Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-11-10 / 45. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2013. november 10. 5 ii ______* REFORMÁCIÓI AJÁNDÉK Gáncs Péter elnök-püspök beszéde a kormány és a Magyarországi Evangélikus Egyház közötti megállapodás aláírása előtt Tisztelt Miniszterelnök Úr, Miniszter Úr, Államtitkár Úr, Titkár Úr, ünneplő Gyülekezet! Életünk egyik titka, hogy jókor legyünk jó helyen. Hiszem,.hogy most a legjobbkor, a legjobb helyen került sor erre a találkozásra, és kerül sor a megállapodás ünnepélyes aláírására. A legjobbkor, mert a reformáció ünnepén, áz evangélikus egyház születésnapján vagyunk együtt. Mi a reformáció ma is aktuális örömüzenete? Röviden fogalmazva: visszatalálhatunk az éltető, tápláló gyökerekhez, a teljes, boldog élet forrásához! Ennek érdekében lépett fel 1517. október 31-én Wittenbergben Luther Márton, akit Margot Käßmann, a 2017-es reformációi jubileum jószolgálati nagykövete szellemesen „reformkatolikusnak” nevez. Mit adott vissza az embereknek ez az egész Európát átjáró és megújító lelki forradalom? Többek között a munka, a család, az anyanyelv, az oktatás, a kultúra, a szabadság értékét és becsületét. S mindenekelőtt: újra felfedezte a ma is élő és ható igét, az evangélium, az örömhír életújító erejét. Istennek Jézus Krisztusban emberré lett szeretetét, amely egyszerre fordít bizalommal a mennyei Atya és a másik ember mint testvér felé. A reformáció egyházai ezekről az értékekről szeretnének tanúskodni mindenkinek és mindenkiért. Ez a protestantizmus küldetése, ahogy erről Balog Zoltán miniszter úr is szólt az idei reformációi kulturális gálán: „A protestánsoknak meg kell mutatniuk, hogy nem saját magukért, nem saját érdekből cselekednek, hanem a többiekért küzdenek... A magyarság jövője és sikere, illetve az, hogy lesz-e áldás a jövő Magyarországán, azon múlik, hogy mindenki, aki értéket hordoz, hozzá tudja-e adni az értékét a közöshöz... Ahhoz, hogy összeadódjanak az értékek ebben az országban, kell egy közép, valamifajta közmegegyezés arról, hogy mi az érték a múltunkban, és milyen jövőt szeretnénk ennek az országnak.” Ezekről a közös értékekről és feladatokról folytathattunk tárgyalást az előző órában őszinte, konstruktív légkörben a kormányzat jelen lévő felelős vezetőivel. Nemcsak jókor, de jó helyen is, szimbolikus helyen, a Deák téri iskola egyik tantermében tanácskozhattunk, mint akik egymásra figyelő, egymástól is tanulni kész tanítványok vagyunk, és azok is szeretnénk maradni. Az ezen a helyen hamarosan aláírandó megállapodás célja, hogy „az állam és egyház elválasztásának elvét megvalósítva, de azt meghaladva a közösségi célok érdekében történő együttműködés útját” válasszuk. Ennek konkrét gyümölcseként a reformáció ötszáz éves jubileumára jelentős kormányzati támogatással megvalósulhat a győri és a budapesti „Insula Lutherana” épületegyüttesek infrastrukturális fejlesztése. Ez Győrött - többek között - új óvoda, kollégium és tornacsarnok építését és a szeretetház bővítését jelenti, tehát a kisgyermekektől az idősekig minden nemzedék nyertese lehet ennek a nagy ívű projektnek. A Deák téri lutheránus szigeten pedig komplex evangélikus kulturális központ kerül kialakításra korszerű kiállító- és előadótermekkel, az Evangélikus Országos Múzeum, a Huszár Gál könyvkereskedés, valamint a Kaláka zeneműbolt együttműködésével. így lehet a térből hely, ahogy a kettő különbségét Hamvas Béla megvilágítja: „A tér és a hely között az a különbség, hogy a térnek száma, a helynek arca van.” Jó eséllyel a Deák téri Insula Lutherana a belváros egyszerre régi és új, turisztikailag is vonzó arca, látoga. tóhelye lesz. Köszönjük ezt a születésnapi ajándékot, amely hitünk és reménységünk szerint nemcsak az evangélikus egyházat gyarapítja majd. A lutheránus szigetek, közösségek ugyanis olyan nyitott kikötők, ahol bárki partra szállhat, helyet találhat, aki lelkileg, szellemileg töltődni, gazdagodni kíván. Ennek szellemében formálom hitvalló evangélikus köszöntésünket: Erős vár a mi Istenünk: nyitott kapukkal, közösségekkel, templomokkal, oktatási, szociális és kulturális intézményekkel! Nemcsak Győrött és a Deák téren, hanem szerte a magyar hazában. Jó reggelt kívánok mindenkinek! Tisztelettel köszöntőm önöket, főtiszteletű püspök urakat, az iskola vezetőit, itt most jelen nem lévő diákjait is! Örülök, hogy itt lehetek önök között. Az én mondandóm egyetlen indoka az, hogy miután egy fontos megállapodást fogunk aláírni hamarosan, úgy helyes, hogyha az állam részéről néhány kísérőgondolat is elhangzik. Először is: a püspök urat ha az előbb jól értettem, mintha azt mondta volna, hogy ezt egyfajta születésnapi ajándéknak is tekinthetjük a Magyarországi Evangélikus Egyház nézőpontjából. Én csak annyit válaszolok erre, hogy könnyen lehet, hogy ismét Pál apostolnak lesz igaza, aki azt mondta, hogy jobb adni, mint kapni. Ezért is írom alá örömmel ezt a megállapodást. Énnek a mondatnak az értelmét talán az világítja meg leginkább, hogyha fölidézzük, hogy az egyházaknak juttatott minden támogatás az utolsó fillérig valójában a magyar embereknek juttatott pénz és támogatás, mert mindenki tudja azt, hogy ebből a pénzből az egyházi iskolákban tudás lesz, a szociális intézményekben pedig gondoskodó szeretet. Ezért a magyar állam részéről nemcsak mint az egyháznak juttatott támogatásról, hanem mint a magyar embereknek, minden magyar embernek juttatott támogatásról szóló szerződést fogok majd itt aláírni a püspök úrral. A második gondolat, amit szeretnék fölidézni, átvezet bennünket a reformáció születésének pillanatától a mai naphoz. Minden ilyenfajta történelmi olvasat természetesen veszélyes, amely aktualitás nézőpontjából próbál értelmezni régi eseményeket, mégis talán megkockáztathatom azt, hogy amikor 1517. október 31-én Luther Márton kiszögezte a 95 tételét a kapura, akkor Európa rendkívül mély válságtól szenvedett. Pénzügyi, gazdasági és morális válságtól egyszerre. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a kontinens akkor a deformáció útjára lépett, és ha jól Orbán Viktor miniszterelnök beszéde értjük Luther gesztusát, akkor azt vallotta meg, hogy kész vitába szállni azzal a világgal, amely őt akkor körülvette. Talán azt is üzente tettével, hogy a kereszténység és Európa csak akkor menthető meg, ha vissza tud térni a gyökereihez, ami azt jelenti, hogy felismeri, hogy nem pénz, nem anyagi javak, hanem egyedül hit által és Isten kegyelméből üdvözülhet. Ezt Luther ma is megtehette volna. Ha közöttünk lenne, lehet, hogy ma is kiszegezné 95 pontból álló tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, merthogy Európa ma is deformációtól szenved, és ezek a deformációs tünetek kísértetiesen hasonlítanak mindarra, amit olvasmányélményeink alapján az 1517-es európai állapotokban ismerhetünk föl. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A püspök úr is említette, hogy ötszáz évvel ezelőtt fontos pillanatához érkezett az európai kontinens. A megújulás pillanatához. Meggyőződésem, hogy a mai Európa, mármint Európának a még meglévő világhatalmi és világgazdasági pozíciói leginkább annak köszönhetők, hogy Európa az akkori megújulásból fakadó értékrendszerre épült, vagyis az akkori megújulásnak köszönheti, hogy ma még mindig a világ legsikeresebb kontinensei között jegyezhetik, és bennünket is így tarthatnak számon más kontinensek polgárai. Ha jól értem mindazt, ami akkor történt, akkor tágabb összefüggésben azt mondhatjuk, hogy Európa akkor indult el a diadal útján, amikor Luthertől megtanulta, hogy a munkára úgy tekintsen, mint Istentől kapott hivatásra. És szerintem akkor került mindig válságba - és ezért vagyunk ma is válságban Európában -, mert vannak időszakok, amikor megfeledkezünk erről a lutheri tanításról, vagyis hogy a munkára úgy kéne tekintenünk, mint Istentől kapott hivatásra, és ezért munka nélkül képzeljük el az életünket meg az egész kontinens életét. Ez a mai bajok végső oka és gyökere. Ez a megemlékezés, a reformáció ötszáz éves évfordulójáról szóló, előttünk álló megemlékezés reményeink szerint majd emlékeztetni fogja a kontinenst és bennünket is az itt felidézett igazságra. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A harmadik gondolat, amit a mostani aláírás mellé szeretnék csatolni, úgy összegezhető, hogy ha a magyar - tehát nem az európai, hanem a magyar - történelmet nézzük, akkor a magyar nemzet alckor volt erős és büszke, amikor az állam és az egyház között jó kapcsolat állt fönn. Nem emlékszünk olyan sikeres magyar történelmi korszakra, amikor az egyház és az állam kapcsolata rossz lett volna. Minden sikeres korszakban ez az együttműködés, ez a kapcsolat virágzott és erős volt. Valószínűleg azért, mert az állam ezekben a korszakokban elismerte az egyházaknak azt a hivatását, hogy túl azon, hogy a vallási életet szervezik, egyúttal ők azok, akik fontos szerepet játszanak - megkerülhetetlenül fontos szerepet - a kultúra terjesztésében, az ifjúság nevelésében, a szegények és az elesettek megsegítésében és a betegek gyógyításában. Márpedig egy nemzet akkor erős, ha ezekről a feladatokról nem feledkezik el. Talán az sem túlzás, ha kijelentjük, hogy valószínűleg a világon az egyházak rendelkeznek a legnagyobb tudással arról, hogyan kell valódi és erős közösséget fölépíteni. Mi is így gondoljuk ezt. Ezért illő, hogy fölidézzem némi büszkeséggel, hogy Magyarország Alaptörvénye ma már úgy kezdődik, hogy „Isten, áldd meg a magyart!”. Alkotmányunk elismeri a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, és elismeri keresztény kulturális gyökereinket. Ebből az következik, hogy a mindenkori magyar államnak, ha az alkotmányos kötelezettségének meg kíván felelni, akkor azon kell dolgoznia, hogy miközben tiszteletben tartja az állam és az egyház elválasztását, illetve különválasztását, aközben a közjó és a közösségi célok érdekében erősíti az állam és az egyház együttműködését. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A mai megállapodással - ez volna a negyedik kísérőgondolatom - a magyar állam elismeri a Magyarországi Evangélikus Egyház nemzetünk történelmében, szabadságküzdelmeiben, a magyarországi nemzetiségek nyelvének és kultúrájának fenntartásában, valamint nemzeti identitásunk megőrzésében betöltött szerepét. A nyilvánosságnak mondom - hiszen az evangélikusok ezt nélkülem is tudják -, hogy az evangélikusok ma összesen hetvenkét oktatási intézményt tartanak fenn. Azzal járulnak hozzá a közjóhoz, hogy ezekben az intézményekben tizenhétezer fiatalt nevelnek, harmincöt szociális intézményt működtetnek, és ezeken az intézményeken keresztül ötezer embernek segítenek ma hazánkban. Köszönet érte! Ez a megállapodás, amiről már itt az előbb hallhattunk, arról szól, hogy az evangélikus egyház közösségi-szolgálatában kiemelkedő szerepet betöltő épületek 2017-re, az ötszázadik évfordulóra megújuljanak. A megállapodás tartalmát a püspök úr nagyjából ismertette. Itt nekem most külön köszönetét kell mondanom Kara Ákos képviselőtársamnak, akinek döntő szerepe volt abban, hogy amikor kerestük azt a nagyszabású, az évfordulóhoz méltó, az evangélikus közösség számára fontos lehetőséget, fejlesztést, előrelépést, akkor segítségünkre volt, és azt a bizonyos egyszázaléknyi esélyt - mert hát általában egy gondolat, egy beruházás, egy terv megfogalmazásakor az esély körülbelül egy százalék a megvalósulásra szóval neki nagy szerepe van abban, hogy az egyszázaléknyi esélyt végül is száz százalékra sikerült fölhizlalnia. Gratulálok, Ákos, és köszönöm szépen a munkádat! Egyúttal szeretném a püspök úr által már ideidézett, a mostani aláírást megelőző tárgyalásunk egy gondolatát itt most felhozni. Ez a megállapodás - az én szándékom szerint - nem lezár valamit, hanem megnyit egy sorozatot. Önök ebből a mondatból persze jó füllel - zenészek is vannak közöttünk - kihallhatják a részrehajlást. így is van ez, de hogyha a Jóisten megsegít bennünket, akkor ez egy hosszabb sorozat első lépése, és én minden négy évben szívesen állok az evangélikusok rendelkezésére hasonló nagyszabású, közös tervek megvalósítása érdekében. Bízzunk tehát abban, hogy nem lezárunk, hanem megnyitunk most egy nagyobb sorozatot! Végezetül hiszem, hogy a mai megállapodás hozzájárul ahhoz, hogy keresztény hagyományaink alapján önökkel és a többi történelmi egyházzal együttműködve megújítsuk Magyarországot és Európát. Soli Deo gloria!
