Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)

2013-09-22 / 38. szám

MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP • LVII. ÉVFOLYAM • 2013/4. SZÁM SZEPTEMBER 22. Evangélikus gyermektábor az erdélyi Halmágyon szeretettel vették körül őket. Dé-Huszonhárom brassói és huszon­két halmágyi gyermek táborozott együtt augusztus 5-12. között Halmágyon, az evangélikus egy­házközség által szervezett gyer­mektáborban. Tartalmas program várta a résztvevőket. A reggeli és esti áhítatokon kívül mindennap volt vallás- és magyaróra, kézimun­kaóra, néptánc- és népdaltanulás, színjátszás, íjászat, szabadtéri játé­kok, kirándulás az Olt partján. A gyerekek lelkesen tanultak, és vettek részt minden tevékeny­ségben, ismerkedtek, barátkoz­tak. A táborban jó hangulat ural­kodott, ezt még csak fokozta a halmágyi festői környezet. A vi­déki jó levegő, a halmágyiak ked­vessége, a pedagógusok odaadása, a gyerekek lelkesedése mind hoz­zájárult ahhoz, hogy végül szerve­zők és résztvevők elmondhassák: sikeres tábor volt. A lelkes pedagógusok nemcsak foglalkoztatták, hanem nevelték és szórakoztatták is a gyerekeket, nes Csilla, Raduch Réka, Ráduly Zsuzsa, Soós Annamária, Magó Anna, Koszta Enikő és Soós Lehel vezette nagy odaadással és hozzá­értéssel a programokat. Szomba­ton a halmágyi napok keretében a gyerekek felléptek a Jakó Dénes Múzeum udvarán felállított szín­padon, a táborban tanult néptán­cokat és népdalokat adták elő, va­lamint néhány vidám jelenetet, vasárnap pedig a templomban az istentiszteleten énekelték el az itt tanult énekeket. A záróestre tervezett tábortűz a kedvezőtlen időjárás miatt sajnos elmaradt, de a jó hangulatot ez nem zavarta meg, és reméljük, hogy a jö­vőben lesz folytatása a tábornak. A rendezvényt támogatta a Communitas Alapítvány. Forrás: Evangelikus.net A tudás Mondják: hatalom. Mondom: öröm. A tudás birtoklás. A szellem va­gyona. A sok-sok ismeret elvehe­­tetlenül a tied. Az ismeretekben a világot ízlelgetheted. Értelmed a világot a fogalmakkal tapintja meg. Ha többet tudsz, többet birto­kolsz. Ami a tiéd, öröm. És öröm, hogy ismereteid által mélyül, széle­sül az ismeretlen, ami körülvesz. Az ismeretlen, amit csak sejtesz, nem látsz, nem érintesz, nem értesz. A tudás fénye az ismeretlen homályá­ba vész. Mennél többet tudsz, annál nagyobb az ismeretlen mindenség, amelyben élsz. S ki tudja, mi tesz boldogabbá, az, amit birtoklók, vagy az, ami után vágyom?! Csodálkozz! Kérlek, csodálkozzál, mint a gyer­mek. A gyermek boldog, mert látja a világ sok-sok csodáját. S minden „csoda” öröm. Csoda, hogy röpül a madár, hogy úszik a hal, kizöl­dül a vetés, fogócskáznak a hó­­pelyhek. Csodálkozik a mesén, az álmokon, és legjobban a való­ságon. Kérlek, csodálkozzál, mint a művészek. A művészek csodálkozó embe­rek. Csodálatuk, ámulatuk jelenik meg a versben, a festményen, a zeneműben. Ha színész, szavai­ban, arcán, testében. Csodálkozni mindenki képes. A gyermek csodaérzékeny. A fel­nőttévek koptatják meg érzé­kenységünket. A művészek halá­lukig őrzik. Fokozzák. És te? Benned szunnyad a gyermek, és él egy művész. Hiszen a verset, amit élvezel, újraköltöd a szívedben; Bach zenéjét újrakomponálod, mi­kor hallgatod, és bár festmény Izgalmas öröm birtokolni azt, amit értesz, tudsz. Izgalmasabb naponta indulni tovább az isme­retlenbe. Mit akarsz tudni? Örömöd akkor „jóízű”, ha önismeretedben megle­led azt, ami neked való. Van, akit a csillagok érdekelnek, van, aki a ro­varokat kutatja. Merre irányítod szellemed fényszóróit? A szív élményei közismertek. Törekszik rájuk minden ember. Az értelem élményeiben is része­sülhet bárki, ha eszét foglalkoz­tatja, a szelleme nyitott, és igé­nyét nem fojtja el, de keresi, táp­lálja, enni ad neki. Ma. Most. A tudás hatalom és öröm. előtt kezed nem mozdul, a képet újraálmodod a művésszel. A hétköznapban is mennyi cso­da! Csak csodalátó szem kell. Ne legyen „természetes” minden, s nem igaz, hogy minden „magától értetődő”. Ésszel agyonszűkített szemünket szívünk nyissa ki! Akkor a naplemente még soha nem látott csoda lesz; a lepke szár­nyán elámulsz; a szél üzenetét hallgatod; az illatok nyelvét érteni akarod. Az arcok igaz és hazug meséjét örömmel olvasod. Majd csodálkozol, hogy élsz, hogy lettél és vagy. Csodálkozol, hogy szemed lát, a betűk szavak, a szavakban fogalom, a fogalom gon­dolattól terhes, a gondolatban a szellem szikrája s abban valaki - és mindezt te felfogod, akarod, szere­ted. Öröm benned. Ma. Most. Részletek Mácz István Örülj velem! - Lírai sorok az örömről című könyvéből (Szent Gellért Kiadó és Nyomda, 1998) Heinrich Böll Beszélgetés a tengerparton A tengerparton szegényesen öltö­zött ember fekszik egy halászbárká­ban, és szunyókál. Mellette áll egy elegánsan öltözött turista, és éppen színes filmet fűz a fényképezőgépé­be, hogy megörökítse az idilli képet, a kék eget, a békésen tarajozó, fehér hullámokkal barázdált zöld tengert, a fekete bárkát, a halász piros sapkáját. Katt! Még egy kattanás, és - mivel az Isten a hármasságot szereti - bizton­ság kedvéért harmadszor is: katt! Az idegen, csattanó zajra a ha­lász felriad, feltápászkodik, álmo­san cigarettát keres, az udvarias jó­indulattal eltelt turista azonban megelőzi, és maga nyújt feléje egy csomag cigarettát. Szemlátomást beszélgetésbe akar elegyedni vele.- Ma gazdag fogás várja, ugye? A halász a fejét rázza.- De azt hallottam, hogy ilyen időben jó a kapás! A halász bólint.- No, és nem fut ki a tengerre? A halász a fejét csóválja. A tu­rista levertnek látszik.- Talán rosszul érzi magát? A halász a taglejtések nyelvéről végül áttér a normális beszédre.- Nagyszerűen érzem magam - mondja. - Soha életemben nem éreztem magam ilyen jól. Feláll és kinyújtózik, mintha at­létaszerű testalkatáról szeretne bizonyságot tenni.- Egyszerűen fantasztikusan jól érzem magam! A turista arca egyre szomorúbb lesz, és már nem tudja elfojtani kérdését, amely úgyszólván a szí­véből fakad:- De akkor miért nem megy ki a tengerre?- Mert ma reggel már kint jártam.- És jó fogás volt?- Olyan jó, hogy most már nincs miért még egyszer kimennem. Négy homárt, két tucat makrélát fogtam... A halász végre teljesen feléb­red, beszédesebb lesz, és meg­­nyugtatólag veregeti a turista vál­lát, akinek gondterhelt arckifeje­zését az alaptalan, de megható bá­nat jelének tartja.- Még holnapra és holnapután­­ra is futja - jelenti ki, hogy vég­képp levegye a terhet az idegen válláról. - Nem akar rágyújtani az én cigarettámra?- Köszönöm. A cigaretta a szájban, megint katt! A turista fejét csóválva lete­lepszik a csónak szélére, fényképe­zőgépét maga mellé teszi - most szüksége van arra, hogy mindkét keze szabad legyen, mert kellő nyomatékot akar adni beszédének.- Nem szeretnék beavatkozni személyes ügyeibe - kezdi -, csak hát képzelje el, hogy ma másod­szor, harmadszor, sőt talán negyed­szer is kifut a tengerre, és akkor há­rom, négy, öt, sőt talán tíz tucat makrélát fogna... Képzelje csak el! A halász bólint.- És nemcsak ma, hanem hol­nap, holnapután is - folytatja a tu­rista -, egyszóval mindennap, ha szerencsés napnak bizonyul, két­szer, háromszor, sőt talán négy­szer is kifutna a tengerre... el tud­ja képzelni, hogy akkor mi lesz? A halász a fejét rázza.- Legfeljebb egy év múlva mo­tort vásárolhat, két év múlva újabb bárkája lesz, három-négy év múlva pedig bizonyára vásárolhat két csónakot, és azzal aztán még többet fogna - egy szép napon pe­dig két motorhajója lenne, és... - a lelkesedéstől egy pillanatra elakad a turista hangja - kis hűtőházat épít, esetleg füstölőt is, aztán meg konzervgyárat, saját helikopterre tesz szert, hogy a levegőből fi­gyelhesse a halvonulást, és rádión utasíthassa a motorhajóit. Aztán engedélyt szerez, halvendéglőt nyit, és saját maga közvetítő nél­kül exportálná a homárjait egye­nesen Párizsba... és akkor... A lelkesedéstől megint elszorul a turista lélegzete: a fejét rázza, szin­te megfeledkezik szabadságának örömeiről, lelke mélyén szomor­­kodik, és úgy nézi a békésen gör­dülő hullámokat, melyek között a ki nem fogott hal bukfencezik.- Akkor... - mondja, de az izga­lom még mindig megbénítja. A halász megveregeti a vállát, mint ahogy a gyermekét szokás, akinek a torkán akadt valami.- Akkor mi lesz? - kérdezi halkan.- Akkor - mondja halk elragad­tatással az idegen -, akkor leülhet ide a partra, szunyókálni a verő­fényben, és nézheti ezt a gyönyö­rű tengert.- De én most is ezt teszem! - vá­laszol a halász. - Nyugodtan üldö­gélek a parton, és bóbiskolok. Csak a maga kattogása zavart meg... A turista töprengve távozik a parttól. A munkára gondol, amelyet mindig eszköznek tartott ahhoz, hogy egy szép napon megszerzi ma­gának azt a lehetőséget, hogy többé ne kelljen dolgoznia. Arcán most nyoma sincs az együttérzésnek a szegényesen öltözött halász iránt - csak egy kis irigység látszik rajta. Fordította: S. Gy.

Next

/
Thumbnails
Contents