Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-09-22 / 38. szám
MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP • LVII. ÉVFOLYAM • 2013/4. SZÁM SZEPTEMBER 22. Evangélikus gyermektábor az erdélyi Halmágyon szeretettel vették körül őket. Dé-Huszonhárom brassói és huszonkét halmágyi gyermek táborozott együtt augusztus 5-12. között Halmágyon, az evangélikus egyházközség által szervezett gyermektáborban. Tartalmas program várta a résztvevőket. A reggeli és esti áhítatokon kívül mindennap volt vallás- és magyaróra, kézimunkaóra, néptánc- és népdaltanulás, színjátszás, íjászat, szabadtéri játékok, kirándulás az Olt partján. A gyerekek lelkesen tanultak, és vettek részt minden tevékenységben, ismerkedtek, barátkoztak. A táborban jó hangulat uralkodott, ezt még csak fokozta a halmágyi festői környezet. A vidéki jó levegő, a halmágyiak kedvessége, a pedagógusok odaadása, a gyerekek lelkesedése mind hozzájárult ahhoz, hogy végül szervezők és résztvevők elmondhassák: sikeres tábor volt. A lelkes pedagógusok nemcsak foglalkoztatták, hanem nevelték és szórakoztatták is a gyerekeket, nes Csilla, Raduch Réka, Ráduly Zsuzsa, Soós Annamária, Magó Anna, Koszta Enikő és Soós Lehel vezette nagy odaadással és hozzáértéssel a programokat. Szombaton a halmágyi napok keretében a gyerekek felléptek a Jakó Dénes Múzeum udvarán felállított színpadon, a táborban tanult néptáncokat és népdalokat adták elő, valamint néhány vidám jelenetet, vasárnap pedig a templomban az istentiszteleten énekelték el az itt tanult énekeket. A záróestre tervezett tábortűz a kedvezőtlen időjárás miatt sajnos elmaradt, de a jó hangulatot ez nem zavarta meg, és reméljük, hogy a jövőben lesz folytatása a tábornak. A rendezvényt támogatta a Communitas Alapítvány. Forrás: Evangelikus.net A tudás Mondják: hatalom. Mondom: öröm. A tudás birtoklás. A szellem vagyona. A sok-sok ismeret elvehetetlenül a tied. Az ismeretekben a világot ízlelgetheted. Értelmed a világot a fogalmakkal tapintja meg. Ha többet tudsz, többet birtokolsz. Ami a tiéd, öröm. És öröm, hogy ismereteid által mélyül, szélesül az ismeretlen, ami körülvesz. Az ismeretlen, amit csak sejtesz, nem látsz, nem érintesz, nem értesz. A tudás fénye az ismeretlen homályába vész. Mennél többet tudsz, annál nagyobb az ismeretlen mindenség, amelyben élsz. S ki tudja, mi tesz boldogabbá, az, amit birtoklók, vagy az, ami után vágyom?! Csodálkozz! Kérlek, csodálkozzál, mint a gyermek. A gyermek boldog, mert látja a világ sok-sok csodáját. S minden „csoda” öröm. Csoda, hogy röpül a madár, hogy úszik a hal, kizöldül a vetés, fogócskáznak a hópelyhek. Csodálkozik a mesén, az álmokon, és legjobban a valóságon. Kérlek, csodálkozzál, mint a művészek. A művészek csodálkozó emberek. Csodálatuk, ámulatuk jelenik meg a versben, a festményen, a zeneműben. Ha színész, szavaiban, arcán, testében. Csodálkozni mindenki képes. A gyermek csodaérzékeny. A felnőttévek koptatják meg érzékenységünket. A művészek halálukig őrzik. Fokozzák. És te? Benned szunnyad a gyermek, és él egy művész. Hiszen a verset, amit élvezel, újraköltöd a szívedben; Bach zenéjét újrakomponálod, mikor hallgatod, és bár festmény Izgalmas öröm birtokolni azt, amit értesz, tudsz. Izgalmasabb naponta indulni tovább az ismeretlenbe. Mit akarsz tudni? Örömöd akkor „jóízű”, ha önismeretedben megleled azt, ami neked való. Van, akit a csillagok érdekelnek, van, aki a rovarokat kutatja. Merre irányítod szellemed fényszóróit? A szív élményei közismertek. Törekszik rájuk minden ember. Az értelem élményeiben is részesülhet bárki, ha eszét foglalkoztatja, a szelleme nyitott, és igényét nem fojtja el, de keresi, táplálja, enni ad neki. Ma. Most. A tudás hatalom és öröm. előtt kezed nem mozdul, a képet újraálmodod a művésszel. A hétköznapban is mennyi csoda! Csak csodalátó szem kell. Ne legyen „természetes” minden, s nem igaz, hogy minden „magától értetődő”. Ésszel agyonszűkített szemünket szívünk nyissa ki! Akkor a naplemente még soha nem látott csoda lesz; a lepke szárnyán elámulsz; a szél üzenetét hallgatod; az illatok nyelvét érteni akarod. Az arcok igaz és hazug meséjét örömmel olvasod. Majd csodálkozol, hogy élsz, hogy lettél és vagy. Csodálkozol, hogy szemed lát, a betűk szavak, a szavakban fogalom, a fogalom gondolattól terhes, a gondolatban a szellem szikrája s abban valaki - és mindezt te felfogod, akarod, szereted. Öröm benned. Ma. Most. Részletek Mácz István Örülj velem! - Lírai sorok az örömről című könyvéből (Szent Gellért Kiadó és Nyomda, 1998) Heinrich Böll Beszélgetés a tengerparton A tengerparton szegényesen öltözött ember fekszik egy halászbárkában, és szunyókál. Mellette áll egy elegánsan öltözött turista, és éppen színes filmet fűz a fényképezőgépébe, hogy megörökítse az idilli képet, a kék eget, a békésen tarajozó, fehér hullámokkal barázdált zöld tengert, a fekete bárkát, a halász piros sapkáját. Katt! Még egy kattanás, és - mivel az Isten a hármasságot szereti - biztonság kedvéért harmadszor is: katt! Az idegen, csattanó zajra a halász felriad, feltápászkodik, álmosan cigarettát keres, az udvarias jóindulattal eltelt turista azonban megelőzi, és maga nyújt feléje egy csomag cigarettát. Szemlátomást beszélgetésbe akar elegyedni vele.- Ma gazdag fogás várja, ugye? A halász a fejét rázza.- De azt hallottam, hogy ilyen időben jó a kapás! A halász bólint.- No, és nem fut ki a tengerre? A halász a fejét csóválja. A turista levertnek látszik.- Talán rosszul érzi magát? A halász a taglejtések nyelvéről végül áttér a normális beszédre.- Nagyszerűen érzem magam - mondja. - Soha életemben nem éreztem magam ilyen jól. Feláll és kinyújtózik, mintha atlétaszerű testalkatáról szeretne bizonyságot tenni.- Egyszerűen fantasztikusan jól érzem magam! A turista arca egyre szomorúbb lesz, és már nem tudja elfojtani kérdését, amely úgyszólván a szívéből fakad:- De akkor miért nem megy ki a tengerre?- Mert ma reggel már kint jártam.- És jó fogás volt?- Olyan jó, hogy most már nincs miért még egyszer kimennem. Négy homárt, két tucat makrélát fogtam... A halász végre teljesen felébred, beszédesebb lesz, és megnyugtatólag veregeti a turista vállát, akinek gondterhelt arckifejezését az alaptalan, de megható bánat jelének tartja.- Még holnapra és holnaputánra is futja - jelenti ki, hogy végképp levegye a terhet az idegen válláról. - Nem akar rágyújtani az én cigarettámra?- Köszönöm. A cigaretta a szájban, megint katt! A turista fejét csóválva letelepszik a csónak szélére, fényképezőgépét maga mellé teszi - most szüksége van arra, hogy mindkét keze szabad legyen, mert kellő nyomatékot akar adni beszédének.- Nem szeretnék beavatkozni személyes ügyeibe - kezdi -, csak hát képzelje el, hogy ma másodszor, harmadszor, sőt talán negyedszer is kifut a tengerre, és akkor három, négy, öt, sőt talán tíz tucat makrélát fogna... Képzelje csak el! A halász bólint.- És nemcsak ma, hanem holnap, holnapután is - folytatja a turista -, egyszóval mindennap, ha szerencsés napnak bizonyul, kétszer, háromszor, sőt talán négyszer is kifutna a tengerre... el tudja képzelni, hogy akkor mi lesz? A halász a fejét rázza.- Legfeljebb egy év múlva motort vásárolhat, két év múlva újabb bárkája lesz, három-négy év múlva pedig bizonyára vásárolhat két csónakot, és azzal aztán még többet fogna - egy szép napon pedig két motorhajója lenne, és... - a lelkesedéstől egy pillanatra elakad a turista hangja - kis hűtőházat épít, esetleg füstölőt is, aztán meg konzervgyárat, saját helikopterre tesz szert, hogy a levegőből figyelhesse a halvonulást, és rádión utasíthassa a motorhajóit. Aztán engedélyt szerez, halvendéglőt nyit, és saját maga közvetítő nélkül exportálná a homárjait egyenesen Párizsba... és akkor... A lelkesedéstől megint elszorul a turista lélegzete: a fejét rázza, szinte megfeledkezik szabadságának örömeiről, lelke mélyén szomorkodik, és úgy nézi a békésen gördülő hullámokat, melyek között a ki nem fogott hal bukfencezik.- Akkor... - mondja, de az izgalom még mindig megbénítja. A halász megveregeti a vállát, mint ahogy a gyermekét szokás, akinek a torkán akadt valami.- Akkor mi lesz? - kérdezi halkan.- Akkor - mondja halk elragadtatással az idegen -, akkor leülhet ide a partra, szunyókálni a verőfényben, és nézheti ezt a gyönyörű tengert.- De én most is ezt teszem! - válaszol a halász. - Nyugodtan üldögélek a parton, és bóbiskolok. Csak a maga kattogása zavart meg... A turista töprengve távozik a parttól. A munkára gondol, amelyet mindig eszköznek tartott ahhoz, hogy egy szép napon megszerzi magának azt a lehetőséget, hogy többé ne kelljen dolgoznia. Arcán most nyoma sincs az együttérzésnek a szegényesen öltözött halász iránt - csak egy kis irigység látszik rajta. Fordította: S. Gy.
