Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-11-03 / 44. szám
2 • 2013. november 3. ÚT/TfíRSm AZ ÉLET KENYERE Isten által mozgásban tartva De most így szól az Úr: „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el.” (Ezs 43,2a) Mi, magyarok büszkék vagyunk kajakosainkra, akik a különböző világversenyeken rendszerint jól szerepelnek. Én arra külön büszke vagyok, hogy a feleségem is kajakozott egykor. Mindezek fényében talán meglepő, hogy én már elmúltam harmincéves, amikor először ültem kajakban. Három évvel ezelőtt a Hármas- Körös egyik holtágánál, Szarvason rendezte egyházunk országos ifjúsági találkozóját, a Szélrózsát. A Körös-holtágak különösen alkalmasak a kajakozásra, mert ott a sodrás nem nagy, és nem is nagyon hullámzik a víz. Feleségem meggyőzött arról - friss házasként nem kellett hozzá sok -, hogy kölcsönözzünk mi is egy páros kajakot. Nem tudtam elhallgatni aggodalmamat az ötletet illetően, de biztosított arról, hogy a kezdőknek olyan kajakot adnak, amelyet még egy hurrikán sem tud felborítani. Azzal nem számolt, hogy az összes ilyen turistakajakot kikölcsönzik aznap. A csónaktelep vezetője azonban, amikor elbeszélgetett a feleségemmel, és látta, hogy nem először fog kajakban ülni - sőt még eredményekkel is büszkélkedhet -, adott nekünk egy két beülős, páros versenykajakot. Amikor vízre tettük, én már éreztem, hogy baj lesz, mert még nem is ültünk bele, mégis majdnem felborult. Valahogy aztán beültünk - nekem már ez sikerélmény volt -, és elindultunk. Nem voltam nyugodt, de ahogy haladtunk a sima vízen, egyre inkább élveztem. Mégiscsak kajakos nemzet vagyunk, a vérünkben van ez. A jó érzés addig tartott, amíg távolról velünk szemben edzésüket végző kajakos és kenus fiatalok nem tűntek fel. Furcsa módon ezzel egy időben a feleségem elkezdett nyugtatgatni, hogy ne essek pánikba. Nem értettem... O már tudta, hogy ahol edzést végző kajakosok és kenusok vannak, ott edző is van, aki nem kajakkal vagy kenuval közlekedik, hanem... motorcsónakkal. A motorcsónak pedig hullámokat kelt. Amikor ez a tény számomra is világossá vált, biztos voltam a borulásunkban, abbahagytam hát az evezést, vártam a hullámokat és a vízbe érkezést. Feleségem higgadtabb volt, és mondta, hogy ilyen esetben rá kell fordulni a hullámra - hogy szemből és ne oldalról érjen -, és nem szabad abbahagyni az evezést, mozgásban kell tartani a kajakot. így is tettünk, és a végén sikerült elkerülnünk a borulást. Ez a történet segít megérteni a fenti ige értelmét és személyes mondanivalóját. Amikor azt mondja az Úr: „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el” - az voltaképpen azt jelenti, hogy nem kell felborulnod életed hullámai közepette, hanem ráfordulhatsz a hullámokra, mozgásban maradhatsz, vagy éppen elindulhatsz újra, akár századszorra is. Miért? Mert „Én veled vagyok”. Nem vagy egyedül! A kajakos élményemnél maradva: ha a feleségem a partról kiabálja be, vagy egy másik kajakból, hogy forduljak rá a hullámra, és ne hagyjam abba az evezést, akkor biztos felborulok. Az segített, hogy ott volt velem a hajóban, és ha borulok, akkor ő is borul - ez a házasságnak is szép képe, de ez most Istennek és az ő népének kapcsolatáról beszél. „Én veled vagyok” - vagyis nem kívülről beszélek, mint aki ugyan jó tanácsokat ad, de számára nincs tétje a helyzetnek. A zsidó nép legnagyobb krízisében közvetíti Isten szavait a próféta. A babiloni fogság a teljes kilátástalanságot hozta, addig elképzelhetetlen veszteséget, kudarcot. Ez megzavarta az embereket. Ha máskor nem is, de ilyenkor valóban azt érezte a választott nép is, hogy elhagyta az Úr. Nincs olyan ember, aki ezt ne tapasztalta volna meg élete során: egyedül vagyok, magamra maradtam, nincs tovább. És ilyenkor mi is abbahagyjuk az evezést, és várjuk a hullámokat. Nincs erő, nincs energia, nincs motiváció. Nincs jövő... Ezt az életet talán már folytatni sem érdemes. És megállunk, megszűnik a mozgás, megszűnik az élet, győznek a hullámok. Mit tegyünk? Hogyan tudunk ráfordulni a hullámokra, hogyan tudjuk mozgásban tartani életünket? A válasz: sehogy. Mi magunkban erre képtelenek vagyunk. Egyetlen reménységünk az Úr ígérete: „Én veled vagyok!” Az Úrnak ezek az ígéretei Jézus Krisztusban teljesültek be. Őáltala válhatnak a mi életünkben is életfordító tapasztalattá. Isten nem távolról, kívülről, a „partról” osztogatja a tanácsokat. Az Úr beült életünk kajakjába, összekötötte magát velünk. Emberré lett, és elment értünk a végsőkig, egészen a golgotái keresztig. Húsvét hajnala óta pedig számunkra is élő valósággá válhat életünk hullámai közepette: „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. ” Isten tart mozgásban így, amíg végül hozzá nem érkezünk. Grendorf Péter Stuttgartból jöttem, mesterségem címere... Öninterjú, avagy egy újságíró „magával beszélget..- Szép nagy a bőröndje, nem mondom. .. Gondolom, nem csak egy hétre utazott el...- Valóban nem, öt hónapig voltam távol, áprilistól szeptemberig.- És egészen pontosan merrejárt?- Németországban, Stuttgartban. Ez a város Baden-Württemberg tartomány fővárosa.- És mi szél fújta épp ide ?- A Körösi Csorna Sándor program ösztöndíjával érkeztem „sváb földre”. Ez egy állami ösztöndíj, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága írta ki. Úttörő kezdeményezés, amelynek célja a diaszpórában élő magyar közösségek életének megismerése, valamint az, hogy a negyvenhét nyertes ösztöndíjas közül ki-ki a maga tudása szerint segítse az ott folyó munkát, a magyar identitás és az anyaországgal való kapcsolat erősítését. Jónak és hasznosnak tartom ezt a gesztusértékű kezdeményezést, remélem, lesz folytatása.- Mit jelentett ez a program a mindennapokban ? Konkrétan: miként kell a kint végzett munkáját elképzelni?- Igyekeztem hasznosítani mindazt a tudást, amelyre szert tettem az évek során: amikor a helyi Magyar Kultúrintézet rendezvényeiről írtam rövid anyagokat a nemzetiregiszter.hu oldalra, újságíróként működtem. Amikor például Bad Cannstattban, Dietenheimban, Heidenheimban - utóbbiak Ulm környékén található települések - vagy felkérésre Mainzban, Frankfurtban, Münchenben prédikáltam, énem lelkész része bontakozhatott ki, és amikor látogattam, beszélgettem és lelkigondozást végeztem, a mentálhigiénés szakemberi „üzemmód” működött.- Kihez fordulhatott, kihez fordult, ha segítségre volt szüksége ?- Az ott élő magyarok közt kedves ismerősökre, barátokra tehettem szert, akik szívesen segítettek, ha szükségem volt rá. És mint minden ösztöndíjasnak, nekem is volt mentorom Varga Pál nyugalmazott református lelkész - Ulm és környéke protestánsainak lelkipásztora - személyében.- Kérem, szóljon még néhány szót bővebben az ottani magyarokról és a magyar életről is!- Nagyon sok magyar él Baden- Württemberg tartományban. Magában Stuttgartban is, hiszen multikulturális város, több mint százhetven nemzet tagjai számára jelent lakóhelyet. A magyarok számát valaki ötvenezerre becsülte, de pontos adatot sajnos nem tudok mondani. Az általam megismert magyarok legtöbbje inkább az idősebb generációhoz tartozott, és zömében Erdélyből érkezett ide, vajdaságiak és anyaországiak kevesebben voltak, vannak köztük. Mindnyájan kedves, nyitott, érdeklődő emberek, akik máig őrzik magyarságukat, szépen beszélik anyanyelvűket.- És az ijjabb nemzedék ?- Ez nehéz kérdés. Vannak, akik egyetemi tanulmányaik, és vannak, akik munkalehetőség, házasság miatt érkeznek most ide. És vannak olyanok is, akik második vagy netán már harmadik generációs magyarok. Nekik nincs könnyű dolguk, akkor sem, ha Stuttgartban nagyon élénk a magyar élet, hiszen van magyar óvoda - hetente egyszer negyven-ötven kisgyermek is van a Magyar Kultúrintézetben -, minden második hétvégén működik a magyar iskola és a cserkészet. És akkor még nem is beszéltünk a Csöbörcsök néptánccsoportról. Emellett létezik magyar nyelvű könyvtár is mind az intézetben, mind pedig a Szent Gellért Magyar Katolikus Egyházközségben, és ott van még a számos, kisebb-nagyobb magyar egyesület, szervezet, társulás, amelyek mindegyikének megvan a maga sajátos profilja.- Mégis, mindezzel együtt is, gondolom, a fiatal szülőket, a kamaszokat és a kicsiket komoly kihívások elé állítja az élet: idegen földön, idegen nyelven kell boldogulniuk, alkalmazkodniuk. .. Asszimilálódniuk akár...- Sajnos ez is előfordul, de a többség - én úgy érzem - igyekszik megőrizni magyarságát. Amikor köztük és velük voltam, a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy magyarul beszéljünk, beszélünk.- Ki-ki „képben volt” a hazai eseményeket illetően is?- A többség igen. Egyfelől mert nagyon sokan naponta nézik a híreket a Duna Televízióban, vagy interneten tájékozódnak, másfelől tartják a kapcsolatot az otthon maradt rokonokkal, barátokkal. És nyáron szinte mindenki, aki csak teheti, hazautazik hosszabb-rövidebb időre.- Esetleg akár vissza is költözik oda, ahonnan valaha útnak indult?- Néha ez is előfordul, de alapvetően azért nem ez a jellemző. Ha már itt élnek évek, évtizedek óta, és itt vannak a gyermekeik és az unokáik is, már ez az otthonuk. Pontosabban ez a hely is az otthonuk.- És mi a helyzet a honvággyal?- Amikor erről beszélgettünk valakivel, azt mondta, a honvágy érzése voltaképp nem is létezik, hiszen Stuttgartból csupán másfél órás repülőúttal már Budapesten lehet lenni.- És Ön jól érezte magát, vagy néha-néha azért „mégiscsak” volt egy kis honvágya?- Sok szép és áldott pillanat emlékét őrzöm magamban, de az érzés, hogy Stuttgart nem a hazám, és nem az otthonom, végig velem maradt...- Említene néhányat feladatai közül ?- Segítettem katalogizálni a már említett Magyar Kultúrintézet könyvtárában, valamint igyekeztem anyagot gyűjteni a Julianus programhoz, amely a magyar örökségek és emlékhelyek kataszterének megalkotását célozza. Be akaiják mutatni a diaszpórában fellelhető magyar értékeket, hogy ezáltal betekintést nyújtsanak a világban élő magyar közösségek identitásmegőrző munkájába, mellyel ők hozzájárultak az egyetemes magyar kultúra gyarapításához. Olvasóink közül az érdeklődők a világhálón találhatnak több információt erről a kezdeményezésről a goo.gl/pGJnbl oldalon. Kérdésére visszatérve: emellett még az augusztus eleji bajorországi cserkészvezető-képző táborban tábori lelkészként egész közelről vehettem szemügyre, milyen is a cserkészélet.-És milyen?- Kalandos... Tele feladatokkal, nevetéssel, énekkel. Jó volt látni, hogyan éli meg az összetartozást egy olyan, a világ több országából érkezett magyar származású fiatalokból álló közösség, amelynek tagjait az azonos nyelv és a közös értékek - Isten, haza, család és magyarság - kötik össze egymással.-A madarak azt csiripelték, Stuttgartban előadásokat is kelletttartania...- Igen, a lelki egészségről, az angyalokról, illetve a program névadójáról, Körösi Csorna Sándorról.- Egyházi lapnak nyilatkozik, „ráadásul” lelkész is, hadd kérdezzem meg, milyen a kint élő magyarok egyházi, lelki élete?- Stuttgartban két egyházközség is várja a magyarokat. A Szent Gellért Magyar Katolikus Egyházközség, valamint a Württembergi Magyar Protestáns Gyülekezet. Hétvégi miséket a hónap első vasárnapján délután háromkor, valamint a hónap harmadik vasárnapján délben tartanak; evangélikus - voltaképp protestáns - istentiszteletek a hónap második vasárnapján vannak Stuttgartban, pontosabban Bad Cannstattban, délután három órakor. Az istentiszteletek után rendszeresen szeretetvendégséget tartanak, amely lehetőséget teremt a kötetlen találkozásra és beszélgetésre. Nagyon nagy különbséget jelent a két gyülekezet életében és működésében az a tény, hogy a magyar katolikusok lelki vezetője, dr. TempfliImre atya a gyülekezetét főmunkaidőben pásztorolja. így a katolikusoknál érthetően sokkal több alkalom és összejövetel van azáltal, hogy az atya csak szükség esetén kapcsolódik be abba a német gyülekezetben folyó szolgálatba, amely a magyaroknak a misék megtartásához szükséges templomot adja. Ezzel szemben a protestánsok lelkésze, Gémes Pál főállásban egy német gyülekezet lelkipásztora, és a protestáns magyarokkal csupán szabad idejében tud foglalkozni. Ám az is igaz, hogy van segítsége szülei: Gémes István nyugalmazott evangélikus lelkész, valamint felesége, Gémesné Réz Katalin személyében, továbbá számolhatnak még Bittner Abigél lelkésznő szolgálatával is. Jó volt ebben a közegben megélni és átélni a „protestáns ökumenét”: tudatosan és békésen vannak együtt ebben a közösségben a Kárpát-medence különböző protestáns felekezetei. Ennek az egységnek a jele az is, hogy a Württembergi Evangélikus Egyház támogatásával ökumenikus énekeskönyvet adtak ki, amelyet más külhoni magyar gyülekezetek is használnak, például Skandináviában. Összességében elmondhatjuk, hogy a Stuttgartban és környékén élő protestánsok és római katolikusok közt nagyon jó a kapcsolat, hiszen a gyülekezeti tagokat összekötik egymással a közös gyökerek: az anyanyelv és a keresztény hit is. Gazdag Zsuzsanna
