Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-09-08 / 36. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2013. szeptember 8. *■ 15 Alapítsunk államot! A mai számítógépes játékok egy részével pontosan ugyanaz a baj, mint amit a legújabb hollywoodi sikerfilmekről mondanak: túl sokat számít a látvány - gyakran a történetmesélés rovására. A szemet kápráztató digitális trükkök éppen olyanok, mint amikor egy körökre osztott stratégiai játékban tökéletesen megrajzolt, háromdimenziós lényekkel harcolhatunk, miközben a játék lényegi része egy hagyományos, bábukkal játszott társasjátéknak felel meg. Az igazi játékélményhez legtöbbször a sematikus rajzok is nagyon megfelelnek, mint a két nagy klasszikus hódítójáték: az 1994-ben megjelent Colonization és az 1991-es Civilization mutatja. Ennek a két játéknak több közös pontja is van. Mindkettő a neves játékkészítő, Sid Meier fejlesztői műhelyéből került ki. Mindkettőt DOS- hoz fejlesztették, így a Windows előtti operációs rendszerhez készült programok futtatásához szükség van egy Dosbox nevű programra is, amely „visszarepíti" modern számítógépünket húsz évvel az időben. Ezenkívül mindkét játék annyira közkedvelt, hogy az elmúlt két évtized dacára nemcsak a mai napig játszanak velük, de a hivatalos továbbfejlesztéseken kívül ingyenes és nyílt forráskódú változatok is jelentek meg belőlük (a neten a Freecol és a Freeciv szavakra keresve tudhatunk meg róluk többet). És persze mindkettőről elmondható, hogy a vallás is szerepet játszik bennük. A Colonization 1492-ben kezdődik, amikor kis hajónkkal és két emberünkkel megérkezünk az Újvilág partjaihoz. A játék célja, hogy pár száz év alatt egy olyan államot hozzunk létre, amely képes kikiáltani a függetlenségét és megvívni a szabadságharcát. A recept viszonylag egyszerű: városokat kell alapítani, amelyekben a telepesek különböző termékeket állítanak elő, ezeket eladva juthatunk pénzhez. A játék igazi élvezetét az adja, ahogyan a lehetőségeket kombinálhatjuk egymással: a telepeseink keze alól kikerülő gyártmányokat ugyanis nemcsak Európába szállíthatjuk, hanem kereskedhetünk a többi nagyhatalom gyarmatával, illetve az indiánokkal is alkudozhatunk. Eközben a termelést egyre nagyobb üzemek építésével, illetve a munkaerő kitaníttatásával, illetve Európából történő átszállításával növelhetjük. A vallás igen érdekes szerepet kapott a játékban: időről időre olyan kivándorlók jelentkeznek az anyaország kikötőjében, akik a gyarmatokon lévő vallási türelemre áhítoznak. Ez a fajta vallásszabadság úgy fejleszthető, ha a városainkban templomokat építünk, amelyek a bennük dolgozó papok által kereszteket fognak „termelni”. Ezekből a keresztekből kell meghatározott mennyiséget összegyűjteni egy újabb kivándorlóért. Küldhetünk misszionáriusokat is az indián falvakba. Az ő ténykedésük hatására az indiánok kevésbé lesznek ellenségesek velünk, és néha közülük is csatlakozik egy-egy megtért a városaink lakosságához. Birodalmunkhoz kitartó munkával több alapító EGYHÁZ ÉS VILÁGHÁLÓ Rovatgazda: Nagy Bence atya támogatását is megnyerhetjük, az ő jelenlétük mindig valami különleges előnyt jelent a továbbiakban. A játék ily módon állít emléket számos politikusnak és hadvezérnek: Jean de Brébeuf, William Brewster, Bartolomé de las Casas, William Penn és Juan Ginés de Sepúlveda személyében korabeli vallási vezetőkre, misszionáriusokra, az indiánok erőszakos megtérítése ellen felszólaló egyházi személyekre is emlékezik. A Civilization egy léptékkel nagyobb játék: a legelső ókori település felépítésétől az első űrhajó megépítéséig tart, miközben a teljes civilizáció megteremtése a mi feladatunk. Nemcsak a gazdaságot és a hadsereget kell fejleszteni, de a tudományok megalkotása is a mi feladatunk. A kerék feltalálása az első lépések egyike, de hosszú idő, amíg a ceremoniális temetéstől kezdve a miszticizmuson át eljutunk a filozófiáig, majd az egyetemekig. Városainkra pedig kevés dolog van olyan jótékony hatással, mint egy katedrális építése, ugyanis ez fokozza leginkább a lakók boldogságát, de ez csak a figyelembe veendő szempontok egyike. Legyen szó akár a régi klasszikusokról, akár az új változatokról (ez utóbbiak felületét magyarították is), érdemes kipróbálni, miképpen boldogulnánk egy saját állam megalapításával. Talán jobbak leszünk, mint nagy eleink. ■ N. B. EVÉL&LEVÉL Tisztelt Szerkesztőség! Az EvÉlet 2013. augusztus 11-i számában, a 4- oldalon a Nyikita néven jegyzett cikkben - dr. Korányi András Szent Erzsébetről szóló előadásából idézve - a szerző azt írta, hogy Erzsébet apja tiltotta Erzsébet jótékonykodását, és vele találkozva váltak a szegényeknek szánt kenyerek rózsákká. Az általam eddig olvasott és tudott legendárium szerint azonban nem az apjával, hanem a sógorával, Henrikkel való találkozáskor esett meg mindez. Úgy gondolom, hogy az általunk, evangélikusok által is nagyra tartott és tisztelt Szent Erzsébet életéből idézett mondákat csak az eddigieknek megfelelően szabad idézni, ha valaki nem emlékszik az elhangzottakra, nézzen utána. Isten áldja Mindannyiukat! Hegedűs László (Szombathely) Tisztelt Hegedűs László! Az Árpád-házi Erzsébetről szóló előadás ismertetésében az Evangélikus Élet tudósítója a lényeget tekintve helyesen hivatkozott rám, amikor a legendák világára vonatkozó megjegyzésemet idézte fel. Az egyetemes európai kultúrában széles körben számon tartott „rózsacsoda” kutatásával nagyon sokan foglalkoztak egészen a legutóbbi időkig. Ennek nyomán kiderült, hogy magát a legendát nem csupán a magyar - vagy türingiai - Szent Erzsébethez kapcsolták, hanem több azonos nevű szenthez is egészen távoli tájakig, például Spanyolországig. Miután sikerült tisztázni, hogy ez a motívum Árpád-házi Erzsébetről származott át más Erzsébetekre, annak is igyekeztek utánajárni, hogy mely körben is születhetett meg eredetileg: német vagy magyar kontextusban. A német változatok a türingiai Ludowingerek családjának valamely tagjához kötik az esetet, ezzel szemben létezik a magyar változat, amely még a Magyarországon töltött kisgyerekkorral hozza összefüggésbe. A legújabb kutatások eredményei szerint a rózsacsoda a magyar változatból terjedt tovább, tehát mondhatjuk úgy is, hogy a magyar változatnak indokolt elsőbbséget adnunk, legalábbis ha a keletkezési időt vesszük figyelembe. Örülök, hogy felkapta fejét a cikk olvasása közben, s kívánom, hogy továbbra is hozzon sok örömöt a történelemben való búvárkodás, kutakodás! ■ Korányi András HIRDETÉS ^ Nagytarcsai meghívó A nagytarcsai evangélikus gyülekezet minden érdeklődőt szeretettel vár a szeptember 14-én tartandó Templomok éj szakája programjaira és a másnap 16 órakor kezdődő családi istentiszteletre, amelyen fellép a Lumen Christi gospelkórus a rákospalotai Jézus Szíve Plébániáról. Vezényel: Gergő Lajos. Tanulás egy életen át..., avagy két hét továbbképzés Anglia legnaposabb részén ► A legnagyobb kihívás, amellyel minden nyelvet tanuló szembesül, az, hogy az idegen nyelven megszólaljon, és hogy képességeihez mérten választékosán fejezze ki magát. A középiskolás korosztályban - más korcsoportokhoz képest - e tekintetben gyakran nagyobb a félsz, hiszen a társaknak való megfelelés vágya inkább a hallgatásra sarkall, és ez sok esetben erősebb, mint az a szándék, hogy magabiztosan fejtsék ki véleményüket egy témával kapcsolatban az adott idegen nyelven. Hét év tanítási gyakorlattal a hátam mögött - negyedik éve a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium nyelvtanáraként - még ma is nagy kihívás és nehéz feladat a kevésbé bátor és csekély magabiztossággal rendelkező diákok szóra bírása. A Tempus Közalapítvány által meghirdetett Comenius pályázatra 2013 januárjában jelentkeztem. A továbbképzések pedagógusoknak szólnak, akik szívesen vesznek részt más európai országokból érkező motivált kollégáikkal egy olyan kurzuson, ahol tapasztalataikat és ötleteiket megoszthatják egymással. Az általam választott továbbképzés az Egyesült Királyság Devon megyéjének Exeter városában folyt. A kurzus kifejezetten a beszédkészség fejlesztésére koncentrált: mi módon tehetjük óráinkat még mozgalmasabbá, érdekesebbé, és hogyan bírhatjuk rá diákjainkat, hogy gátlásaikat leküzdve, esetleges hiányosságaik ellenére is szívesen vállaljanak aktív részvételt a nyelvórákon. Az International Project Centreben (IPC, képünkön balra) Sophie - rendkívül lelkes anyanyelvi tanárunk - a reggeleket „eavesdroppingokkal” indította, melyek keretében az általunk „kihallott, kifülelt” mindennapos kifejezéseket, hétköznapi szófordulatokat beszéltük át, sajátítottuk el. A képzés - amellett, hogy módszertanilag rengeteget adott - saját nyelvi készségeink fejlesztésére is lehetőséget biztosított. Az alapos felkészülést tükröző és jól megkomponált tanórák a legkülönbözőbb témákat érintették, ezeket a legkülönfélébb módszerekkel közelítettük meg. A rappelés, versírás, az elmaradhatatlan angol humor és a légycsapókkal vívott küzdelmeink sosem fulladtak ku- _ darqba,, és garantáltan rnosolyogva fejezte be mindenki a na- Exeter, a „Rakpart pót - természetesen nem a megkönnyebbülés jeleként. Az órák közti szünetek lehetőséget adtak arra is, hogy más országokból érkezett kollégákkal vitassuk meg az oktatási rendszer, a tanítási módszerek hasonlóságait és különbségeit. A második hét egy-egy napján a részt vevő tanárok is „vizsgáztak”. Egy adott témát egy kollégával közösen feldolgozva bemutathattuk, hogy milyen módszerekkel közelítjük meg, tesszük diákjaink számára emészthetőbbé. Kezdetben az „akasztják a hóhért” hangulat uralkodott a teremben, hiszen tanárokat tanítani valóban nagy kihívás. Végül azonban mindenkinek sikerült a feladatot - újabb és újabb, változatosnál változatosabb módszereket bemutatva - abszolválni, így mindennapi tanítási gyakorlatunkba beépíthető, a tanórákon hasznosítha-Látogatás Bath római fürdőjében tó ötletekkel gazdagodhattunk, melyeket szeptembertől saját csoportjainkban tesztelhetünk. A tizenkét országból érkezett közel nyolcvan tanárnak - akik többségében a Comenius pályázatnak köszönhetően vettek részt az IPC tanfolyamain - nem maradt ideje unatkozni, ugyanis a továbbképző intézet a legkülönfélébb szabadidős programokat kínálta, hogy az angol kultúrából is szemezgethessünk. Lehetőségünk nyílt az Atlanti-óceán partjára való kirándulásra, látogatásra a tavalyi év során az „Év múzeuma” kitüntetést nyert Royal Albert Múzeumban, a tradicionális ceilidh táncra, sőt a bátrabbak, akik az időjárás viszontagságait jól viselték, még egy kenutúrán is részt vehettek. A szabadidőnkben ellátogattunk még Bathba, Anglia fürdővárosába, valamint Sidmouthba, a hangulatos, gyönyörű városkába a tengerparton. Egy tündéri angol házaspárnál laktam spanyol lakótársammal, Estherrel. Szívüket-lelküket kitették, hogy jól érezzük magunkat mintha családtagok lennénk. A szombati barbecueparti a barátaikkal - ahová mi is hívhattunk vendégeket - vagy az utolsó esti fish-and-chips a közeli tengerparton olyan élmények, amelyek miatt érdemes az embernek Angliát a szívébe zárnia. Végül úgy gondolom, hogy minden kollégám, akivel a kurzuson megismerkedtem, gazdagabbá tette az életemet, hiszen barátságok kötésére is remek alkalom volt ez a két hét. Minden kollégámnak ajánlom ezt a nyelvterületen való továbbképzést, tudásfrissítést - nem csak hétévente! ■ Friedszám Edit
