Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)

2013-09-15 / 37. szám

12 « 2013- szeptember 15. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet PALACKPOSTA Tajtékzó vizeken... Forró nyarunk volt. Gondolom, aki csak tehette, keresett egy békés tenger­partot, vagy nagy tavak, nyugodtan hömpölygő folyók, otthoni kerti me­dencék környékén talált fölfrissülést. Jól tette, aki komolyan vette a pihenést, mert a nemrégiben elkezdődött tan­év új kalandokra hív bennünket. Nem is akármilyenekre. Forró az ősz is. Új törvények és ren­deletek, új munkatársak, új gyerekek és tanulók, új kihívások, új iskolalel­készek és egy megújulás előtt álló or­szágos iroda vár ránk. Nem is olyan egyszerű így az indulás. Bár láttuk a rajtvonalat, és tudjuk, hol lesz a cél, a köztes út csak nagyon halványan kör­vonalazódik. Pont olyan érzésünk van, mintha szeptember í-jével egy kö­zös vadvízi evezésre indultunk volna. Van tapasztalatunk, Istenbe vetett hitünk, elkötelezettségünk - tehát van kenunk, evezőnk, mentőmellényünk és védősisakunk. Vajon mi hiányzik még? Az az indulat. „Az az indulat..., ami Krisztus Jézusban is megvolt’.’ Az az in­dulat pedig igazából egy indulat nél­küli indulat: az önkiüresítés. Azt olvassuk erről a Filippi-levél Krisztus-himnuszában (Fii 2,5-11): „... (Krisztus) nem tekintette zsákmány­nak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgaiformát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett..’.’ Ez az indulat az, amely meg tud tar­tani bennünket a változások és a vá­ratlan helyzetek örvényei és sziklaszirt­jei között a sebesen robogó folyókon. Ez az önkiüresítés, amely tudja, hogy Isten nélkül semmi sem lett a világban, és ő a mi kis kenunk kormányosa, irá­nyítója és őrzője is. Ő teremtette a perzselő napot és a zivataros fellegeket, a lágyan ringó hul­lámokat és a végtelenbe rohanó, sebes patakokat. Ő teremtette a szemünket a látásra, a kezünket az evezésre és a szívünket, hogy együtt dobbanjon az övével. Ő ajándékozott bennünket egymásnak, hogy a szemünk sarkából ne veszítsük el egymást napközben, az esti tábortüzek mellett pedig ne felejt­sünk el énekelni. A vadvízi evezést nem lehet erőltet­ni, nem lehet izomból lenyomni. Csak könnyedén, alkalmazkodva a vízhez, ugyanakkor találékonyan uralva. Csak könnyedén, ahogyan Jézus Krisztus ta­nácsolta: legyetek szelídek, mint a galambok, és okosak, mint a kígyók. Csak könnyedén, krisztusi indulattal, tudva, hogy Isten kezében van patak és örvény, kenu és evező, templom és iskola, gyerek és pedagógus - és ott van a mi egész életünk is. Induljunk hát bátran e tanévben is Jézus Krisztus nevében, semmit sem félve, mert ha az ő nevében indulunk, nem lesz olyan mennyei, földi vagy föld alatti erő, amely ne bennünket segíte­ne és vinne előbbre. Mert Jézus Krisz­tus Úr mindenek fölött az Atyaisten di­csőségére, és ő az, aki velünk jár és ve­lünk marad az idők végezetéig. ■ Rozs-Nagy Szilvia Névjegy: Rozs-Nagy Szilvia Evangélikus lel­készként színes és örömteli egyetemi és iskolalelkészi múlttal rendelkezem, jelenleg egy­házunk hittanreferense vagyok. Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit Az üveghegyen is túl... Norvégiából válaszol: Pál Marietta gyermek- és ifjúsági referens ► Hétköznapi mennyország. Norvégiát a csodálatos táj, a partközeli szik­laszigetek és a gleccserek, hegységek és fennsíkok övezte fjordok, a nagy kiterjedésű erdőségek teszik elképesztővé. Egy mondás szerint egy da­rabka mennyország, ha azon a helyen vagy, ahol Isten látni akar téged. Pál Mariettát most Norvégiában, azon belül is a voldai gyülekezetben akarja tudni - újabb egy évre. A gyermek- és ifjúsági osztály (GYIO) tavaly szeptember közepe óta tanulmányi szabadságon lévő munka­társát északi testvéreinknél szerzett tapasztalatairól kérdeztük.- Hogyan jutottál ki Voldába?- Ez hosszú történet, egy áldott fo­lyamat végeredménye. 2008 nyarán kezdtem egyházunk gyermek- és if­júsági referenseként dolgozni. Koráb­ban önkéntesként a 2006-os szolno­ki Szélrózsán már kísértem a finn csa­patot, a kőszegi találkozón pedig a külföldi fiatalokért felelős munkaági vezető voltam. Ekkor ismerkedtem meg Christfried Kaullal, aki mint egy­házkerületi ifjúsági felelős érkezett két norvég ifissel a fesztiválra. A következő évben meghívást kap­tam egy tíznapos körútra: Christfried segítségével több gyülekezet ifjúsági munkájába is betekintést nyerhettem More og Romsdal egyházkerületé­ben, amely egyházunk Északi Egyház­­kerületével idén ünnepli testvérkapcso­latának harmincadik évfordulóját. A találkozások alkalmával lehetőségem nyílt hívogatni a norvég fiatalokat a Szélrózsánkra, így 2010-ben majd­nem húszán látogattak el Szarvasra. 2011-ben aztán a norvégok meghí­vására az Északi Egyházkerület egy­házmegyéiből tizennégy magyar fia­tallal először utaztunk ifis csoportként Norvégiába. Az utazásunkat követő­en a norvégok felkínálták számomra, hogy még az év szeptemberétől ta­pasztalatcsere céljából töltsék egy évet az egyházkerület egyik gyüleke­zetében. Mivel a 2012-es fonyódligeti Szélrózsára készülve sok, mégis hálás feladat és kötelezettség hárult rám, ne­met mondtam a lehetőségre. Egy évvel később még mindig élt a meghívás - és ezúttal örömmel mondtam rá igent. Jelenleg tehát Volda városában élek, 2428 kilomé­terre az otthonomtól és 534 kilomé­terre északnyugati irányban Oslótól.- Mit csinálsz pontosan ott, a nagy messzeségben?- A voldai gyülekezet sokszínű és hihetetlenül gazdag gyermek-, ifjúsá­gi és gyülekezeti munkájában - a programok, táborok előkészítésé­ben, megvalósításában és az utó­munkálatokban - veszek részt. Egy nagy gyülekezet munkájáért vagyok felelős a kollégáimmal, nem pedig or­szágos szintű munkáért, mint otthon. Ugyanaz a felelősség, mégis merőben más a nagyságrend. A norvégok módszerei különlege­sek. Nagyon ügyesen egymásra épül­nek a korosztályok, már kétéves kor­tól kezdve. És működik a rendszerük: a konfirmációhoz érve és utána is ak­tívan bekapcsolódnak a fiatalok és a családok a gyülekezetek életébe. Re­mélem, néhány módszerüket - ter­mészetesen az otthoni lehetőségek­hez mérten - alkalmunk lesz megho­nosítani egyházunkban is.- Mennyire látsz bele a norvég csa­ládok életébe?Milyen tapasztalata­id vannak a fiatalok mindennapjai­ról, élethelyzetéről?- Mivel a legutóbbi nyolc hónapot európai uniós önkéntesként töltöttem itt, ezért egy családnál biztosítottak otthont számomra. Ez az eredetileg német származású család tíz éve köl­tözött Voldába. A különleges helyzet­ből kifolyólag otthon németül és norvégul beszélgetünk egymással. Az első tapasztalatom az volt, hogy a család mindennél fontosabb Norvégiában. Hogy a munka csak az élet egy része, nem pedig az életed. Hogy a munkaidő, az szigorúan munkával töltött idő, a szabadidő pe­dig szabad idő, amely a családdal, pi­henéssel, hobbival, feltöltődéssel te­lik. Hiszen egy fáradt, kimerült mun­katárs nem tud hatékonyan dolgoz­ni, és a feszültség csak hátráltatja a csapat közös munkáját. Mindenki sportol: hegyet mászik, sétál, fut, síel, horgászik, úszik, és amikor te­heti, biciklivel jár munkába. Odafi­gyelnek az egészségükre, hiszen ha nem törődsz magaddal, másoknak sem tudsz majd segíteni. Az embe­rek itt nem sajnálják az időt arra, hogy „megéljék” az életüket. A norvég fiatalok jó alappal rendel­keznek. Stabil az élethelyzetük, ren­geteg lehetőségük van, ha szorgalma­san tanulnak, jó munkát találhatnak maguknak, és megalapozhatják az életüket. Már kisgyermekkoruktól kezdve sportolnak, különböző sport­egyesületek lelkes tagjai, a cserkészet nagy hagyományokkal rendelkezik Norvégiában, és a KIÉ (Keresztyén If­júsági Egyesület), a Ten Sing is na­gyon népszerű.- A gyülekezeti életben is részt vesz­nek a fiatalok?- Kiemelkedően, főleg a konfirmá­ciós oktatás és a korosztályi progra­mok révén. Aktívan bekapcsolódnak a felkészülés során a gyülekezetek éle­tébe, gyakran részt vesznek a vasár­napi istentiszteleteken, lehet rájuk számítani a háttérmunkában, ké­sőbb segítőként integráljuk őket a ki­sebbeknek és nagyobbaknak szóló programokba, így a tapasztalataikkal a következő konfisok segítségére is le­hetnek. Idén közel száz konfirmandussal dolgoztam a kollégáimmal együtt, két csoportban. És ez csak a voldai gyü­lekezethez tartozó fiatalság...- Időközben a középfokú norvég nyelvvizsgát is sikeresen letetted...- Az alapvető udvariassági szófor­dulatokat már korábban megtanul­tam. Mivel fontosnak tartottam, hogy norvégul tudjak beszélni a gye­rekekkel, a fiatalokkal és a gyüleke­zet többi tagjával, ideköltözésem után két hatvanórás nyelvtanfolya­mon is részt vettem. Rövid idő eltel­tével próbáltam már csak norvégul beszélni a kollégáimmal is az irodá­ban. Szinte lehetetlen volt, hogy né­hány hónap nyelvtanulás után első­re sikerüljön a Bergeni Egyetem szó­beli és írásbeli nyelvvizsgája Álesund­­ban, mégis megpróbáltam - és sike­rült. Korábban angolul, németül és Istentisztelet a négyéveseknek (és szüleiknek) a voldai gyülekezetben finnül tanultam; ezen idegen nyelvek ismerete sokat segített a norvég elsa­játításában. Persze ez még csak a kez­det. Októberben ismét vizsgázni fo­gok, ezúttal a felsőfok a cél. Sokat kell még tanulnom, szeretem ezt a nyel­vet. Nagyon. Már többször hitték Norvégiában egy-egy beszélgetés során, hogy tősgyökeres norvég va­gyok. Ez mindig büszkeséggel tölt el.- Voldán kívül mit láttál még Norvégiából?- Sokat utaztam az elmúlt egy év­ben. A programjaink - így például a konfirmandus- vagy a sítábor - ré­vén az ország szebbnél szebb pont­jaira jutottam el, azonkívül konferen­ciákon vettem részt, legutóbb példá­ul Oslóban. Saját szervezésben lehe­tőségem nyílt elutazni Európa leg­északibb pontjára, a Nordkappra. Itt található többek között a világ leg­északabban fekvő ökumenikus kápol­nája. Csodás és megrendítő élmény volt megállni egy időre ott, az észa­ki sarkkörön is túl.- Eredetileg úgy volt, hogy egy évet töltesz Voldában, és most szep­temberre hazatérsz. Nemrégiben de­rült csak ki, hogy „repetázol”, és még egy esztendőt maradsz...- Elkezdtem valamit, amit folytat­ni szeretnék. Többet tanulni, többet tapasztalni, újabb ismereteket szerez­ni, megélni, kibontakoztatni a ben­nem rejlő kreativitást. A norvég nyelvtudásomat is fejleszteni akarom, ehhez pedig anyanyelvi környezetben kell élnem a mindennapjaimat. Rá­adásul továbbra is szükség van a se­gítségemre a voldai gyülekezetben, és hogy ezt a kontinuitást megőriz­hessük, lehetőséget kaptam arra, hogy még egy évet itt töltsék. Termé­szetesen hiányzik a családom, hiány­zik az otthonom, hiányoznak a bará­taim, a korábbi munkám a GYIO-n - azonban most vagy soha... Norvégia egy darab mennyország. Egy hétköznapi mennyország. Minden pillanatban új és új élményeket nyújt, és aki hagyja, hogy minden érzékszer­ve élvezettel fogadja be, amit ez az or­szág kínálni tud, hamar átélheti a leg­főbb ajándékot: a harmóniát. Azt érzem, most itt vagyok a helye­men, még egy ideig itt akar látni, ide akar állítani Isten. így Voldában ma­radok, és azt remélem, hogy ismét va­lami újat tudok a gyermek- és ifjúsá­gi munkában letenni a közös asztalra. Közben azért részt veszek a jövő nyári Szélrózsa szervezésében, kap­csolattartóként a külföldi munka­ágért leszek felelős. Abban bízom, Norvégiából sok fiatallal érkezem majd Soltvadkertre, a jubileumi tize­dik találkozóra. A szélrózsa északi irányából... ■ V.J. PÁL MARIETTA ARCHÍVUMÁBÓL

Next

/
Thumbnails
Contents