Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-09-15 / 37. szám
12 « 2013- szeptember 15. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet PALACKPOSTA Tajtékzó vizeken... Forró nyarunk volt. Gondolom, aki csak tehette, keresett egy békés tengerpartot, vagy nagy tavak, nyugodtan hömpölygő folyók, otthoni kerti medencék környékén talált fölfrissülést. Jól tette, aki komolyan vette a pihenést, mert a nemrégiben elkezdődött tanév új kalandokra hív bennünket. Nem is akármilyenekre. Forró az ősz is. Új törvények és rendeletek, új munkatársak, új gyerekek és tanulók, új kihívások, új iskolalelkészek és egy megújulás előtt álló országos iroda vár ránk. Nem is olyan egyszerű így az indulás. Bár láttuk a rajtvonalat, és tudjuk, hol lesz a cél, a köztes út csak nagyon halványan körvonalazódik. Pont olyan érzésünk van, mintha szeptember í-jével egy közös vadvízi evezésre indultunk volna. Van tapasztalatunk, Istenbe vetett hitünk, elkötelezettségünk - tehát van kenunk, evezőnk, mentőmellényünk és védősisakunk. Vajon mi hiányzik még? Az az indulat. „Az az indulat..., ami Krisztus Jézusban is megvolt’.’ Az az indulat pedig igazából egy indulat nélküli indulat: az önkiüresítés. Azt olvassuk erről a Filippi-levél Krisztus-himnuszában (Fii 2,5-11): „... (Krisztus) nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgaiformát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett..’.’ Ez az indulat az, amely meg tud tartani bennünket a változások és a váratlan helyzetek örvényei és sziklaszirtjei között a sebesen robogó folyókon. Ez az önkiüresítés, amely tudja, hogy Isten nélkül semmi sem lett a világban, és ő a mi kis kenunk kormányosa, irányítója és őrzője is. Ő teremtette a perzselő napot és a zivataros fellegeket, a lágyan ringó hullámokat és a végtelenbe rohanó, sebes patakokat. Ő teremtette a szemünket a látásra, a kezünket az evezésre és a szívünket, hogy együtt dobbanjon az övével. Ő ajándékozott bennünket egymásnak, hogy a szemünk sarkából ne veszítsük el egymást napközben, az esti tábortüzek mellett pedig ne felejtsünk el énekelni. A vadvízi evezést nem lehet erőltetni, nem lehet izomból lenyomni. Csak könnyedén, alkalmazkodva a vízhez, ugyanakkor találékonyan uralva. Csak könnyedén, ahogyan Jézus Krisztus tanácsolta: legyetek szelídek, mint a galambok, és okosak, mint a kígyók. Csak könnyedén, krisztusi indulattal, tudva, hogy Isten kezében van patak és örvény, kenu és evező, templom és iskola, gyerek és pedagógus - és ott van a mi egész életünk is. Induljunk hát bátran e tanévben is Jézus Krisztus nevében, semmit sem félve, mert ha az ő nevében indulunk, nem lesz olyan mennyei, földi vagy föld alatti erő, amely ne bennünket segítene és vinne előbbre. Mert Jézus Krisztus Úr mindenek fölött az Atyaisten dicsőségére, és ő az, aki velünk jár és velünk marad az idők végezetéig. ■ Rozs-Nagy Szilvia Névjegy: Rozs-Nagy Szilvia Evangélikus lelkészként színes és örömteli egyetemi és iskolalelkészi múlttal rendelkezem, jelenleg egyházunk hittanreferense vagyok. Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit Az üveghegyen is túl... Norvégiából válaszol: Pál Marietta gyermek- és ifjúsági referens ► Hétköznapi mennyország. Norvégiát a csodálatos táj, a partközeli sziklaszigetek és a gleccserek, hegységek és fennsíkok övezte fjordok, a nagy kiterjedésű erdőségek teszik elképesztővé. Egy mondás szerint egy darabka mennyország, ha azon a helyen vagy, ahol Isten látni akar téged. Pál Mariettát most Norvégiában, azon belül is a voldai gyülekezetben akarja tudni - újabb egy évre. A gyermek- és ifjúsági osztály (GYIO) tavaly szeptember közepe óta tanulmányi szabadságon lévő munkatársát északi testvéreinknél szerzett tapasztalatairól kérdeztük.- Hogyan jutottál ki Voldába?- Ez hosszú történet, egy áldott folyamat végeredménye. 2008 nyarán kezdtem egyházunk gyermek- és ifjúsági referenseként dolgozni. Korábban önkéntesként a 2006-os szolnoki Szélrózsán már kísértem a finn csapatot, a kőszegi találkozón pedig a külföldi fiatalokért felelős munkaági vezető voltam. Ekkor ismerkedtem meg Christfried Kaullal, aki mint egyházkerületi ifjúsági felelős érkezett két norvég ifissel a fesztiválra. A következő évben meghívást kaptam egy tíznapos körútra: Christfried segítségével több gyülekezet ifjúsági munkájába is betekintést nyerhettem More og Romsdal egyházkerületében, amely egyházunk Északi Egyházkerületével idén ünnepli testvérkapcsolatának harmincadik évfordulóját. A találkozások alkalmával lehetőségem nyílt hívogatni a norvég fiatalokat a Szélrózsánkra, így 2010-ben majdnem húszán látogattak el Szarvasra. 2011-ben aztán a norvégok meghívására az Északi Egyházkerület egyházmegyéiből tizennégy magyar fiatallal először utaztunk ifis csoportként Norvégiába. Az utazásunkat követően a norvégok felkínálták számomra, hogy még az év szeptemberétől tapasztalatcsere céljából töltsék egy évet az egyházkerület egyik gyülekezetében. Mivel a 2012-es fonyódligeti Szélrózsára készülve sok, mégis hálás feladat és kötelezettség hárult rám, nemet mondtam a lehetőségre. Egy évvel később még mindig élt a meghívás - és ezúttal örömmel mondtam rá igent. Jelenleg tehát Volda városában élek, 2428 kilométerre az otthonomtól és 534 kilométerre északnyugati irányban Oslótól.- Mit csinálsz pontosan ott, a nagy messzeségben?- A voldai gyülekezet sokszínű és hihetetlenül gazdag gyermek-, ifjúsági és gyülekezeti munkájában - a programok, táborok előkészítésében, megvalósításában és az utómunkálatokban - veszek részt. Egy nagy gyülekezet munkájáért vagyok felelős a kollégáimmal, nem pedig országos szintű munkáért, mint otthon. Ugyanaz a felelősség, mégis merőben más a nagyságrend. A norvégok módszerei különlegesek. Nagyon ügyesen egymásra épülnek a korosztályok, már kétéves kortól kezdve. És működik a rendszerük: a konfirmációhoz érve és utána is aktívan bekapcsolódnak a fiatalok és a családok a gyülekezetek életébe. Remélem, néhány módszerüket - természetesen az otthoni lehetőségekhez mérten - alkalmunk lesz meghonosítani egyházunkban is.- Mennyire látsz bele a norvég családok életébe?Milyen tapasztalataid vannak a fiatalok mindennapjairól, élethelyzetéről?- Mivel a legutóbbi nyolc hónapot európai uniós önkéntesként töltöttem itt, ezért egy családnál biztosítottak otthont számomra. Ez az eredetileg német származású család tíz éve költözött Voldába. A különleges helyzetből kifolyólag otthon németül és norvégul beszélgetünk egymással. Az első tapasztalatom az volt, hogy a család mindennél fontosabb Norvégiában. Hogy a munka csak az élet egy része, nem pedig az életed. Hogy a munkaidő, az szigorúan munkával töltött idő, a szabadidő pedig szabad idő, amely a családdal, pihenéssel, hobbival, feltöltődéssel telik. Hiszen egy fáradt, kimerült munkatárs nem tud hatékonyan dolgozni, és a feszültség csak hátráltatja a csapat közös munkáját. Mindenki sportol: hegyet mászik, sétál, fut, síel, horgászik, úszik, és amikor teheti, biciklivel jár munkába. Odafigyelnek az egészségükre, hiszen ha nem törődsz magaddal, másoknak sem tudsz majd segíteni. Az emberek itt nem sajnálják az időt arra, hogy „megéljék” az életüket. A norvég fiatalok jó alappal rendelkeznek. Stabil az élethelyzetük, rengeteg lehetőségük van, ha szorgalmasan tanulnak, jó munkát találhatnak maguknak, és megalapozhatják az életüket. Már kisgyermekkoruktól kezdve sportolnak, különböző sportegyesületek lelkes tagjai, a cserkészet nagy hagyományokkal rendelkezik Norvégiában, és a KIÉ (Keresztyén Ifjúsági Egyesület), a Ten Sing is nagyon népszerű.- A gyülekezeti életben is részt vesznek a fiatalok?- Kiemelkedően, főleg a konfirmációs oktatás és a korosztályi programok révén. Aktívan bekapcsolódnak a felkészülés során a gyülekezetek életébe, gyakran részt vesznek a vasárnapi istentiszteleteken, lehet rájuk számítani a háttérmunkában, később segítőként integráljuk őket a kisebbeknek és nagyobbaknak szóló programokba, így a tapasztalataikkal a következő konfisok segítségére is lehetnek. Idén közel száz konfirmandussal dolgoztam a kollégáimmal együtt, két csoportban. És ez csak a voldai gyülekezethez tartozó fiatalság...- Időközben a középfokú norvég nyelvvizsgát is sikeresen letetted...- Az alapvető udvariassági szófordulatokat már korábban megtanultam. Mivel fontosnak tartottam, hogy norvégul tudjak beszélni a gyerekekkel, a fiatalokkal és a gyülekezet többi tagjával, ideköltözésem után két hatvanórás nyelvtanfolyamon is részt vettem. Rövid idő elteltével próbáltam már csak norvégul beszélni a kollégáimmal is az irodában. Szinte lehetetlen volt, hogy néhány hónap nyelvtanulás után elsőre sikerüljön a Bergeni Egyetem szóbeli és írásbeli nyelvvizsgája Álesundban, mégis megpróbáltam - és sikerült. Korábban angolul, németül és Istentisztelet a négyéveseknek (és szüleiknek) a voldai gyülekezetben finnül tanultam; ezen idegen nyelvek ismerete sokat segített a norvég elsajátításában. Persze ez még csak a kezdet. Októberben ismét vizsgázni fogok, ezúttal a felsőfok a cél. Sokat kell még tanulnom, szeretem ezt a nyelvet. Nagyon. Már többször hitték Norvégiában egy-egy beszélgetés során, hogy tősgyökeres norvég vagyok. Ez mindig büszkeséggel tölt el.- Voldán kívül mit láttál még Norvégiából?- Sokat utaztam az elmúlt egy évben. A programjaink - így például a konfirmandus- vagy a sítábor - révén az ország szebbnél szebb pontjaira jutottam el, azonkívül konferenciákon vettem részt, legutóbb például Oslóban. Saját szervezésben lehetőségem nyílt elutazni Európa legészakibb pontjára, a Nordkappra. Itt található többek között a világ legészakabban fekvő ökumenikus kápolnája. Csodás és megrendítő élmény volt megállni egy időre ott, az északi sarkkörön is túl.- Eredetileg úgy volt, hogy egy évet töltesz Voldában, és most szeptemberre hazatérsz. Nemrégiben derült csak ki, hogy „repetázol”, és még egy esztendőt maradsz...- Elkezdtem valamit, amit folytatni szeretnék. Többet tanulni, többet tapasztalni, újabb ismereteket szerezni, megélni, kibontakoztatni a bennem rejlő kreativitást. A norvég nyelvtudásomat is fejleszteni akarom, ehhez pedig anyanyelvi környezetben kell élnem a mindennapjaimat. Ráadásul továbbra is szükség van a segítségemre a voldai gyülekezetben, és hogy ezt a kontinuitást megőrizhessük, lehetőséget kaptam arra, hogy még egy évet itt töltsék. Természetesen hiányzik a családom, hiányzik az otthonom, hiányoznak a barátaim, a korábbi munkám a GYIO-n - azonban most vagy soha... Norvégia egy darab mennyország. Egy hétköznapi mennyország. Minden pillanatban új és új élményeket nyújt, és aki hagyja, hogy minden érzékszerve élvezettel fogadja be, amit ez az ország kínálni tud, hamar átélheti a legfőbb ajándékot: a harmóniát. Azt érzem, most itt vagyok a helyemen, még egy ideig itt akar látni, ide akar állítani Isten. így Voldában maradok, és azt remélem, hogy ismét valami újat tudok a gyermek- és ifjúsági munkában letenni a közös asztalra. Közben azért részt veszek a jövő nyári Szélrózsa szervezésében, kapcsolattartóként a külföldi munkaágért leszek felelős. Abban bízom, Norvégiából sok fiatallal érkezem majd Soltvadkertre, a jubileumi tizedik találkozóra. A szélrózsa északi irányából... ■ V.J. PÁL MARIETTA ARCHÍVUMÁBÓL