Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-09-29 / 39. szám
lő -m 2013. szeptember 29. Evangélikus Élet HÍREK, HIRDETÉSEK Pályázati felhívás A Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség pályázatot hirdet a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház intézményvezetői munkakörének betöltésére. A pályázat részletes kiírása a www.gaudiopolis.hu honlapon olvasható. Benyújtási határidő: október 18. Felvételi tájékoztató a Deák téren A 2014/2015-ös tanévre a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumba (1052 Budapest, Sütő u. 1.) felvételizni szándékozó diákok és szüleik számára október 5-én, szombaton 9 órakor felvételi tájékoztatót tartunk. Ezen az alkalmon az iskola igazgatója számol be a szülőknek iskolánk működéséről, hagyományairól és a felvételi rendszerről. A gyerekek pedig diákjaink segítségével ismerhetik meg az iskolát. Szeretettel várjuk az érdeklődő, most 4. és 8. osztályos tanulókat szüleikkel együtt. APRÓHIRDETÉS Templomok, templomtornyok felújítása, villámvédelem kiépítése. 29 év referenciával. Bede László, 30/943-5089. 50 ÉVE HARANGÖNTÉS ŐRBOTTYÁNBAN GOMBOS MIKLÓS aranykoszorús harangöntőmester Kiváló magyar szakemberek által készített, külföldön is elismert magyar termékeket gyártunk (harangjátékokat is) a harangokkal kapcsolatos bármely munkához. harangontes.hu - harangontode.hu Levélcím: 2162 Őrbottyán, Rákóczi u. 121. Mobil: 30/948-9575, fax: 28/361-770. E-mail: gombosmi@harangontes.hu. evangelikuselet.hu VASÁRNAPTÓL VASÁRNAPIG Ajánló a rádió és a televízió műsoraiból szeptember 29-étől október 6-áig VASÁRNAP HÉTFŐ KEDD SZERDA 6.00 / Viasat History 10.00 / Bartók rádió 5.20 / Mi 7.35 / Duna Tv Az élet Jézus idejében Hangfogó Hajnali gondolatok Krisztus vándorai (dokumentumfilm) Christopher Herrick orgonái 10.40 / Mi (magyar dokumentumfilm-8.50 / Mi 13.30 / Bartók rádió Család-barát sorozat) Evangélikus ifjúsági műsor Zádori Mária (ének) (délelőtti magazinműsor) Áldást nyer 9.30 / Rádió 17 (Budapest) és Komlós Katalin fortepiano) 20.00 / Pax Tv a Föld minden nemzetsége Lélekhangoló hangversenye Kút 13.40 / Duna World Az Evangélikus Rádiómisszió 19-55 / Duna World (élő interaktív műsor) Magyar elsők műsora Egy pikoló világos Műsorvezető: Deák László Az első magyar rendőrnők 10.20 / Duna World (magyar játékfilm, 1955) (82’) evangélikus lelkész 20.00 / Pax Tv Rocklexikon 21.15 / Duna Tv 20.00 / Corvinus Rádió Bibliai emberek Szörényi Levente Taxival a tengeren Lélekhangoló Nőé 15.30 / Kossuth rádió (mexikói-argentin játékfilm, Az Evangélikus Rádiómisszió 21.15 / Duna Tv A Metro Klubtól a Szigetig 2011) (91’) műsora Barátom a nyakamon 17.00 / Mi 22.45 / Duna Tv (corvinusradio.hu) francia vígjáték, 2011) Indul a bakterház A Nemzet Tehetségeiért díj 21.30 / Duna Tv 22.55 / Duna World (magyar tévéfilm, 1979) (66’) átadása a Nemzeti Tükreim Talentum 20.30 / Duna Tv Színházban (olasz életrajzi film, 2011) (portréfilm) Ida regénye 23.00 / Rádió 17 (Budapest) 2/1. rész A Kaláka (magyar tévéfilmsorozat, 1974) Lélekhangoló 23.35 / Mi 23.10 / Mi 21.40 / Duna Tv Az Evangélikus Rádiómisszió A Győri Filharmonikus Angi jelenti Eldorado műsora Zenekar hangversenye (dokumentumfilm) (magyar játékfilm, 1988) (99’) (radi017.hu) a Richter-teremben Cserkészek között CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 12.35 / Duna World 7.35 / Duna Tv 8.10 / Duna Tv 8.15 / Duna Tv Talentum Krisztus vándorai Élő egyház (vallási híradó) Világ-nézet Lajkó Félix (magyar dokumentumfilm-11.00 / Bartók rádió Püspökkenyér 13.50 / Duna World sorozat) Celluloidák -9.30 / Rádió 17 (Budapest) Magyarország kincsei: 11.25 / Agnus Rádió a legjobb filmzenék Lélekhangoló templomok (Kolozsvár) 11.30 / Pax Tv Az Evangélikus Rádiómisszió (magyar dokumentumfilm-Lélekhangoló D. Szebik Imre püspök műsora sorozat) Az Evangélikus Rádiómisszió (portréfilm) 9.30 / Bartók rádió 21.15 / Duna Tv műsora 13.05 / Duna World Musica Sacra Vörös föld (agnusradio.ro) Lyukasóra (irodalmi műsor) (egyházzenei magazin) (magyar játékfilm, 1982) 16.25 / Duna World 13.25 / Bartók rádió 12.05 / Bartók rádió (100’) Jelentem versben mesémet -Nemzetközi Bartók-fesztivál Bravissimo! 22.55 / Mi Tévéjáték Balassi Bálint 2013 Druschetzky: Rejtélyes XX. század verseiből és leveleiből Fassang László orgonái B-dúr missa solemnis Kun Miklós történész (magyar tévéfilm) 16.30 / Duna Tv 14.55 / Mi műsora 20.45 / Pax Tv Kerek Ferkó Lenkey tábornok 23 35 / TV2 Ificafé - Kávéház a város szélén (magyar játékfilm, 1943) (78’) (magyar tévéjáték, 1985) (82’) Vágy és vezeklés (koncertfilm) 22.15 / Mi 21.15 / Duna Tv (angol-francia filmdráma, 22.40 / Duna World Borvacsora Szirmok, virágok, koszorúk 2007) (110’) Dunáról fúj a szél Alföld (magyar játékfilm, 1984) (102’) 23.40 / Mi Novák Péter 23.10 / Mi 23.05 / Mi Elhallgatott gyalázat 23-55 / Duna Tv Egyetlenem Éhség (magyar dokumentumfilm, Szent Lőrinc éjszakája (amerikaifilmvígjáték, 2009) (ír-angol történelmi dráma, 2013) (olasz játékfilm, 1981) (102’) (103’) 2008) (92’) Új nap - új kegyelem Vasárnap (szeptember 29.) Azért nagyon vigyázzatok magatokra, és szeressétek Isteneteket, az Urat! Józs 23,11 (Zsid 4,1; Mk 12,28-34; Róm 14,17-19; Zsolt 5) Bizony, sokszor mondjuk: Isten kezében van az életünk, az ő gondviselésében bízunk, teljesen rá hagyatkozunk. Talán még intjük is azokat a testvéreket, akik sokat aggodalmaskodnak, ahelyett hogy teljesen Istenre bíznák magukat. Itt viszont arról van szó, hogy vigyáznunk is kell magunkra, nem lehetünk felelőtlenek, hanem felelősséggel kell lennünk saját magunk iránt. Isten gondviselő szeretetében akkor bízhatunk a legteljesebben, ha így, magunkra és másra is vigyázva, felelősséggel igyekszünk élni. Hétfő (szeptember 30.) Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt. Kol 3,9 (Zak 8,16a; íMóz i6,6b-i4; Zsid 9,1-15) Isten nem engedi elfelejteni, miként reagált, gondolkodott, szólt vagy cselekedett az óemberünk egy-egy élethelyzetben. Amikor hazugságba keveredtünk, az utólag fájt, égetett bennünket, és rombolt, vagy újabb hazugságot szült a másik ember felé. Krisztust magunkra öltve, új emberként is megkísért a hazugság bűne, de ne csupán azért ne éljünk vele, mert tapasztaltuk fájó hatását, hanem mert már tudjuk, az Isten Fia milyen árat fizetett bűneinkért a kereszten. Kedd (október 1.) Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek. Zsid 12,3 (2KÜ 6,16; Jel 14,6-71/13-16/; Zsid 9,16-28) Hányszor érezzük végeláthatatlan munkánk, nehéz betegségünk vagy lelki szomorúságunk idején, hogy elhagy, elfogy az erőnk, elcsüggedünk, elmegy a kedvünk, testileg-lelkileg belefáradunk, és valahogy nem jön az új erő, a lelkesedés. Ilyen helyzetekben szól az ige: gondoljunk rá, mit szenvedett Krisztus, milyen lelki megaláztatásban és testi gyötrelmekben volt része, mégsem menekült el, és a keresztről sem szállt le, mert tudta, miért történik mindez. Értünk történt. Ez erősítsen mindig, amikor lelkűnkben megfáradva elcsüggednénk. Szerda (október 2.) Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Lk 6,36 (Péld 14,21; Mt 18,10- 14; Zsid 10,1-18) Irgalom, kegyelem, könyörület. Hittanórákon a legnehezebben értelmezhető fogalmak, mégis egy nyolcéves kis hittanos ragadta meg a lényeget: az, amikor valakit akkor is szeretsz, ha ő nem szeret. És ezt folytathatjuk például így: ha valakinek megbocsátasz, aki neked nem bocsát meg, ha valakinek segítesz, pedig úgy érzed, nem érdemelte meg. A mennyei Atya a legtökéletesebb, követendő példa az irgalmasság gyakorlásában. Jézus őt állítja elénk, aki rajtunk irgalmat gyakorol. Ennek megtapasztalása töltsön el bennünket is hasonló érzéssel a másik ember iránt. Csütörtök (október 3.) Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval. Róm 12,21 (Ám 5,24; ApCsel 12,1—11; Zsid 10,19-31) Egyszer egy nagyon mogorva, barátságtalan pénztáros hölgynél fizettem a boltban. A munkaidő vége felé a fáradtsága teljesen érthető volt, de undok viselkedése azért mégsem. A sors fintorának tekinthető, hogy a tízezresből úgy adott vissza, mintha húszezressel fizettem volna. Abban a pillanatban nagyon könnyen le tudott volna győzni a rossz, kisétálhattam volna a nyereséggel, megkárosítva őt, mintegy visszafizetve undokságát. De néhány pillanatnál tovább nem éreztem volna jól magam. Jóval kell legyőznünk a rosszat, még ha könnyebb, kézenfekvőbb volna is a másik út. Könnyű szívvel indultam haza, miután visszaadtam a rosszul odaadott tízezrest. Péntek (október 4.) Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Zsid 12,14 (Péld 12,20; Mt 26,51-54; Zsid 10,32- 39) Úgy érzem, a hangsúly itt a törekedni szón van. Senki sem gondolhatja magáról, hogy szent életet él, vagyis minden hibától, bűntől mentes az élete. Akkor sem, ha már Krisztusban van, ha Urának és megmentőjének vallja őt. Mert igaz, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, de mindez folyamat, állandó, naponkénti megújulás, megszentelődés, és a teljesség az örökkévalóságban jön majd el. Addig pedig nem tehetünk mást, mint törekedünk. Isten nem készen akar találni, amikor eljön, de útra készen, felé haladva, törekedve a jóra, a békességre, a szeretetre, a szent életre. Tudva, mi az ő akarata, és törekedve annak megtételére. Szombat (október 5.) Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. Zsolt 23,5 (Kol 1,12; Jel 22,6-10; Zsid 11,1-7) Isten végtelen jósága ábrázolódik ki előttem ebben a jól ismert zsoltárversben. A terített asztal, a csordultig telt pohár, a drága olaj. Isten áldásai, szeretetének megmutatkozó jelei, az övéinek kínált ajándékai. Nehéz időszakban bizony tudatosan kell számba vennünk, mi mindennel gazdagította és gazdagítja életemet az Úr, mennyi áldás van rajta még akkor is, amikor én azt érzem, nem hallgat meg, nem segít meg engem. Az övéi vagyunk, akiknek asztalt terít. Az övéi vagyunk, akiknek új életet ajándékozott Jézus Krisztusban. ■ Keczkó Szilvia Evangélikus Élet - A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja E-mail: evelet@lutheran.hu. ♦ EvÉlet on-line: www.evangelikuselet.hu. • Hirdetésfelvétel: hirdetes@evelet.hu. Előfizetés: elofizetes@evelet.hu. • Szerkesztőség: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 1/317-1108, 20/824-5519; fax: 1/486-1195- Szerkesztőségi titkár (előfizetési és hirdetési ügyek referense): Bállá Mária (maria.balla@lutheran.hu). Főszerkesztő: T. Pintér Károly (karoly.pinter@lutheran.hu). Olvasószerkesztő: Dobsonyi Sándor (sandor.dobsonyi@lutheran.hu). Korrektor: Fedor Sára (sara.fedor@lutheran.hu). Tervezőszerkesztő / EvÉlet on-line: Károly György Tamás (evelet@kgyt.hu). Munkatárs: Kinyik Anita (kinyik.anita@lutheran.hu). Rovatvezetők: dr. Ecsedi Zsuzsa - Cantate (ezsu@lutheran.hu), Kendeh K. Péter - Oratio oecumenica (peter.kendeh@lutheran.hu), Véghelyi Antal - A vasárnap igéje (antal.veghelyi@lutheran.hu). Szerkesztőbizottság: Adámi Mária, B. Walkó György, dr. Fabiny Tamás, Horváth-Hegyi Áron, Kendeh K. Péter, Kiss Miklós, Orosz Gábor Viktor, Prőhle Gergely, Radosné Lengyel Anna, T. Pintér Károly. Kiadja a Luther Kiadó (kiado@lutheran.hu), 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel: 1/317-5478,1/486-1228, 20/824-5518; fax: 1/486- 1229. Felelős kiadó: Kendeh K. Péter (peter.kendeh@lutheran.hu). Nyomdai előállítás: Konsilo Kft. (1022 Budapest, Tapolcsányi u. 6.). Felelős vezető: Nagy Zoltán. Árusítja a kiadó. Terjeszti a Magyar Posta Zrt. Terjesztési ügyekben reklamáció a Magyar Posta Zrt. Hírlapüzletág ingyenes telefonszámán: +36-80/444-444 és a Luther Kiadónál. • INDEX 25 211, ISSN 0133-1302. Előfizethető közvetlenül a kiadónál vagy postautalványon. Az előfizetési díj belföldön (illetve Románia és Szlovákia területén) negyed évre 3575 Ft, fél évre 7150 Ft, egy évre 14 300 Ft, európai országba egy évre 48 100 Ft (172 euró), egyéb külföldi országba egy évre 56 320 Ft (201 euró). Csak a minden hónap 15-ig beérkező lemondásokat tudjuk az azt követő hónap elsejével regisztrálni, ellenkező esetben még egy hónapig jár az újság. Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az adott lapszámba szánt kéziratokat a megelőző hét csütörtökéig kérjük leadni! A hétfő délutáni lapzártakor kizárólag a hét végi eseményekkel összefüggő (és a szerkesztőséggel előzetesen egyeztetett) írásokat tudjuk figyelembe venni. Az e-mailben küldendő kéziratokat az evelet@lutheran.hu, a hirdetéseket a hirdetes@evelet.hu címre várjuk.