Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-11-24 / 47. szám
Evangélikus Élet FÓKUSZ 2013. november 24. » 13 Katharina von Bora emlékezete ► Luther élete párjáról azt sokan tudják, hogy ő volt „az első evangélikus lelkészfeleség” De vajon ismerjük vagy egyáltalán megismerhetjük-e az egykor élt, valós személyt? Az alábbiakban a hiteles forrásokban fennmaradt tények és adatok nyomán főként kevésbé ismert ifjúkorát igyekszünk felvázolni. (A Luther feleségéről szóló cikket Katalin-naphoz igazodva közöljük.) * * Katharina von Bora szorb gyökerű nemesi, elszegényedett szász földbirtokos családban született. Szülei Hans von Bora és Anna von Haubitz (vagy Haugwitz) voltak. A ma általánosan elfogadott vélekedés szerint Katharina 1499. január 29-én született a Lipcse melletti Lippendorf- Neukieritzschben, ez azonban teljesen megbízható dokumentumokkal nem bizonyítható. A hiteles források hiánya okozta bizonytalanság miatt régebben egyes kutatók úgy vélték, hogy a Nossen melletti Hirschfeldben született; ezt a hirschfeldi keresztelési anyakönyv egyik bejegyzése alapján feltételezték. (Ez a könyv ma a ffeibergi székesegyházban látható.) A nemesi név az egykori családi birtokra, a Meissen vidéki, Nossen melletti Deutschen-Bora és Wendisch-Bora község nevére utal. A bora egyébként - szorbul - jegenyefenyőt jelent. Katharina, amint a jó barát, id. Lucas Cranach (1472 k. -1553) festményén is láthatjuk, külsőleg - hosszúkás fejformájával, magas homlokával, hosszú orrával, erős állával - nem a germán szépségideáit testesítette meg, ám ezt igen finom metszésű szája ellensúlyozta. Magas arccsontjával és ferde metszésű, keskeny szemével határozottan szlávos vonásokkal bírt. Erős fizikuma okán később „nagydarab szász nőként” emlegették. A források szerint Hans, Klemens és egy ismeretlen nevű fivére és egy húga, Mária származott szülei házasságából; apja második házasságából azután egy másik húga is született, Margaret. * % iff Édesanyja korai halála miatt Katharinát édesapja 1504 végén a brehnai bencés kolostori iskolába küldte. Itteni életéről, a kolostori iskolai nevelésről fennmaradt egy nagyon érdekes forrás, Laurentius Zoch (1477-1547) jogtudósnak, a wittenbergi egyetem professzorának 1531. október 30-án kelt levele, amelyet Luthernak küldött. Katharina 1508-ban belépett a Grimma melletti Nimbschen Marienthron nevű ciszterci apácakolostorába. Itt már több rokona, két anyai nagynénje, Margarethe von Haubitz (meghalt 1557-ben), a kolostor apátnője és Anna von Haubitz szerzetesnő, valamint apai nagynénje, Magdalene von Bora, a szerzetesnők betegápolója élt, aki nagyban igyekezett a kislány beilleszkedését megkönnyíteni. Katharina később - már asszonykorában - sem feledkezett meg „Muhme Lenéről” akit wittenbergi otthonába is befogadott. Ave és Margaret nővérekkel együtt 1515. október 8-án tett fogadalmat. Ezáltal nagyon korán apáca lett, bár a nővérek belépés utáni rangsorában az utolsó előtti helyet foglalta el. A kolostorban akkoriban negyvenhárom apáca élt, főként elszegényedett szász nemesi családok leányai, akiktől nem várták el, hogy nehezebb munkát végezzenek. Napjaikat általában imádkozással, hímzéssel és könnyebb kerti munkával töltötték. Oltárterítőket, szőnyegeket, zászlókat hímeztek, általában a meisseni püspökség részére. A ciszterci kolostorban szigorú regula uralkodott. Szilencium volt érvényben a nap nagy részében, az apácák nem barátkozhattak egymással, halkan, lehajtott fővel, lassan jártak. A napirendet az imádságok és az énekek határozták meg. A miséken és az egyedül a cellában mondott imákon kívül naponta hétszer gyűltek össze imádkozni. Az étkezésekkor is beszélgetési tilalom volt érvényben. A szerzetesek szegénységben, de teljes vagyonközösségben éltek, semmilyen személyes tulajdonuk nem volt. A kolostorok teljes önellátásra törekedtek, minden kérdésben maguk döntöttek. Regula szerint éltek, mégis egyfajta kis női nemesi köztársaságként működtek. A szerzetesnők a konventben megválasztott apátnőnek, a Dominának tartoztak teljes engedelmességgel, akinek megszólítása „kegyelmes asszonyom" volt. Az apátnő helyettese a priornő volt. A kolostor elméletileg ötven szerzetesnőt tudott eltartani, de 1509 után sokáig nem vettek fel újabb növendékeket, így nem töltötték ki az egész keretet. A két utolsóként felvett növendék Katharina von Bora és Ave von Schönfeld (meghalt 1541-ben) volt, de 1516-ban egyszerre kilenc új növendékkel szaporodott a ciszterci apácakolostor létszáma. A klauzúra udvarral elhatárolt részen feküdt, az ottani épületegyüttesben kapott helyett a templom, a refektórium (az ebédlő), a dormitórium (az ágyasház a cellákkal), a konvent (gyűlésterem), valamint néhány kisebb helyiség, köztük a beszélgetőszoba, ahol beszélgetőrács mellett fogadhattak látogatókat az apácák - főként közeli rokonaikat. A kolostor a szükséges javakat a földbirtokon folyó mezőgazdasági termelésből és feldolgozásból szerezte be. A különböző áruk eladását és a szükséges dolgok bevásárlását általában az apátnő végezte egy nővér társaságában. Vagy a közeli városkába, vagy Torgauba, a választófejedelmi székvárosba utaztak, ahonnan főként halakat, söröshordókat, kosarakat és szerszámokat szereztek be. A jól sikerült bevásárlás után a fogadóban áldomást ittak. A kolostori búcsút minden év augusztus 23-án tartották, kirakodóvásárral egybekötve. Ilyenkor hatalmas tömegek látogattak el a kolostor templomába és a kolostor előtti téren kialakított piacra. Fontos változás történt a kolostor életében 1522-ben, amikor férfi elöljárója, Johann Kretschmar prépost elhunyt. Ő jó viszonyt ápolt az apácákkal, többségüknek gyóntatója volt. Katharina a kolostori iskolákban megtanult írni, olvasni, énekelni, és valamelyest járatos lett a latin nyelvben, valamint megismerkedett a mezőgazdaság gyakorlati és üzleti fortélyaival. A reformáció kezdetén Katharina rendtársaival együtt olvasta Luther Márton írásait többek között a szerzetesi élet kritikájáról. Ennek hatására határozták el többen, hogy elhagyják a kolostort, és új életet kezdenek. Az írások elég sajátságos úton jutottak el a kolostorba. Luther egyik jó barátja, a grimmai Ágoston-rendi remeték kolostorának priorja, Wolfgang von Zeschau, aki 1522-től a Szent György-kórház lelkésze lett, küldte el két nagynénjének: Margarete és Veronika von Zeschaunak, akik a nimbscheni kolostorban éltek. Az apácák Luthertől kértek segítséget, aki a torgaui plébános, Gabriel Zwilling (1487 k. -1558) által küldött kocsit értük. A szökésre 1523 húsvétján, április 6- ról 7-re virradó éjszaka kínálkozott alkalom Leonhard Koppe (1480-1552) torgaui városi tanácsos és kereskedő közreműködésével, aki rendszeresen szállított a kolostorba heringet. Üres heringeshordókban elbújva kilenc apácának sikerült elszöknie. Mivel a lázadás és a fogadalmak megszegése halálos bűnnek számított, haza nem mehettek. Ezért Wittenbergbe menekültek, ahol Luther és barátai befogadták a megszökött nővéreket. Katharina előbb Philipp Reichenbach városi jegyző, majd id. Lucas Cranach házában talált oltalomra. A későbbiekben is mind Lucas, mind felesége, Barbara Cranach (1475 k. -1540) élete végéig nagyon jó barátságot ápolt Katharinával és gyermekeivel. (Apácák megszöktetése és befogadása a törvény szerint egyébként főbenjáró bűnnek számított, amelyet halálbüntetéssel sújtottak.) A Cranach-házban eltöltött mintegy két év nagyon hasznos iskolának bizonyult a volt apáca életében. Barbara asszony bevezette a háztartás tudományába. Cranachék nagy házat vittek. Tucatnyi izgága festősegéd, megannyi telhetetlen bendőjű jövendő művész élt a házban, akik rendszeresen összeverekedtek az egyetemi diákokkal. A festőműhely mellett nyomda és bormérés is működött a házban, illetve a városi gyógyszertárat is a Cranach család üzemeltette. Katharina itteni tartózkodásának különleges színfoltját jelentette II. Keresztély dán király látogatása, akitől egy aranygyűrűt kapott ajándékba... Luther vállalta, hogy két éven belül a Wittenbergbe menekült minden volt apácát férjhez adja. Ez majdnem meg is valósult. Egyedül Katharina nem ment férjhez, noha neki is több kérője akadt. Először a nürnbergi születésű, wittenbergi öregdiák, Hieronymus Baumgärtner (1498- 1565) kérte meg a kezét, azonban a patríciuscsaládból származó vőlegényt apja - a tervezett házasság hírére - azonnal hazarendelte, mivel élesen ellenezte, hogy fia egy volt apácát vegyen feleségül. A másik sikertelen kérő az Orlamündéből származó dr. Kaspar Glatz lelkész volt. Ekkor Luther barátja, Nicolaus Amsdorf (1483- 1565) javasolta, hogy maga a reformátor vegye feleségül az utolsónak pártában maradt egykori apácát, mivel állítólag vele Katharina közölte, hogy Luther felesége kíván lenni. Maga Luther is gondolkodott, hogy megnősül, de először egy másik szökött apácát akart elvenni, Ave von Schönfeldet. Mint az egyik 1537-ben írott levelében megvallotta: „Ha én tizenegy évvel korábban akartam volna megnősülni, Ave von Schönfeldet választottam volna.” A szépséges egykori apáca szász nemesi családból származott. Apja, Georg von Schönfeld személyesen ismerte Luthert. Ave egyévi várakozás után (1524-ben) Basilius Axt (1486-1558) orvoshoz ment feleségül. Katharina eljegyzésére 1525. június 13-án került sor. Korabeli szokás szerint az ifjú pár - Justus Jonas (1493-1555). Johannes Bugenhagen (1485-1558), Barbara és Lucas Cranach jelenlétében - felfeküdt a nászágyra, erről másnap Jonas levélben is beszámolt: „Luther feleségül vette Katharina von Borát. Tegnap jelen voltam, és láttam a házaspárt a nászágyon feküdni. Erre a látványra nem tudtam a könnyeimet visszafojtani.” Két hét múlva, június 27-én Bugenhagen, a wittenbergi városi lelkész hivatalosan is összeadta őket. Közös életüket a fekete kolostor néven emlegetett Augusteumban, a volt Ágostonrendi kolostorban kezdték el, amelyet Állhatatos János szász választófejedelem „nászajándékként" átengedett a Luther családnak. A házasságkötés híre világszerte nagy megdöbbenést keltett. Még Luther sok barátja is helytelenítette a házasságot. Köztük Philipp Melanchthon (1497-1560) is, aki ezt a lépést „szerencsétlen cselekedetként” értékelte. Egy barátjának nagy megdöbbenéssel a következőket írta: „Teljesen váratlanul Luther elvette feleségül Katharina Borát, anélkül hogy barátait erről az eseményről informálta volna.” Luther ellenfelei Németország- és Európa-szerte obszcén röplapokat terjesztettek a házasság kapcsán. A lejárató kampány egyik szerzője egy sértett diák, Simon Lemnius volt, akit Luther szorgalmazására tanácsoltak el az egyetemről. Lemnius kapott az alkalmon, és megírta a pornográf irodalom egyik első termékét Pornomachomachia (Barát-örömlány háború) címmel. Némelyek azonban dicsérték a házasságkötést, mint például Rotterdami Erasmus (1466-1536), aki a reformátor tollának megszelídülését várta a házasságától. A házasságkötés után Katharina átvette a háztartás irányítását. Vezetésével a házat és az istállót kifestették, a kényelmetlen cellákat kényelmes szobákká alakították át, a házban fürdőszobát is létesítettek, a földszinten pékséget és sörfőzdét nyitottak. (Luther este, lefekvés előtt szívesen megivott egy-két korsó sört.) Felesége áldozatos munkája nélkül Luther valószínűleg elveszett volna a házban uralkodó káoszban. A gondos feleség a mindennapi gondoktól megkímélte a reformátort, aki tréfásan „Kati úrnak” nevezte élete párját, kiváló háziasszonyi és szervezői képességei okán. A házasságból hat gyermek született: Johannes, Elisabeth, Magdalena és az ifjabb Martin után következett Paul, aki 1593. március 8-án Lipcsében hunyt el. Utolsónak Margarethe jött a világ- 5 ra 1534. december 17-én, ő 1570-•uj I ben halt meg a kelet-poroszorszá- 5 gi Mühlhausenban. < A Luther család férfiágon - Paci ul leszármazottai révén - Martin U. Gottlob Luther drezdai államügyésszel halt ki 1759-ben, a ma élő Luther-leszármazottak Margarethe utódai. A háztartás nagyon sok munkát igényelt, mivel hat saját gyermekükön kívül még tizenegy árva rokon gyermeket neveltek. Egy-egy étkezésnél általában negyven személynél kevesebben sohasem ültek asztalhoz. Noha Luthernek sok bevétele volt az írásai és oktatói munkája révén, a családi kassza szinte mindig üres volt, csupán a háziasszony leleményessége mentette meg az adósságtól a családot. Végrendeletében Luther az összes vagyona egyedüli örökösévé feleségét tette. A reformátor halála (1546. február 18.) után, amikor V. Károly császár elfoglalta Wittenberget, Katharina családjával együtt elhagyta a várost. Magdeburgba költözött, de már 1547 júliusában visszatért. Bár megélhetése nehéznek bizonyult, ott is maradt, amíg 1552 nyarán a pestisjárvány menekülésre nem késztette, ekkor gyermekeivel együtt Torgauba ment. A torgaui városkapu előtt azonban a ló megriadt, és a kocsi az árokba fordult. Miközben a gyermekeit védte, Katharina medencecsonttörést és sok belső zúzódást szenvedett, majd tüdőgyulladást is kapott. Ebbe halt bele három hónapos szenvedés után, 1552. december 20-án. A helyi Mária-templomba temették el, de sírja ma már ismeretlen. Kortársai közül néhányan Katharinát a reformáció hárpiájaként, mások a reformáció Xanthippéjeként emlegették. A többség azonban a Luther-ház ragyogó fényességének vagy - amint férje is szeretve hívta - hajnalcsillagának nevezte. Az utókorban pedig leginkább úgy maradt meg, mint a lelkészfeleségek követendő példaképe. ■ Bikfalvi Géza
