló is akadt a lelkes szülők gondoskodásának köszönhetően: vajas és zsíros kenyér, libatepertő és lúdláb süti várta az éhes tömeget. A lampionos felvonuláson több mint háromszázan tiszteltek meg bennünket jelenlétükkel. Ezt követte csak az igazi haddelhadd! Az ovi udvara az esti sötétben mesebirodalommá változott a kicsiknek, ahol titkos helyre tévedt ludakat keresgélhettek zseblámpájuk segítségével. Az est leple alatt sok apróság talált egy-egy elbújt ludat a bokrok mélyén, amiért meglepetés is járt. Bergman Mónika Evangélikus Egyházi Óvoda szülői közössége, Soltvadkert Katalin napjához kapcsolódva közöljük olvasóink emlékező leveleit, amelyekben méltatják a tíz évvel ezelőtt elhunyt Fejér (Bajka) Katalin sepsiszentgyörgyi lelkész több évtizedes munkásságát. Drága Katikám! Utolsó találkozásunk alkalmával Te egy kis szalmakoszorút akasztottál a kilincsemre azzal: „Emlékezz reám!” Nem gondoltuk, hogy hamarosan valóban csak emlék leszel. Nem felejtettelek el, és nem akarom, hogy emléked elfelejtődjék! Fejér Katalin, Bajka Katalin (férjed után) - „erdélyi Katalin” maradsz a számunkra! Az első ottani női lelkészek közé tartoztál. A rendszerváltás után az elsők között jöttél Magyarországra, mint egy jelenség. Amikor csak lehetett, jöttél-jöttél, mint aki hosszú sötétség után a napra, a fényre vágyódik. Jelenség voltál, igazi székely karakter - sudár termeteddel, gyönyörű hajkoszorúddal, mindig mosolygó, kicsit huncut szemeddel, dallamos, szép erdélyi beszédeddel, mindnyájunkat megszégyenítő magyar irodalmi, történelmi ismereteiddel. Rajongtál Erdélyért, evangélikus egyházadért. Fáradhatatlan hűséggel pásztoroltad nyájadat, utánamentél a legkisebbnek is. Saját költségeden hoztad fel Pestre gyógykezelésre gyülekezeted kis beteg tagját. Te idejöttél Magyarországra, hogy erőt meríts, és biztatást kapjál. Valójában mi kaptunk Tőled! Te még sírni tudtál a Himnusz hallatán, rajongani, lelkesedni tudtál, gyönyörűséget találtál mindenben. (...) Köszönjük példádat, amely erőt adhat számunkra. Köszönjük, hogy jöttél, jöttél hozzánk! KinczlerIrén Vezess minket! Rövid beszámoló az EVT busani nagygyűléséről Az Egyházak Világtanácsa (EVT) október 30. és november 8. között tartotta tizedik nagygyűlését Dél-Korea második legnagyobb városában, Busanban. A több mint nyolcszáz delegátus és tanácsadó mellett meghívott vendégek és helyi gyülekezeti tagok voltak jelen, közel háromezer fős keresztény közösséget alkotva. A nagygyűlés mottójául a következő mondat szolgált: „Élet Istene, vezess bennünket az igazság és a béke útján!” Egyházunkat Kovácsné Tóth Márta és e sorok írója képviselte, stewardként Bence Áron teológushallgató segédkezett, dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára pedig az EVT meghívásából volt jelen a nagygyűlésen. Az Isten vezetésére való közös figyelés azonban egyáltalán nem jelentett könnyű megérkezést a konferencia helyszínére. Talán még emlékszünk arra, hogy az új észak-koreai vezető hatalomra kerülése milyen feszültségeket eredményezett a Koreai-félszigeten. Többen kételkedtek, hogy a tervezett időpontban meg lehet-e egyáltalán tartani a nagygyűlést. Volvmm,, *así3 MOSxáfcM. NCCKt tak, akik vízumproblémák miatt meg sem tudtak érkezni, vagy csak nagyon komoly közvetítő segítséggel kapták meg úti okmányaikat. Sokan aggodalommal telve hagyták el otthonukat - elég csak a szír vagy az alexandriai keresztények nehéz politikai és vallási helyzetére gondolnunk. A nagygyűlés közben folyamatosan lehetett érezni ezt a különös gazdagságot. Egyszerre lehettünk közösségben az üldözések közepette élő testvérekkel, az ébredések sodró lendületét megtapasztaló ázsiai ás afrikai keresztényekkel és a gazdag hagyományokkal és identitással rendelkező, saját útjukat újra kereső, de kissé megfáradt európai egyházakkal. Bár a nagygyűlés eredményeként születtek fontos állásfoglalások - például a Koreai-félsziget politikai' és társadalmi helyzetéről, az örmény népirtás közelgő századik évfordulójáról vagy éppen a klímaváltozásról - , ezek értéke mégsem önmagukban áll. Egy ilyen világszervezetnek és a hatévenként megrendezendő nagygyűléseknek nem ezekben a dokumentumokban van az igazi értékük, hanem abban, hogy lehetőséget kínálnak, hogy rácsodálkozzunk a tagegyházak közötti gazdagító különbözőségekre és végső soron a nagyon rríélyen gyökerező egységre is. ■ Joób Máté Még egy lírai vallomás Ki is volt Bajka Katalin? Tatrangi parasztleány, jó eszű és jó előmenetelű diák, akit édesanyja („édesanyámka") tanítóképzőbe küld, majd ezt elvégezvén s a krónikus lelkészhiányt látva tovább tanul a teológián. Fiatal, szép szál református lelkész kollégájához megy férjhez, boldog ifjú asszony, már a „babaruhát” varrja leendő, várva várt gyermeküknek. De kiderül: gyermekük nem lesz soha. Elfogadta, elhordozta ezt is, mint annyi keresztet életében, férje fiatalon bekövetkezett haláláig. De adott néki az Úristen lelki gyermekeket: fiatalokat, akiket ő indított el a lelkészi szolgálat útjára. És keresztfiát, aki Barátoson szolgál ma is a református gyülekezetben családjával, s akik vér szerinti rokonnál hűségesebben álltak mellette élete legsúlyosabb, végső óráiban. Sepsiszentgyörgyi kis imaháza templomihletettségű volt. A Hiszekegy szavait megjelenítő - negyvenkét kazettából álló - faragott oltárfal, középütt Munkácsy Ecce homójából a Krisztus-kép másolata, a padok, ablakkeretek színével gyönyörűen harmonizáló kovásznál gyapjúszőttes szőnyegek. Az alacsony szószék, amelyről szinte a hívei között állva hirdette az igét. A házat 1983. július 31-én szentelte föl Szedressy Pál püspök, miután az Olt utcai kis imaházat a városrendezés ürügyén lebontatták. Kis fatornyára az engedélyt 1985-ben kapta meg a gyülekezet, s akkor helyezték el benne az „orsovai kisharangot”. Az imaházat s a lelkészlakást egy kulcsra sosem zárt ajtó kötötte össze. Bajka Katalin negyvenkét évet szolgált benne... SiMOR Ferencné BokoUy Éva Meghívó a Prómiy Sándor-díj átadására Az Ordass Lajos- és a Prónay Sándor-díj kuratóriuma tudatja, hogy a beérkezett ajánlások alapján 2013-ban dr. Cserháti Péternek ítélte a Prónay Sándor-díjat. A díjat az MEE Országos Presbitériuma nevében Gáncs Péter elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő az új, X. zsinat 4. (őszi) ülésszakának szombat reggeli ünnepélyes áhítatán, november 30- án 8.30-kor a fasori evangélikus templomban adja át. Az áhítatra szeretettel várják az érdeklődőket. Zászkaliczky Zsuzsanna kuratóriumi titkár A díjazottal interjú olvasható az Evangélikus Élet 2013. november 3-i számában. Az Ordass Lajos-díjat ebben az évben az MEE Országos Presbitériuma nem adja át.
