Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-10-20 / 42. szám
Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2013. október 20. » 5 LUTHER ÉS WESLEY - EGY 16. ÉS EGY 18. SZÁZADI REFORMÁTOR Teológia az üdvbizonyosság fényében Evangélikus-metodista tudományos konferencia hittudományi egyetemünkön ► A reformáció hónapjában rendhagyó teológiai konferenciának adott helyet az Evangélikus Hittudományi Egyetem. Az intézmény két - a maga korában egyaránt nagy hatású - reformátor alakját, tanítását helyezte a középpontba. Ahogy Szabó Lajos rektor bevezetőjében elmondta, Csemák István metodista szuperintendenstől jött az ötlet, hogy a régóta testvéri kapcsolatokat ápoló evangélikus és metodista egyház tudományos konferencia keretében cseréljen eszmét hitről, tanításuk közös gyökereiről. S a kezdeményezés azonnal kedvező fogadtatásra talált, hiszen a metodista lelkészjelöltek hosszú évek óta az Evangélikus Hittudományi Egyetemen szereznek diplomát, az evangélikus teológusok pedig rendszeres előadói a metodista találkozóknak, így időszerűvé vált, hogy a tudomány területén folytatódjon a párbeszéd. Három évvel ezelőtt a Kálvin-év eseményeihez kapcsolódva a metodista mozgalom kálvinista gyökereit vizsgálta egy konferencia kálvinista teológusok segítségével, míg most a lutheránus gyökereket, kapcsolódási pontokat állították a középpontba az evangélikus és metodista teológusok. Bár a két reformátor kapcsolata nyilvánvalóan csak egyoldalú lehetett - emlékeztetett Csernák István -, hiszen John Wesley (1703-1791) majd kétszáz évvel később élt, mint Luther (1483-1546), a két egyház mégis tanulhat egymástól, teológiai és kegyességi hagyományaik máig ösztönözhetik egymást, és segíthetik az evangélium hirdetésének megújítását. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem és a Magyarországi Metodista Egyház mellett a konferencia társszervezője a Wesley Teológiai Szövetség volt, amely olyan kisegyházakat, szervezeteket egyesít, melyek John Wesley teológiai örökségét ápolják. A wesleyánus tagegyházak története arra emlékeztet bennünket, hogy a reformáció nem befejezett tény, nem olyan kiemelkedő történelmi esemény, amelyet időről időre felidézhetünk, esetleg újragondolhatunk, hanem folytonosan zajló folyamat. S a kereszténység igazi formájának keresése, a Szentírás értelmezése és tisztaságának megtalálása minden korban felszínre hoz újabb és újabb kegyességi mozgalmakat, amelyekkel szemben az egyedül helyes protestáns magatartás a megértés és a párbeszédre való nyitottság lehet. Előrehaladni a megszentelődés útján A konferencia első előadója Manfred Marquardt metodista teológus volt, a reutlingeni metodista szeminárium rendszeresteológia-tanára, egy időben igazgatója is, számos egyháztörténeti és teológiai munka szerzője. A német professzor bevezetőben személyes kötődéséről szólt. Lutheránus teológusoktól tanult Tübingenben, lutheránus konzulens vezette doktori kutatásait, ezért lélekben épp annyira lutheránus, mint metodista. Örömét fejezte ki amiatt, hogy - bár a protestáns egyházak között is hosszú éveken át az egymás iránti meg nem értés, az egymás álláspontja iránti közömbösség uralkodott - az utóbbi évtizedekben elindult a párbeszéd, és ez a testvéri kapcsolatok megerősödését hozta. „A protestáns teológia párbeszéd nélkül nem lehet sikeres” - vallja a professzor. Előadásában a 16. századi Luther Márton és a 18. századi John Wesley tanításának közös sarokpontját, az Isten által munkált üdvösség tanítását vette szemügyre. A konferencia során többen is kitértek a két reformátor életének párhuzamaira. Marquardt professzor is nagy jelentőséget tulajdonított annak a ténynek, hogy mindketten már nem igazán fiatalon - harmincas éveik derekán -, hosszú tanulás és buzgó keresztény élet után tapasztalták meg saját igyekezetük elégtelenségét s végül Isten érdemtelenül adott kegyelmét. Nem véletlen, hogy Wesley erről Idézetek John Wesley naplójából „Este nagyon kelletlenül mentem el egy társaságba az Aldersgate utcába, ahol valaki Luther Római levélhez írott magyarázatából az előszót olvasta fel. Háromnegyed kilenc körül, amint éppen azt írta le, Isten munkája milyen változást idéz elő a szíven a Krisztusban való hit által, szívemet szokatlan módon átmelegedni éreztem. Ügy éreztem, hogy rábíztam magam Krisztusra, és egyedül csak Krisztusra üdvösségem tekintetében: és bizonyosságot nyertem arra nézve, hogy minden bűnömet, az én bűneimet elvette, és megszabadított a bűn és halál törvényétől.” John Wesley prédikációja az egyetemes lelkületről „Én nem merészelem tehát ráerőltetni senki másra a magam istentiszteleti szokását. Hiszem, hogy az az igazán ősi és apostoli. Az én hitem azonban nem törvény más számára. Akivel tehát egy akarok lenni szeretetben, attól nem azt kérdezem: »Az én egyházamhoz tartozol-e? Az én gyülekezetemhez? Az egyházi kormányzás ugyanolyan formáját és ugyanazon egyházi tisztségviselőket fogadod-e el, mint én? Csatlakozol-e ahhoz az imádsághoz, amely által én imádom Istent?« [...] Hagyjuk e dolgokat várni: ha szükséges, találunk rá módot, hogy beszéljünk róluk. Az egyetlen kérdésem jelenleg ez: »Olyan őszinte szívvel vagy-e irántam, amilyen őszinte szívvel vagyok én teirántad?«” az élményéről írva fontosnak tartotta megjegyezni: az Aldersgate utcai közösség esti alkalmán Luther Római levélhez írt előszavát olvasták éppen. Az a rész, amely a szív megváltozását taglalta a Krisztusba vetett hit által, sokéves gyötrődéstől és kételytől szabadította meg, s elindította az evangélium hirdetésének örömteli útján. Bár a lelki vívódások élete végéig elkísérték, teológiai látása egyre határozottabb formát öltött, s ha lényeges pontokban nem tért is el a reformáció főáramától, egyéni színezetet öltött. Wesley nem hallgatta el, hogy néhány ponton elégedetlen volt Luther megállapításaival: nemcsak a hit általi megigazulást, de a hit általi megszentelődést is hirdette. Lutherhez hasonló szenvedélyességgel támadta azokat, akik Luther tanításának központi elemét abszolutizálták, és a hit általi megigazulást hirdetve mindenfajta jó cselekedetet elvetettek. Wesley azáltal lett kora egyik meghatározó alakjává, hogy az Isten kegyelméből megigazult ember feladatává tette, hogy élete során a megszentelődés útján előrehaladjon, Isten jóságára jó cselekedettel válaszoljon, és felebarátja iránti szeretete valós cselekedetekben nyilvánuljon meg. A szeretet által munkálkodó hit tette társadalomformáló erővé a metodizmust az ipari forradalom Angliájában és számos más helyen. Új impulzusok Wolfgang Breul evangélikus egyháztörténész, teológus, a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem professzora a hallei pietizmus nagy alakjáról, August Hermann Franckéról tartott előadást, aki mintegy félúton Luther és Wesley között sajátos kapcsot képezett a reformáció áramlatai között. Az egyedül hit által elnyerhető üdvösség hangsúlyozásával Luther teológiájában háttérbe szorult a keresztény ember életgyakorlata. A német pietizmus viszont épp az életgyakorlat megújítását igyekezett elérni, s ezzel tudott nagy hatást gyakorolni a megújulásra vágyó 18. századi anglikánokra, köztük John Wesleyre is. Francke cselekvő, kora társadalmi problémáira, igényeire nyitott, teológiai tudással és mély kegyességgel felvértezett férfiként kivételes hatást gyakorolt a német társadalomra. Reformgondolatai a német fejedelemségeken túl Európa több államában, az északamerikai gyarmatokon is visszhangra találtak, és új impulzusokat adtak a protestáns kereszténységnek. Mikesy András fiatal evangélikus teológus Luther Római levélhez írt bevezetőjének angol fordítását vetette össze a német eredetivel. Luthernek e jelentős teológiai munkája összekötő kapocs a reformáció lutheri és angol ága között, mely nemcsak Wesleyre gyakorolt mély hatást, hanem már korábban a fordítóra, Matthew Tindalra is, akit „az angol Lutherként” emlegetnek. Az előadásból érdekes adalékokat kapott a hallgatóság arra nézve, hogyan terjedt a reformáció tanítása országról országra. Tindal a fordítást csak királyi engedéllyel kezdhette volna meg, erre azonban nem volt remény, ezért Németországba utazott, és ott készült el művével. Ő is, mint a korban mindenki más, meglehetősen szabadon bánt a „nyersanyaggal” a fordítás során magyarázott is olvasóinak, több helyen szemléletes képekkel egészítette ki Luther mondanivalóját. Szóhasználatával, azzal, amit kihagyott vagy hozzátett, továbbgondolta Luther teológiáját. S hozzátehetjük: ez a megtermékenyítő párbeszéd, folytonos kölcsönhatás tartotta mozgásban a reformációt évszázadokon át. Közüggyé lett a hit Délután két fiatal metodista teológus szőtte tovább a konferencia témáját. Khaled A. László metodista lelkész, egyháztörténész Wesley életének egy eseménydús évéről, 1738-ról beszélt, mely egész életére kiható változásokat hozott. Az érdekes történeti párhuzamok révén az a benyomás erősödhetett a hallgatóságban, hogy a reformáció nem egyes kiemelkedő, rendkívüli képességű emberek ügye volt, hanem egész Európát, széles társadalmi rétegeket lázba hozó mozgalom. A keresztény hit kérdései kikerültek a templomok, kolostorok falai közül, és közüggyé váltak. Luther és Wesley egyaránt sokat tett azért, hogy ez így lehetett. Khaled A. László előadása elején emlékeztetett arra, hogy a náci Németország bukása után Luther angliai „rehabilitációját” két metodista teológus végezte el, akik sok hasonlóságot láttak Luther és Wesley között. Mindketten lelki, imádkozó alkatok voltak, páli, ágostoni élményeket éltek át („toronyélmény”), másokért éltek, egyszerűségre törekedtek, és szegények maradtak. Nem állt távol tőlük a humor, és örömük a szószék volt. Érdekes távlatot adott Luther és Wesley páros arcképének a magyarországi kitekintés. Ugyanabban az évben, amikor Wesley pályafutása döntő fordulatot vett, egy magyarországi lelkész Németországból kért segítséget egy könyv kiadásához. Nevezetesen Johann Arndt Igaz kereszténység című munkáját készültek kiadni, amely a megélt kereszténység egyik fontos alapműve. Ugyanazt hirdette, mint amit Wesley is tanítása középpontjába állított. Mindaz, ami Angliában történt, az európai kereszténység nagy áramlataihoz illeszkedett. Ahogy Khaled László fogalmazott, a metodista mozgalom, mint egy kohó, olvasztotta magába az anglikán, puritán és pietista kegyességet. Előadásában a jelenlévők hallhattak a metodizmus és a lutheri irányzat legközvetlenebb kapcsolatairól: Wesley már említett „megtéréséről” németországi utazásáról, a herrnhuti testvérközösségben szerzett élményeiről és hallei látogatásáról. Olvasni kötelező Kovács Zoltán metodista lelkész, teológus Wesley és a Szentírás kapcsolatáról beszélt a metodisták körében élő mítoszok fényében. Wesley előszeretettel nevezte magát „egy könyv emberének” aki mindenben a Szentírást tartotta a zsinórmértéknek. Követői ezért gyakran minden más könyv olvasását feleslegesnek tartották a Biblián kívül - holott Wesley könyvtárában ott volt kora minden ismert szépirodalmi és tudományos munkája az ókortól kezdve, s e gazdag könyvtárat mérhetetíen szorgalommal használta is. A hasznos könyvek tanulmányozását a prédikátorok számára is kötelezővé tette, s napi öt óra olvasást írt elő számukra. A metodista káté elegendőnek tartja a Szentírás ismeretét az üdvösséghez, de Wesley gyakran citált apokrif iratokat is. A reformáció középpontba állította a Szentírást, amelyet minden kérdésben megkérdőjelezhetetlen tekintélynek tartott. Wesley azonban korának, a felvilágosodásnak is gyermeke volt, s a tapasztalat, a józan ész és a hagyomány szűrőjét is felhasználta egy-egy kérdés megválaszolásához. A mítoszok közelebb hozzák a múlt ködében felsejlő alakokat, de sokszor nehezítik is a tisztánlátást. Azonban nem kell, hogy elbátortalanítsa a kutatót, ha az igazság kevésbé látványos a vártnál. Kölcsönösen formáló találkozások Az előadásokat hallgatva az a benyomás erősödhetett a jelenlévőkben - s ezt Csernák István zárszavában meg is fogalmazta -, hogy a metodista tanításban igazából nem volt semmi, ami korábban meg ne fogalmazódott volna. A Szentírás igazságai hol rejtve, hol nyíltan mindig is ott éltek az egyházban, a reformáció csak felszínre hozta őket, s az egyes irányzatok előtérbe állították egyik vagy másik elemét. A konferencia végén a rövid „kerekasztal-beszélgetés” egyik megválaszolatlan kérdése maradt, hogy miközben Luther kétségtelenül nagy hatást gyakorolt Wesleyre, vajon a metodizmus hatott-e a lutheranizmusra. Talán ez a tanácskozás is példát szolgáltat arra, hogy minden találkozás, akár gyülekezeti keretben, akár - mint ez alkalommal - tudományos eszmecsere során történik, kölcsönösen formál bennünket. Mindig tanulhatunk egymástól, és biztató, hogy van mondanivalónk egymás számára. Nyomós érv kell, hogy valaki egy napsütéses őszi délutánt egy tudományos konferencián töltsön - mondta Szabó Lajos rektor. A kölcsönös érdeklődés szolgáltathatta ezt az érvet, hiszen a konferencia öt előadását szépszámú hallgatóság kísérte figyelemmel. A hajthatatlan, szenvedélyes Luther talán nem nyújtott volna kezet a gondolatait továbbfűző John Wesleynek. A mások meggyőződését tisztelettel hallgató, bár nem kevésbé hajthatatlan Wesley valószínűleg igen. Az utókor nem véletlenül állítja egymás mellé e két reformátort. Mindketten a viták tüzében tudtak igazán szenvedélyesen és hatásosan érvelni, életüket szüntelen tanítással, írással töltötték. Tépelődő alkatuk tettrekészséggel párosult, s nem futamodtak meg a harcok elől. Leginkább azonban abban hasonlít egymásra Luther és Wesley, hogy a teológiát nem önmagáért művelték. A teológiai igazságok keresése és a Szentírás igazi értelmének kutatása gyakorlati célt szolgált, amelynek az ember és Isten kapcsolatában kellett kifejtenie hatását. Tanításuk máig inspiráló, elevenbe ható, mind az egyház, mind a keresztény ember személyes élete számára. ■ Dr. Lakatos Judit
