Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)

2013-09-15 / 37. szám

• * 1 • I i 6 «I 2013. szeptember 15. KULTÚRKÖRÖK • . I . . . ...Jit. -•*!*.» Evangélikus Élet Nem csak kenyérrel... ► „Valláskárosultak” milliói ítélik magukat kárhozatra, mert úgy vélik, hogy az üdvösséghez elégséges az erkölcsös életvitel és a vasárnapi templomlátogatás. Az Úrral való folyamatos, élő, személyes kapcso­lat létfontosságáról nem egy nagyszabású ünnepi istentiszteleten, ha­nem egy mindössze nyolcszázötven lelket számláló bakonyi telepü­lés, Tés templomában hallhatott az a maroknyi gyülekezet, amely múlt szombaton részt vett a helyi evangélikus egyházközség - egész falu­­közösség számára szervezett - családi délutánján. Jóllehet az országos missziói központ által is támogatott családi délután nem kifejezetten evangélizációs cél­lal hirdettetett, már Szeverényi János nyitó igei szolgálatának címe („Ne egyél meg mindent!”) nyil­vánvalóvá tette, hogy „ke­mény beszédre” is számít­hatnak az érdeklődők. Az országos missziói lelkész Dá­niel története alapján figyel­meztetett arra, hogy tud­nunk kell, mit fogadhatunk el, és mit nem, a világ által kí­nált „szellemi étlapról” Talán nála is sarkosabban fogalma­zott a délutánt záró templo­mi alkalom igehirdetője, Molnár Róbert. Az evangé­likus evangélizációs alkal­makra is mind gyakrabban hívott kübekházi polgármes­ter személyes bizonyságtétel­lel átszőve közvetítette Jézus missziói parancsát. A példás szervezéssel megvalósult délután „mo­torja” a helyi gyülekezet kán­tora, Stanka Erika volt, de a gyülekezet asszonyai közül többen is gondoskodtak ar­ról, hogy a mintegy másfél száz be­térő gyermek és felnőtt azért ne csak lelki táplálékra leljen a tési evangélikusok telkén... ■ T. Pintér Károly felvétele Mikrofonpróba - Szeverényi János segít Mol­nár Róbert szolgálatát hallhatóvá tenni ► A soproni Best Western Pannónia Med Hotelben 1994-től működik a Pannónia Galéria, amely havi rend­szerességgel kortárs képzőművészeti kiállításoknak ad helyet. Leginkább magyar festőművészek alkotá­sait láthatják az érdeklődők, évente egy alkalommal külföldi művész állít ki, és minden év decemberében soproni alkotó kap lehetőséget bemutatkozásra. A kiállítók között gyakoriak az elismert, díjazott művé­szek. A tárlatok egy hónapon keresztül térítésmentesen látogathatók. Szerzőnk a galéria 190. kiállításá­nak múlt vasárnapi megnyitóján ismerkedett meg Zászkaliczky Ágnes (1980, Budapest) festőművész mun­káival, amelyek a hónap végéig tekinthetők meg. Előkelő idegenek a vásznon Zászkaliczky Ágnes kiállításának margójára Először nem tudtam, mi olyan furcsa: a festmény a taorminai római kori ro­mokat mutatta élénk színekkel, de üresen, emberek nélkül. Illetve nem egészen, az előtérben két asszony lát­ható, az egyiknek a karján kis­gyermek. Ez még nem is len­ne olyan különleges, de vala­hogy mégis furcsa. Aztán rá­jöttem: ezek az asszonyok in­diai ruhát viselnek, mintha a másik festményről kerültek volna ide. Számomra mind az itáliai táj, mind az indiai asszonyok egzotikusak - talán mert még nem jutottam el se Olaszországba, se Indiába —, de találkozásuk meghökkentő, szürreális, mintha egy különös álomban járnék. Egzotikum a négyzeten. Ez a különösség, idegenség jár át minden festményt, amelyet Zász­kaliczky Ágnes festőművész soproni kiállításán láthattam. Először is távoli tájakat, embereket ábrázolnak a ké­pek Finnországból, Olaszországból, Kenyából, Indiából, a világ távoli helyeiről. Másrészt különösek a szí­nek: az ég és a tenger olyan kék, hogy erre a kékre azt mondanánk, ilyen nincs is; a ruhák is hihetetlenül tar­kák - leginkább az India című fest­ményen. A táj, az épületek és a ruhák színe valószerűtlenül éles és élénk - én magam is csak azért hiszem el, hogy ilyen színek a valóságban is lé­teznek, mert már volt részem finn­országi téli napfelkeltében... A legkülönösebbek az emberek, és nem csak azért, mert a világ egzoti­kus pontjairól - Afrikából, Indiából - érkeznek hozzánk. Sajátos, határo­zott arckifejezéssel néznek ki oldal­ra a képekből. Nem néznek a sze­münkbe - valami mást keresnek. Itt vannak, és még sincsenek itt. Mint­ha ők is álmodnának, messzire vá­gyódnának. Álmot keresnek egy álomszerű világban. Érdekes módon egyensúlyoz a két jelleg: a színek harsánysága közönsé­gessé is válhatna, a szereplők idegen­­sége, előkelő távolságtartása túlfinomulttá. Ez alól a gyerekek kivételek. Az afrikai gyerekek ugyan­olyan magától értetődő termé­szetességgel kergetőznek az egyik képen, mint magyar tár­saik. A kiállítás „kakukktojá­sán” a - számomra érthetetlen okokból a meghívóra került - János című képen élénk szemű, sapkás kisiskolás fiú moso­lyog ránk - olyan, mint elsős fiam egyik haverja, ráadásul egy pesti ház udvarán. A sok egzotikum, elvágyódás köze­pette egy igazi „hétköznapi” jelenlét. Nagyszerű festmény, de éppen ez volt az a kép, amelyik a legkevésbé tükröz­te az egész kiállítás hangulatát. Szép festmények között egy másféle szépség. Bár ha végiggondolom, mind ugyanarról beszél fennkölten és el­vontan, színekben tobzódva vagy természetes gyermekmosolyokban: arról, hogy jó dolog élni... ■ Hegedűs Attila „Ez kedég az közönséges hit” Fél évezredes magyar nyelvű imádságok ► „Halandó, ezeket megmondjad!” címmel magyar nyelvű imádságokat jelentetett meg nemrég a Tinta Könyvkiadó Dömötör Adrienne és Haa­­der Lea válogatásában. A közel félszáz magyar nyelvű kódexből me­rítő kiadvány imákat, zsoltárfeldolgozásokat, himnuszokat tartalmaz. A15-16. századi szövegek párhuzamot mutatnak a korabeli német és francia kódexekben fellelhetőkkel, azoknak kissé eltérő fordításai, változatai, és a latinul nem tudó szerzetesek számá­ra szolgáltak imaként. Az akkor élő­szóban és írott formában is terjedő imákat a kolostorokban élők írták és másolták a kódexek lapjaira, gyakran saját nyelvterületük kiejtését vagy az­óta már kihalt jelentéseket is megörö­kítve. Az írások nem voltak mentesek a tévesztésektől sem, ezekre a lábjegy­zetek térnek ki. Egyes imáknak a má­soló (scriptor) adott címet, másokat a kötet összeállítói láttak el a mai köz­nyelvi formára átírt címmel. A külön egységeket képező szöve­geket - a korabeli kódexekhez hason­lóan - mottók vezetik be. A magyar­­országi kódexekből válogatott színes il­lusztrációk gyönyörűen illeszkednek régi magyar nyelv- és kultúrtörténeti forrásainkhoz, illetve vallási emlékeink­hez. Az „Ez kedég az közönséges hit” mottóval ellátott általános imák mel­lett többek között dicsőítő, bánat-, kérő, áldozási, karácsonyi, nagyböjti és Mária-imákat is olvashatunk az impo­záns kötetben. A gyűjtemény végén az archaikus népi imádságokhoz közelí­tő óvó imák is megtalálhatók. A kiadványt olvasva megelevenedik a fél évezredes régi magyar nyelv, s fel­tárul az a szellemi tartalom, melyet ezek TINTA KÖNYVKIADÓ „HALANDÓ, EZEKET MEGMONDJAD!" MAGYARNYELVŰ IMÁDSÁGOK A X V-XVI. SZÁZADBÓL az írások magukban hordoznak. A több mint kétszáz oldalas, keménytáb­lás könyv tartalmas és érdekes olvas­mány azok számára, akik ismereteiket szélesíteni, hitüket megerősíteni kíván­ják e régi magyar nyelvű kincsekkel - vagy pusztán gyönyörködni szeret­nének abban a nyelvben, melyet már eleink is hordoztak. ■ Hetessy Csaba Dömötör Adrienne - Haader Lea (szerk.): „Halandó, ezeket megmond­jad!” - Magyar nyelvű imádságok a XV-XVI. századból. Tinta Könyvki­adó, Budapest, 2012. Ára 2990 forint. A könyvek könyvének hatása Petőfi költészetére ► Irodalmunk legnagyobb alakja, Petőfi Sándor igen fiatalon példás mű­veket hagyott ránk, melyeken jó elgondolkodnunk néha-néha. Szinte min­den évszakra, napra, ünnepi alkalomra választhatunk tőle egy-egy tűnő­désre méltó verset, sort. Ősz közeledtével is sok ilyet tudunk felidézni. Petőfi nem volt úgynevezett vallásos költő, de azért volt hite és ember­­szeretete. Ha néha el is fogták kételyek, csakhamar megnyugodott, mert az Istenben az igazságosság és célszerűség fogalmát is egyesülve látta. Ke­serves vándorlásai, csalódásai közben is rádöbbenhetett, hogy valaki őr­ködik felette; hogy az emberi sors irányítója nem lehet a vak véletlen, még akkor sem, ha a lét valósága legtöbbször megdöbbentő és elkeserítő. A Petőfi költészetével foglalkozó ku­tatók közül többen megállapították, hogy poétái képrendszerének kialaku­lására színező hatással volt a Biblia. Verseiből kitűnik, hogy ismerte, forgat­ta. A jeles debreceni író, költő -1913- tól a debreceni általános főreáliskola ki­váló tanára - Oláh Gábor (1881-1942) Petőfi képzelete című írásában érintet­te ez irányú „felfedezéseit" Szerinte Pe­tőfi költészetében képzelettársító játé­ka mutatta a „könyvek könyvének” ha­tását; az iskolában tanult bibliai törté­netek alakjai, jelenetei támadtak fel mű­veiben, különösen hazafias verseiben. A Biblia hatására mutat az is, hogy az általa használt képek közül a legtöbb ószövetségi, mégpedig Mózes és a Bí­rák könyvéből való, az Újszövetségből pedig Jézus személye és a Golgota szo­morúsága indította meg. A vesztett csaták, csúfosfutások! cí­mű versében Izráel kivonulását festet­te és fordította át szabatos párhuzam­mal a magyarság sorsára - buzdításul kitartásra: „Induljatok / Százezrével, miljomával / A szolgaság Egyiptomá­ból / A szabadsági Kánaánba, / Mint Mózes népe hajdanába! / Nekik volt, van nekünk is istenünk, / Ő fog vezet­ni tűzoszlop képében, / S az ellenség kiomló vére lészen / A vörös tenger, melyen átmegyünk!” Ugyanez a kép elevenedik meg A XIX. század költőiben: „Pusztában bujdosunk, mint hajdan / Népével Mózes bujdosott, / S követte, melyet isten külde / Vezérül, a lángoszlopot. / Újabb időkben isten ilyen / Lángosz­lopoknak rendelé / A költőket, hogy ők vezessék / A népet Kánaán felé.” Az Újszövetségből a kereszthalált halt Jézus alakját, a keresztfát - mint a legnagyobb fájdalmak szimbólu­mát - láthatjuk megjelenítve: „Kereszt jutalma a fáradságoknak, / Minden­felé keresztet osztogatnak. / Aranyke­resztet tűznek a fejedelmek / Jobbá­gyaik mellére; a földmivesnek / Oszt a természet búzakereszteket... / Fake­reszt illet, megváltók, titeket!” (Kereszt) Legismertebb epikai költeménye Az apostol, melyben egy forradalmár életét mondja el születése napjától haláláig, pontosabban kivégeztetésé­ig. A költő a főhős Szilveszter életé­nek, sorsának egy-egy fordulatával, eszméivel teljes mértékben azonosult. Művével a magát ámító népet kíván­ta felrázni aléltságából. Ezért harsog­ta oda az „apostolát” meggyalázó tö­megnek: „Nem volt elég a Krisztust megfeszítned, / Minden megváltót megfeszítesz hát? / Boldogtalan, százszor boldogtalan nép!” Szilvesztert ugyanúgy megrug­dalták, leköpködték, mint annak idején Jézust, s hasonlóképpen köve­telték halálát. Az utcán tartóztatták le, tíz év börtön után szabadulva meglepetten tapasztalta, hogy a vi­lág semmit nem haladt célja felé, sőt az emberiség visszafejlődött. Egy bibliai szimbólum, a szőlő megjelenítésével vonja le a tanulságo­kat. Az Ószövetségben a szőlő mint példázat, hasonlat vagy jelkép újra és újra felbukkan, s a próféták messiási szimbólummá tették. A szőlőtő mint Jézus Krisztus és a keresztény hit szimbóluma az evangéliumi kezdetek­től fogva (Jn 15,1-3) a vallásos művé­szet főmotívuma. A szőlő mint min­den tavasszal ismét kihajtó kultúrnö­vény az újjászületés jelképe is. Petőfi ekképpen gondolkodott róla: „A szőlőszem kicsiny gyümölcs, / Egy nyár kell hozzá mégis, hogy meg­érjék. / A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs, / S ha a kis szőlőszem­nek egy nyár / Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek, / Amig megérik?” Ha a parányi szőlőszemet sok százezer napsugár érleli, a Föld - mint „nagy szőlőszem” - megérésé­­hez sok ezer vagy millió év szükségel­tetik. A sorok között a földet érlelő sugarak maguk a „nagy lelkek”, akik igen kevesen vannak, és rövid életű­ek. Petőfi szerint ilyen volt Jézus Krisztus is, s az ő „hőse”, Az apostol Szilvesztere is. S vajon még mennyi idő kell a mi „kis szőlőszemünknek”, földi vilá­gunknak, hógy végre megérjék?... ■ Kerecsényi J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents