Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-10-20 / 42. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2013. október 20. *• 13 Megjelent a MEDiT-ben az Elem ^ A Magyar Evangélikus Digitális Tárba (MEDiT) felkerült az Evangélikus lelkészek Magyarországon (Elem) adatbázisának egy része. Az „Elem-projekt” célja, hogy egységes, on-line adatbázisban, illetve nyomtatott formában is elérhető történeti névtárat adjon kézbe, amely a teljesség igényével a kezdetektől 1920-ig közli a Magyarországon szolgált felszentelt lelkészek névsorát és alapvető életrajzi adatait. A szerkesztők, dr. Csepregi Zoltán és dr. Kertész Botond remélik, hogy 2017-re, a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára a munka nagyobbik részével elkészülnek. A most közzétett rész a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület 1783-1920 között felszentelt lelkészeinek adatait tartalmazza. A közölt „1.0-s” verzió azt a célt is szolgálja, hogy a felhasználók közölhessék kiegészítéseiket, javításaikat. Kertész Botond a bevezetőben így ír munkájukról: „Kiinduló forrásom a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület ordinációs anyakönyve volt, amely 1783-1905-ig tartalmaz adatokat. Az ordinációs anyakönyvbe eredetileg a felszentelt lelkészek írták be önéletrajzukat. A dunántúli kötetben azonban 1783-1785-ig több felszentelt lelkész önéletrajza nem szerepel, 1850-1867- ig egyáltalán nem tartalmaz adatokat, 1867 után pedig többé-kevésbé részletes listák, táblázatok találhatók, melyekben a felszentelt lelkészekről néhány esetben alig derül ki több, mint a nevük és ordinálásuk éve. Az anyakönyvből hiányzó évfolyamokat (1850-1867,1905-1920) más - megbízható, de sajnos kevésbé informatív - forrásból kellett pótolni. Az egyházkerületi közgyűlési jegyzőkönyvek közölték a felszentelt lelkészek nevét, időnként első szolgálati helyüket is. 1910 után néhány jegyzőkönyv nem közölte a neveket, ezeket az egyetemes egyházhoz beküldött püspöki jelentésekből sikerült megállapítani. Az 1783 és 1785 között hiányzó lelkészeket Hrabowszky György 1803-ban közreadott dunántúli névtárából (A dunántúli evangy. aug. conf. superintendencia prédikátorai...) egészítettem ki. Már a saját kézzel írt önéletrajzoknál is figyelemre méltó, hogy az adatok egy része több életrajznál hiányzik, 1850 után azonban még hiányosabbak voltak a kutatás alapját képező források (Hrabowszky névtára, jegyzőkönyvek, jelentések), így az egyes lelkészek életútjait nem sikerült azonos mértékben feltárnom. Tervezem, hogy a kutatást folytatva időről időre bővítem a most felkerült »1.0« adatbázist, hogy minden fellelhető adat lehetőség szerint elérhető legyen az adott lelkészekről. A kutatott több mint kétszáz év alatt az ordináció funkciója is változott. A kezdetekben csak a szabályszerűen, gyülekezeti szolgálatra meghívott lelkészjelölteket ordinálták. A türelmi rendelet után hirtelen kialakult lelkészhiányt csak évtizedek alatt tudták pótolni. Miután sikerült betölteni az új gyülekezetek lelkészi állásait, egyre inkább az vált gyakorlattá, hogy a lelkészek először káplánként (segédlelkészként) szolgáltak felszentelésük után. A19. század második felében már nem is lehetett rendes lelkészi állásra meghívni a felszentelt lelkészeket, és az önálló egzisztenciát nem jelentő kápláni időszak egyre inkább meghosszabbodott. A 19. század végére, a 20. század elejére a gimnáziumi, illetve főiskolai tanári állások társadalmi és anyagi presztízse kezdte meghaladni a lelkészi hivatásét. A városiasodás és a társadalmi mobilizáció előrehaladtával új lelkészi életpályák is megjelentek (önálló középiskolai hitoktató lelkész, missziói lelkész, szervező lelkész). A felszentelt lelkészek közül ezért többen karrierjük folyamán kiváltak a gyülekezeti lelkészi szolgálatból, vagy egyáltalán nem is végeztek ilyet. Ezek a személyek is szerepelnek az elkészült névtárban. Az ordinációk feldolgozása csak alapját adta a kialakult névtárnak. Levéltári forrásként (elsősorban a lelkészek szolgálati helyének, illetve családi állapotának meghatározásához) Magassy Sándor (1932-2003) »Onomasticon«-ját használtam, amely a határainkon belüli gyülekezeti anyakönyveket és jegyzőkönyveket dolgozta fel cédulakatalógus formájában. Használtam a nyomtatásban megjelent (sajnos igen kevés számú) korabeli egyházi névtárat (1803, 1838, 1848,1880,1885,1890,1903,1913), az alapvető egyháztörténeti kézikönyveket és adattárakat, néhány gyülekezettörténeti monográfiát és tanulmányt (...). A helyneveket feltüntettem az előfordulás formájában és [] között a mai alakjában. Kivételt Bécs [Wien, A], Pozsony [Bratislava, SK] és a német városok esetében tettem, ahol csak a magyar név szerepel. A személyneveknél is feltüntettem az előforduló magyar névírási formákat. A kutatás további eldöntendő kérdése lesz, hogy személyek nevét milyen nyelveken, milyen névírási szabályok szerint tüntessük fel. Egyelőre minden esetben a magyar nyelvet használtam.” M Forrás: Evangélikus.hu Gazdagréti templomépítők Interjú Dabi József presbiterrel ^ „Az eszem megáll!” - fogalmazott kissé sommásan egyik ismerősöm, amikor társaságban megemlítettem, hogy miről készülök írni. S valljuk be: tényleg szokatlan, hogy a 2000-es évek elején egy budapesti református gyülekezet saját erőből templomot épít magának. Amolyan igazi reformációi; alulról jövő kezdeményezésként, mert hiányát és szükségét érezték, és mindennél jobban szerettek volna egy saját hajlékot, ahol összegyűlhetnek az Úr dicséretére és az evangélium hirdetésére. S történik mindez akkor, amikor válságról, elszegényedésről, munkanélküliségről és szekularizációról hallunk mindenfelől, sokan a kötelező iskolai hitoktatás ellen emelnek szót, a keresztyén gyülekezeteknek pedig csaknem mindenhol csökken a létszámuk, szinte kiürülnek a templomok. Mintha egy modern mesébe csöppennénk. Addig-addig gondolkodtak, tanakodtak, kilincseltek, szerveztek és ügyintéztek, mígnem végül nekiláttak. Kaptak egy földdarabot ajándékba, de ezenfelül szinte semmijük nem volt. Azaz mégis - volt erős hitük, tudtak őszintén imádkozni, s akadt elég dolgos kéz, ha a szükség úgy hozta. Makacs elhatározással tették a dolgukat, s kérésük meghallgatásra talált, a munka lassan végéhez közeledik. Áll református testvéreink - Haraszti László építész által tervezett - hajléka. A gyülekezet műszaki munkacsoportjának tagjával, Dabi József építőmérnökkel, presbiterrel elevenítettük fel az elmúlt évek történetét.- Hogy született az ötlet, hogy a gazdagréti lakótelep tőszomszédságában templomot építsenek?- Korábban a helyi közösségi házban tartottuk összejöveteleinket, de kinőttük a termet. Igaz, már a kezdetekkor, 1989-90-ben megfogalmazódott, hogy szeretnénk saját templomot. Egyre többet beszéltünk róla, majd a lelkészünk és a presbitérium döntése után belevágtunk, elkezdődtek az előkészítési munkák.- Mekkora volt a gyülekezet?- Nagyjából százfős közösség volt.- Milyen források álltak rendelkezésükre?- Valójában az ötleten, a vágyunkon, a lelkesedésünkön és az imádságon kívül semmink nem volt. De adakozásra kértük a gyülekezetét, és megjelent az első segítség is: az önkormányzattól térítés nélkül kaptunk egy telket. Aztán tárgyalás, tárgyalás és tárgyalás következett. Már az is komoly feladat volt, hogy megfogalmazzuk, mit, milyen, mekkora épületet szeretnénk. Azután a tervezés, engedélyeztetés fázisához értünk, ami szintén nem volt sem gyors, sem egyszerű.- Any ági forrásként elegendő volt a gyülekezet adakozása?- Természetesen nem, de fontos volt - és ezt konkrétan meg is fogalmaztuk -, hogy a gyülekezet vállaljon áldozatot, vagyis amennyivel tud, annyival járuljon hozzá álmai megvalósításához. A többiről az Úr gondoskodott, amikor segítséget küldött. Lehetőségeikhez mérten segítettek testvérgyülekezeteink, céladományként az állam is beszállt, kaptunk az önkormányzattól, s az országos egyház is mellénk állt. De talán még többet nyomott a latban, hogy amerikai gyülekezetekben is gyűjtést indítottak a templomunkért. S természetesen minden számba vehető pályázaton indultunk. Ám kellett kölcsönt is felvennünk, amit azóta már - hadd tegyem hozzá: gyorsan - visszafizettünk.- Összegyűlt a teljes összeg?- Az első ütemnél valanjivel több, mint amennyi a szerkezetkész állapot eléréséhez kellett, így valójában hitből indult el a munka 2001-ben. Elsőként a templomot építettük fel - ahol reformátusoktól szokatlanul kereszt is van -, illetve a „működtetéséhez” okvetlenül szükséges közösségi helyiségeket, tereket. 2004-ben készültünk el vele. Szándékosan kétlépcsősre terveztük a megvalósítást, így 2011-ben folytatódott a munka. Ám ekkor sem bírtunk a kivitelezéshez szükséges teljes összegggel, de belevágtunk. Ez a szakasz - egy rövidebb, pénzügyi okok miatti megtorpanás után - jelenleg is tart, de már közeledünk a befejezéséhez. Kifejezetten törekedtünk rá, hogy sok, a gyülekezeti élet számára alkalmas helyiséget alakítsunk ki. Lesz kisebb és nagyobb tanácskozóterem, irodák, hogy végre a lelkészeink is méltó helyen végezhessék munkájukat, de helyet kapott egy szép lelkészlakás, sőt egy kifejezetten az ifjúság számára alkalmas kávézó-, teázóklub is, továbbá egy kisebb kápolna.- Nem bizonytalanodott el a gyülekezet az időről időre felmerülő nehézségek, megtorpanások idején? Nem fáradtak bele, nem ingott meg a hitük a teher alatt?- Pont az ellenkezőjét tapasztaltuk: megerősödött a gyülekezet! Arra pedig számítottunk, sőt kifejezetten készültünk is, hogy a templom nagy változást, váltást fog jelenteni a gyülekezet életében, át fog alakulni a közösség. Hiszen a lakótelepen ezentúl már nemcsak református közösség, hanem református templom is van, ami merőben új helyzetet, minőségileg más állapotot jelent, így már olyan reformátusok - és más Istent keresők - is közénk jönnek, akik korábban nem is tudtak róla, hogy élnek a lakótelepen hittestvéreik. Megnőtt a gyülekezet létszáma - mostanra négyszázötven-ötszázán vagyunk -, ezzel párhuzamosan pedig nőtt a vasárnapi istentiszteleten részt vevők száma is. Miközben átértelmeződtek az olyan fogalmak, mint közösségépítés, befogadás... De a közösségépítés dinamikájában is igazodnunk kell ehhez az új helyzethez.- Mikorra tervezik a végleges befejezést?- Az igazán véglegest nem tudnám megmondani, hiszen sokáig lesz még itt tennivaló, de a nyolcvanszázalékos készültséget idén mindenképpen szeretnénk elérni. Ami azt jelenti, hogy birtokba vesszük, használni fogjuk a helyiségeket, de mondjuk nem lesz még szép csillárunk, vagy az ablaküvegek nem lesznek még a terv szerinti, festett alkotások.- Úgy tudom, találtak egy szokatlan támogatási formát is, amely a gyülekezet különösen nagy áldozatvállalásáról tanúskodik.- Igen. Ehhez tudni kell, hogy minden évben szokott lenni nyári gyülekezeti táborunk. Idén azonban elmaradt, és azt kértük a családoktól, hogy azt a pénzt, amit erre szoktak költeni, most szánják a templom építésére. Ezenfelül - a tábor híján felszabaduló időben - jöjjenek el, és saját munkájukkal is járuljanak hozzá az építéshez.- Mi lett az eredmény?- Szépen gyűltek az adományok, s nyolcvanan dolgoztunk, illetve voltak, akik kiszolgálószemélyzetnek jöttek el. Vagyis a nyári szabadsága alatt közel száz ember reggelente hét órakor találkozott a munkaterületen, mindenki átöltözött a malteros ruhájába, és nekiláttunk elvégezni az aznapra tervezett feladatokat. Ehhez persze igen komoly előkészítés kellett, amin év eleje óta dolgoztunk. De haladtunk is, eredményes volt a tábor. Nem mellékesen hozadéka lett az is, hogy remek közösséggé formálódott a lelkes csapat.- Ön mint református presbiter, keresztény ember hogyan vélekedne erről a történetről, ha nem érintett lenne, hanem mint külső szemlélő tekintene rá?- Rám ösztönzőleg hatna. Meghozná a kedvem, hogy tegyek valamit én is Isten ügyének előbbre viteléért, akár fizikai, akár lelki értelemben. S hiszem, hogy mások is így vannak ezzel. Mit tehetne hozzá ehhez a krónikás? Az Úr áldja meg továbbra is református testvéreink minden eddigi és ezután végzendő jó szándékú erőfeszítését, munkáját! ■ Gyarmati Gábor
